Az idősebbek általában arra biztatják a fiatalokat, hogy tűzzenek ki magas célokat, és bátran hozzanak meg bizonyos döntéseket. És a fiatalok meg is fogadják a tanácsot, ennek megfelelően élnek… Azonban minél magasabb célok elérése vezérel minket, annál valószínűbb, hogy boldogtalannak érezzük magunkat. Ezt már Dr. Raj Raghunathan, boldogságszakértő állítja a The Guardianban megjelent cikkében, amelyből az is kiderül, hogy milyen kapcsolat van a céljaink és a boldogságérzetünk között. Az írás arra a kérdésre is választ ad, hogy melyik az az öt terület, ahol egyszerű változtatássál, lényegesen javíthatunk a közérzetünkön.

happ2

Dr. Raj Raghunathan pofesszor kutatási területe a boldogság. Kutatásának eredményeit If you are so smart, why aren’t you happy? (Ha olyan okos vagy, miért nem vagy boldog? – a szerk.) című könyvében publikálta.

A professzor szerint már gyermekkorunkban arra kondicionálnak minket, hogy legyenek nagyratörő céljaink – kutassuk a jobb és jobb állásokat, hajszoljuk az újabb és újabb eredményeket, sikereket. Ezek a célok azonban mégsem tesznek boldoggá minket.

Dr. Raj Raghunathan kutatási eredményei alapján feltételezhető, hogy a sikeres emberek életének nem a nagy döntései, választásai, elért eredményei vezetnek a boldogság érzéséhez.

A kutató feltételezéseit az egyik  osztálytalálkozóján szerzett tapasztalatai alapozták meg, ahol úgy találta,  hogy minél látványosabbak a résztvevők elért sikerei  – legyen szó munkáról, fizetésről, nyaralásról, lakhatásról  – általában annál kétségbeesettebbnek és zavarodottabbnak tűnnek.

Ez alapján kezdte kutatni, hogy miért éppen bizonyos pszichológiai vonások – mint a vágy kontrollálása, a fontossági sorrend, a szükséglet és az akarat – a legfontosabbak, amik hatást gyakorolnak a közérzetükre. A kutató öt olyan területet azonosított, ami jelentős hatást tud gyakorolni a jóllétünkre:

  • törekvés az egyensúlyra
  • felelősség vállalása
  • az összehasonlítgatások mellőzése
  • a flow, vagyis az örömteli áramlás élményének a keresése
  • bizalom az idegen vagy ismeretlen emberek irányába

Törekedj az egyensúlyra

Sokan esnek abba a csapdába, hogy a pénzkeresést tekintik elsődleges fontosságúnak, miközben  erre hivatkozva éppen a boldogságukat áldozzák fel. Dr. Raj Raghunathan szerint  fontos felismerni, hogy mi tesz minket valóban boldoggá. Ez egyébként, jellemzően nem a pénz, hanem valamilyen aktivitás, például  időtöltés a barátokkal, kirándulás, alvás, tánc, jóga. Ahhoz, hogy megtaláljuk a számunkra örömöt okozó tevékenységet, a kutató azt tanácsolja, hogy készítsünk listát és állítsuk ezeket  prioritási sorrendbe.

börtönjóga

Te vagy a felelős!

Tudatosítsuk, hogy felelősek vagyunk a saját boldogságunkért, épp ezért nem érdemes  másokat hibáztatni a boldogtalanságunkért. Már önmagában az érzés, hogy belső folyamatainkat – érzéseinket, gondolatainkat – képesek vagyunk kontrollálni, felszabadító, és növeli a boldogságunkat.

Az egészséges életmódra való áttérés a legjobb módja a belső ellenőrzésnek. Törődjünk magunkkal minden nap egy kicsit (együnk akár eggyel több gyümölcsöt), legyünk egy kicsit aktívabbak, mozogjunk többet. Fontos, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy a fizikai aktivitástól jobban érezzük magunkat, és ezeket tegyük a napi rutinunk részévé – tanácsolja Dr. Raj Raghunathan.

Korábbi cikkeinkben már írtunk az úszás a futás és a biciklizés jótékony hatásairól, ha ezekre is kíváncsi vagy, érdemes továbbkattintanod!

 Ne másokhoz hasonlítsd magad!

Ha a sajátunk helyett mások boldogságával foglalkozunk, akkor frusztráltak leszünk. Ha azt is gondoljuk, hogy mi jobban csináljuk, mint mások, előbb-utóbb jön más, aki megelőz minket. Ezért is érdemes az összehasonlítást  mellőzni, vagy legalábbis okosan használni, úgy, hogy  motiváljon minket.

Mert azért érdemes tisztában lennünk saját erősségeinkkel és gyengeségeinkkel – javasolja a professzor, aki szerint a kevesebb összehasonlítás jobb közérzettel jár.

Keresd a flow-t!

A flow egy olyan áramlatszerű állapot, ahol örömöt élünk meg, és belefeledkezünk az adott tevékenységbe, elveszítjük az időérzékünket. Az áramlás során az öntudatunk kikapcsol, nem érdekel bennünket, hogy valamit jól, vagy rosszul csinálunk, csak élvezzük, azaz a tevékenység maga az öröm. Szeretünk olyan dolgokkal foglalatoskodni, ami boldogabbá tesz minket. Keressük meg, miben vagyunk jók, mibe feledkezünk bele – például írás, utazás, főzés, futás. Gyűjtsük össze és emeljük be a hétköznapokba – tanácsolja a professzor.

 A felnőtteknek való színezőkbe is bele lehet feledkezni, és nagyon sok jó hatása van. Ezekről bővebben itt olvashatsz.

Bízz a többiekben is!

A bizalom és a boldogság érzése összefügg. Nem véletlen, hogy a legboldogabbak azon országok lakói, akik érzik, hogy megbízhatnak a körülöttük lévő többi emberekben. Az idegenekben, ismeretlenekben való bizalom képessége bejósolható mutatója, hogy általában véve mennyire van bizalmunk az életben, ami pedig nagymértékben felelős  a jóllétünkért.

Legyünk nyitottabbak, és kezdeményezzünk beszélgetést minden nap egy-egy ismeretlen emberrel – egy boltban, vagy egy munkahelyen, gyakoroljuk, hogyan tudunk bízni a másikban, egymásban – javasolja a szakértő.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

forrás: The Guardian, Happysmarts project

Fotó: itt

Szólj hozzá!

Pin It on Pinterest