El-elkalandozó figyelem? Zéró motiváció? A nulla felé konvergáló hatékonysági szint a munkahelyen? Már-már kórosan gyakori hírfolyam-és hírportál görgetés? Koncentráció-képtelenség – a sokadik kávé ellenére is? Ha a fentiek közül bármelyik tünetet észlelted magadon az utóbbi időben, akkor ezt a cikket neked ajánljuk!

Reaktív agy

Napjainkban minden, a szupergyors számítógépektől a különféle, szinte helyettünk dolgozó eszközökön és programokon át a hatékony munkavégzést hivatott megkönnyíteni. Ennek ellenére a közösségi hálók és e-mail hurkok által körbefont korunkban egyre kevésbé vagyunk produktívak. El-elkalandozik a figyelmünk, tízpercenként csekkoljuk a Facebook-hírportál-mail „szentháromságot”, a nap végén pedig azon kapjuk magunkat, hogy a végtelenül hosszúnak tűnő 8 órás munkaidő alatt teendőink végtelen listájáról csupán néhány tételt sikerült kipipálnunk.

Cikkünkben Eric Barker, a viselkedéskutatás legfőbb eredményeit a hatékony munkavégzés szolgálatába állítani kívánó Barking up the wrong tree blog (szó szerint lefordítva rossz fára ugatni, amely ugyanazon jelentéssel bír, mint a rossz helyen kopogtatni kifejezés) és az azonos címet viselő bestseller szerzőjének tanácsait tolmácsoljuk nektek, hogy könnyebben – és főképp produktívabban teljen – a munkahelyen töltött idő.

Ne reagáld túl! Avagy a „reaktív agy” problémája

Barker szerint a fő probléma egy szóra vezethető vissza: a reaktivitásra. De mit is takar ez pontosan?
Lehet, hogy nem tartod magad lustának, de sajnos el kell fogadnod, hogy agyad tagadhatatlanul a léhaságot – pontosabban a legkisebb energiapazarlással járó, azaz a könnyebb megoldást – preferálja.

Ahogy arra Csíkszentmihályi Mihály is rávilágít Finding Flow című könyvében,

hiába élvezik mindössze feleannyira az amerikai tinédzserek a TV-nézést, mint a hobbijaikkal (sporttal, zenével stb.) való foglalatoskodást, mégis négyszer annyi időt töltenek a televízió előtt, mint a fenti tevékenységek űzésével.

Csíkszentmihályi tette fel a kérdést, amely most valószínűleg a te elméden is átfutott: miért töltene bárki négyszer annyi időt egy olyan tevékenységgel, amely mindössze feleakkora valószínűséggel teszi őt boldoggá?

A válasz egyszerű: mert a szokásaink rabjai vagyunk, mágnesként vonz minket a könnyű, bejáratot, agyunk és testünk számára igencsak energiatakarékos út.
Csakhogy, ahogy arra Barker is rámutat, napjaink rohanó világa nem kompatibilis a restséggel. Betemet bennünket az információk, e-mailek és értesítések lavinája, amelyek folyton-folyvást ellenünk, pontosabban a hatékonyságunk ellen dolgoznak. A telefonunk – akárcsak egy figyelmünkért síró kisgyermek – folyton rezeg, pittyeg, villog, mi pedig azonnal, szinte kényszeresen nyúlunk a készülék után.

Agyunk boldogan reagál erre a dübörgő inger-áradatra, ugyanakkor, noha azáltal, hogy reagálunk, kétségkívül csinálunk valamit, ez a valami ritkán jelent előrelépést céljaink felé. Ahogy arra a szerző is rávilágít, amikor reagálunk egy külső ingerre, nem mi kontrolláljuk az életünket, hanem hagyjuk, hogy a környezet határozza meg a viselkedésünket. És ez ellen igencsak ritkán tiltakozunk.
Noha a ne mondd meg, mit csináljak! a legtöbb veszekedés szinte kötelező elemévé vált, ironikus módon rengetegszer hagyjuk, sőt, elvárjuk, hogy a minket körülvevő világ irányt szabjon cselekvéseinknek.

Ahelyett, hogy terveket követnénk, csak reagálunk. A monitoron csüngve várjuk, hogy befusson egy e-mail, amelyben valaki végre megmondja, mit csináljunk.

Éppen ezért emeli ki a szerző annak fontosságát, hogy kezünkbe vegyük a gyeplőt. Barker négy lépést javasol, amely révén szerinte mindez lehetővé válik.

1. Ne csak elszenvedd, alakítsd a kontextust!

Brian Wansink, a Cornell University kutatója és a magyarul is megjelent Evés ész nélkül című könyv (Mindless Eating: Why We Eat More Than We Think) szerzője kutatásai révén főképp a minket körülvevő folytonos inger-áradat miatti túlevésre hívja fel a figyelmet. A kontextus – az, hogy az étel elérhető – nagyban hozzájárul ahhoz, hogy rendre többet együnk, mint szeretnénk, vagy mint amennyire szervezetünknek szüksége lenne. Ennek ékes példája az a kísérletük, amelyben azok az alanyok, akiknek az asztalán volt egy cukros bödön, közel kétszer annyit ettek, mint azok, akiknek az irodájában az édesség körülbelül 2 méterrel messzebb volt.

Hogy mi a tanulság? Tedd kartávolságon kívülre, de inkább a szoba másik végébe a telefont. Minél messzebb van az egyes számú figyelemelterelési eszköz, annál jobb. Így kevesebb inger ér, amire reagálnod kéne, és könnyebb lesz betartanod a napi ütemterved.

Ha pedig erre nincs lehetőséget, vagy a számítógépen is rendszeresen megnyitod a fenti oldalakat, érdemes lehet telepítened egy programot vagy alkalmazást, amely lehetővé teszi, hogy bizonyos időintervallumok között ne férj hozzá ezekhez a tartalmakhoz. Erre a linkre kattintva egyből hat ilyet is találsz. (Vagy egyszerűen csatlakozz le az internetről, vagy dolgozz olyan helyen, ahol nincs térerő – a szerk.)

De mi a teendő, ha olyan helyzetbe kerülsz, ahol elkerülhetetlennek tűnik a reaktív üzemmódba kapcsolás? Például felvillan egy szórakozási lehetőség, és te legszívesebben már mennél is… vagy megijeszt az előtted tornyosuló feladathalom és legszívesebben csak elfutnál előle.

2. Csak nyugalom!

Mielőtt hagynád, hogy magukkal ragadjanak az érzelmek, és rossz döntéseket hoznál a pillanat hevében, próbálj meg lehiggadni. Albert Bernstein klinikai pszichológus szerint a jó döntések kulcsa a nyugalom. Úgy véli,

sok esetben ősi, dinoszaurusz-agyunkba kódolt ösztöneinkre hallgatunk ahelyett, hogy végiggondolnánk a szituációt.

Ugyanakkor ez esetben egy hatmillió éves programot futtatunk, ami – tekintettel arra, hogy igencsak elavult – nem sok jóval kecsegtet.

Ezek a döntési helyzetek – befejezzem-e a munkát, vagy inkább elmenjek kávézni a többiekkel? – stresszhelyzetet teremtenek. Azt pedig már több kutatás is megerősítette, hogy a stressz számos negatív hatással bír agyunk „racionális” részére, a prefrontális cortexre. Ez a terület többek között olyan funkciókért felel, mint a tervezés, döntéshozás, vagy épp a figyelem fenntartása. Ennek fényében nem is olyan érthetetlen, miért hozunk nyomás alatt sokszor ostoba döntéseket, amiket utólag rendre megbánunk.
Ugyanakkor nem minden helyzetben van időnk és/vagy lehetőségünk csillapítani a fejünkben tomboló gondolatvihart, és megtalálni a „zen” állapotot. Mit tehetünk ilyenkor?

3. Fókuszálj a célra!

Belegondoltál már, miért is dolgozol? Mik a céljaid a munkáddal, esetleg mire szeretnéd költeni az azzal megkeresett pénzt? A kutatók szerint nem árt ezen minél gyakrabban elgondolkodni, ha motiváltak szeretnénk maradni. Dr. Alex Korb, a UCLA-n dolgozó idegtudós szerint

azáltal, hogy emlékeztetjük magunkat céljainkra, egyfajta kontrollérzetet biztosítunk önmagunk számára, és a boldogsághormonként is ismert dopamin felszabadulását idézhetjük elő a nucleus accumbens-ben.

A hormon által kiváltott kellemes érzelmi állapot pedig lehetővé teszi, hogy motiváltak maradjunk, és ne hagyjuk, hogy a különféle ingerek eltereljék a figyelmünket. Ráadásul, ahogy arról korábban is írtunk, ez a vegyület nem csupán örömérzetet idéz elő, de agyunk „tanulási központjait” is aktiválja, így nemcsak, hogy jobb kedvvel, de valószínűleg gyorsabban végzünk majd a munkával vagy a vizsgára való felkészüléssel.

4. Döntsd el, és pont!

Persze nem valószínű, hogy a fenti pár sor vigasztal, ha életed buliját kell visszamondanod, hogy befejezd a tételsor magolását, vagy a végére érj egy monoton feladatnak. Sőt, ha nincs is semmiféle szórakozási lehetőség a láthatáron, egyszerűen csak a pihenés és a munka kerül a mérleg két serpenyőjébe, akkor is borzasztó nehéz ellenállni a semmittevés kísértésének.

Ilyenkor fontos, hogy tudatosan meghozzuk azt a döntést, hogy mi mégis kitartunk. Könnyű azt mondani! – gondolhatnánk. Ugyanakkor, ahogy Dr. Korb a The Upward Spiral (A felfelé ívelő spirál) című könyvében is írja (és ahogy arról mi is említést tettünk korábban), a tudatos elhatározás segíthet felülírni a striatális aktivitást, amely a beidegződéseket, rutinos cselekvéseket – például a mobilod unalmas percekben való „automatikus” nyomkodását – irányítja.

Ugyanakkor, noha a döntés meghozatala ráhelyez a kívánt cél felé vezető útra,

fontos, hogy ne akarjuk hétmérföldes csizmával lépkedve két perc alatt magunk mögött hagyni azt, amihez elengedhetetlen, hogy apróbb részcélokat és tartható határidőket tűzzünk ki magunk elé.

Ellenkező esetben ugyanis előbb-utóbb megint a stressz csapdájában találjuk magunkat, amely az automatizmusokat és a nem megfelelően átgondolt döntéseket favorizálja.

Take-home message

Szóval nem kell azonnal válaszolnod arra az sms-re. Nem kell egyből elcsábulnod és megenned az egész tál sütit, és később lelkiismeret-furdalást (rosszabb esetben hascsikarást) érezned. Mielőtt belerohansz az ilyen „ösztönös”, átgondolatlan helyzetekbe, szánj egy pillanatot arra, hogy lecsillapodj, végiggondold a céljaidat (legyen az egy befejezett projekt vagy néhány kiló mínusz) és a megfelelő döntést hozd meg.

Lehet, hogy ez rövid távon unalmasnak tűnik, azonban amikor valóban a céljainkra fókuszálunk, és küzdünk azért, hogy elérjük azokat, általában kevés időnk van unatkozni.
Zárásképp pedig David Foster Wallace szavaival „búcsúzunk”, aki szerint, ha immunis vagy az unalomra, nincs olyan cél, melyet ne érhetnél el.

Via: Barking up The Wrong Tree

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó: itt, itt és itt

Szólj hozzá!

Szabó Anna

Pszichológia BA és Tánctudomány szakon végzett. Főleg a mozgás-és az idegtudomány érdekli. És a nyelvek. Talán ezért is tanul és kutat jelenleg Párizsban – noha szívében mindig pécsi marad. Szeret a szabadban lenni, futni, túrázni, olvasni.

Pin It on Pinterest