5 ok, ami miatt nem tudsz túljutni azon a bizonyos exen

Azok, akik keresztülmentek egy nehéz szakításon, tudják mennyire hosszú és fájdalmas lehet a gyógyulás folyamata. Ebben a helyzetben sokszor a barátok tanácsai, és a tudományosan megalapozott szakértői tippek sem segítenek. Sok tényezőtől függ, éppen ezért egyénileg nagyon eltérő, hogy kinek milyen hosszú idő továbblépni a szakítás szívettépően nehéz érzésein. Egyáltalán nem ritka, hogy ez a küzdelmes időszak jóval hosszabb ideig tart, mint amire korábban számítottunk. Bár semmit nem lehet sürgetni, és mindennek meg kell adni az időt, gyakran előfordul, hogy a gyógyulást a lezárás folyamatát nehezítő viselkedésminták hátráltatják.

Sajnos nincs egységes mérték annak meghatározására, hogy mennyi ideig tart a szakításból való felépülés, bár léteznek olyan kutatások, melyek azt a célt tűzték ki, hogy ezt meghatározzák. A Journal of Positive Psychology egy 2015-ben megjelent tanulmánya arra az eredményre jutott, hogy a legtöbb ember mintegy három hónap után léphet túl a korábbi kapcsolaton, míg egy 2017-es kutatás eredményei azt sugallják, hogy átlagosan 18 hónap, míg az összetört szív meggyógyul.

Bármi is legyen a saját tapasztalatunk, abban nincs vita, hogy a szakítás egy gyászfolyamat, amely során elengedjük a másikat. Az, hogy ez mennyi időt vesz igénybe, egyénenként eltérő, soktényezős folyamat, ami függhet

• a kapcsolat időtartamától,
• a kapcsolat minőségétől,
• a közösen szerzett élmények minőségétől,
• az egymáson ejtett lelki sebektől,
• de a szakítás utáni környezeti tényezőktől is.

Mindezek mellett természetesen a saját belső motivációnk, az erőfeszítés mértéke is hatással van arra, hogyan is éljük meg életünknek ezt a gyakran igencsak nehéz periódusát, és mikor tudunk kimozdulni ebből az állapotból.

Emellett vannak olyan általános, a lezárást gátló viselkedésminták, amelyek alaposan megnehezítik és elnyújtják ezt a folyamatot. Ezeken egy kis odafigyeléssel mi magunk is változtathatunk, a változtatás pedig segíthet abban, hogy könnyebben túlléphetünk a nehéz időszakon. Lássuk, melyek ezek a berögzült minták!

1. Katasztrofizálás

Ahogy a neve is sugallja, a katasztrofizáló a fájdalmas helyzetet a legrosszabb forgatókönyvnek tekinti, és ennek eredményeképpen ténylegesen súlyosbítja az egyébként is nehéz élethelyzetet. A rágódás, tehetetlenség és pesszimizmus jellemzi ezt az állapotot. Amennyiben jellemző ránk a fenti viselkedésminta, úgy elmondható, hogy nehezebben, fájdalmasabban éljük meg a szakítást és az azt követő időszakot, mélyebb depressziót élhetünk meg a szakítás feldolgozásának folyamata során.

„Katasztrofizáló-szakítóként” jellemző lehet ránk, hogy a kialakult helyzetet eltorzítjuk, felnagyítjuk, és olyan nyomasztó gondolatok sokaságával kell megbirkóznunk, mint például: „Soha nem leszek már boldog” vagy az „Ez volt az utolsó esélyem”.

Bár ebben a helyzetben nagyon nehéz „hideg fejjel” gondolkodni, hiszen elöntenek a rossz érzések, de érdemes felpillantani a fejünkben pörgő katasztrófafilmből és fontolóra venni a reális lehetőségeket. Amennyiben ez egyedül nem megy, segítségért fordulhatunk közvetlen környezetünkhöz, vagy egy szakemberhez.

2. Rágódás

Amennyiben gyakran süppedünk saját gondolataikba és jellemző, hogy egy-egy helyzetet alaposan megrágunk, kivesézünk, valószínűleg a szakítás folyamatát is nehezebben éljük meg. Ebben a szituációban is hasonló mintát követhetünk: minden apró részletet alaposan átgondolva, a lehetséges forgatókönyveket százszor átpörgetve merülünk el gondolataikba. A rágódás folyamata a katasztrofizáláshoz hasonlóan elindíthat egy ördögi kört a „mi lett volna, ha ezt másképp tettem/mondtam volna?” gondolatok sorozatával.

Ez azonban csak tovább mélyíti a kínlódásunkat, ezért a hipotetikus lehetőségek helyett

érdemes nézőpontot váltani, és ”a mi történt volna, ha” helyett arra koncentrálni, hogy mi történt valójában, mi történik a jelenben.

Ez segíthet abban is, hogy tanuljunk a történésekből, és meghaladjuk korábbi kapcsolatunkat.

3. A szakítás tényének elutasítása

Ahhoz hogy tovább tudjunk lépni, először el kell engedni. Valójában azonban sokan közülünk reménykedünk a békülésben, abban, hogy újra egymásra találhatunk volt partnerünkkel. Az elengedést a „mintaként” előttünk álló – szövevényes érzelmi zűrzavart követően gyakran happy enddel záruló –, romantikus regények és hollywoodi filmek sem teszik könnyebbé számunkra.

Azonban, míg abba az illúzióba ringatjuk magunkat, hogy minden helyre fog jönni, csak idő kell és megtaláljuk a közös boldogságot, addig falakat építünk magunk köré, bezárjuk magunkat, megakadályozva ezzel önmagunk számára az új tapasztalatok, élmények megélésének lehetőségét, így a továbblépést is.

Segítség lehet ilyenkor például az, ha nem követjük volt párunk közösségi oldalakon folytatott kommunikációját és tevékenységeit, így nem az ő életével foglalkozunk, hanem saját magunkra koncentrálhatunk.

4. Az én-érzet elvesztése

A párok, különösen azok, akiknek élete hosszú évek óta összefonódott, a szakítás következtében identitásválságot élhetnek meg. Egy hosszú és mély kapcsolat nagyban meghatározza az önmagunkról alkotott képet is. A szakítás után azonban felmerül a kérdés: ki vagyok én a másik nélkül? Gary Lewandowski pszichológus professzor tapasztalatai azt mutatják, hogy

az emberek szakítás után kevesebb választ adnak a „Ki vagyok én?” kérdésre, és tele vannak bizonytalansággal.

Az új, volt partnertől független, önálló tevékenységekben való részvétel, új, korábban még nem próbált foglalatosságok segíthetnek abban, hogy visszaállítsuk én-érzetünket, helyreállítsuk identitásunkat és magunkra találjunk a szakítás után.

5. Csak azt halljuk meg, amit hallani szeretnénk

A legtöbb ember számára a szakítást követő fájdalmas érzések feldolgozásában, lelki sebek begyógyulásában, a kapcsolat lezárásában a baráti támasz nagy segítséget jelent. Azonban a támogatás során előbb-utóbb egy barát mondhat olyan dolgokat, amiket nem szeretnénk hallani, nem szeretnénk szembesülni – például felhívhatja figyelmünket a saját hibáinkra, saját szerepünkre a kapcsolat megromlásának folyamatában…

Nyilvánvaló, hogy senki nem szereti hallani a saját hibáit, azonban, ha nem vagyunk képesek arra, hogy elfogadjuk és beépítsük barátaink őszinte és segítő szándékú visszajelzéseit, az hosszú távon sokkal ártalmasabb lehet számunkra, hiszen meggátol abban, hogy korábbi hibáinkból tanulva a későbbiekben fejlődni tudjunk kapcsolatainkban. Érdemes tehát nyitottan állni barátaink visszajelzéseihez, még akkor is, ha ez időnként fájdalmas, és felismerni benne a segítő szándékot.

Forrás: Psychology Today