Nehéz pontos adatot mondani arról, mennyi kutya él ma Magyarországon. Becslések szerint kb. 2-2,5 millió, amibe a kóbor és a chipelt jószágok is beletartoznak. Utóbbiak száma eléri a másfél milliót, amiből arra következtethetünk, hogy egyre többen kapnak kedvet a kisállattartáshoz.

Miért is ez a „nagy szerelem“?

Számos modern kutatást végeztek az elmúlt években, aminek hozadékaként hasznos tudással gyarapodtunk házikedvenceinkkel kapcsolatban. A velünk felnövekvő kutyusok például képesek érzelmi állapotunkra ráhangolódni, és az emberi kommunikációs jelzésekre adott reakciójuk nagyon hasonló a babákéhoz.

Emellett egy vonatkozó hazai kutatásból az is kiderült, hogy rendkívül szoros érzelmi kötődés alakulhat ki a kutyák és gazdáik között, amely sok tekintetben hasonló az anya-gyerek kapcsolathoz ­– de mégsem ugyanaz.

Az örökmozgó kedvencek

A fenti analógia – vagyis az anyag-gyermek kapcsolattal állított párhuzam – az időszakos elválás esetében is helytálló. Akárcsak az óvodában hagyott gyerkőcök, a kutyák is képesek komoly hisztit „rendezni“ ha megérzik, hogy közeleg a búcsú pillanata. Persze később, amikor hazaérünk, a viszontlátás öröme – ami jellemzően ugrándozásban, eszeveszett farokcsóválásban és „puszihalmozásban“ nyilvánul meg – óriási.

A rutinos ebtulajdonosok jól tudják, mi következik ilyenkor: irány a szabad, kezdődhet a közös séta, amit a kutyusunk tízből tíz alkalommal nagyon-nagyon vár. Számukra ugyanis a mozgás nem kényszer, hanem öröm.

A kutyusunkkal ellentétben mi azonban hajlamosak vagyunk olykor nyűgnek érezni ezt a közös rítust.

Ilyen esetekben érdemes tudatosítani, hogy a kutyasétáltatás nemcsak kis kedvencünk számára jelent egyet a boldogsággal: a póráz másik végén is van ok az örömre.

A Lassie-hatás

A kutatók Lassie-hatásnak nevezték el a kutyasétáltatás pozitívumainak összességét – ami a pszichés kiegyensúlyozottságunk szempontjából különösen sok előnnyel jár.
Arra az esetre, ha olykor-olykor nehezedre esik leakasztani a pórázt és útnak indulni, összegyűjtöttünk pár tudományosan is alátámasztott tényt, ami igazolja, hogy kutyát tartani nemcsak fizikális állapotunk, de a lelki egészségünk szempontjából is nagyon hasznos dolog.

Egy amerikai kutatásban például a 65 év feletti gazdik azt vallják, amióta kutyájuk van, kevésbé érzik magukat magányosnak és kevésbé észlelnek depressziós tüneteket (lehangoltság, kedvtelenség, fáradtságérzés, alvászavar…) sőt, a társas kapcsolataik felpezsdültek. Akik pedig jobban ragaszkodnak a kedvenceikhez, boldogabbnak vallották magukat, csökkent a magányosság és a szorongás érzése az életükben, emellett önértékelésükben is pozitív irányú változást tapasztalhattak.

Úgy tűnik, ezek az eredmények elég sok ember számára jelenthetnek plusz motivációt. Kiderült ugyanis, hogy hiába gazdagítják sokan az életüket kutyatartással, a nagy közös séták már kevésbé népszerűek.

Sétálunk, sétálunk

Pedig a kutyáknál jobb „edzőpartnert“ keresve sem találhatnánk: számíthatunk rájuk és a lelkesedésükre szélben, esőben, hóviharban és a legnagyobb hőségben is…

Ez a fajta elszántság nekünk se jön(ne) rosszul: ahogy egy ausztrál kutatócsoport eredményeiből kiderül, azok a személyek, akik rendszeresen sétáltatják a kutyusokat, nagyobb valószínűséggel teljesítik az ajánlott heti mozgásmennyiséget (150 perc). Márpedig a séta, mint egy laza átmozgatás, jó hatással van a fizikai állapotunkra, például csökkenti a szív-és érrendszeri betegségek, az ízületi gyulladások, a diabétesz, és az elhízás kockázatát. Emellett

a közös séták erősítik a gazdi és a kutyus közötti kapcsolatot is, aminek hatására kutyánk könnyebben hallgat majd ránk, és szót fogad nekünk.

A közös séta nem mellesleg kedvencünk egészségére is jó hatással van: a rendszeresen sétáltatott kutyák kisebb valószínűséggel betegednek meg, vagy növesztenek pocakot. (Ha egyébként egészségügyi okokból a kutyus súlyának csökkentése a cél, a megfelelő mennyiségű mozgás önmagában nem elegendő: a tartós eredményhez bizony a plusz kalóriákból náluk is keményen le kell faragni.)

A kutyáknál is az időset és a túlsúlyosat diszkriminálják

Egy másik kutatásból – amelynek keretében Dr. Carri Westgarth és munkatársai 2000 ausztrál gazdi kutyatartási szokásai vizsgálták – az derült ki, hogy

  • a nagyobb testű (kb. 14 kilogrammnál nehezebb),
  • az idősebb,
  • a túlsúlyos

kedvenceket hagyják leggyakrabban otthon. Emellett még fontos tényező az infrastruktúra is, például hogy milyen messze van egy park, zöld terület, vagy hogy mennyire forgalmas a környék.

A legmeghatározóbb tényező mégis a kutya és a gazdi között kialakult érzelmi mélység volt.

Akik mélyebb, melegebb érzéseket táplálnak kutyájuk iránt, többet is viszik le sétálni a kedvenceiket azokhoz képest, akik semleges/ kevésbé szoros érzelmekről számolnak be.

Dr. Westgarth szerint kevesen tekintenek úgy a sétáltatásra, mint egy „win-win“ szituációra – pedig ez nagyon is az: mindkét oldalon kedvez a pszichés és fizikai állapotnak. E háttértudás hiányában sajnos könnyebben halogatják vagy ugorják át ezt az aktivitást a gazdik.

Ha kicsi, ha nagy, ha sovány, ha dagi… uzsgyi!

Az is probléma lehet, hogy sokan alulbecsülik a kutyák szükségleteit, valamint képességeit is – ilyen tévhit például, hogy a kistestű kutyáknak nem kell minden nap sétálniuk.

„A kisebbek mellett az idős és teltebb kutyáknak is szükségük van a mozgásra. Talán elsőre észre sem vesszük, mennyi örömmel jár ez számukra. Figyeljük meg a boldogságról árulkodó jeleket, ahogy a kutyus séta közben élvezi a felfedezés örömét, új szagokat gyűjt be, ugrándozik, kimozogja magából a felgyülemlett energiát és mindeközben töltekezik is – meg persze örül a társaságunknak.“ – mondja dr. Westgarth.

Ezt a fajta attitűdöt érdemes ellesni kedvenceinktől: a felfedezés öröme, a az új utak és lehetőségek megtalálása a saját életünkbe is sok változást és pozitív fejleményt hozhat.

Felelős gazdiként különösen ügyeljünk arra, hogy ne csak gondolatban szeressük a kedvencünket, hanem tegyünk is értük. Ha a felsorolt pozitívumokat is lajstrom alá vesszük, az – feltéve, hogy nehezebben szánjuk rá magunkat az indulásra – segíthet átkeretezni, ahogy az előttünk álló kilométereket látjuk: nem nyűgös feladatként, hanem örömteli tevékenységként tekintünk majd erre az aktivitásra.

Via The New York Times

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó: itt, itt és itt

Szólj hozzá!

Zilahi Tímea

A tudomány és a modern kutatások rajongója. Imádja Pécset, a német nyelvet és kultúrát. Szeret utazni – arra, amerre a lába viszi. Dinamikus, pontos, rendszerető. Életében meghatározó választott sportága, a crossfit.

Pin It on Pinterest