Érezzük, pontosan tudjuk, hogy már nem kéne többet enni, mégis lecsúszik valahogy az utolsó utáni falat. Hiába fogadtuk meg sokszor, hogy odafigyelünk a mértékre, valahogy mégsem jön össze, degeszre esszük magunkat, de azért a desszertnek még szorítunk valahogy egy kis helyet – pont mint a VIP vendégeknek…. De mégis hogyan?

qj0zgkre1zg-brian-chan

Ösztönös késztetés?

Összetett folyamatok eredménye ez a jelenség, ami miatt gyakran ostorozzuk magunkat. Olyan jó lenne, ha az akaraterő hiánya és a gyenge jellemünk helyett biológiai értelemben is megalapozott, tudományos magyarázzattal is alá tudnánk támasztani, és a zserbó majszolása közben szépen meg tudnánk magyarázni magunknak és a körülöttünk ülőknek, hogy miért is csábulunk el, újból és újból és újból a finomságokkal megpakolt ünnepi asztal mellett.

Íme a magyarázat

Egy friss kutatás eredményei alapján az egyik emésztőrendszerünkben termelődő hormon a felelős az akaratgyengeségnek vélt jelenségért, ugyanis ő veszi rá az agyunkat a dőzsölésre. De mégis hogyan?

Terápia a konyhában? Hogy pontosan miért is kedvez a sütés-főzés pszichés jóllétünknek, ebben a cikkünkben olvashatsz.

Bolondos hormonok

Egy kanadai kutatócsoport szerint a főételek mellé beszorított plusz falatkákért a ghrelin nevű hormon a felelős. Az „éhséghormonként“ is emlegetett kémiai hírvivő molekula képes fokozni az étvágyat akkor is, ha nem vagyunk éhesek.

Bár ilyenkor szervezetünknek nem lenne szüksége kalóriabevitelre, mégis ellenállhatatlan vágyat érzünk arra, hogy magunkévá tegyük az előttünk lévő gusztusos ételt … mert „olyan jó az illata“, „olyan jól néz ki“, „muszáj megkóstolni“, „csak egy picit, az íze kedvéért“.

stocksnap_hubptr7yne

Miközben ezekkel a mondatokkal nyugtatgatjuk magunkat, a ghrelin az agyban lévő receptoroknak olyan üzenetet küld, amitől megnő az érzékenységünk az étel vizuális ingereire, tehát sokkal jobban fókuszálunk az ínycsiklandó falatokra. Az agyunk természetesen válaszol lefelé: „Hoppá, milyen finom lehet ez a nasi, gyorsan, együnk csak meg!“

Ezért olyan nehéz ellenállni ennek az egyértelműen endogén (a szervezetünkön belül keletkező) üzenetnek, függetlenül attól, hogy nem vagyunk éhesek. Sőt, mindez akkor is működik, ha pusztán egy gusztusos szakácskönyv illusztrációjára csorgatjuk a nyálunkat…

Örömközpont

Ráadásul a legális vagy illegális pszichoaktív szerekhez – azaz hétköznapi nevükön a drogokhoz (koffein, nikotin, alkohol, kokain­) hasonlóan ez a hormon is aktiválja agyunk jutalmazó rendszerét, az úgynevezett örömközpontot, fokozva ezéltal az étkezéshez kapcsolódó örömérzetet.

Mindenkinél ugyanúgy?

Természetesen lehetnek egyéni eltérések is: valaki szervezete kevesebbet, másé több ghrelint termel. De említhetünk olyan szituatív tényezőket is, amelyek befolyásolják a hormonszintet: például hosszas szigorú diétát folytató személyeknél jelentősen növekedhet, ugyanis fogyás esetén a testünk riadót fúj, hormonális folyamattal pedig arra ösztönzi szervezetünket, hogy táplálékot vegyen magához. Ez állhat a hátterében annak, hogy az önmagukat diétával kárhoztató emberek még nehezebben állnak ellen a tálcán kínált finomságoknak, az ő szervezetük még hangosabban és még intenzívebben jelez egy ilyen helyzetben.

Egyes táplálkozási zavarok esetében, mint az anorexia nervosa, szintén magasabb a ghrelin szint, testsúlygyarapodás során viszont lecsökken, hiszen ilyenkor nem elsődleges cél, hogy még gömbölyűbbek legyünk…

9rdmxivlxxq-alisa-anton-1

Túl sok, túl kevés… van aranyközépút?

Különböző hormonok együttesen szabályozzák az étvágyat, próbálják fenntartani szervezetünk energiaegyensúlyát, valamint segítenek kialakítani egy hosszútávon is tartható testsúlyt. Az étkezés életünk természetes része, amely megfelelő körülmények mellett optimális mennyiségben és minőségben zajlik. Azonban bármikor adódhat olyan helyzet, amikor az evést túlzásba visszük, például stressz hatására, de egy kialvatlan éjszaka után is érezhetjük magunkat jobb étvágyúnak.

Sőt, a hosszan tartó kialvatlanság nem csak az étvágyunkat befolyásolja.

Igen, hormonaink összejátéka közrejátszik olyan folyamatokban is, amelyekre nem is gondolnánk – azonban kár lenne azzal nyugtatni magunkat, hogy szervezetünk csúf tréfájának áldozatai vagyunk, hiszen mi magunk hormonális szinten is beavatkozhatunk: ha odafigyelünk táplálkozásunkra, rendszeresen sportolunk, és elménket is ugyanígy tudatosságra neveljük akár étkezései szokásaink kialakításakor által is könnyebben vehetjük az elénk gördülő akadályokat – kiegyensúlyozottabbak lehetünk és ellenállóbbak a stresszel szemben, valamint  – még ha nagy is a kísértés –  könnyebben mondhatunk nemet a felesleges falatokra. És ha végül mégis elcsábulnánk, akkor azt próbáljuk meg keretek közé szorítani.

Miért hízunk, amikor fogyni szeretnénk? Ebből a cikkünkből megtudhatod.

Ez tehát a tudományos magyarázat, ezért változunk ünnepről ünnepre kontrollálhatatlan bejgli-/zserbó-/torta-/mézessüti-/habcsókfüggővé. Még szerencse, hogy mi erről egyáltalán nem tehetünk – az agyunk már csak ilyen.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó: itt, itt és itt

Szólj hozzá!

Zilahi Tímea

A tudomány és a modern kutatások rajongója. Imádja Pécset, a német nyelvet és kultúrát. Szeret utazni – arra, amerre a lába viszi. Dinamikus, pontos, rendszerető. Életében meghatározó választott sportága, a crossfit.

Pin It on Pinterest