3 egyforma idegen, 3 fontos szempont és 3 kutatás, amiket ma már nem tudnánk megismételni

Szerző: | 2019. 06. 03. | Social&Smart | Olvasási idő: 15 perc

A napokban a mozikba kerülő Három egyforma idegen (Three identical strangers) egy ’60-as években indult kutatás köré épülő rejtélyeket és etikai problémákat igyekszik feltárni. A három, egymástól a születésük után elszakított ikertestvér története első (rá)nézésre a legtöbbünkből valószínűleg dühöt, értetlenséget vált ki, és egyetlen kérdést hagy a fejekben: Hogyan történhetett ilyesmi a tudomány nevében? A kérdés jogos: az elmúlt évtizedekben szép számmal akadtak kísérletek, amik már nem mennének át a mai, rendkívül szigorú, kutatásetikára vonatkozó szabályozás rostáján.

A filmmel kapcsolatban azonban fontos megjegyezni: bár igaz történetet dolgoz fel, mégiscsak egy film. A beállítások, a gondosan megválasztott zene, illetve az érzelmi oldalnak olykor a tények rovására történő (túl)hangsúlyozása sokszor csak az indulatainkat korbácsolhatja fel, valódi magyarázatot azonban nem ad arra, hogyan eshet meg az, hogy három testvér vadidegenként talál egymásra a születésük után csaknem húsz évvel. Ahhoz ugyanis, hogy erre a kérdésre megtaláljuk a választ, a kutatásetika elmúlt évtizedekben végbemenő fejlődésében érdemes kicsit elmélyednünk.

Kutatásetika 1.1

Ha napjainkban valaki klinikai vagy pszichológiai kutatást szeretne végezni, nem elég a briliáns ötlet: még a legegyszerűbb projekteknek is át kell esnie egy úgynevezett etikai bizottság szigorú vizsgálatán, amely sok esetben (pl. ha a résztvevőkről videó-vagy hangfelvétel is készül) egyéb engedélyek beszerzésével egészül ki.

Arról pedig ne is beszéljünk, hogy milyen rögös és hosszú például a kísérleti gyógyszerek teszteléséhez szükséges procedúra. Azonban ez nem mindig volt így: az embereken végzett kísérletek szabályozásának alapköveit 1947-ben, a náci orvosok kegyetlen „kísérleteit” (is) feltáró nürnbergi pert követő „Nüremberg Code”, illetve a mai napig hivatkozott Helsinki Egyezmény (1964) fektették le.

Ikrek – az örök „kísérleti egerek”?

A Három egyforma idegenben boncolgatott kutatás még a Helsinki Egyezmény életbe lépése előtt kezdődött, így nem meglepő, hogy egyes elemei nem felelnek meg a benne foglalt elvárásoknak. Ugyanakkor a film e téren is tartalmaz néhány túlzást, amiket érdemes megfontolnunk, mielőtt végleg elítéljük a „gonosz tudósokat”.

1. Először is, a filmben elhangzik, hogy soha nem készült még hasonló kutatás, és soha nem is fog. Remélem, ezen a ponton legalább a minket olvasó pszichológia-szakos hallgatók felhördülnek, elvégre az 1984-ben indult, szintén szétszakított, illetve együtt felnőtt ikreket vizsgáló, svéd ikerkutatásként ismert kísérlet (SATSA – Swedish Adoption/Twin Study of Aging, referenciák a cikk alján) a mai napig a tananyag részét képezi.

2. Az egypetéjű ikrek vizsgálata azért is ilyen népszerű, mert talán az egyetlen utat jelenthetik ahhoz, hogy közelebb kerüljünk a „Környezet vs. Öröklődés” kérdéskör megértéséhez, ami nemcsak egyes betegségek, mentális zavarok öröklődésének mértékét engedné feltárni, de hozzájárulhatna egyéb területekhez fejlődéséhez is (pl. büntetőjog, pedagógia). Sőt, alig néhány hónapja szintén egy, a NASA által végzett ikerkutatás tette lehetővé, hogy többet tudjunk meg arról, miképp hat szervezetünkre (egészen a molekuláris szintig) az űrben eltöltött idő.

Ferdítés ide vagy oda, tény, hogy míg a fenti kutatások eredményei nyilvánosságra lettek hozva, a film témájául szolgáló kutatási anyagokat gyakorlatilag hét lakat alatt őrzik, anélkül, hogy azok eredményeit valaha publikálták volna.

A tudat, hogy mindaz, amin a testvérek keresztülmentek, teljesen értelmetlen volt, hiszen semmit nem tanulhatunk belőle, érthető módon korbácsolja fel az érintettek – és a tudományos közösség – indulatait. Elvégre lehet, hogy a cél néha szentesíti az eszközt, de ebben az esetben nem egészen világos, mi lett volna a cél – és még az sem jelent legalább egy árnyalatnyi feloldást, hogy az egész nem volt hiába.

3. A szülők elismerik, hogy aláírták, hogy a gyermekeiken pszichológiai/intelligenciateszteket végezzenek, noha azt sosem árulták el nekik, hogy az adoptált gyermeküknek két ikertestvére is van, akik ugyanezeken a tesztsorozaton kell, hogy átrágják magukat. Azonban azt hozzá kell tenni, hogy a mai napig sem minden kísérlet során árulják el a tanulmány valódi célját, ha fenáll a veszély, hogy azzal hiteltelenné tennék a kutatási eredményeket.

Ha például a résztvevők tudják, hogy az impulzivitást vizsgálják majd az ő segítségükkel, nyilván a legimpulzívabb résztvevők is megpróbálják visszafogni magukat és a legtürelmesebb, legnyugodtabb arcukat mutatni. Az ikertestvérek létének eltitkolása ma már nem lenne etikailag megengedhető, de, ahogy a filmben megszólaló (a kutatásban egyébként részt sem vevő) asszisztens, Natasha Neubaurer is emlékeztet rá, abban az időben ez nem is volt kérdés, hiszen egészen másfajta gondolkodásmód uralkodott.

Egyértelmű, hogy a kutatók a mai mércével mérve hibáztak, amit el is ismernek, azonban utólag felelősségre vonni őket kicsit olyan, mint Whoopi Goldberg a Bolondos Dallamok újabb kiadásai előtt felmondott nyilatkozata, amelyben emlékeztet rá, hogy a rajzfilmre jellemző humor „a saját korának terméke” amelyben „a faji és etnikai különbségeket a színes bőrűeket, nőket és egyes etikai csoportokat megeshet, hogy néhány néző számára sértő módon ábrázoltak”.

#SAJÁTÉLMÉNY

Noha a rendező a vele készült interjúban azt állítja, nem állt szándékában „démonizálni” a kutatókat, „kutatópalántaként” nagyon picire zsugorodtam a székemben a film nézése közben, és szinte éreztem a megszólalók részéről felém áradó vádaskodást, felelősségre vonást, haragot. Persze, érthető a düh, a múlttal szembeni tehetetlenség, a „mi lett volna, ha” valószínűleg évtizedek óta történő latolgatása, de nem hiszem, hogy a kísérlet vezetőit vagy a ma élő kutatókat rossz szándék vezérelné. Azt gondolom, hogy egy olyan társadalomban, ahol sokakat győzködni kell az oltások fontosságáról (miközben az oltások révén korábban kiirtott betegségek, mint a kanyaró vagy a mumpsz újra végigsöpörnek a bolygón), a klímaváltozás létezéséről vagy épp arról, hogy a Föld NEM lapos, nagyon fontos lenne, hogy ne keltsünk újra és újra nehéz érzéseket a tudomány képviselőivel szemben – ráadásul anélkül, hogy ők maguk is képviselhetnék a saját álláspontjukat.

A Három egyforma idegen tehát érthető módon vált ki indulatokat a nézőkből,  annak ellenére is, hogy a filmben elmarad a feloldás, az eredmények bemutatása, ami magyarázattal szolgálhatna a kutatás végrehajtására. A testvérek története azonban korántsem egyedi: bőven találhatunk példát a történelemben olyan kutatásokra, amik etikailag erősen megkérdőjelezhetők, és ma már lehetetlen lenne megismételni őket, amelyekből most háromról ejtünk szót.

A tudományos érdekeken innen, az etikai megfontolásokon túl

1. Kicsi Albert kísérlet

A pszichológia talán egyik leghíresebb, etikai megfontolásokat nélkülöző vizsgálata Kicsi Albert kísérlet néven vált ismertté, noha ma már valószínűsíthető, hogy a kísérleti alany neve valójában Douglas Merritte volt. A kísérletben a behaviorizmus atyja, John B. Watson és Rosalie Reyner nevű asszisztense a Pavlov kutyákon végzett kísérleteiben leírt klasszikus kondicionálást próbálták vizsgálni – egy 9 hónapos gyermek bevonásával. A kísérletben csak Albertként emlegetett kisfiúnak először csak különböző állatokat (patkány, majom, nyúl) és egyéb ingereket (maszkok, égő újságpapír) mutattak, hogy megfigyeljék a gyermek rájuk adott reakcióit.

Albert eleinte a félelem semmi jelét nem mutatta. A következő alkalommal Watsonék a patkány bemutatását egy hirtelen, erős hanggal párosították, amire válaszul „Albert”, nem meglepő módon, elsírta magát. A párosított ingerek többszöri bemutatása után a gyermek már a patkány szimpla látványától is sírva fakadt.

Ezzel a kutatással számos probléma akadt. Egyrészt Watsonék nem alkalmaztak objektív mérési módszereket, a gyermek reakcióit a saját, szubjektív véleményük alapján értelmezték. Másrészt, mivel a gyermek és családja a kísérletet követően elköltözött, Watsonéknak nem nyílt alkalma a generált fóbia kioltására, amely akár a gyermek egész életére kihathatott volna. Azonban, amennyiben Alan J. Fridlund évekig tartó kutakodása és érvelése helyesnek bizonyul, és Kicsi Albert valójában Dougles Merritte volt, a Watsonék által okozott trauma hatását sosem tudták volna megvizsgálni: a feljegyzések szerint Douglas ugyanis 6 éves korában elhunyt a veleszületett hydrocephalus (ismertebb nevén vízfejűség) szövődményeiben. Ez egyébiránt egy harmadik réteg az etikai problémák halmán, ugyanis Watson szerint a gyermek teljesen egészséges volt – míg Fridlund meggyőző bizonyítékkal szolgált arra nézve, hogy Watson tisztában volt a gyermek betegségével, ami akár az eredmények értelmezését is befolyásolhatja.

Lehet, hogy a gyermek valódi kilétére sosem derül fény, de az egyértelmű, hogy ma már lehetetlen lenne engedélyt szerezni egy hasonló kísérletre. A gyermekeken végzett pszichológiai kísérletnél az első számú szempont ma már a gyermek mentális és fizikai jólléte, és az engedélyezett kísérletek sokszor szinte játéknak tűnnek a résztvevők számára.

2. Génmódosított „szuperbébik”?

Hiába a szigorú etikai szabályozás, néha hiba csúszik a gépezetbe – főképp az Európán és az amerikai kontinensen kívüli kutatások esetében. Ennek egyik példája a tavaly novemberben nagy port kavart, He Jiankui vezette kínai kísérlet, amelyben embriók DNS-ét módosították egy forradalmi, CRISPR-Cas9 néven ismert technológia segítségével. A kísérlet keretein belül született ikerpár (ha már az ikreknél tartunk) DNS-ében a CCR5 gént „iktatták ki”. Ez a gén egy olyan fehérjét kódol, amely lehetővé teszi, hogy az AIDS-et okozó HIV vírus behatoljon a sejtekbe. A CCR5 gén hasonló mutációja egyébként az európai populáció körülbelül 10%-ában van jelen, gyakorlatilag immunissá téve őket a megannyi életet követelő vírussal szemben. Ugyanakkor ugyanez a gén más fertőzések esetében szükséges lehet az adott kórokozók leküzdéséhez, így a kísérlet miatt a lányok akár sebezhetőbbé is válhattak egyes betegségekkel szemben.

Megint más eredmények szerint a CCR5 gén ezen módosítása nemcsak, hogy jótékony hatással van a kognitív képességekre, de a stroke-ot követő felépülés folyamatát is támogatja (legalábbis egerek esetében).

Ha ez valóban így van, felmerül a kérdés, hogy vajon jó ötlet-e a génmódosítás lehetőségét az intelligencia vagy más készségek, tulajdonságok „feljavítására” használni, és hogy hová vezethet mindez társadalmi szinten.

A kísérletet vezető He komoly szankciókkal néz szembe, nem csak azért, mert ennek a technológiának a használata etikai, egészségügyi és biztonsági szempontból is problematikus és jelenleg nem engedélyezett. Mindezt tetézi, hogy He a résztvevők toborzásakor is tovább nyújtottá az etikai vétségek listáját: a kutatók ugyan vállalták, hogy állják a kísérletben résztvevők mesterséges megtermékenyítéssel járó költségeit 280 000 yen értékben (kb. 12 millió forint), ugyanakkor feltételként kötötték ki, hogy ha azok valamilyen okból nem tudják folytatni a kísérletet, vissza kell fizetniük az összeget. Ez a fajta… khm… motiválás nem megengedett, hisz minden kísérlet alapja, hogy az alanynak bármikor joga van félbeszakítania a kísérletet anélkül, hogy bármilyen anyagi kár érné emiatt – indoklás nélkül is.

Alig néhány hónappal később a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság (National Health Commission) bejelentette, hogy szigorú szabályozást vezet be többek között a génmódosított sejtek emberi szervezetbe (beleértve az embriókat is) juttatását célzó kutatásokra, gátat szabva a hasonló jövőbeli vizsgálatoknak.

3. A Szörny Kísérlet (The Monster Study)

1939-ben a University of Iowa két munkatársa, Mary Tudor és Wendell Johnson a dadogással kapcsolatos kísérletet indított 22 davenporti árva bevonásával. A gyerekeket két csoportba osztották, és míg az egyik csoport „pozitív logopédiai foglalkozásokon” vett részt, ahol rendszeresen dicsérték őket, kiemelve, hogy milyen folyékonyan beszélnek, addig a többiek a terápia „negatív” verzióját szenvedték el, amelynek során a legkisebb beszédhibáért vagy nyelvbotlásért is szóbeli megaláztatásoknak vetették alá őket. Ráadásul a tanulmány nem is azt vizsgálta, hogy a pozitív megerősítések segíthetnek-e megszüntetni a dadogást, az árvák ugyanis nem (vagy nem mind) dadogtak a kísérlet kezdetén.

Azonban a kísérlet  következményeként a negatív megerősítés a beszéd egész életen át fennmaradó problémáinak kialakulásához vezetett korábban tökéletesen beszélő gyermekeknél is. Johnson és Tudor végül sosem publikálták az eredményeket, attól tartva, hogy a náci kísérletekhez hasonlítanák őket.

A filmben bemutatotthoz hasonlóan olyan vizsgálatok ezek, amelyek azelőtt kaphattak engedélyt, hogy az etikai szabályozás utolérhette volna a tudományos kutatók munkáját. Nem szabad azonban elfelejteni azt sem, hogy a Három egyforma idegenben megjelenő, és a fentebb felsorolt kísérletek mellett ezer és ezer olyan kutatás létezik, amelyek etikus körülmények között hoztak olyan eredményeket, amelyek talán milliók életét tették könnyebbé.

Sajnos, az etikailag kifogásolható vizsgálatok sorát is hosszan lehetne folytatni, ahogy ezt az alábbi (angol nyelvű) hivatkozások is mutatják. Az azonban biztos, hogy hasonló kísérletek már nem végezhetők, és ugyanúgy, ahogy a természettudományok, úgy a pszichológia és a klinikai kutatások is napról-napra fejlődnek, csiszolódnak, és ehhez bizony hozzájárul, hogy – emberek lévén – sokszor nem a sikeres kísérletekből, hanem a hibáinkból tanulunk. 

Források:

https://ki.se/en/meb/satsa-the-swedish-adoptiontwin-study-of-aging

https://onlinelibrary.wiley.com/doi/full/10.1046/j.1365-2796.2002.01032.x

https://jamanetwork.com/journals/jamapsychiatry/fullarticle/209887

https://ajp.psychiatryonline.org/doi/full/10.1176/appi.ajp.163.1.109

Technology Networks

Nature 1

Nature 2

Online Psychology Degree Guide

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Anna
Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.

Pin It on Pinterest

Share This