Több mint ötven évvel ezelőtt néhány amerikai kisgyerek komoly dilemmával nézett szembe. Választaniuk kellett az azonnali, de kisebb, és a későbbi, de nagyobb jutalom között: egy pillecukor most, vagy egy kis várakozásért cserébe kettő. Aki látott már óvodáskorú gyereket a boltban a hűtők környékén édességért könyörögni, megérti, hogy a küzdelem bizony valódi. De vajon kik az igazi győztesei ennek a harcnak?

Pillecuki teszt

Az eredeti kísérletet a pszichológus Walter Mischel végezte a Stanford Egyetem egyik óvodájában, 1960-ban. A négy és hat év közötti gyerekek vizsgálatának célja elsősorban az volt, hogy kiderüljön, pontosan mikor alakul ki a késleltetés képessége, mikortól vagyunk képesek várni egy – a jövőben bekövetkező – pozitív eseményre. A gyerekek egy szem pillecukrot, és egy dilemmát kaptak: el kellett dönteniük, hogy azonnal megeszik-e a cukrot, vagy várnak tizenöt percet, és kapnak még egyet.

A gyerekek nagy része – különösen az idősebbek – gyorsan átlátta, hogy jobban megéri a későbbi, de nagyobb jutalmat választani. Az igazi nehézséget azonban nem a döntés jelentette, hanem a pillecukorral kettesben eltöltendő tizenöt perc.

Ahogy Mischel a megfigyeléseiben írta: „Néhányan a szemüket is eltakarták, vagy elfordultak, hogy ne lássák a pillecukrot. Voltak, akik az asztal lábát rugdosták, a hajukkal játszottak, és olyan gyerek is akadt, aki meg-megsimogatta a cukrot, mintha csak egy kisállat lenne.” Néhány gyerek persze azonnal megette a pillecukrot, amint a vizsgálatvezető mögött becsukódott az ajtó. Ám Mischelt elsősorban azok a kis (mondjuk ki) hősök érdekelték, akik kibírták a tizenöt percet, és elnyerték méltó jutalmukat.

Az igazi győztes az, aki kibírja?

Ahogy Mischel utánkövetéses vizsgálatából kiderült, ez a méltó jutalom jóval több volt, mint egy második pillecukor.

Azok a gyerekek, akik képesek voltak kivárni a nagyobb jutalmat, a későbbiekben jobban teljesítettek az iskolában, majd a munkában, és sikeres, a stresszt jól kezelő felnőttekké váltak.

Walter Mischel később könyvet is írt a kísérletek során szerzett tapasztalataiból, Pillecukorteszt – Hogyan fejlesszük önuralmunkat címmel. Az eredmények alapján a siker képlete egyszerűnek tűnhet: aki nagyobb akaraterővel bír, jobban teljesít majd a jövőben. Nem árt azonban tudnunk, hogy – amint arra Mischel a könyvében is rávilágít – az akaraterő, az önuralom nem holmi rögzült személyiségvonások. Éppen ellenkezőleg, olyan tulajdonságok, amiket fejleszthetünk, hogy segítségükkel könnyebben elérjük a céljainkat.

A pillecukor másik oldala

A pillecukorteszt már az első kísérletek óta nagy népszerűségnek örvend (amiben valószínűleg a cuki kísérleti videók is szerepet játszanak). Egy új tanulmány szerint azonban eddig elsiklottunk egy nagyon fontos tanulság mellett.
A Chicago-i Egyetem kutatói, Kaitlin Wooley és Ayelet Fishbach eredményei szerint az azonnali megerősítés hatékonyabban segíti elő a motivációnk megőrzését a céljaink elérésében, mint a várhatóan nagyobb, későbbi jutalmak.

Vagyis: ha elhatározzuk, hogy életmódot váltunk, esetleg új diétába kezdünk, az egészséges ételek ízei nagyobb megerősítést jelentenek, mint a jövőbeni karcsúságunk elképzelése.

A hosszú távú célok kitűzésekor fontos, hogy legyen előttünk egy kép arról, amit el szeretnénk érni. Előléptetés a munkahelyünkön, egy ruha, amibe szeretnénk beleférni… Amikor azonban elkezdünk a céljaink érdekében dolgozni, közvetlenebb megerősítésre van szükségünk, hogy a motivációnk biztosan fennmaradjon.

Az igazi győztes az, aki megtalálja

Wooley és Fischbach szerint nem feltétlenül azok lesznek sikeresek, és érik el biztosan a céljaikat, akik tökélyre fejlesztik az önkontroll képességét, és összeszorított foggal küzdenek, le sem véve a szemüket a „díjról”.

Sokkal inkább esélyesek azok, akik a céljaikhoz vezető úton képesek az apró lépésekben is megerősítést találni.

Ezért azt javasolják, bontsuk le a nagy terveket kisebb, könnyebben elérhető célokra. Egy egyetemi hallgató nem akkor lesz igazán boldog és sikeres, ha kizárólag annak a képnek él, hogy öt év múltán elkezdhet a választott szakmájában dolgozni – hanem akkor, ha minden pillanatát tudatosan kiélvezi annak, ha valami újat tanulhat, de időt szán a pihenésre és a szórakozásra is. A vágyott alak eléréséhez nem feltétlenül az vezet minket, ha minden nap kényszerítenünk kell magunkat, hogy lefussuk a kimért távot – inkább próbáljunk ki új mozgásformákat, vagy keressünk valakit, akivel közösen róhatjuk a köröket.

Pillecuki tanulság

Wooley-ék eredményei tulajdonképpen megerősítik mindazt, amit Walter Mischel a pillecukor kísérletek során talált. Hiszen a tesztet sikeresen teljesítő gyerekek öntudatlanul is felismerték a siker titkát, amikor elterelték a figyelmüket az előttük illatozó pillecukorról. Dúdolgattak, a hajukkal játszottak, vagy kerestek valamit, amivel az idő lejártáig babrálhatnak. A chicago-i kutatók szerint ezzel valójában nem annyira késleltették a megerősítést, sokkal inkább áthelyezték a forrását; megtalálták a módját, hogy a jelenben is jól érezzék magukat, a jövőbeni jutalomra várva.

A hétköznapokban gyakran érezhetjük úgy, hogy a pillecukorteszthez hasonló dilemmával nézünk szembe: megszenvedünk azért, hogy a jövőben sikeresek legyünk, vagy kiélvezzük a jelen pillanatot, de közben bűntudatot érzünk, amiért eltértünk a kitűzött céljainktól.
Bármelyiket választjuk, mindenképpen veszítünk – de szerencsére nem csak ez a két lehetőségünk van. A Chicago-i Egyetem kutatói arra mutatnak rá, hogy a cél nem az, hogy a jövőbeni siker érdekében mindent kibírjunk. Inkább az, hogy minden pillanatban képesek legyünk észrevenni azt, ami segít továbbhaladni a mi személyes második pillecukrunk felé.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó: itt és itt

 

 

 

Szólj hozzá!
Herendi Kata

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
Herendi Kata

Pin It on Pinterest