Wendy-szindróma – amikor csak mellékszereplő vagy a saját életedben

Szerző: | 2016. 01. 10. | Én&Te | Olvasási idő: 7 perc

Egy korábbi cikkünkben írtunk már a felnőtt léttel járó felelősség, vagy éppen egy komoly párkapcsolat felvállalását végletekig halogató férfiakra jellemző Pán Péter-szindrómáról. Ahogy akkor is is jeleztük, bár ritkán, de azért előfordul, hogy a megállapodástól ódzkodó „Pétereknek” valahogy mégis sikerül komolyabb párkapcsolatot kialakítaniuk.

Wendy_szindroma2

Ilyenkor jellemzően az őket gyerekként kezelő, helyettük minden feladatot elvégző és minden felelősséget átvállaló nőket választják. Róluk szól a Pán Péter-szindróma fogalmát is megalkotó Dan Kiley pszichológus The Wendy Dilemma (A Wendy-dilemma) című könyve is. Mit lehet tehát tudni a korabeli Wendykről? Kik ők és mi jellemző rájuk? Mi motiválja a viselkedésüket?

Wendy, a „csendes társ”

Akárcsak Sohaországban, a mi világunkban élő Wendy-k is inkább anyafiguraként, a Pán Péterek árnyékában meghúzódó „mellékszereplőként” szegődnek párjuk (Péter, vagy az Elveszett fiúk) mellé. Gyakran ők maguk sem látják át, hogyan és miért történik ez, és a Pán Péter-szindróma „tüneteit” produkáló személyekhez hasonlóan csak nagyon ritkán ismerik fel, hogy viselkedésük, életvitelük atipikus.

A Wendy-szindróma annyiban tér el a Pán Péter szindrómától, hogy míg korunk Pán Pétereinek viselkedése sokak szerint normaellenes, addig a Wendy-csapdába esett nők viselkedése számos társadalomban kifejezetten kívánatosnak, elismerésre méltónak számít.

Éppen ezért a téma és a jelenség értelmezésekor mindenképp figyelembe kell venni a kulturális hatásokat és az adott társadalom normarendszerét.

De mégis, mi ez az egész Wendy-szindróma?

Az úgynevezett Wendy-csapdába esett nőkre (ritkább esetben férfiakra) jellemző, hogy:

– folyamatosan törekednek arra, hogy partnerük minden igényét kielégítsék,
– ha úgy érzik, ebben kudarcot vallottak, bűntudat gyötri őket,
– azt gondolják, hogy partnerük képtelen túlélni nélkülük (holott „Péterük” gyakran – kényelmi szempontokat szem előtt tartva – egyszerűen nem szeretne felnőni és szembenézni a felnőttkor kihívásaival.)
– rettegnek az elutasítástól és a kudarcoktól,
– kórosan alacsony az önértékelésük,
– gyakran érzik magukat magányosnak (még akkor is, ha kapcsolatban élnek)
– nincs megfelelően kialakult énképük,
– személyiségük nem teljesen kiforrott, így sokszor saját véleményüket illetően is bizonytalanok (például azzal kapcsolatban is, hogy mit szeretnek elérni az életben)
– fontos számukra, hogy elfogadható képet alakítsanak ki magukról,
– önbizalmuk nagyban függ mások elismerésétől.

Azáltal tehát, hogy az érintettek magukra vállalják a gondoskodó anya szerepét, valójában csak tovább halogatják párjuk önállósodását. A Wendyk ugyanakkor mégis folytatják az anyáskodást, mert így azt érezhetik, nélkülözhetetlenek „Péterük” számára, s védve vannak az általuk olyannyira rettegett elutasítástól.

Az elhagyatottságtól való félelem miatt a hangos szóváltásokat is igyekeznek elkerülni, attól tartva, hogy az előbb-utóbb szakításhoz vezethet. Emiatt inkább mindenért ők kérnek elnézést, akkor is, ha tudják, hogy nem ők hibáztak.

Kikből lesz „Wendy”?

A jelenség kialakulásának hátterében elsősorban az elhagyatottságtól és visszautasítástól való rettegés áll. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk egyéb változókat is, mint például a nem, a kulturális hatások, az oktatási rendszerek. Azok a társadalmak, amelyekben túlhangsúlyozzák a nőnek, mint a család összetartójának szerepét, „kedvező klímát” biztosítanak a Wendy-szindróma kialakulásához.

Az ilyen közegben élő emberek rendszeresen találkoznak olyan üzenetekkel, amelyek azt sugallják, hogy a nők felelősek párjuk és családjuk jóllétéért. Ezen felül bizonyos személyiségvonások szintén elősegítik a szindróma kialakulását: ilyen például az alacsony önértékelés és az introverzió (amit a befelé forduló viselkedésre való hajlam jellemez), ami főleg egy nagyfokú szeretetéhséggel párosulva jelenthet kockázatot.

Wendy_szindroma7

Hová vezet ez az út?

A Wendy-szindróma (különösen, ha már jó ideje fennáll) súlyos következményekkel jár az élet számos területén. A magányosság érzete, amely akkor is megmaradhat, ha az illető kapcsolatban él, akár a depresszióig is fajulhat. Ennek a veszélye főleg akkor nagy, ha a környezettől remélt pozitív visszajelzések el-elmaradoznak, dacára annak, hogy a Wendyk mindent megtesznek a környezetükben élők kedvéért.

Ráadásul mások igényeinek kielégítése annyi energiát emészt fel, hogy az érintettek általában saját álmaik megvalósításáról is lemondanak, ami szintén negatív, szorongást keltő érzelmekkel járhat.

Egy idő után megjelenhetnek a burnout (kiégés) tünetei is. Igaz, ezt a fogalmat legtöbbször a munka világával összefüggésben halljuk, egy Wendy-szindrómában érintett esetében inkább arról van szó, hogy a rárótt (vagy sokszor inkább saját maga által felvállalt) feladatok nehézsége és összetettsége miatt minimálisra csökken az önmagára fordított idő, ami folyamatos kimerültség-érzethez vezet. Ehhez még hozzáadódhatnak párkapcsolati problémák, illetve az állandó megfelelési kényszerhez köthetően magas szorongási szint is.

Megtanulni nemet mondani

Nem csoda, ha „Wendy” egy idő után eljut egy mélypontra, ahogyan a Pán Péter-szindrómával küzdők is… Ez az a pont, ahol segítséget keres, például pszichológushoz fordul. Itt fontos megjegyezni, hogy a Wendy-szindróma sem egy hivatalosan elismert mentális rendellenesség – tehát nem tekintik pszichopatológiás állapotnak, így nincsen egyértelmű kezelési mód sem. Ennek megfelelően a pszichológus által alkalmazott módszerek eltérőek lehetnek.

A Wendy-szindróma „tüneteit” mutató kliensek terápiájának fő célja általában az, hogy az érintett belássa, akkor sem fogják elutasítani, ha nem csinál meg mindent a másik, vagy mások helyett.

Ennek egyik alapja, hogy „Wendy” megtanuljon nemet mondani, vagy, ahogy Dr. Kiley fogalmaz, „fontos, hogy Wendy előbb-utóbb Csingilinggé váljon, de legalábbis egy olyan nővé érjen, aki hajlandó felnőni, és képes érett viselkedésre partnerével szemben – és ugyanezt elvárja a másik féltől is”.

Vajon ti vagytok Pán Péter és Wendy?

Te is gyakran kérdezed magadtól, mire menne nélküled a párod? Sokszor hagyja el a szádat, hogy „hagyd csak, majd én megcsinálom?” Aggodalomra semmi ok: Dr. Kiley leszögezi, hogy amennyiben a gondoskodás kétoldalú, úgy nem indokolatlan anyáskodásról (így nem Wendy-szindrómáról) van szó.

Via: The Power Within Women; From Doctor; edukalife

Fotó: Flickr; Stocksnap

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Anna
Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.

Pin It on Pinterest

Share This