Itt az ideje, hogy megköszönd a barátaidnak, amiért gazdaggá tesznek

Szerző: | 2016. 07. 30. | Social&Smart | Olvasási idő: 7 perc

Július 30-a a barátság nemzetközi világnapja. A barátság sokféle lehet: lehetnek olyan barátaink, akik már gyerekkorunk óta mellettünk vannak, olyanok, akiket a munkahelyünkön ismerünk meg, és akár olyanok is, akikkel csupán néhány havonta találkozunk, a kötelék mégis megmarad. Bármilyenek is, a baráti kapcsolatok sokat tesznek az életminőségünk javításáért. De vajon mennyit érhetnek pénzben?

baratsag3

A kapcsolataink többsége felszínes, csak elvétve akadnak közöttük olyanok, amelyekben valóban átélhetjük az érzelmi biztonságot. Arra, hogy milyen nagy igényünk lenne ezekre az erős emberi kapcsolatokra, a Kopp Mária által vezetett Hungarostudy munkacsoport kutatásainak eredményei is rámutattak, melynek adataiból egyértelműen kirajzolódik, hogy a magyar emberek preferenciái között előkelő helyen szerepel a megtartó emberi kapcsolatok iránti igény.

Nagy elvárások nehezednek tehát a hozzánk közel álló barátokra, társakra, és nem könnyíti meg a helyzetet az sem, hogy míg régebben ezek az elvárások többfelé eloszlottak (például egy többgenerációs nagycsalád esetében), ma már jó, ha egy-két ilyen mértékű érzelmi biztonságot nyújtó kapcsolat jut egy emberre. De az sem ritka, hogy egy sem. Az igaz barátság nagy érték.

Arról, hogy mi mindenre képes az ember a barátjáért, az alábbi, jól sikerült reklám is sokat elárul:

Ebben az esetben 300 euróra volt szüksége az éjszaka közepén bajba jutott barátoknak, de vajon mérhetőek-e pénzben az emberi kapcsolatok? A válasz kézenfekvőnek tűnik, pedig korántsem az. Az emberi kapcsolatok értékét pénzben meghatározni szinte lehetetlen. Nattavudh Powdthavee, a közgazdaságtan és a magatartástudomány professzora mégis vállalkozott erre a nem mindennapi feladatra: tanulmányában az élettel való elégedettségi kérdőívek eredményei, illetve háztartási felmérések adatai alapján próbálta megbecsülni, mennyi lehet a különböző életesemények és társas kapcsolatok pénzben kifejezett értéke. Bár természetesen itt csak becsült adatokról lehet szó, és elsőre elég visszatetszőnek hathat a kísérlet, érdemes azért kicsit közelebbről megvizsgálni a kapott adatokat – azok ugyanis nagyon beszédesek.

Barátságmonopoly

A szociálpszichológia irodalmában számos utalást találhatunk arra, hogyan támogatják a társas kapcsolatok a boldogabb életet.

Az említett tanulmánynak köszönhetően pedig most már pénzben is megbecsülhetjük, mennyivel lehetünk boldogabbak: Powdthavee szerint a barátainkkal és családtagjainkkal való gyakori érintkezés annyit ér nekünk, mintha minden évben 9 millió 540 ezerFt-tal lennénk gazdagabbak.

Azokhoz az emberekhez képest, akik havonta, vagy annál ritkábban futnak össze, újabb évi 7 millió 71 ezer Ft-tal gazdagodnak azok, akik gyakran, vagy szinte minden nap találkoznak barátaikkal és szeretteikkel. Összehasonlításképp nézzük meg még néhány életesemény értékét: egy boldog házasság (az egyedülléthez viszonyítva) nagyjából évi 7 millió 857 ezer Ft plusznak felel meg a professzor számításai szerint, míg a különélés több mint 19 millió Ft mínuszt is jelenthet képzeletbeli kasszánkból. Ebben a „barátságmonopoly”-ban a legnagyobb nyereség az egészségünk javulása, amely akár évi 33 millió 673 ezer Ft-ot is érhet.

baratsag5

Nagyobb összegek azonban a negatív oldalon is előfordulnak. A munkánk elvesztése például évi 8 millió 306 ezer forintnyi veszteségnek felel meg. A különélés összegéhez képest a válás mínusz 3 millió 816 ezer forint éves érzelmi költsége érdekes módon kifejezetten alulbecsültnek tűnik. A kutatók ezt azzal magyarázzák, hogy általában mire egy házasság eljut a tényleges felbontásig, a felek már a közelgő új életszakasz lehetőségeire fókuszálnak, így a válás kevésbé észlelhető változást jelent az élettel való elégedettségükben. A veszteségek oldalán egyértelműen házastársunk halála okozza a legnagyobb kiesést: a megözvegyülés évi 22 millió 448 ezer Ft elvesztésének felel meg.

Mennyink van a bankban?

Ha megpróbáljuk az életünket a nyereségek és veszteségek tükrében egy társasjátékként elképzelni, fontos tudnunk, mennyi pénzünk van a bankban, azaz ebben az esetben: mennyit ér tulajdonképpen az életünk? Az egyén életének értékét több faktor segítségével szokás meghatározni. Ebbe beletartozik az életminőség, a várható élettartam, illetve az, hogy az illető mekkora összeget tud potenciálisan megkeresni élete során. A becslések alapján egy emberi élet átlagos értéke körülbelül 673 millió és egymilliárd Ft közé esik. Ha a váratlan eseményeket, bejósolhatatlan körülményeket nem számítjuk, ennyi pénz van képzeletbeli kasszánkban.

De mérhető-e pénzben a szeretet? Erre a kérdésre valószínűleg mindenki egyértelmű „nem”-mel felelne. Jogosan, hiszen hogyan is tehetnénk árcímkét egy gyermek édesanyjához való kötődésére? Egy házaspár szerelmére? Vagy két barát közötti kötelékre? A pénzről régóta tudjuk, hogy önmagában nem boldogít, mégis társadalmunk fontos mozgatórugója. Pénzben gondolkodni, árakat egymáshoz viszonyítani a legtöbben már általános iskolás korunktól képesek vagyunk. Kaphatunk zsebpénzt, végezhetünk diákmunkát, gyűjthetünk adományokat, vásárolhatunk dolgokat a fizetésünkből – a pénz az életünk része, akkor is, ha nem szívesen beszélünk róla.

Powdthavee tanulmányának célja nem az, hogy megtudjuk, mennyit érnek a kapcsolataink egy képzeletbeli árutőzsdén. Mindössze abban segít, hogy egy mindannyiunk által jól ismert, és nap mint nap alkalmazott viszonyítási rendszerben is el tudjuk képzelni, mennyire felbecsülhetetlenül értékesek az emberi kapcsolatok.

Nem pénzbeli gazdagság

Az eredmények egyik legbeszédesebb pontja a baráti és családi kapcsolatok jelentősége az életünkben. A többi összeggel összehasonlítva láthatjuk, hogy

a barátok és szerettek stabil jelenléte akár egy boldog házasságnál is magasabb elégedettségi faktort eredményezhet. A barátság okozta érzelmi nyereség kárpótolhat minket munkanélküliség idején, sőt, fedezi a különélés érzelmi költségeinek csaknem kétharmadát.

Több mint évi 9 és fél millió Ft-os értékükkel a társas kapcsolatok nem pusztán statisztikailag jelentenek meglepetést, hanem abból a szempontból is, hogy éppen egy elsőre furcsának tűnő, emberi kapcsolatokat pénzben méricskélő kutatás hívja fel a figyelmünket arra, hogy nem szabad őket „készpénznek vennünk”, mert felbecsülhetetlen értékűek.

A barátság napját szánjuk hát arra, hogy tudassuk a számunkra fontos emberekkel, mennyit jelentenek nekünk – nem pénzben, hanem egy boldogabb élet megtapasztalásában.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Pin It on Pinterest

Share This