A veszteség fájdalmának megélése nélkül boldogság sincs

Szerző: | 2016. 07. 07. | Én&Te | Olvasási idő: 6 perc

Az utóbbi időben egyre többször tapasztalom azt, hogy egy párkapcsolati csalódás után milyen nehezen merünk új kapcsolatot kezdeményezni. Rengeteg bizonytalanság és félelem épít gátat az új irányába való nyitás elé. Egy nagyon kedves ismerősöm nemrégiben hasonlókról számolt be. Elmesélte, hogy az új párkapcsolatában valamiért nem érzi jól magát. Azt érzi, hogy nem tudja száz százalékosan beleadni magát, létrejött benne egy fal, ami miatt egyre jobban magába zárkózik, és nem tud feloldódni. Kiderült, hogy előző párkapcsolata hatalmas csalódással ért véget, megcsalták, nőiségében megalázva érezte magát. Egy világ omlott össze benne, miközben ő küzdött a kapcsolat fennmaradásáért, melyről utólag derült ki, hogy hiábavaló volt.

stressz

Gyakori dolog, hogy értetlenül állunk az előtt, amikor valaki szerette elvesztése után egy-két hónappal is gyászával van elfoglalva, lehangolt, kerüli a társaságot, néha-néha még sírdogál is, ha szóba kerül az eset. Ez azt jelenti, hogy nemcsak saját veszteségünket éljük meg nehezen, hanem mások fájdalmával is kényelmetlen szembesülnünk. Bán Klaudia, pszichológus szakértőnk írása ezekbe, a mindenki számára nehéz folyamatokba enged bepillantást.

„Nincs idő a fájdalomra!”

Hasonló tempóban szeretnénk megszabadulni mindenfajta veszteségtől, legyen az munkahely elvesztése, költözés, válás vagy bármely nagyobb mértékű változás az életünkben. Sürget az idő, nem akarunk vesződni a rossz kedvünkkel, kellemetlen, netalán fájó érzéseinkkel. Mindeközben elfelejtjük, hogy ezek az élethelyzetek, kapcsolati változások (legyen szó párkapcsolatról, barátságról, vagy bármely más szeretetkapcsolatról) veszteségek az életünkben, melyeket ugyanúgy el kell gyászolnunk, ehhez pedig idő szükséges.

Az idő pedig drága. Pontosan azért, mert adnunk kell magunknak belőle elegendőt ahhoz, hogy a következő élethelyzetbe teljesen bele tudjuk engedni magunkat, és a maga teljességében élhessük meg annak szépségét és boldogságát.

Manapság mindent azonnal szeretnénk, így a fájdalom megszűnését is. Az élvezetek és a jó érzések hajszolása irányába vezet minket a fogyasztói társadalom. Erősnek kell lennünk, és arcizmaink rezzenése nélkül viselnünk a terheket. „Nincs idő a fájdalomra!”, „Szüntesd meg a fájdalmat már az első jeleknél!”, „Ne hagyd, hogy legyőzzön a fájdalom” – üzeni számunkra a média is.

gyasz1

A gyász folyamata

Fontos azonban tudni, hogy a veszteségélmények megfelelő feldolgozásának megvan a maga folyamata, amelyhez viszont idő kell.

A gyász lefolyására vonatkozóan több elméletet találhatunk a pszichológiában, azonban nagyjából hasonló szakaszokat különböztetnek meg:

  1. Elutasítás, tagadás: ebben a fázisban érezhetjük magunkat érzelmileg kiüresedettnek, bénultnak, de érzelmi kitörések is gyakoriak lehetnek.
  2. Harag: az érzelmeink feltörését élhetjük meg, intenzíven jelentkezik a harag és a düh, szomorúság, előfordulhat bűntudat is, felelőst keresünk a történtekért.
  3. Alkudozás: egyfajta átmenetnek tekinthető, mely során felmerül a „mi lett volna, ha…” kérdése, ezzel is késleltetve az elkerülhetetlent.
  4. Depresszió: a szakasz nevével ellentétben itt már a tudatos emlékezés kerül az előtérbe, csökkenhet a tünetek intenzitása, elindul az elfogadás folyamata.
  5. Elfogadás: megkezdődik az önmagunkhoz és a világhoz való új viszony kialakítása emlékeinkben, azaz tovább él az elgyászolt múlt, de már képesek vagyunk örülni az élet szépségeinek, átalakulnak a szociális kapcsolataink, képessé válunk tervezni, új célokat kitűzni magunk elé.

Elfeledett hagyományok

Ha visszaemlékszünk nagyanyáink idejére, láthatjuk, hogy akkor még megvolt az alább említett fázisok maga ideje. Családtagot egy évig gyászoltak, távolabbi rokont fél évig, siratás, virrasztás, esti mise segítette a gyászolókat abban, hogy fájdalmas érzéseiket ki tudják fejezni, és ezáltal megkönnyebbüljenek. Emellett pedig öltözékük segítségével is, a fekete gyászruhával jelezték környezetük felé, hogy nehéz időszakon mennek keresztül.

Ma azonban a fájdalom megélése gyengeségnek számít, ezért próbálunk inkább elbújni, minél hamarabb túljutni veszteségünkön, elfelejteni kellemetlen érzéseinket, hiszen ha nem gondolunk azokra, akkor talán azok nincsenek is.

Adj időt magadnak!

Fontos tehát, hogy megadjuk magunknak a kellő időt veszteségeink elgyászolására, legyen szó párkapcsolatról, szeretetkapcsolatról, munkahely elvesztéséről, akár egy életszakasz lezárulásáról. Ne féljünk a fájdalmaink megélésétől, a szomorúságtól, a könnyektől. A veszteség mindig egy lehetőség a változásra, mely új utak felé vezethet minket. Ha nem áldozunk erre időt, akkor a különböző pszichés zavarok (például depresszív tüneteket, pánikroham, alvás- és étkezési zavar) és testi tünetek mellett előfordulhat az is, hogy nem tudjuk önmagunk egészét beleadni új életünkbe.

Az elakadások, a veszteségeink feldolgozatlansága párkapcsolati, életvezetési nehézségeket, elégedetlenség és boldogtalanság érzését is okozhatja. Az önmagunkra, az érzéseink elfogadására és megélésére szánt drága idő, a szociális kapcsolati hálónk, szükség esetén a szakember segítsége nagymértékben hozzá tud járulni ahhoz, hogy e nehéz időszakot lelki egészségünk megőrzése mellett élhessük meg.

A cikk a JóLÉlek Pszichológiai Alapítvány közreműködésével készült.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Bán Klaudia
Pedagógiai szakpszichológus, családi és párkapcsolati tanácsadó szakpszichológus és integratív gyermekterapeuta jelölt. Úgy véli, a pszichológusi munka szépsége abban rejlik, hogy segítjük a klienst rátalálni az elveszettnek vélt kincseire.

Pin It on Pinterest

Share This