Egyre halmozódnak körülöttünk a cetlik, tele a naptárunk, elintéznivalók végtelen listáját mantrázzuk minden nap – sebaj, majd beveszünk egy kis magnéziumot, attól a reklámban is eltűnnek a post-itek! Vajon a valóságban is így történik? Nem valószínű. És mi lenne, ha valaki azt mondaná, úgy is élhetünk, hogy nem borítanak el mindent a neonszínben pompázó lapocskák, nem csipog egyfolytában a telefon, hogy figyelmeztessen a következő megbeszélésre, feladatra, találkozóra… és hogy ehhez nem kell mást tennünk, mint egy kicsit lassítani? Krajcsó Nellivel, a Slow Budapest mozgalom vezetőjével beszélgettük.

hintaslow

Slow Budapest

A nemzetközi slow mozgalom 1986-ban, Olaszországból indult. Eleinte csupán az étkezés, a slow food volt a központi témája, amely a gyorséttermek (fast food) jelenlétét ellensúlyozandó a hozzávalók gondos, piacról való kiválasztását, és az étel elkészítésének élvezetét hirdette. Az ezt követő években a slow filozófia fokozatosan terjedt tovább az élet más területeire is: a városi életmódra, a munkára, a gyermeknevelésre, sőt, a divatra és a szexre is.

Magyarországra 2012-ben érkezett meg, ekkor kezdődött a Slow Budapest története. Krajcsó Nelli eredetileg a saját túlhajszoltságára keresett „gyógyírt”, amikor találkozott egy slow életmódról szóló cikkel, és úgy döntött, belevág. Az életmódváltást egy TED előadás követte, majd sorban csatlakoztak hozzá az önkéntesek. Eleinte inspirációs, művészeti kampányok, kommunikációs projektek segítségével próbálták elérni, hogy az emberek egy pillanatra megálljanak, és elgondolkodjanak azon, hová is rohannak. Mára előadásokat, tréningeket is tartanak a témában, és megalkották a tavaly és idén is óriási népszerűségnek örvendő anti-határidőnaplót.

A lassú élet

Amikor először hallunk a slow életmódról, azaz a lassú élet művészetéről, a legtöbben csak felsóhajtunk: persze, jó lenne, de hogyan? Hogyan tehetnénk meg, hogy lelassuljunk, miközben a világ ennyire pörög körülöttünk?

A slow – a nevével ellentétben – tulajdonképpen nem sebességbeli változást jelent, sokkal inkább az egyensúly megtalálását. Önismeretet, tudatosságot igényel; a segítségével megakadályozhatjuk, hogy a felgyorsult világ, amelyben élünk, minket is felőröljön.

„Fontos megértetni az emberekkel, hogy a lassítás nem azt jelenti, hogy innentől kezdve egy padon ülünk és lóbáljuk a lábunkat, hiszen meg is kell élni valamiből.” – szögezi le Krajcsó Nelli. „Jó dolog az, ha kiugrasz a társadalomból, és elmész hátizsákozni Ázsiába, vagy létrehozol egy ökofarmot vidéken. De ez nem tömeges megoldás, mert nem mindenki teheti meg a munkája, családja, pénzügyi helyzete miatt. Másrészről az megint csak egy kiszakadás, ami nem lehet évtizedeken át egy fenntartható élet alapja.

A cél sokkal inkább az, hogy a mindennapokban, egy egyre gyorsuló világban, amikor nem bátorít téged senki arra, hogy ismerd meg önmagadat és legyél tudatosabb, sikerüljön befelé fordulni, a csendet megtapasztalni.”
Az alábbi videóban Krajcsó Nelli első TEDxYouth előadásában beszél arról, hogyan változtatta meg az életét a lassítás.

Lassítani – de hogyan?

„A Slow Budapestnél azon dolgozunk, hogy minél több információ, tanács legyen elérhető a lassítással kapcsolatban. Biztos recept nincs, hiszen egyéni élethelyzetekben vagyunk. Egy négygyermekes anyukának nem mondhatunk ugyanolyan dolgokat, mint egy főiskolára készülő diáknak.” – mondja Krajcsó Nelli.

Ennek megfelelően, ha lassítani szeretnél, számos, a saját életedhez és ritmusodhoz illeszkedő lehetőség közül választhatsz – az, hogy hová, és milyen mértékben illeszted be ezeket a változásokat, csak rajtad múlik.

„Dönthetsz úgy, hogy innentől mindig leülsz a reggelihez, elrakod a telefonodat, nincsen emailezés, hírolvasás, megeszel csendben egy reggelit, vagy sétálva teszel meg két megállónyi távolságot, ami más minőséget hoz a napjaidba. Vagy, ha a személyes kapcsolataid erősítése a cél, akkor próbálj meg úgy beszélgetni a szeretteiddel, hogy tényleg rájuk figyelsz.”

Kell ez nekem egyáltalán?

A minket körülvevő információs és fogyasztói társadalom sokszor anélkül követel egyre nagyobb részt az időnkből és a gondolatainkból, hogy ezt egyáltalán észrevennénk. Sokan érzékeljük, hogy az okostelefon visszavonhatatlanul részévé vált minden pillanatunknak, ám gyakran ennél is többről van szó.

A slow életmód – éppen emiatt a „rejtőzködő nyomás” miatt – nagy hangsúlyt helyez a tudatosságra.
Előfordulhat viszont, hogy úgy érezzük, köszönjük, a felgyorsult világ minden pörgésével együtt jól vagyunk, egyáltalán nincs szükségünk lelassulásra. Pedig elképzelhető, hogy nagyon is lenne – csak nem vesszük észre az árulkodó jeleket.

„Ha nincsenek is ‘tüneteid’, az állandó fáradtság, alvásproblémák jelezhetik, hogy lassításra van szükséged.” – hívja fel a figyelmet Krajcsó Nelli. „Mint ahogy az is, ha úgy érzed, nem tudsz kikapcsolni, állandóan elérhetőnek kell lenned. Eléggé beszédes, ha már a hétvégéd is reggeltől estig be van táblázva. Ez a folyamatos elfoglaltság nem feltétlenül csak a munkát jelenti: sokan hobbi jellegű tevékenységekkel zsúfolják tele a naptárukat, hogy magasan tartsák az ingereltségi szintjüket.”

Arra, hogy ideje lassítani, figyelmeztethet például az is, ha a családtagjaiddal is hetekre, hónapokra előre kell időpontot egyeztetni, „mert annyi mindent csinálsz éppen”.

„Manapság azt is felgyorsítjuk, ami természeténél fogva lassú” - mondja „A lassúság dicsérete” című TED előadásában Carl Honoré:

Énidő – de nem mindegy, hogyan

Amikor arra gondolunk, mi az, ami túl „gyors” az életünkben, sokaknak azonnal a munkával vagy a családdal kapcsolatos halaszthatatlan tennivalók ugranak be. Ha egyensúlyt szeretnénk találni, adná magát az ötlet, hogy sportoljunk, vagy keressünk magunknak valami hobbit, hiszen a szabadidős tevékenységek energiával töltenek fel – vagy mégsem?

„Mostanában 200%-on pörgetjük a hobbijainkat is.” – mondja Krajcsó Nelli. „Heti 50-60 órában dolgozunk, és mellette maratont futunk, teljesítménytúrázunk, három kütyüvel mérjük magunkat; ez egy kényszervezérelt üzemmód, ami már nem a kikapcsolódásról szól. Ha nem sikerül aznap lefutnunk annyit, mint terveztük, azt kudarcként éljük meg.

Figyelned kell a tested, és azt, hogy mire van szüksége: ha már akkor fáradt vagy, amikor elindulsz, és fáj mindened, akkor lehet, hogy egy alvás többet segít a céljaid elérésében, mint az, ha még mindig hajtod magad.”

Teljesítménykényszer

Az, hogy ennyire eredményorientáltak vagyunk, oda vezethet, hogy sokszor már nem lelünk örömöt abban, amibe pedig éppen azért kezdtünk bele, hogy kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak legyünk.

„A gyors tempó, az információs társadalom változásokat hozott a hozzáállásunkban.” – vélekedik Krajcsó Nelli. „Az interneten minden azonnal elérhető, és mindent tökéletesen, hatékonyan kell csinálnunk. Ez a fajta attitűd, amit a munkából és az internetből hozunk, hogy csak a legjobb, csak a legtökéletesebb a sikeres, áttevődik az életünk többi területére is.

Ha például elkezdek otthon főzögetni, azt is muszáj nagyon komolyan és mintaszerűen csinálni, és erről beszámolni: blogot írni róla, fotózni, kiposztolni. Hiányzik egyfajta megengedő attitűd, hogy valamit csak azért csináljunk, mert örömünket leljük benne és egyszerűen csak élvezzük.”

A jelenség elé ez a vicces IKEA reklám is találó görbe tükröt tart:

Nincs nekem erre időm!

Lassítás, tudatos jelenlét, befelé irányuló figyelem, önmagunkkal szembeni engedékenység… Kinek van erre ideje, miközben így is annyi mindent csinálunk?
„A végtelen lehetőségek illúziójában élünk, nagyon sok minden elérhető, és nagyon nehéz nemet mondani.” – mondja Krajcsó Nelli. „Rengeteg meghívót kapunk Facebookon, itt egy előadás, ott egy megnyitó, megannyi esemény, túlvállaljuk magunkat, nehéz zsonglőrködni.
Valahol és valahogy ki kell tudni mondani, hogy erre már nincs idő, ami pedig az időhiány érzetét alakítja ki, a szabadidőnk kitöltése is megint csak egy feladatlista. Ma már nagyon kevesen gondolnak bele, milyen fontos lenne a semmittevés, amikor egyszerűen elengedünk mindent.”

Hová rohanunk?

A slow technikák az életünk minden területére hatással lehetnek, de mindenkinek magának kell eldöntenie, milyen mértékben tud nekik helyet találni a mindennapjaiban. Lassítani csak lassan lehet, felkészülve a változásra, nem siettetve sem magunkat, sem az eredményeket. Első lépésként tegyük fel magunknak a kérdést: hová rohanunk?

„A túlhajszoltság nem feltétlenül a főnök vagy a közlekedés hibája. Nyilván vannak külső tényezők, de ez az űzöttség belőlünk is fakad.” – szögezi le Krajcsó Nelli, aki szerint fontos az önismeret és a felelősség vállalása önmagunkért.

Olyan világban élünk, ahol a külső ingerek sokszor elterelik a figyelmünket a belső világunkról. Próbáljunk meg néha befelé figyelni, a saját testünk, lelkünk változásaira! Ha lehetőségünk van rá, tartsunk digitális detoxot, vagy sajátítsunk el néhány mindfulness technikát, melyek segítenek, hogy a jelenre, a pillanatra fókuszálhassunk. És ha úgy érezzük, a nagy rohanásban maga az élet is elrohan mellettünk, ne feledjük: mindig lassíthatunk!

A Slow Budapest mozgalomról itt olvashatsz bővebben.

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó: itt

Szólj hozzá!
Herendi Kata

Herendi Kata

Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.
Herendi Kata

Pin It on Pinterest