Ingoványos talajra – vagy ahogy ő fogalmaz – „veszélyes dzsungelbe” tévedt Galagonyalány, ahol kemény kiképzés várt rá. A gyakorlatokat a többnyire kúszva-mászva közlekedő, nagyjából 10 kilós kisfia, Marci vezényli, aki huncut mosollyal az arcán keresgéli a határokat a szabad és a NEM szabad kategória között. Következzen egy beszámoló arról, hogyan éli meg a szabályok lefektetésének pillanatait Anna (Széles-Horváth Anna, a Pszichoforyou.hu Gyermek & Család rovatának vezetője). Az objektív szülő nézőpontját – ahogy az ebben a rovatunkban lenni szokott – Víg Sára, gyermekpszichológus szakértőnk fontos tanulságokat tartalmazó meglátásai követik.

Éberség mindenek felett

Ha a brit tudósok vennék a fáradságot és készítenének egy ezzel kapcsolatos kutatást, biztosan arra az eredményre jutnának, hogy a kisgyerekes szülők éberségi szintje kábé az erdei vadakkal egy magasságban ábrázolható. És bőven veri mindenki másét a Földön. Talán még az éjjeli őrökét is.

A mi tréningünk már a kúszó-mászó időszakban elindult. Marci akkor is kemény volt és ellentmondást nem tűrő, de azért – megszánva a zöldfülű szülőket – könnyített gyakorlatokkal vezette be a kiképzést. Először csak az alsóbb szinteken kellett résen lennünk. Ám, ahogy az lenni szokott, teltek-múltak a napok, hetek, ő pedig szépen lassan birtokba vett minden talpalatnyi helyet. Már nem csak széltében, hanem hosszában is terjeszkedett. Így esett, hogy a NEM tiltószó pár nap alatt családtaggá lépett elő szerény hajlékunkban.

A felszólításhoz a mutatóujj meglóbálása is társul, aminek a szépségére Marci hamar ráérzett. Ha épp jobb dolog híján valamelyik kábel felé indul, és meghallja a hárombetűs parancsot, huncutul hátra fordul, ide-oda billenti az ujjait, − ahogy tőlünk látta − majd határozott léptekkel továbbmegy. Természetesen ugyanabba az irányba.

NEM – mondja ő is nekünk. Mi meg figyelünk tovább. Örök és rendíthetetlen éberségben.

Igen ám, de a gyerek nemcsak a mozgásában fejlődik. Észben is. Ezért olykor-olykor lazán átvág a palánkon mindkettőnket. A napokban például sikerült megtapasztalnom, mit emlegetnek a rutinos szülők „gyanús csend” fedőnéven.

Egy nyűgős, náthás hét után megkönnyebbülve láttam, ahogy a ravasz tizenegy hónapos elmélyülten játszik egyedül a szoba közepén. Igaz, hogy háttal üldögélt, de a zseblámpa fel-felvillanó fényei nyomán nyugalommal konstatáltam: biztonságos a dolog, ami szórakoztatja. El is döntöttem hamar, megengedek magamnak egy kis luxust: ez egyszer egyedül tűnök el fél percre arra a bizonyos helyre, ahová a király is gyalog érkezik – én meg általában egy gyerekkel a lábam alatt. Visszatérve aztán szembesülnöm kellett vele, hogy NEM a zseblámpa, ami ennyire érdekfeszítő. A zseblámpa csak egy csel. Semmi más, csupán elterelő hadművelet.

Marci továbbra is a szoba közepén csücsült, kezében egy tégely krémmel, amit – fogalmam sincs honnan – megkaparintott, és még a tetejét is lepattintotta. Az egész feje egy merő fehér pacaként tündökölt, csakúgy mint a szőnyeg. Utóbbin a vastag, zsíros kenőccsel gondosan beleformázott mancsnyomok jelezték, ki az elkövető.

Nem bírtam ki. Röhögnöm kellett. És fényképeznem. Csak aztán jött a szivacs meg a meleg víz. Súrolás közben a tanulságot is megfogalmaztam.

Nincs mese, egy csecsemő bármire képes. Egyezred másodperc alatt megtesz tíz métert, és 200 centiről is levarázsol bármit. A lakás, amely tegnap még édes otthon volt, mára veszélyes dzsungellé változott. De semmi pánik. Csak éberség mindenek felett.

És persze továbbra is várom azt a kutatást, mélyen tisztelt brit tudósok! (Széles-Horváth Anna)

NEM – kívül és belül – hogy látja ezt a „veszélyes dzsungelt” a pszichológus?

A nevelés egyik lényeges funkciója, hogy (a szülő) megismertesse a gyerekkel az őt körülvevő világot. Hogy az hogyan működik, milyen élvezetes tevékenységek vannak, mi veszélyes benne, milyen szabályokat kell betartani, mit lehet kipróbálni, mit kell megjegyezni…

A szülő ezt saját személyiségének, és épp aktuális állapotának megfelelően tudja prezentálni: vannak megengedő apukák, akik mellett a gyerek nyomkodhat elektromos kütyüket; vannak szigorú apukák, akik azt szeretnék, ha a gyerek már a szalvétát is használná, amikor épphogy csak a kanalat tudja megmarkolni; vannak széltől is óvó anyukák, akik nem szívesen teszik le akármilyen fűbe a mindent megkóstoló gyereküket; és éppen végletekig kimerült anyukák, akik örülnének, ha a gyerekük, – legalább heti egy este – magától megmosná a saját fogacskáit, a szokásos 10 perces könyörgés nélkül.

Azt gondoljuk, hogy a jó szülő mindig éber, résen van. Megvédi csemetéjét a rá leselkedő veszélyektől. De még jobb, ha el is magyarázza a gyereknek, mit és miért „nem szabad”. Akkor is, ha úgy tűnik, feleslegesen teszi, mert a gyerek nem érti meg, egész pici kortól jó, ha szoktatjuk a gyerekünket a magyarázatok, a miértek meghallgatására.

A gyerek úgy van beállítva, hogy minden érdekes neki, mindent meg kell nézni, fogni, szagolni, kóstolni, meg kell figyelni, és meg kell érteni. De az összefüggések sokszor rejtve maradnak előtte.

NEM! – mondja a szülő. Pedig a gyerek számára érdekfeszítő, vonzó, csak arra van indíttatása, hogy „de, igen!”. Egyedül a szülő tiltása áll a hívogató cél és közé.

Nem csak a szülő várja el, hogy a gyerek előbb-utóbb megtanulja, hogy mit „nem szabad” (vagyis hogy mit nem enged a szülő). A gyerek is elvárja, hogy a szülő megbízható, kiszámítható legyen, hogy előbb-utóbb érthetővé váljon, hogy „miért is nem szabad?”. Hogy mindig ugyanazokra vonatkozzon a tiltás. De a következetesség nem csak ezt jelenti.

Az nevel következetesen, akinek a gyereke tud következtetni a tiltások, dicséretek, magyarázatok mentén a világ működési elveire. Akinek a gyereke ki tudja találni, hogy mire mondaná az anya vagy apa, hogy „ezt nem szabad!”.

A nevelés egyik lényeges célja ugyanis, hogy a szülő által közvetített szabályok belsővé váljanak. A külső kontroll helyett a belső kontroll irányítsa a gyerek viselkedését. Ennek a folyamatnak az egyik fázisa, mikor már ő maga is, ahogy Marci is, mondja – mintegy magának címezve, kommentálva a tevékenységet – „NEM”. De a valódi tiltás még nem társul hozzá.

Amikor belülre kerülnek a szabályok, ezzel a belső viselkedési térképpel, iránytűvel indul el a gyerek a világ egyre érthetőbb, egyre követhetőbb, következetesebb dzsungelében.

A szülő megbízhat benne – és a saját nevelése eredményében – annyira, hogy elengedheti a kezét, enyhíthet az állandó éberségén, és egyre nyugodtabban követheti figyelemmel a gyerek útját. Magában tarthatja a „nem!”-eket, mert azok a gyerekben maguktól szólalnak meg, ha kell. Ez a tesztfutam, nehéz, de ha sikeres, ezek a gyerekek hatalmasat mennek. (Víg Sára)

Kövesd Te is hétről hétre, hogyan válik Anna (Széles-Horváth Anna) lányból anyává. A Pszichoforyou #GALAGONYALÁNY rovatában megjelenő, a gyermekvállalás örömei mellett, annak nehézségeiről is őszintén beszámoló írások, Víg Sára, gyermekpszichológus meglátásaival is kiegészülnek. A szubjektív anyai nézőpont mellett tehát a szakértő szemüvegén keresztül is ránézhetünk a sok más anyukát foglalkoztató kérdésekre. A Marci születésével induló történet előzményeit itt, itt, itt, és itt olvashatod. 

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó forrás: itt 

Szólj hozzá!

Széles-Horváth Anna

Újságíró. Három és fél éve édesanya. Igaziból Galagonyalány. Foglalkoztatják a lélek dolgai. Ha kell, bátran kérdez, de többnyire ír. Blogot, cikket, interjút. Nyughatatlan természet, mindig csinál valamit. Többek között a Pszichoforyou cikkeit.

Pin It on Pinterest