A minap egy baráti beszélgetés során felmerült a kérdés: „Szoktatok halogatni?”. A társaságban voltak a vizsgáktól rettegő egyetemisták, fiatal pályakezdők, és már rendezett életüket élvező középkorúak, mégis mindenki ugyanazt válaszolta: „Persze!” Legyen szó fontos döntések elhalasztásáról, mint költözés, családalapítás, munkahelyváltás, vagy kevésbé életbevágó eseményekről, itt vagy ott mindenki elnapolja a dolgait, vagyis halogat. De mi is ezzel a probléma? Miért okoz lelki és mentális feszültséget, ha nem teljesítjük a kitűzött határidőre feladatainkat? A kérdésekre a terület magyar szakértője, Takács Ildikó, A halogatás pszichológiája című előadása nyomán kerestük a válaszokat.

halogatás_6

Mi a probléma a halogatással?

Halogatásról beszélünk, ha az egyénre tendenciaszerűen jellemző a feladatok elkezdésének vagy befejezésének elhalasztása (Lay, 1986), illetve azok kellemetlen vagy kényelmetlen időpontig való elnapolása (Solomon, Rothblum, 1984). Ez azonban nem csak az egyén munkájára van hatással, hanem érzelmi szinten is megjelenik: bűntudat, alkalmatlanság érzése, önutálat, stressz vagy akár depresszió formájában (DeQuency, 2004).

A halogatás annyiban más, mint a késleltetés, a feladatok sorrendjének, prioritásának megváltoztatása, hogy míg ez utóbbi teljesen ésszerű magyarázatok mentén történik, és lelki megnyugvással jár, addig a halogatás distresszt okoz, és kellemetlen, kényelmetlen érzetet kelt az egyénben.

A halogató emberek viselkedése mögött ugyanis nincsenek valós, elfogadható indokok, ezért gyakran lelkiismeret-furdalás gyötri őket.

A halogatás eredete

Steel (2010) munkásságából megtudhatjuk, hogy a halogatás nem új keletű dolog, sőt akár egyfajta evolúciós örökségnek is tekinthetjük. Korábban egészen egyszerű célt szolgált: a túlélést. Hiszen életünk nem volt mindig kockázatmentes, erőforrásaink korlátozottak voltak, és ez állandó veszélyt jelentett. Érdemes volt tehát a lehető legvégsőkig kitolni a fenyegető helyzeteket, akár vadászatra, akár a territórium védelmezésére gondolunk. Ez a mai ember számára szinte felfoghatatlan, hisz bőséges forrásaink minimálisra csökkentik a veszély mértékét. Ettől függetlenül a halogatás attitűdje fennmaradt, gyakorlati haszna azonban már nem nagyon van. Ráadásul, míg korábban a szükségletek, ösztönök vezettek minket ehhez a viselkedésmódhoz, manapság inkább szellemi síkon mozog a halogatás, ami csak közvetve kapcsolódik az eredeti motivációkhoz.

 De akkor miért halogatunk még mindig?

Számtalan eltérő mozgatórugója lehet a halogatás megjelenésének, melyek vonatkozhatnak a feladatra, a helyzetre, vagy akár önmagunkra is.

Takács Ildikó szerint a megélt okok többek között az alábbiak lehetnek:

  • nem érezzük fontosnak a feladatot
  • az érdeklődés hiánya
  • tökéletességre való törekvés, perfekcionizmus
  • túlvállalás, túl sok feladat elvállalása
  • a visszajelzésektől való szorongás
  • a feladat értelmezésének nehézsége, félreérthetőség, kétértelműség
  • önmagunkra vonatkozó kétségek, a hibázástól való félelem
  • a feladat elkezdéséhez, elvégzéséhez szükséges információ hiánya

Ezek a tényezők egyesével, de akár együttesen, egymást erősítve is megjelenhetnek, növelve annak esélyét, hogy az adott feladat elvégzése elnapolódik. Előfordulhat, hogy a halogatás nem csak alkalmanként, hanem rendszeresen megjelenik az egyén viselkedésében egyfajta személyiségvonásként. Ilyenkor egy krónikus halogatóval van dolgunk.

 A halogatók típusai

Halogató és halogató között is találhatunk eltéréseket. Jellemzőik és a halogatás hátterében álló mozgatórugók, tudattalan késztetések alapján a következő 7 kategóriát különböztetjük meg:

  1. Dacos: vezérelve, hogy őt ne irányítsa senki, melynek aktív ellenállással ad nyomatékot. Minden lehetséges feladatot tudatosan szabotál, vagy törekszik rá, hogy az ne valósuljon meg.
  2. Túlvállaló: rendszerint a képességein, idején, lehetőségein túlmutató feladatmennyiséget vállal, melyeket az említett körülmények miatt nyilvánvalóan képtelen végrehajtani.
  3. Kényelmes: Petőfi hőse, Pató Pál Úr, aki igyekszik elkerülni a stresszt, a kihívásokat, úgy gondolja, a feladat várhat, főleg, ha valami kellemes tevékenység választható helyette.
  4. Tökéletességre törekvő: az irrealitást közelítő, önmaga által felállított elvárások miatt vagy bele sem kezd a feladat elvégzésébe, vagy képtelen a cselekedet lezárására. Perfekcionista.
  5. Álmodozó: alapvetően motivált, de nem képes megfelelően felmérni, vagy megtervezni a feladat elvégzéséhez szükséges folyamatokat, nem tudja elérni a kitűzött célokat.
  6. Aggódó: tart a változástól, az újtól, szorong a hibázás lehetőségétől, ez gátolja a feladat elvégzésében. Lehetőség szerint kerülné a sikertelenségből fakadó kudarcot.
  7. Kríziskeltő: motiválja a feladatra szánt idő rohamos csökkenése. Egyfajta izgalom tölti el az határidő közeledtével.

halogatás_4

 Mit tegyünk ellene?

Sokan érezzük problémának a feladatok elnapolását, de a jó hír, hogy van megoldás a halogatás problémájára:

  • Az önfegyelem és az önkontroll növelése segíthet abban, hogy képesek legyünk felülemelkedni az aktuális vágyainkon, és fegyelmezetten elvégezzük az előttünk álló feladatokat.
  • Az összetettebb feladatok kisebb részegységekre bontása is hasznos megoldás lehet, ugyanis így könnyebb a kivitelezés. A feladatrészek teljesítése sikerélményt ad, így végig motiváltak maradhatunk.
Több megoldás is létezik a munka hatékony elvégzésére, melyekről ebben a cikkünkben olvashatsz.

Bátran állíthatjuk tehát, hogy nem vagyunk egyedül a problémával és van kiút a Pató Pál úr féle létformából. Önismeretünk fejlesztésével, önmagunk megismerésével, tudatosíthatjuk, hogy mi okoz nehézséget az adott feladatok befejezésében, lezárásában, ezáltal pedig közelebb juthatunk ezek megoldásához.

Via: Erg.bme.hu

Képek: itt

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

 

Felhasznált irodalom:

DeQuency, T. (2004): What is procrastination?
www.counselling.am.ac.uk./procras.html (2004.03.24.)

Lay, C. H. (1986): At last my research article on procrastination. Journal of Research in
Personality, 20, 474-495.

Solomon, L. J., Rothblum, E. D. (1984): Academic procrastination: frequency and
cognitive-behavioural correlates. Journal of Counselling Psychology, 31, 504-510.

Steel, P. (2010). Arousal, avoidant and decisional procrastinators: Do they exist? Personality and
Individual Differences, 48, 926-934.

Szólj hozzá!

Pin It on Pinterest