Az elmúlt három évtizedben két generáció gyakorlatilag az online térben nőtt fel. Ők azok, akiknek az információs kor – az összes pozitív hozadéka mellett – azt tanította, hogy minden azonnal elérhető, letölthető, kikapcsolható. A digitális bennszülöttek ezekkel az online térben működő elvárásokkal, és ott tanult viselkedési mintákkal érkeztek meg a valóságba, ahol most párkapcsolatban, nőként, férfiként, vagy éppen a munka világában próbálnak boldogulni. A bökkenő csak az, hogy ez a két dolog – vagyis az online tér működési mechanizmusai és a valóság – gyakran köszönőviszonyban sincsenek egymással. És hogy mi az a két dolog, ami a leginkább megsínyli ezt az ellentmondást? Az érzelmeink és az emberi kapcsolataink.

4f900e54

Eszközhasználók VS digitális bennszülöttek

A ’82 után született, úgynevezett Y-, valamint a ’95 után született Z-generáció természetes közege az online tér. Azaz az internet, amiről köztudott, hogy rengeteg haszna van, ugyanakkor sok veszéllyel is jár. Csakhogy ennek a generációnak senki nem hívta fel a figyelmét ezekre a veszélyekre, ugyanis azok, akiknek ez a dolga lett volna – nevezetesen az ő szüleik – nemhogy ezeket a veszélyeket, de az internetet sem ismerték.

Merthogy korábban nem létezett. Ők klasszikus eszközhasználó emberek, akik nyilván elmagyarázták a gyerekeiknek, hogy nézzenek körül mielőtt átmennek az úton, de abban, hogy miként védjék meg magukat az internetes zaklatástól, a játék- vagy pornófüggőségtől, már nem tudtak segíteni.

Védtelenül és felkészületlenül találkoztak tehát az akkori fiatalok a világhálóval, amelynek potenciális veszélyforrásait talán soha nem fogjuk tudni teljesen feltérképezni. Ami viszont egyre nagyobb biztonsággal kijelenthető:

az online tér és annak működési sajátosságai leginkább az emberi kapcsolatainkat és azok minőségét fenyegetik.

Azt, hogy a fenti állítás túlmutat az öreges, „ezek a mai fiatalok” típusú huhogáson, a szakértők véleménye és a vonatkozó kutatási eredmények is alátámasztják. Legutóbb Tari Annamária, a téma első számú szakértője beszélt a problémáról egy, a Jövőképp! – Fiatalok Magyarországért! Egyesület szervezésében tartott rendezvényen.

A pszichoterapeuta rámutatott: az internet az egy nagyon jó dolog, de vannak veszélyei, amelyekre oda kell figyelni, és amelyek nem látszanak. Az előadás nyomán az alábbiakban megpróbáljuk ezeket a veszélyeket és összefüggéseket felvázolni.

img_8138

A túró rúditól a pornóig

Az információs kor elhozta az azonnali érzelmi szükséglet kielégítésének lehetőségét. Az internet villámgyorsan és készen ad mindent: az ebben a közegben szocializálódó emberek ingerlékenyek, irritáltak lesznek, dühössé válhatnak, ha például nem, vagy lassan töltődik be a böngésző, nem megy át az üzenet, (vagy éppen nem érkezik azonnal válasz) és megemelkedik a pulzusszámuk, ha lemerül az okostelefonjuk és azt nem tudják azonnal feltölteni.

Ez lefordítva annyit tesz, hogy az online térben felnőtt generáció érzelemszabályozás szempontjából egy másfél éves, túró rudiért hisztiző gyerek szintjén maradt meg: mindent és azonnal akar.

A reakciócsökkentési vágy, az ma egy természetes dolog: a gyorsaság, a gyorsulás addiktív lett és elvárás lett, amiből egyenesen következik, hogy ha az online térben türelmetlen vagyok és azonnali reakciókat akarok, ez előbb utóbb diffundálni fog az offline térbe – és ott is mindent azonnal akarok – mutatott rá a fontos összefüggésre Tari Annamária.

Tari Annamária, #yz Generációk online címmel megjelent, a témát alaposan körüljáró kötetéről korábban már írtunk könyvajánlót, melynek első részét itt olvashatod.

Csakhogy az élet az nem egy applikáció…

Ennek az eredménye az, hogy a nagy átlag ma olyan addikcióktól szenved, amelyekhez képest az offline tér meglehetősen szürke és lassú. Gondoljunk csak a videójátékokra, a közösségi oldalakra, és persze a pornóra – a közös bennük, hogy izgalmasak, változatosak, azonnal elérhetők, csak éppen nem valóságosak. Ezek a többnyire már applikáció formájában elérhető eszközök a valóság illúzióját kínálják csupán.

Az applikációk arra tanítanak, hogy ne kelljen gondolkozni, csak használni. Azt teszik lehetővé, ami az életben nem mindig működik, hogy csak a jó dolgokat kell átélni: ha elromlik abbahagyom, mert nincs kedvem folytatni, ha nem tudok megcsinálni egy pályát, fizetek, hogy sikerüljön.

A valóságban viszont nem így működnek a dolgok – mondta Tari Annamária, aki hozzátette: az élet az nem egy applikáció, ott nem lehet kikerülni a rossz érzéseket.

Az egészséges érzelmi fejlődés előfeltétele, hogy tudjuk elviselni és kezelni, ha néha rosszul érezzük magunkat, és eltöltsünk valamennyi időt ezeknek a rossz érzéseknek a társaságában: egyedül megküzdjünk velük, feldolgozzuk azokat, hogy aztán ezekkel a megküzdési stratégiákkal, megoldási képletekkel felvértezve haladjunk tovább, azaz fejlődjünk. És ezek azok a lépések, amelyek – és ez a komoly veszély – kimaradhatnak az Y-, és Z-generáció életéből, aminek az egyik legfőbb oka, hogy sosincsenek egyedül…

Bizony, a veszteség fájdalmának megélése nélkül boldogság sincs. Erről bővebben ebben a cikkünkben olvashatsz.

interakcio

Nonstop kapcsolatban

Ez korosztály, amellett, hogy mindent és azonnal akar, állandóan kapcsolatban van. Ennek az egyik súlyos következménye, hogy képtelenek bármit is kezdeni a szeparációs szorongássál, ami az érzelemfeldolgozás szempontjából igencsak káros. Egyik következik a másikból: mivel állandóan kapcsolatban vannak, sosincsenek egyedül, mivel sosincsenek egyedül, nem tudnak mit kezdeni a magánnyal és a csenddel, ergo nem marad idő az érzelmek megmunkálására.

Ennek a generációnak átlagosan 10-15 ezer órányi zene van a lejátszóján. Soha nincs csöndben, soha nincs egyedül. Valami mindig szól a fülében és valakivel mindig kontaktál. Ez azért baj, mert annak, hogy az embernek bizonyos élethelyzetekben (például egy konfliktushelyzetben) legyenek kész megoldóképletei, előfeltétele, hogy legyen önmagunkkal érzelmi viszonyunk, amihez tudni kell egyedül lenni, gondolkodni, bambulni és ábrándozni.

Ez jelentené a szeparációs szorongás elviselését. Azonban a közösségi média az állandó megosztás lehetőségét kínálja, megmentve ezzel az egyedülléttől. Komoly probléma, ha nem tudunk mit kezdeni önmagunkkal, ha egyedül vagyunk. Ez segítene aztán abban is, hogy elviseljük, ha nem azonnal jutunk hozzá valamihez – legyen az egy, jó állás, a régóta vágyott párkapcsolat, vagy éppen a szex… – mondta Tari Annamária.

Kényelmes örömök

És ezzel el is érkeztünk a pornófüggőség témájához, ami szintén egy egyre súlyosabb, az online tér működési sajátosságaiból eredő – elsősorban a férfiakat érintő – probléma.

Mivel az emberi kapcsolatok kialakításában és működtetésében ez a generáció kevéske rutinra tett szert, biztonságosabb és bizony sok szempontból izgalmasabb és kényelmesebb megoldásnak tűnik az online térben át- és megélni a pár kattintással elérhető szexuális örömöket. És ahol van kereslet, ott van kínálat is: a megváltozott médiakörnyezet boldogan kiszolgálja a piaci igényeket, dől belőle a pornó, táplálva annak az illúzióját, hogy az egyenlő a való élet szexualitásával. Pedig – mondanunk sem kell – nem az.

Az élettel szemben a virtuális valóságban könnyen és gyakorlatilag bármikor átélheti valaki a pornó segítségével azt, amire vágyik. A kérdés inkább az, hogy tulajdonképpen mire vágyik. Miért kell ez?

stocksnap_8u7jz1hwzw

A sorozatos kielégülések jellemzően arról szólnak, hogy az illetőnek szinte kisgyermeki vágya van arra, hogy folyamatosan valami jót élhessen át – adta meg a választ Tari Annamária, aki hozzátette: a „kikapcsolt férfiak” (témába vágó, Philip Zimbardoval készült interjúnkat itt olvashatod – a szerk.) nem tudnak olyan mintákhoz kapcsolódni, amelyek a hagyományos nemiszerep attribútumainak megfelelnének: hiányzik az apakép, nincs olyan férfiidentitás, amire támaszkodni lehetne, emellett magasak az elvárások (hiszen a potenciális partnerek, azaz a velük egyidős, hús-vér nők is a virtuális világ torzító lencséjén keresztül szemlélődnek a párválasztás során…)

És mi lesz az érzelmekkel?

Az információs kor hozadéka, hogy a kognitív funkcióink előre rohantak. Egy másfél éves gyerek – ha adunk neki egy tabletet – hamarabb letölt majd egy filmet, minthogy megtanulna cipőt kötni.

Ez azért is van, mert a fejlesztők nagyon ügyelnek rá, hogy ezek egyszerűen kezelhető rendszerek legyenek. Azáltal, hogy a kognitív funkciók előrehaladnak, és értelmi eszközökkel nagyon sok mindent meg lehet érteni, ez esetben is elmarad az érzelmi feldolgozás. Ahhoz ugyanis idő kell.

Ilyen tempó mellett azonban nincs idő a helyére tenni a velünk történt érzelmi élményeket, nem marad idő megérteni, hogy mi miért történt velünk, nincs idő haragudni, búslakodni, szomorkodni, vagy elgyászolni a veszteségeket – a nagy rohanásban tulajdonképpen nem marad idő érezni.

A helyzet viszont az, hogy az érzelmi apparátus lassúsága az azért ilyen, mert az érzelmek kialakulásukhoz, a működésükhöz és a megváltoztatásukhoz idő kell. És ennek a sebességén akkor sem fogunk tudni gyorsítani, ha már mindenki légdeszkán közlekedik és robotok irányítják az életünket. Fontos lenne megérteni és tudomásul venni, hogy az érzelmek feldolgozásához, nekünk embereknek időre van szükségünkhangsúlyozta Tari Annamária

Érzelmi inkontinencia

Ezen a ponton úszik be az Y- és Z-generáció online tértől torzított valóságába egy nagyon fontos fogalom: a holding. A holding a felnőtt korban használatos problémakezelő, konfliktust megoldó, szorongást csökkentő és a stresszhelyzetekkel megküzdő coping stratégiák kiindulópontja és alapja – fogalmazott Tari Annamária, aki a téma kapcsán rámutatott: az idősebb generációs (baby boomer, X-generáció) arra volt „kárhoztatva”, hogy várjon egy történés elmesélésével. Nem egyszer órákig, sőt napokig, hetekig magukban kellett tartaniuk egy traumatikus élményt, vagy fontos információt. Ez az Y- és Z-generáció számára gyakorlatilag elképzelhetetlen.

Mindent és azonnal ki lehet lökni, és ezzel a lehetőséggel nagyon sokan élnek is: a sok selfie, a meghatározó életesemények megosztásának lehetősége oda vezetett, hogy egyre több ember szenved – Tari Annamária rendkívül találó definíciójával élve – érzelmi inkontinenciától.

fb6

És hogy mi ezzel a baj?

A holding, vagyis a magunkban tartás vagy tartalmazás képessége fontos előfeltétele annak, hogy az ember tudattalan érzelmi mechanizmusai elkezdjék a történeteket meg- és feldolgozni. Ha ez – a korábban már említett – érzelmi megmunkálás az azonnali kilökődés következtében elmarad, nem dolgozzuk azt fel, a történetünk nem a sajátunk lesz, hanem egy „scriptszerűen” visszamondott szövegkönyv.

Ha pedig nincsenek saját történeteink, akkor bizony benne van a pakliban, hogy nem a saját életünket éljük, hanem egyszerűen csak turisták leszünk az életünkben – mutatott rá a szakértő, aki hozzátette:

Az életet csak bizonyos szenvedések árán lehet megtanulni – a szeparációs szorongás tűrése, a magunkban tartás képessége, a türelem, a csend, mind-mind fontos előfeltétele annak, hogy a saját életünket éljük.

Mély érzelmek helyett, inkább egy selfie

A gyorsaság, a társaság és az állandó kapcsolat mellett, van még egy dolog, ami úgy kell ennek a generációnak, mint egy falat kenyér: ez pedig a külső megerősítés.

Egészen megdöbbentő, amikor 30 pluszos, többdiplomás emberek hajtépésig menő veszekedéseket folytatnak, mert valaki nem tett ki egy közös fotót a Facebookra – mondta Tari Annamária. És hogy miért történik ez?

Nyilvánvalóan akkor van szükség erre a külső megerősítésre, amikor belül nincs annyi önértékelés és önbizalom, amennyi kéne. Ahhoz, hogy egy kapcsolat biztonságosan tudjon fejlődni, megint csak arra van szükség, ami ennek a generációnak a legdrágább: időre.

Ehelyett inkább azt látjuk, hogy – az azonnal érzelmi szükséglet-kielégítés jegyében – sokan átugorják a kezdeti szakaszt. Ehhez jön még hozzá, hogy a saját érzelmek mellett, az élettel szembeni elvárásokra is azonnal akar reflektálni ez a generáció: a párkapcsolat kialakítása egy szorongást keltő fázissá alakult át, amit túl kell élni, lehetőség szerint minél gyorsabban, hogy aztán lehessen mondani, hogy ez is megvan, „meg lehet nyugodni”.

Nincs idő megismerni egymást

Mindezek következtében sokan „mindegy már csak legyen valaki” alapon olyan párra fanyalodnak rá, akit igaziból nem is szeretnek. Ezeknek a kompromisszumos megoldásoknak a következménye, hogy a párok egymás kölcsönösen kielégítésére és arra használják egymást, hogy kielégítsék a saját nárcisztikus igényüket – például az ágyban is.

Ilyen körülmények között mégis mitől lehetne elvárni, hogy felfejlődik egy párkapcsolat olyan szintre, amiben el lehet jutni addig, hogy biztonsággal lehessen viszonyulni a másikhoz? – tette fel a költői kérdést Tari Annamária, aki hozzátette.

Egy kapcsolatba akkor lehet biztonságosan belesimulni, ha annak van egy megtartó szövete.  Ez azonban csak akkor alakul ki, ha volt a párkapcsolatban érzelem és volt idő összecsiszolódni. Ha a párkapcsolatnak nem volt felfutási szakasza, nem volt benne érzelem, csak nárcisztikus vágyak, akkor mégis mitől lenne benne megtartó erő?

Ilyenkor nincs mire és kire támaszkodni, ilyenkor két ember még együtt van, de leginkább úgy, hogy mindketten ugyanoda mennek haza, aztán mindkettő nézi a saját érintőképernyőjét. Így akár évtizedekig el lehet lenni, de nem biztos, hogy érdemes…

Érdekesnek vagy hasznosnak találtad a cikket? Ha igen, akkor iratkozz fel hírlevelünkre, így biztosan nem maradsz le a legizgalmasabb pszichológiai témájú hírekről, programokról és cikkekről.

Fotó forrás: itt, itt és itt

Szólj hozzá!

Szabó Eszter Judit

Kommunikációs szakember, újságíró. Szeret szép dolgokat fotózgatni és jógázni. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy kosarazni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest