A faluban, ahol felnőttem, régen minden háznál, a kerítés előtt állt egy pad. Egyszerű, fából készült – ahogy mi mondtuk – „lócák” voltak ezek, amikre esténként, a napi munka végeztével kiültek az ott lakók, nézték az utcát, köszöntötték az arra járókat, és beszélgettek. Mindenféléről, időjárásról, szomszédokról, a kerti munkáról; ezek az esti beszélgetések a falubeli élet egyik rituáléjának számítottak.

Gyakran mondjuk ma is: „a régiek, az öregek még tudták, mi az, ami igazán fontos”. És ez a beszélgetésre is igaz. Ma már kevés időt szánunk a valódi kommunikációra, hiszen alig marad időnk a munka, az állandó rohanás mellett, vagy ha mégis marad, azt (legyünk őszinték) nagy valószínűséggel az interneten böngészve töltjük. Csoda, ha gyakran úgy érezzük, nem vagyunk igazán boldogok? Egy új kutatás szerint nem.

Csevegés kontra mély beszélgetés

A pszichológus Matthias Mehl és társai érdekes eredményekről számoltak be a Psychological Science című folyóirat hasábjain. A vizsgálatukban résztvevő főiskolai hallgatók négy napon át egy olyan mikrofont viseltek a gallérjukon, amely naponta többször bekapcsolt, és összesen tizenkét és fél percnyi, fél-fél perces részletet rögzített a beszélgetéseikből.

Ezzel a módszerrel a kutatók lényegében minden egyes résztvevő esetében egy „beszélgetési naplót” kaptak. A későbbi elemzések során ezeket a harminc másodperces részleteket kategorizálták aszerint, hogy inkább könnyed csevegésnek (időjárásról, tévéműsorokról), vagy mélyebb beszélgetésnek (például politikai, filozófiai kérdések megvitatása) felelnek-e meg. Mehl és munkatársai nagy figyelmet fordítottak arra, hogy ne ítéljenek elhamarkodottan a besorolásnál: ha tévéműsorokról folyt is a beszélgetés, de éppen egy sorozatkarakter személyiségfejlődését boncolgatták a résztvevők, az már nem a könnyed csevegés kategóriájának számított.

A beszélgetés jótékony hatása

Az eredmények szerint a rögzített párbeszédek összesen egyharmada tartozott a mély beszélgetés, és egyötöde a csevegés kategóriájába. A felvételek között persze akadt olyan is, amely egyik csoportba sem illett igazán; például az olyan praktikus dolgok megbeszélése, hogy ki vigye ki aznap a szemetet.

A beszélgetések rögzítése mellett Mehl-ék egy másik dologra is kíváncsiak voltak a kutatásuk során: arra, hogy milyen hatással van a hallgatók boldogságérzetére a párbeszédeik minősége. A vizsgálat keretében ezért arra is megkérték a résztvevőket, töltsenek ki néhány, az életükkel való elégedettségükre vonatkozó kérdőívet.

A későbbi összehasonlítás során kiderült, hogy

a mintában található legboldogabb hallgató jellemzően kétszer annyi mély beszélgetésben vesz részt, és mindössze harmadannyi csevegésben, mint a vizsgálat magát legkevésbé boldognak valló alanya.

A legboldogabb hallgató egy napra jutó csaknem minden párbeszéde (46 százaléknyi) a mély beszélgetés kategóriájába tartozott, míg ez az arány a leginkább boldogtalan hallgató esetében 22 százalék volt.

„Boldogok, akik beszélgetnek”

Persze felmerülhet a kérdés: vajon a mély beszélgetés az, ami boldoggá tesz, vagy épp fordítva, a boldog emberek azok, akik szívesebben folytatnak tartalmas beszélgetéseket? Az összefüggés irányának felderítése a további kutatásokra vár, egyvalami azonban biztos – van kapcsolat a beszélgetés és a boldogság között.

Matthias Mehl, a kutatás vezetője egy interjúban úgy vélekedett, a mély beszélgetések azok, amik igazán szerepet játszanak a boldogság érzésében, nem pedig fordítva. Véleménye szerint ennek az egyik oka az, hogy az ember társas lény, és életének egyik alapvető célja az, hogy kapcsolatot teremtsen másokkal, amire a mély beszélgetés valóban alkalmas, míg a csevegés nem. A másik ok Mehl szerint az, hogy

ösztönösen keressük a dolgok mélyebb jelentését, az élet „értelmét”, az összefüggéseket – ebben pedig a legnagyobb segítségünkre az igazán tartalmas beszélgetések lehetnek.

Kukába a csevegéssel?

Mehl kutatásának eredménye szerint az önmagukat leginkább boldognak valló hallgatók beszélgetéseinek mindössze 10 százalékát tette ki a felszínes csevegés. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen ki kell iktatnunk a napjainkból a könnyed társalgást.

Gyakran kerülünk olyan helyzetbe, amikor muszáj beszélgetnünk valakivel. Amikor egy ismerősünkkel együtt szállunk be a liftbe, vagy véletlenül egy időben várjuk a buszt, esetleg egymás mellé sodródunk a pénztárnál valamelyik üzletben. Introvertáltként (és ezt tapasztalatból mondom) egy ilyen szituáció ráadásul kifejezetten ijesztő és szorongáskeltő lehet. Persze nem mintha az introvertáltak emberkerülők lennének, sokkal inkább arról van szó, hogy jobban érzik magukat a mélyebb, tartalmas beszélgetések közben, mint egy időjárásról szóló gyors eszmecserében.

Ahogy a kutatásból kiderül, mind az introvertáltak, mind pedig az extrovertáltak sokat profitálhatnak a mély beszélgetésekből. A fenti helyzetek azonban nem kifejezetten alkalmasak ezek lebonyolítására – képzeljük csak el, mi történne, ha minden bevezető nélkül megkérdeznénk a liftben velünk utazó kollégánkat vagy ismerősünket, szerinte mi az élet valódi értelme.

A könnyed csevegés viszont jó alapot teremthet ahhoz, hogy jobban megismerjük egymást, és ezzel megnöveli az esélyt a későbbi párbeszédeink elmélyülésére.

Üljünk vissza a lócára!

A falunkban az újabb házak elé már nem kerül lóca, és kerítés is leginkább olyan épül, amin keresztül az udvarokra sem lehet bepillantani. És ha körülnézünk, ez nem csak a falvakban van így, hanem mindenhol: fáradtak vagyunk, rengeteg stressz ér minket, és egyre kevésbé érezzük az igényt arra, hogy beszélgessünk egymással. Az állandó időhiány miatt gyakran a szeretteinkkel, barátainkkal sem találunk alkalmat a valódi párbeszédre.
Pedig a kapcsolatoknál kevés dolog játszik fontosabb szerepet abban, hogy boldog, elégedett életet élhessünk. Próbáljuk ki: ahelyett, hogy az élet nagy kérdéseire a Google-ben keresnénk a választ, üljünk le a (képzeletbeli) lócára valakivel, és beszélgessünk, ahogy régen tették az emberek! Egy apró jóslat talán komolyabb tudományos kutatás nélkül is megkockáztatható – boldogabbak leszünk tőle.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó: itt, itt és itt

 

 

Szólj hozzá!
Herendi Kata

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
Herendi Kata

Pin It on Pinterest