Pókerarcú gyermekek: hová vezet az érzelmi kommunikáció hiánya?

Aggaszt, hogy nem láttad az örömöt az arcán a karácsonyfa alatt? Meglepődött, vagy inkább csalódott volt az osztályzata miatt? Szereti a sulit, vagy csak túléli? Vajon titkolózni akar? Nem biztos. Talán csak nem tudja, vagy nem meri kiadni az érzelmeit. De mégis, hogyan segíthetsz neki?

„Egyre több a közönyös, vagy érzelmeit szélsőségesen kommunikáló gyermek” – állítja megkérdezett szakértőnk, Juhász Anikó mediátor, gyógypedagógus, aki szerint az indulatok rendszeres visszafojtása, az érzelmek kommunikációjának hiánya könnyen viselkedési zavarokhoz, a szülő számára kezelhetetlen magatartási problémákhoz vezethet.

„Egy kisgyerek természetesen kevesebb érzelmet fogalmaz meg, mint egy felnőtt. Két-hároméves korban az öröm, a szomorúság, a düh az, amely a játékok során inkább előtérbe kerül. Megérteni, feldolgozni, elraktározni a körülötte vibráló ingereket azonban a legkisebb gyerek is képes” – mondja a szakember, aki hozzáteszi: munkája során egyre gyakrabban szembesül azzal hogy alig van átmenet a gyerekeknél az érzelem kifejezésének teljes hiánya és a dührohamok között.

Pedig ennél jóval szélesebb skála áll a gyermek rendelkezésére az érzelmek kifejezésének intenzitását illetően, csak éppen nem biztos, hogy van alkalma arra, hogy megismerje és a kapott mintát követve elsajátítsa, „finomhangolja” ezeket a kifejezésmódokat.

De kezdjük az elején!

A pszichológia hatféle alapérzelmet különböztet meg (Paul Ekman nyomán), ha az emberről beszél: ezek a düh, az undor, a félelem, az öröm, a szomorúság és a meglepődés. Mára számos kutatás bizonyítja, hogy az érzelmek kifejezése és felismerése az érzelmi intelligencia képességéhez köthető, amit persze több tényező is befolyásol. Így az érzelmek szabályozása és integrálása is meghatározó lehet abban, hogy a felnőttek és az ő mintájukat követő gyerekek mennyire könnyen vagy nehezen bánnak saját és mások érzelmeivel.

Érzelmi Ki-mit-tud

A fentiek alapján felmerülhet a kérdés, hogy vajon velünk született, vagy tanult tudás-e az érzelmek kifejezésének képessége, vagy annak hiánya. Természetesen az érzelmi kommunikációban rendkívül meghatározó a szülői minta, így ha édesanyja és édesapja soha nem osztja meg az érzéseit a kicsivel, hanem mindig leplezi, elfojtja a negatív emóciókat, vagy éppen idő hiányában nincs elég lehetősége eltanulni a mintát, a gyermek nem kap stratégiát arra, hogy miképpen meséljen a benne zajló folyamatokról.

„A jó szülő nem elfojtja az érzelmeit, hanem miután kinyilvánítja, megmagyarázza azokat” – mondja Juhász Anikó. „Ha türelmetlenebb módon szól, de utána elmondja a miérteket, a gyerek számára a saját negatív érzelmeit is megtanítja feloldani.”

Ahhoz tehát, hogy a gyerek maga is megnyíljon, egyrészt szükséges az említett szülői hozzáállás: például anya azért rosszkedvű, mert valaki megbántotta. Másrészt feltétel a biztonságos befogadói közeg.

„A Ne sírj! helyett mondjuk inkább, hogy Nyugodtan sírd ki magad. Adjunk teret, helyet, támaszt az érzelmek megmutatására. Lássa a gyerek, hogy otthon ezt lehet, szabad, kell. Mert ebben a családban kíváncsiak egymásra, és akarják tudni, kivel, mi történik belül.”

De mi az oka a látszólagos közömbösségnek? „Sokféle tényezős kérdés ez” – feleli a szakember. „Nyilvánvalóan közrejátszik a generációk szétválása. Régen nagyobb családokban többféle kapcsolat, személyiségtípus, érzelem szolgált példaként a gyereknek. Ha anya nem is kommunikálta úgy az érzelmeit, a nagyi, az unokatestvér, vagy valamelyik nagynéni biztosan. Egyszerűen nagyobb volt a merítés a kapcsolatrendszerben, amelyet úgy nevezünk: család. A nukleáris (három-négy fősre szűkült) családmodellből adódóan persze egyéb változások is nehezítik a gyakori, mély kommunikációt.

A mai világ versenyfutás az idővel a pénzért. A nagy hajtásban felgyülemlő rengeteg stressz mellett nehéz meghitt, biztonságos, igazán odafigyelő légkört teremteni. Nincs idő. Nemcsak a gyerek, a felnőtt kommunikációra sem” – fűzi hozzá Juhász Anikó.

A diagnózis ugyanaz: a tünet más

Ahogy a szakértő mondja, számos beszédben, viselkedésben megmutatkozó gond hátterében a fent említett probléma áll. Azaz: kevés az együtt töltött idő, ezért a gyermek nem beszélget a szüleivel, nem közvetíti az érzelmeit. Magában őrlődik velük. A visszafojtott indulatoknak pedig valahol le kell csapódniuk.

„Gyógypedagógusként volt olyan páciensem, aki a dadogásban tükrözte vissza a benne gyűlő görcsöket és feszültségeket. Két évig kezeltem, miközben minél inkább igyekeztem hangsúlyozni a szülőknek, mennyire fontos lenne az apa gyakoribb jelenléte a fia életében. Végül eljutottunk oda, hogy elutaztak egy hétre hármasban, minden kötöttség nélkül. A kisfiú úgy tért haza a vakációból, hogy folyékonyan beszélt”

– magyarázza Juhász Anikó.

A kisgyerekek még hasonló módon, mindenféle tudatosság nélkül keresnek megoldást arra, hogy kommunikálják az érzelmek kifejezésének hiányosságaiból adódó belső zavarokat. A nagyobbak már gyakran külső segítséghez nyúlnak: a legrosszabb esetben a tudatmódosító szerekben találják meg a támaszt.

Demetrovics Zsolt és Balázs Hedvig Drogosok című tanulmányukban külön kitérnek arra, hogy egyes szerek „tipikus” használói milyen problémákkal küzdenek a hétköznapokban. Ahogy írják, az egyik legelterjedtebb elmélet, hogy a drogos számára a szer öngyógyítás a személyiségbeli hiányosságaira. A heroinista például a benne feszülő indulatoktól szenved, képtelen arra, hogy érzelmi életét kontroll alatt tartsa. A szakértők azt vallják, hasonló jelenség figyelhető meg az alkohol esetében is, míg a stimuláns szerek alkalmazásánál a kapcsolatkészség növelése, az érzelmek intenzívebb megélésének vágya a fő cél.

Játék az élet

A már említett minőségi idő, és a benne zajló nyitott érzelmi és verbális kommunikáció tehát nemcsak a jelen örömét szolgálja a gyermek számára. Igazi befektetés, a boldog, egészséges, önmagában kiegyensúlyozott felnőttlét eléréséhez.

Ha pedig a szülő most kissé ijedten kérdezi: milyen a jól eltöltött közös idő? Egyetlen választ kaphat: a kicsi számára az önfeledtség a legfőbb. Érezze, hogy a szülő élvezi a játékot, bármi is legyen az. Persze azért szakértőnk kínál néhány alternatívát, amely kifejezetten az érzelmi intelligencia fejlődését segíti.

„Csecsemőknél, tipegőknél fontos interakció a kukucsjáték. A megtalálás, előkerülés öröme könnyedén tükröződhet az arcon” – mondja Juhász Anikó, aki szerint a nagyon kicsiknél még bőven elég az öröm és bánat ellentétére felhívni a figyelmet. A saját érzelmeket azonban az anya már az újszülöttnek is bátran kommunikálhatja.

A hallott mese szerepét nem győzik hangsúlyozni a szakemberek. Kádár Annamária, Vekerdy Tamás számos alkalommal kifejtette az elaboráció, azaz a megmunkálás jótékony hatását. A fejből vagy könyvből mondott mese során ugyanis a gyermek belső képeket alkot. A folyamat nem csupán az értelemre bír jótékony hatással: segít a kicsinek feloldani a szorongásait, félelmeit, valamint saját értelmezést ad számára a világban fellelhető érzelmekről.

Az iskolásoknál pedig már kész társasjátékok is segítenek az EQ finomításában.Az Érzelmek iskolája, a Relativity vagy egy egyszerű szoborjáték nemcsak szórakoztató, de hasznos perceket is ígérhet a családnak. Ha pedig a szülő részletesebben is éreklődik a téma iránt, lapozza fel Oliver James Hogyan fejlesszük érzelmi egészségünket? című könyvét.