„Bármit megtesznek, hogy figyelmet kapjanak” – a Münchausen-szindróma

Szerző: | 2017. 02. 21. | Test&Lélek | Olvasási idő: 8 perc

A legtöbb ember sokat tesz az egészsége megőrzéséért. Tudatosan táplálkozunk, sportolunk, vitaminokat szedünk, és örülünk, ha sikerül elkerülnünk a betegségeket, az orvost, a kórházat. Vannak azonban, akiknél ez éppen fordítva működik: mindent megtesznek azért, hogy minél betegebbek legyenek. Ez a Münchausen-szindróma.

„Mesésen” hangzik… De csak hangzik

A Münchausen-szindróma a színlelt zavarok kategóriájába tartozó pszichés rendellenesség. Színlelt zavarról akkor beszélünk, amikor valaki nem létező, vagy szándékosan előidézett tünetek révén törekszik a betegszerep felvételére. A Münchausen-szindróma ennek egy ritka, szélsőséges változata, amelyben a beteg mindent elkövet, hogy a tüneteivel felhívja magára a figyelmet.

A betegség Karl Friedrich Hyeronymus von Münchhausen báróról, egy XVIII. században élt lovassági tisztről kapta a nevét, aki híres volt hihetetlen történeteiről és kalandjairól, olyannyira, hogy sokszor erősen túlzó és valószínűtlen elbeszéléseit mesekönyvben is megörökítették.
Később, 1951-ben aztán egy brit pszichológus, Richard Asher találkozott néhány beteggel, akik orvostól orvosig jártak különböző kitalált tünetekkel. Asher a jelenséget – a párhuzamot felismerve – Münchausen-szindrómának nevezte el.

Mindent a figyelemért

A Münchausen-szindróma számos viselkedésben megnyilvánulhat, de leggyakrabban az alábbi tünetek jellemzik:

– a betegek olyan egészségügyi problémákról számolnak be, amelyek okát nehéz vizsgálatokkal ellenőrizni vagy cáfolni (például súlyos fejfájás, rejtélyes rohamok vagy ájulások)
– a céljaik érdekében manipulálják a tesztek és vizsgálatok eredményét (felmelegítik a hőmérőt, vagy vért, cukrot kevernek a vizeletmintájukba)
– önbántalmazás (megvágják, megégetik vagy megmérgezik magukat, esetleg szándékosan romlott ételt fogyasztanak)
– már fennálló állapotokat súlyosbítanak (elfertőzik a sebeiket, vagy újra felnyitnak már gyógyult hegeket)

A Münchausen-szindrómában szenvedők jellemzően rengeteg időt töltenek kórházban, sőt, gyakran több kórházban is, hiszen ha egy helyen fény derül a hazugságaikra, kénytelenek továbbállni egy másik intézménybe. Általában mindenütt komoly és súlyos betegségekről számolnak be, de mivel az állításaikat ritkán tudják megfelelő dokumentumokkal alátámasztani, további kitalációkba bonyolódnak, például arra hivatkoznak, hogy külföldön kezelték őket.

A betegség egyik ismertetőjegye az is, hogy a páciens tünetei gyakran – látszólag minden ok nélkül – rohamosan rosszabbodnak. Ezek a tünetek sokszor összefüggéstelenek, vagy néha, nem véletlenül, pontosan megegyeznek egy bizonyos betegség tankönyvi leírásával.

A Münchausen-szindrómások készségesen vetik alá magukat kellemetlen vagy kockázatos vizsgálatoknak és beavatkozásoknak is a cél érdekében – bármit megtesznek, hogy figyelmet kapjanak.

Ideális terep: az internet

Az utóbbi években Münchausen-szindróma egy egészen új változata is megjelent, a Munchausen syndrome by internet, vagyis az „internetes Münchausen-szindróma”. Az MSbI-ben szenvedők az internet adta lehetőségeket kihasználva súlyos betegségek (például cisztás fibrózis, vagy leukémia) online támogató közösségeihez csatlakoznak, azt állítva, hogy ők maguk is az adott betegségben szenvednek.

A Münchausen-szindrómára jellemző figyelemfelkeltő viselkedés azonban ezekben az esetekben is felismerhető.

Az „internetes Münchausen” ugyanis mindent megtesz, hogy reflektorfényben maradhasson: gyakran sokkal súlyosabb tünetekről számol be, mint a csoport többi tagja, és előfordul, hogy nem a saját, hanem egy aggódó hozzátartozója vagy barátja (aki érdekes módon ugyanabban a stílusban, azonos nyelvtannal ír, mint ő maga) nevében posztol az állapotáról.

Ha úgy érzi, egy másik beteg több figyelmet kap, drámai életeseményeket „vet be”, például elmeséli, hogy kirabolták, vagy elveszítette egy családtagját.

Az MSbI-ben szenvedőket sokszor éppen a túlzásaik árulják el, amelyekkel több figyelmet szeretnének magukra vonni. A lehető legsúlyosabb tünetekről és diagnózisról számolnak be, amelyről aztán kiderül, hogy szóról szóra egy orvosi könyvből másolták ki. Esetleg elmesélik csodával határos gyógyulásukat egy másik betegségből egy kórházban – amely valójában nem is létezik. A támogató csoport többi tagja pedig nagyfokú frusztrációt, dühöt él meg, amikor fény derül a hazugságokra.

Nem csak önmagára veszélyes

Az internet nem az egyetlen „terep” a Münchausen-szindrómás számára, ahol szenvedést okozhat másoknak. A betegség egyik különösen veszélyes formája a Munchausen syndrome by proxy (rövidítve MSbP vagy MbP), azaz a helyettesítő Münchausen-szindróma. Ilyenkor a beteg nem önmagának, hanem egy másik személynek okoz tüneteket – például anya a gyermekének.

A külső szemlélő számára rejtve marad a gyermek tüneteinek valódi oka, mindössze egy, a gyermeke betegségét hősies önfeláldozással tűrő szülőt látnak.

Az egyetlen árulkodó jel a gyermek szokatlanul hosszú kórtörténete, és az anya jelenlétében, vagy közvetlenül azt követően hirtelen rosszabbodó állapota lehet.

A helyettesítő Münchausen-szindróma diagnózis felmerülését követően gyakran fellángolnak az indulatok, hiszen a szülő ilyenkor annak érdekében, hogy az orvosok figyelmét felkeltse, büntetőjogi szempontból gyermekbántalmazást követ el, veszélyeztetve gyermeke egészségét, esetleg az életét is. A pszichés terheltség körülményét azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni. A környezet részéről pedig óhatatlanul felmerül a kérdés: hogyan lehet valaki képes ilyesmire?

Mi lehet a válasz?

A Münchausen-szindróma és változatai meglehetősen ritkán fordulnak elő, és mivel a betegek igyekeznek eltitkolni a problémáik valódi természetét, igen nehéz fényt deríteni azok igazi okaira.

Néhány elmélet szerint a helyettesítő Münchausen-szindrómában szenvedők gyerekként maguk is érzelmi, fizikai vagy szexuális bántalmazás áldozatai voltak. Bizonyos esetekben házassági problémák is kiválthatnak a szindrómára emlékeztető epizódokat.

A színlelt zavarok hátterében gyakran húzódik meg az orvostudománnyal való valamilyen kapcsolat. A betegek tölthettek hosszabb időt kórházban gyermekkorukban, vagy dolgozhattak felnőttként kórházban, akár nővérként vagy laboratóriumi asszisztensként. Jellemző módon ellenérzésekkel viseltetnek az orvosi szakmával szemben.

Bár az okok sokfélék lehetnek, biztos, hogy a Münchausen-szindróma minden formája mihamarabbi kezelést igényel.

Lehetséges a gyógyulás?

A gyógyulást leginkább az nehezítheti meg, hogy a Münchausen-szindrómában szenvedők általában tagadásba menekülnek, ha szóba kerül a problémáik valódi oka. Nem ritka, hogy a „lelepleződést” és a diagnózissal való szembesítést követően egyszerűen távoznak a kórházból.
Amennyiben sikerül őket maradásra bírni, hatékony lehet a megfelelő gyógyszeres és pszichoterápiás kezelések kombinációja. Bizonyos esetekben a családterápia is szóba jöhet.

Fontos, hogy a betegséget időben helyesen azonosítsuk, nem összekeverve például a hipochondriával, amikor az illető valóban betegnek gondolja magát; vagy az anyagi előnyök megszerzése érdekében történő szimulálással.

A Münchausen-szindrómás beteg az orvosi figyelem érdekében bármilyen fizikai természetű tünetet vagy kezelést készséggel vállal, ám (ironikus módon) ritkán fogad el segítséget a valódi, mentális eredetű problémájával kapcsolatban, jelentősen megnehezítve és hátráltatva ezzel a valódi gyógyulást.

Forrás: Ronald J. Comer: A lélek betegségei

Fotó: itt, itt és itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Pin It on Pinterest

Share This