Az ember, „aki szerelmes magába” – a nárcisztikus emberek 10 jellemzője

Szerző: | 2016. 06. 09. | Social&Smart | Olvasási idő: 8 perc

Nem véletlen, hogy egyre gyakrabban hallunk és olvasunk a nárcizmusról. A meglehetősen individualista és kívülről vezérelt társadalmunk szinte kedvez a nárcisztikus személyiségjegyekkel és tulajdonságokkal rendelkező embereknek. De vajon mennyire pontosak a nárcizmussal kapcsolatos fogalmaink? És honnan lehet egyáltalán tudni, hogy egy nárcisztikussal van dolgunk? Mi jellemző az ilyen emberekre, és mikor nem indokolt „dobálózni” a kifejezéssel?

Stephen Johnson pszichológus szerint „nárcisztikus az, aki korai sérülései következtében eltemeti saját valós önkifejezését, helyettesítve azt egy magasan fejlett, túlkompenzáló, hibás énnel”. A nárcisztikus emberek gyakran önteltek, nagyravágyók, és másoknál feljebbvalónak érzik magukat.

A nárcizmus kifejezés egyébként Freud nevéhez fűződik, aki a görög mitológiai alak, Nakrisszosz története mentén definiálta ezt a személyiségzavart, amit a manapság gyakran emlegetett kutatási terület, a Sötét Triád egyik komponenseként is számon tartanak.

Mi jellemzi?

A nárcizmusra jellemző tulajdonságok enyhe és erős formái nem csak elterjedtek, de gyakran kifejezetten előnyösek is. ”Az ember, aki szerelmes önmagába” – egyes kultúrákban egyszerűen így definiálják a nárcizmust, de a hivatalos patológiai kórkép meghatározása ennél azért árnyaltabb.  A patológiás nárcisztikusokat idealizált énképük imádóiként jellemezzük, akik nem ok nélkül viselkednek úgy, ahogy. A céljuk – nem tudatos szinten az, hogy elkerüljék a valós, jogfosztott, sebzett énjükkel való találkozást. Mert a nárcisztikus emberek a lelkük mélyén „rút kiskacsának” érzik magukat – még akkor is, ha sebezhetőségüket nem akarják elismerni.

 

Honnan tudod, hogy nárcisztikus személyiséggel van dolgod?

Preston Ni közel negyedszázadnyi vezetőfejlesztői tapasztalatát gyűjtötte össze How to Successfully Handle Narcissists című könyvében, melyből egy kis ízelítőt olvashatunk a Psychology Today cikkében. (A könyv csak angol nyelven jelent meg és Preston Ni saját weboldaláról érhető el – a szerk.) A nemrég megjelent írásban a szerző az alábbi, nárcisztikus emberekre jellemző ismertetőjegyeket és viselkedési sajátosságokat gyűjtötte össze:

  1. A kötözködő. Egy nárcisztikus személy imád magáról beszélni, és nem igazán ad lehetőséget a másik félnek, aki, – ha meg is próbál hangot adni nézeteinek, érzéseinek – borítékolhatóan kudarcot fog vallani. Ha az önimádó beszédpartner olyat hall, amivel nem ért egyet, kérdés nélkül elutasítja, kijavítja, vagy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyja a másik mondandóját.
  2. A félbeszakító. Sok ember csupán rossz kommunikációs szokásként értékeli, ha valaki állandóan félbeszakít másokat. Ilyenkor valóban előfordulhat, hogy csak egy „szegényes stílusú” beszélgetőpartnerrel van dolgunk, de fontos tudni, hogy a nárcisztikus emberek előszeretettel használják ezt az eszközt, hogy aztán visszairányítsák a fókuszt saját magukra.
  3. A lázadó. A nárcisztikus egyén élvezi, ha megszegheti a szabályokat és a társadalmi normákat. Nem törődve a többiekkel beállnak mások elé a sorba, nem adnak borravalót, irodai kellékeket lopnak, és áthágják a közlekedési szabályokat. Ők azok, akik a megbeszélt találkozót jelzés és mindenféle gond nélkül egyszerűen figyelmen kívül hagyják, fikarcnyit sem tisztelve a másik idejét, energiáját.
  4. A határsértő. Az ilyen személyiségek figyelmen kívül hagyják mások gondolatait, érzéseit, tulajdonát és fizikai terét. Megfontolás és érzékenység nélkül átlépnek és használnak másokat. Pénzt, vagy bármi mást kölcsönkérnek anélkül, hogy visszaadnák. Újra és újra megszegik ígéretüket, kötelezettségüknek nem tesznek eleget.
  5. A vetítő. Sokak számára fontos, hogy hatással legyenek másokra, aminek a külső megjelenés az egyik meghatározó eszköze lehet. A nárcisztikus ember mindig igyekszik fizikai, szexuális, romantikus, társadalmi, vallási, anyagi, pénzügyi, szakmai, tudományos és kulturális tökéletességet közvetíteni környezete felé. Bármilyen helyzetben, ahol ezek valamelyikére szükség van, a nárcisztikus személy embereket, tárgyakat, státuszt és/vagy elért eredményeket használ ahhoz, hogy önmagát képviselje. Ezek a kiemelkedő „érdemjegyek” gyakran túlzottak, mögöttes üzenetük, hogy „Én jobb vagyok nálad.” vagy „Nézd! Mennyire különleges vagyok, megérdemlem mindenki imádatát, csodálatát.”
  6. Az énközpontú. A nárcisztikusok gyakran megkülönböztetett bánásmódot várnak el másoktól. Elvárják, hogy őket azonnal ellássák, figyelembe vegyék anélkül, hogy ezt az előzékenységet viszonoznák. A világ, (szerintük) körülöttük forog és a többi ember dolga az, hogy rájuk figyeljenek.mirr
  7. Az elbűvölő. Mindezek mellett a nárcisztikus emberek lehetnek nagyon karizmatikusak és meggyőzőek. Érdeklődnek a másik iránt, ami által a másik különlegesnek és kívánatosnak érzi magát. Azonban, ha egyszer elvesztik ezt az érdeklődésüket (általában az után, hogy megkapták, amit akartak, vagy meguntak), gondolkodás nélkül eldobnak maguktól. Egy nárcisztikus partner nagyon elkötelezett és társaságkedvelő tud lenni addig, amíg eleget teszel a vágyainak, s minden figyelmedet rá irányítod.
  8. A grandiózus személyiség. A nárcisztikus emberek előszeretettel tekintenek magukra amolyan hősként, vagy hősnőként, valami miatt különleges emberként. Hajlamosak túlzott jelentőséget tulajdonítani saját maguknak, és azt gondolják, hogy mások nem tudnak létezni vagy túlélni a közreműködésük nélkül.
  9. Negatív érzelmekkel ténykedő. Sokan kifejezetten élvezik, hogy negatív érzelmek generálásával nyernek figyelmet, ez által érzik magukat erősnek, miközben másokat bizonytalanságban, egyensúlyvesztett állapotban tartanak. Könnyen szomorúak lesznek vélt, vagy valós sértés, figyelmetlenség hatására. Dühkitörés, hiszti roham lehet a jutalma annak, aki nem ért egyet a nézeteivel, vagy várakozásaival ellentétesen cselekszik. Extrém módon érzékenyek a negatív kritikára, melyre a tipikus válasz a heves vita, vagy a hideg elkerülés. Másrészt, hajlamosak gyorsan ítélkezni, kritizálni, gúnyolni és másokat hibáztatni. Szeretnek érzelmileg bántalmazó szerepben tetszelegni, partnerüket alárendelt szerepbe helyezni, annak érdekében, hogy törékeny egójukat felemeljék, és jobban érezzék magukat.
  10. A manipulátor. A nárcisztikus személyekre jellemző, hogy partnerüket, gyermeküket, barátjukat, vagy kollégájukat arra használják, hogy eleget tegyenek beteljesületlen álmaiknak, képviseljék gyakran ésszerűtlen és önös érdekeiket, és elfedjék az önértékelésük mögött meghúzódó hibákat, vagy az alkalmatlanságukat. Jó érzékük van mások döntéshozatalának tudatos manipulálása. Egy másik mód, melyen keresztül ezek az emberek képesek manipulálni, az a bűnösség kinyilatkoztatása. „Én annyi mindent adtam neked Te pedig milyen hálátlan vagy.”, „Áldozat vagyok, segítened kell nekem, különben nem vagy jó ember.” Ilyen és ehhez hasonló mondatokkal eltérítik mások érzelmeit, hogy aztán ők indokolatlan áldozatokat hozzanak. Természetesen értük.

 Bizonyára mindenki találkozott már közvetlenül vagy közvetve a fenti tulajdonságokkal rendelkező emberrel vagy emberekkel. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a klinikumban csak bizonyos komponensek tartós együtt járása esetén diagnosztizálnak valakit nárcisztikusnak. Így érdemes óvakodni attól, hogy meggondolatlanul megbélyegezzünk másokat, elhamarkodott és pontatlan következtetést vonjunk le a környezetünkben élő emberekkel kapcsolatban.

Fotó forrás: itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Pszichoforyou

Pin It on Pinterest

Share This