Az, hogy egy gyereket jónak vagy rossznak látunk-e, általában nagyrészt azon múlik, milyen állapotban vagyunk mi magunk. Néha még a jódért is mosolyogva nyúlunk, amikor a horzsolás a homlokunkon pontos tükörképe a hozzánk vágott építőkocka formájának. Ha viszont egy stresszel teli nap végén fáradtan hazaérünk, elég lehet egy hangos szó, és máris felsóhajtunk: „Miért csinálod ezt? Hagyd már abba a rosszalkodást!”

Az elkövethető „rosszaságok” palettája igen széles; nem feltétlenül kell a gyereknek vasárnapi ebédestől lerántania az asztalterítőt ahhoz, hogy ingerült pillantásokat kapjon. Sokszor elég egy kis hangoskodás, rohangálás, makacskodás, és máris érkeznek a feddő szavak. De vajon jogos a fegyelmezés? Akarattal próbálnának ilyenkor borsot törni az orrunk alá? Nem minden esetben – néha egyszerűen nincs más választásuk, mint „rossznak” lenni. Erin Leyba terapeuta a Psychology Today oldalán megjelent cikkében tíz olyan helyzetet mutat be, amikor a gyerekek viselkedése mögött nem rosszalkodási szándék, hanem egyszerűen a gyermeki mivoltuk áll.

1. Amikor nem fogad szót

Veled is előfordult már, hogy megkérted a gyerekedet, hogy ne tegyen meg valamit, ám ő mégis eldobta/megrúgta/kinyitotta?
Kutatások bizonyítják, hogy az önkontrollért felelős agyterületeink a születésünkkor még meglehetősen éretlenek, és nem is érik el a teljes fejlettségüket egészen a serdülőkorunk végéig. Az impulzusok, késztetések kontrollálása ezért egy lassan és igen nehezen elsajátítható képesség.

Amint arra egy új kutatás rávilágít,

a szülők nagy százaléka azt feltételezi, hogy a gyerekek sokkal kisebb korban képesek már bizonyos dolgokra, mint ahogyan azt a szakértők vallják.

56%-uk például úgy véli, a gyerekeknek már hároméves koruk előtt tudniuk kellene értelmezni azt, ha valami tilos – a kutatási eredmények azonban azt mutatják, hogy a legtöbb gyerek erre három és fél-négyéves kora előtt még nem képes. Addig pedig marad az eldobás, belerúgás, kinyitás, a tiltás ellenére is.

2. Amikor túl sok inger éri

Napjainkban sokszor a családi élet is egy elkerülhetetlenül felgyorsult tempóban zajlik. A gyerekek óvodába, iskolába, különórákra járnak, családi, baráti programokon vesznek részt, elkísérik a szülőket bevásárolni, ügyeket intézni… És néha bizony besokallnak, aminek sírás, vagy tekintélyes méretű nyilvános hiszti lehet a következménye.

Kim John Payne, a Simplicity Parenting (Egyszerű nevelés) című könyv szerzője azt írja, a gyerekek részéről ez egyfajta kumulatív stresszreakció, aminek a hátterében a túlingereltség és az őket érő más negatív hatások állnak, melyek összeadódva kerülnek ilyenkor a felszínre. Payne szerint a gyerekeknek sokkal több pihenésre és nyugalomra lenne szükségük, hogy a rengeteg aktivitás mellett is kiegyensúlyozottak maradhassanak.

3. Amikor éhes, szomjas vagy fáj valamije

Velünk, felnőttekkel is előfordul, hogy „mérhesek” vagyunk, azaz ingerlékennyé válunk, ha túl sok ideje nem ettünk. Vagy hogy türelmetlenek és lobbanékonyak vagyunk, mert nem aludtuk ki magunkat. Ugyanezt a gyerekek is megtapasztalják, csakhogy az ő esetükben gyakran hatványozott a reakció.

Sok szülő megfigyeli, mennyivel nehezebben kiszámítható a gyermeke viselkedése egy nyugtalan éjszaka után, éhség vagy betegség esetén. Ennek az az oka, hogy a gyerekek még nem tudják olyan könnyen azonosítani ezeket az állapotokat, mint a felnőttek. Mi tudjuk, mikor segíthet egy szendvics, egy fájdalomcsillapító, vagy egy kis alvás; de a gyerekek még csak azt érzik, valami nem jó, és ezt a viselkedésükkel is jelzik.

4. Amikor csak az érzéseit szeretné kifejezni

Felnőttként már nem toporzékolunk a játékokkal teli polc előtt a boltban, és nem zokogunk órákig, ha a testvérünk nagyobb adag jégkrémet kapott – képesek vagyunk szabályozni vagy akár elfojtani az érzelmeinket. A gyerekeknek azonban ez általában nem sikerül.

Ők sírnak, ha szomorúak vagy dühösek, és kacagva futkároznak, ha jó a kedvük; ami talán nem is olyan nagy baj, hogy érdemes legyen veszekedni miatta.

Talán jobb, ha hagyjuk, hogy megélhessék ezeket az érzéseket, hiszen később úgyis eljön a szabályozás, az elfojtás ideje…

5. Amikor muszáj rohangálnia

A megfelelő fejlődés érdekében a gyerekeknek sok-sok mozgásra van szükségük. Tény és való, hogy egy fáradt szülő számára megterhelő lehet, ha csemetéje már a tizenhatodik kört futja az asztal körül, vagy éppen a kanapéról készül a mélybe vetni magát, aznap éppen századszorra.

De ahelyett, hogy ilyenkor követelnénk, hogy üljön le és maradjon csendben, jobban beválhat, ha tudatosan és tervszerűen nyújtunk nekik alkalmat a mozgásigényük kielégítésére. Egy látogatás a játszótérre, vagy egy hosszú séta máris sokat jelenthet szülő és gyermeke számára egyaránt.

6. Amikor a függetlenségéért harcol

Rövidnadrágot akar felvenni, miközben odakint tizenöt fok van. Ragaszkodik hozzá, hogy ő maga vigye ki a konyhába az összes üres tányért a vacsora végén, még ha nyilvánvaló is, hogy még nem bírja el. Nem fogad el segítséget az öltözködésben, ezért az egész család tűkön ülve figyeli, ahogy harmincnégy percen át hiába próbálja beledugni a karját a kifordított kabátujjába.

Ezek az apró függetlenségi „háborúk” már a dackorszaktól kezdve számos feszültséggel teli helyzetet teremthetnek. De, ahogyan Erik H. Erikson fejlődéspszichológus is leírta, a gyerekek másfél-két éves koruktól kezdve fokozatosan törekszenek az önállóságra, így készülve fel azokra az évekre, amikor már egyedül is képesnek kell lenniük elboldogulni bizonyos helyzetekben, vagy egy közösségben. És bár ezeket a csatákat szülőként fárasztó lehet megvívni, nem szabad elfelejtenünk, hogy a gyerek csak azt teszi, amit tennie kell.

7. Amikor egyszerűen csak önmaga

Mindannyiunknak vannak erősségei, amik meghatározzák, miben vagyunk igazán jók. És gyengeségeink is. Miért lenne ez másként a gyerekek esetében?

Lehet, hogy motiváltak és jól teljesítenek az iskolában, de nagyon nehezen fogadják el, hogy ők is hibázhatnak, és erre a maguk módján reagálnak is: sírással, kiabálással. Esetleg óvatosak, játék közben is ügyelnek a biztonságra, de nagyon ritkán hajlandóak új dolgokat kipróbálni, és csak hosszas rábeszélésre engednek. Felismerni, hogy ezek a „rosszaságok” egy-egy jellemvonásukból fakadó gyengeségek, nagy segítség lehet a megértő, hatékony kommunikációhoz.

8. Amikor tényleg csak játszani akar

Bajuszt rajzol magának a joghurttal, vagy váratlanul fogócskává változtat egy esti fogmosást, mi pedig üldözhetjük a habzó fogkefével.

Könnyű ezeket a helyzeteket csínytevésnek, szándékos bosszantásnak látni. Ám John Gottman szerint ezek valójában „ajánlatok”, amelyekkel a gyerek arra invitál minket, hogy vegyünk részt a számára legfontosabb tevékenységben, a játékban.
Persze, az időpont nem mindig a legalkalmasabb – a reggeli munkába-óvodába rohanás közben kevés szülő tudná teljes szívvel belevetni magát egy spontán bújócskába. Erin Leyba ezért azt javasolja,

iktassunk be tudatosan annyi időt a játékra, amennyit csak tudunk, így csökkentjük az esélyét annak, hogy a gyermekünk akkor kezdjen labdázásért könyörögni, amikor mi már fél lábbal kint vagyunk az ajtón.

9. Amikor visszatükrözi, amit érez

Számos kutatás támasztja alá azt, hogy az érzelmek, legyen szó örömről, bánatról vagy haragról, a szó szoros értelmében fertőzőek, és a másodperc törtrésze alatt „átragadhatnak” a környezetünkben lévő emberekre, anélkül, hogy ez tudatosulna bennük.

A gyerekkel sincs ez másként: sokszor azért nyűgösek, ingerlékenyek vagy szétszórtak, mert mi magunk is azok vagyunk. Ha a szülők nyugodtak, kipihentek, az jó eséllyel a gyermekük viselkedésében is vissza fog tükröződni.

10. Amikor következetlenséget szimatol

Ismerős ez a mondat: „De a múltkor megengedted!!!”? Valószínűleg igen. Ez az a felkiáltás, amivel a gyermekünk a szemünkre hányja, hogy a legutóbb ellágyultunk, és engedélyeztünk egy falat csokit vacsora előtt, vagy tíz percet a számítógépnél felkelés után. Amikor pedig szülői felelősségünk teljes tudatában megtiltanánk ezeket a kilengéseket, egy külső mini-lelkiismerettel találjuk szembe magunkat, aki sírással, hisztivel, hangos szóval harcol az igazáért.

Tökéletesen következetes szülő természetesen nincs. Ám fontos, hogy törekedjünk arra, hogy a gyerek tudja, mire számíthat, mik azok a szabályok, amiket valóban fontos betartani. Így jó néhány későbbi csatát megspórolunk magunknak – és neki is.

Szülőnek lenni a világ egyik legkeményebb munkája. De a nehezebb pillanatokban – amelyekből bőven akad a kezünk között formálódó kis személyiséggel való közös életben – talán segíthet, ha néha arra gondolunk: Nem rossz. Csak gyerek.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó: itt, itt, itt és itt

Szólj hozzá!
Herendi Kata

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
Herendi Kata

Pin It on Pinterest