Mi nekem itt a feladatom? Jó helyen vagyok? Mi az én saját utam, amin továbbmehetek? Sokan nap, mint nap felteszik maguknak ezeket a kérdéseket, de a válasz megtalálása egyáltalán nem egyszerű feladat. De nem lehetetlen!

Nagyon kevesen vannak, akiknek az életük egy bizonyos pontján nem érkezik el egy olyan pillanat, vagy időszak, amikor elbizonytalanodnak, kétségeik támadnak azzal kapcsolatban, hogy jó helyen vannak, és a szívük szerint választott utat járják. Ilyenkor úgy érezhetjük, elakadtunk: sejtjük, tudjuk, hogy változtatni kéne, de arról, hogy ezt hol is kezdjük el, már nem nagyon van fogalmunk.

Vannak, akik ilyenkor motivációs trénerektől és azonnal ható csodamódszerektől várják a megoldást, pedig a „nagy igazságok” helyett, kezdetnek néhány gondolatébresztő kérdés is elég lehet. Limpár Imre, tanácsadó szakpszichológus szerint egy ilyen élethelyzetben – vagyis akkor, amikor a saját utunkon szeretnénk elindulni – az alábbi kérdéseket érdemes alaposan átgondolni és őszintén megválaszolni.

Ugyanakkor ezektől a kérdésektől nem szabad csodát, vagy azonnali megoldást várni. A változáshoz ugyanis időre, türelemre és kitartásra van szükség. Az alábbi kérdések inkább abban segíthetnek, hogy a megfelelő irányba tegyük meg az első lépéseket.

  1. Mikor érzem azt, hogy fontos vagyok?

Amikor a családnak, vagy a baráti társasának programot szervezek a hétvégére? Vagy amikor jelmezt varrok a gyereknek? Főzés közben? Sok olyan tevékenység van, ami nem, vagy nem szorosan kapcsolódik a kenyérkereső foglakkozásunkhoz, de mégis egyfajta feladatként értelmezhető, ugyanakkor sokkal nagyobb lelkesedéssel végezzük. Mit csinálunk ilyenkor? Kivel vagyunk? Érdemes kicsit átgondolni, hogy melyek ezek a tevékenységek, mert sokat elárulnak arról, hogy hol és mikor érezzük úgy igazán elemünkben magunkat. Miért ne találhatnánk olyan munkát, ahol ehhez a tevékenységhez hasonló feladatokat bíznak ránk? Csak először derítsük ki, mi ez a tevékenység!

  1. Ha leülhetnék bárkivel egy órát beszélgetni, ki lenne az?

Vannak emberek, akikre felnézünk, akiket csodálunk, akik valamiért egyszerűen lenyűgöznek minket. Ki ő? Mivel foglalkozik? Mi az, amit mindenképpen megkérdeznénk tőle? Mik az én kérdéseim, amelyekre szeretnék választ kapni? Ahányan vagyunk, annyiféle válasz érkezhet erre az izgalmas felvetésre, de ami ezekben a válaszokban közös, hogy közelebb visznek ahhoz az élethez, amit élni szeretnénk.

  1. Ha kapnék egy 40 ezer forint értékű kupont, amiből csak és kizárólag könyvet vehetek, akkor milyen könyveket vennék?

Merre húzna a szíved? A szépirodalmi művek, vagy inkább a gasztronómiával foglalkozó kiadványok felé indulnál? Esetleg a sport szekció érdekel jobban? Nagyon sokat elárul rólunk, hogy egy ilyen helyzetben mit választanánk. Akkor, amikor az utunkat keressük, komoly információértéke lehet annak, ha eljátszunk ezzel a gondolattal.

  1. Ha írnék egy könyvet, amiről előre tudható, hogy bestseller lesz, mi lenne a címe?

Lehet, hogy számunkra egyértelmű a válasz, de ebben az esetben is igaz, hogy ahányan vagyunk, annyiféle válasz érkezhet erre a kérdésre. De vajon a sok közül melyik a mi témánk?  Miről szól a mi könyvünk, vagyis a saját életünk?

  1. Ha kapnék egy pirulát, ami garantálná, hogy bármibe fogok, siker lesz, akkor mibe fognék?

Főzés? Kertészet? Biciklizés? Programszervezés? Mi az, amibe úgy igazán bele tudunk feledkezni? Melyik az a tevékenység, ami feltölt, amikor tér és idő megszűnik létezni? Amivel kapcsolatban talán már konkrétan meg is fogalmaztad, hogy „ha ez lenne a munkám, én lennék a világ legboldogabb embere”.

Miért ne lenne lehetséges? Csak el kell indulni. Lépésről lépésre.

Bár a fenti kérdések egészen mélyről érkező, adott esetben saját magunk számára is meglepő válaszokat hozhatnak, egy komolyabb elakadásban nem biztos, hogy megoldást jelentenek. Ilyenkor érdemes szakember segítségével körbejárni az életünket és azt, hogy hova, merre is szeretnénk eljutni.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó forrás: itt, itt és itt

Szólj hozzá!

Szabó Eszter Judit

Kommunikációs szakember, újságíró. Szeret szép dolgokat fotózgatni és jógázni. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy kosarazni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest