Nem olyan, mint a többiek, és ez így van jól – 8 dolog, amit tudnod kell az introvertált gyerekekről

Hangosan kacagnak, futkároznak, átrendeznek bútorokat és életeket – ilyennek képzeljük általában a gyerekeket. Ám – ahogy a világon senki és semmi más – ők sem egyformák: vannak köztük, akik nem olyanok, mint a többiek, vagy legalábbis nem úgy viselkednek, ahogyan egy „tipikus” gyerektől várnánk. Lehet, hogy több időt töltenek egyedül; lehet, hogy órákig képesek elmélyülten lapozgatni egy könyvet. De az is elképzelhető, hogy miközben a többi gyerek vidáman borongatja egymás fejére a homokot a játszótéren, ők inkább a háttérbe húzódnak, és csendben szemlélődnek. Ők az introvertált gyerekek.

Az introvertált személyiségtípusról egyre több szó esik napjainkban. Egyre többen ismernek magukra, vagy éppen egy családtagjukra, barátjukra, ha olyasvalakiről olvasnak, aki alapvetően „befelé él”, sokat gondolkodik, nehezen dönt, és szívesebben tölti az idejét egyedül, vagy egy-két, hozzá közel álló ember társaságában, mint nagyobb összejöveteleken. Ma már tudjuk, nincs ezzel semmi baj – nem félénkek, nem arrogánsak, az introvertáltak egyszerűen: introvertáltak. Tudjuk – legalábbis ha felnőttekről van szó.

Segítség, intro a gyerekem!

„Mi baj lehet vele?” – fut át sok szülő fején a kérdés, ha azt látják, a gyerekük nem úgy viselkedik, mint másoké, vagy akár mint ők maguk, amikor annak idején kicsik voltak. Fontos leszögezni: a féltés, mint reakció, teljesen rendben van ezekben az esetekben, hiszen a gyerekek sok, és egészen másfajta figyelmet igényelnek, mint a felnőttek. Ők még nem mindig tudják elmondani, ha valami gond van, nem mindig tudják jelezni, ha nem érzik jól magukat valamiért; a viselkedésük változása, vagy egy-egy eleme ezért intő jel lehet a szülők számára, aminek érdemes is utánajárni.

Az azonban, ami egyes esetekben valóban depresszió vagy szorongás tünete lehet, egy általában kiegyensúlyozott gyereknél sokszor csak arra utal, hogy a személyiségéből fakadóan nem felel meg azoknak az elképzeléseknek, amelyek a gyerekekkel kapcsolatban jellemzően a fejünkben élnek. Ilyen lehet például, ha visszahúzódásra, csendes nézelődésre, egy közösségben való lassú felengedésre hajlamos – ezek ugyanis mind-mind jelezhetik számunkra, hogy a gyerekünk introvertált. És hogy ekkor mi a „baj” a gyerekkel? A világon semmi.

Csak introvertált, ez minden

Az introvertált gyerekeknek, ahogyan a felnőtteknek is, megvannak a maguk erősségei és gyengeségei, ugyanúgy, ahogyan az extrovertáltaknak is. A legjobb, amit szülőként, esetleg pedagógusként tehetünk értük az, hogy engedjük, hogy ezeket az erősségeket a maguk módján élhessék meg, és minél több lehetőséget biztosítsunk nekik arra, hogy gyakorolhassák őket.

A cél, ahogyan a felnőttek esetében is, nem az, hogy megváltoztassuk őket, hanem hogy legyen módjuk introvertáltként is kiteljesedni és fejlődni.

Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, az alábbi nyolc dolgot érdemes figyelembe venni:

1. Nem fogja „kinőni”.

Annak, hogy valaki introvertált személyiség, sokféle megjelenési módja lehet; nincs egyetlen „forgatókönyv”, ami mindenkire, gyerekre-felnőttre igaz lenne. Egyvalami azonban biztos: ez nem múlik el a kisiskolás-, vagy éppen a kamaszkorral.

Ahogyan az amerikai pszichoterapeuta,  Dr. Marti Olsen Laney írja introvertált gyerekekről szóló könyvében: bár a környezet és a nevelés szerepe is fontos, de az introverzió kialakulásában bizony jelentős szerepet játszanak a genetikai tényezők. Tehát ha „csendes” gyermekünk van, ő felnőttként is az introvertáltak táborát gyarapítja majd, ezért fontos, hogy már korán megtapasztalhassa, hogyan lehet erősebb külső zajban is önmaga.

2. Lassabban oldódik fel új emberek társaságában és új helyzetekben.

Vannak gyerekek, akik egy új környezetbe kerülve bátran felderítik a terepet, és rögtön megbarátkoznak idegen arcokkal, ismeretlen körülményekkel – egy introvertált gyermek számára azonban ez nem mindig egyszerű. Ez nem jelenti azt, hogy nemet kell mondanunk minden játszóházas, szülinapi zsúros meghívásra, hiszen fontos, hogy egy introvertált gyereknek is része legyen ezekben az élményekben.

Érdemes azonban felkészülni rá, hogy ő valószínűleg nem veti bele magát rögtön a megérkezésünk után a pónisimogatásba és a labdázásba: lehet, hogy szüksége lesz egy kis időre, amikor a háttérbe húzódva figyeli az eseményeket.

Ha erre nincs lehetőség, esetleg beszélgethetünk már néhány nappal az esemény előtt arról, mi történik majd, milyen élmények várják aznap, így lehetőségünk lesz együtt felkészülni, és megkönnyíteni számára azok feldolgozását. Ahogy Susan Cain, az introvertált személyiség egyik szakértője mondja: „Haladjunk lépésről lépésre, de haladjunk – ne hagyjuk, hogy kihúzza magát a közös programokból, inkább segítsünk neki, úgy, hogy közben tiszteletben tartjuk a határait.”

3. A társas interakciók megterhelőek lehetnek számára.

„Introvertált másnaposságnak” nevezik azt az érzést, amit csendes társaink akkor tapasztalnak meg, ha a társas érintkezésből a kelleténél kicsit több jutott ki nekik. Ez a gyerekek esetében is igaz lehet: az introvertált működésmód egyik fontos vonása, hogy a feltöltődéshez csendes egyedüllétre van szükség. A nagyobb gyerekek figyelmét akár fel is hívhatjuk arra, hogy ha úgy érzik egy-egy társas helyzetben, túltelítődtek, vonuljanak kicsit vissza egy nyugodtabb sarokba, és pihenjenek meg. A kisebbek esetében a legjobb, ha ennek a túltelítődésnek a jeleire fokozottan figyelünk, és mi adunk nekik teret egy kis csendre.

Egy introvertált gyerek számára az átlagosnál megterhelőbbek lehetnek a társasági helyzetek, ezért lehet, hogy már a kezdetekkor sem viszonyulnak hozzájuk túlságosan pozitívan.

Erőltetni persze nem szükséges, de felnőttként sokat segíthetünk, ha beszélgetünk vele arról, hogy bár nem mindig könnyű barátkozni, új emberekkel ismerkedni, rengeteg fontos tapasztalatra tehet így szert.

4. Lehet, hogy nem az érdekli majd, ami a többi gyereket.

Míg a társaik szívesen maradnak bent órák után focizni a többiekkel, és alig várják, hogy részt vehessenek a következő „bandázásban”, az introvertált gyerekek jó eséllyel inkább a könyveikben merülnek el, esetleg írnak, rajzolnak, vagy tudományos alapossággal figyelik meg az udvaron szaladgáló bogarak viselkedését.

Bár ez elsőre furcsa, túlságosan „felnőttes” viselkedésnek tűnhet, és akár amiatt is aggódhatunk, hogy így túlzottan magányosak lesznek, ezek az elmélyült tevékenységek legalább olyan fontos szerepet töltenek be az introvertált gyerekek életében, mint extrovertált társaikéban a közösségi programok. Sőt, idővel ezek a szokatlannak ható érdeklődési körök sok-sok alkalmat nyújthatnak majd arra, hogy a gyerek más, hasonló témák iránt lelkesedő barátokra tegyen szert.

5. Nem könnyű számára, hogy kiálljon magáért.

Egy introvertált gyereknek sokszor nehézségei lehetnek abban, hogy érzékeltesse a saját határait másokkal. Ez persze egyetlen személyiségtípus számára sem egyszerű feladat, ám introvertáltként különösen megnehezíti, hogy a bennük kavargó érzések és gondolatok átadása olykor szinte lehetetlennek tűnik. Az introverzió felnőttként is vezethet néhány kellemetlen helyzethez, a gyerekek esetében azonban arra is figyelnünk kell, hogy az introvertált gyermek ne váljon csúfolódás, gúny, bullying célpontjává.

A figyelem azért is nagyon fontos, mert az introvertált gyerekek számára sokkal nagyobb kihívás segítséget kérni a problémáik megoldásában, még akkor is, ha érzik és tudják, hogy szükségük lenne egy felnőtt tanácsaira. Hajlamosak lehetnek inkább bezárkózni, magukban őrlődni a gondokon ahelyett, hogy beszélnének rólunk.

6. Nem biztos, hogy félénk.

Bár a félénkség sokáig az introverzió szinonimájaként élt a mindennapi nyelvhasználatunkban, mára tudjuk, hogy két különböző, sőt, egymástól független dologról van szó. A különbségtétel azért lényeges, mert a két esetben eltérő útjai vannak annak, ahogyan fejlődhetünk: máson kell dolgoznia egy félénk, és máson egy introvertált embernek.

Az introvertált gyerekek esetében azért fontos ezt megjegyezni, mert a csendes(ebb) viselkedésük láttán gyakran megkapják a „félénk” címkét akkor is, ha ez történetesen egyáltalán nem jellemző rájuk. A jelző azonban önbeteljesítő jóslatként működhet: minél többször mondják nekik, annál jobban megerősödhet bennük a tudat, hogy igen, ők félénkek, és emiatt egyre jobban szoronghatnak a társas helyzetekben – akkor is, ha ez eredetileg nem volt jellemző rájuk. Szülőként, pedagógusként érdemes figyelni erre, és beszélgetni róla, oldani a szorongást.

7. Lehet, hogy nem lesz „népszerű”.

Az introvertáltak többsége nem azok közé tartozik, akik bárkivel képesek könnyen elcsevegni, nagyobb társaságban pezsegni, sok, akár felszínesebb kapcsolatot is fenntartani. Ők jellemzően kevesebb emberrel ápolnak inkább mély kapcsolatot – lehet, hogy mindössze egy-két, igazán közeli barátjuk van, és jól is érzik magukat így.

Ehhez hasonlóan az introvertált gyerekek sem valószínű, hogy a parti középpontjában tündökölnek, és nem ők azok, akik mindenkivel jóban vannak az osztályban. Felnőtt szemlélőként ilyenkor könnyen érezhetjük úgy, hogy ki kell mozdítanunk a komfortzónájából, hogy ne mindig ugyanazzal az egy kisfiúval, kislánnyal „lógjon”; ám egy introvertált gyerek számára ez éppen így megfelelő.

Ha kicsit lassabban, „kicsiben” is, de bízzunk benne, hogy ő is megtalálja majd azokat az embereket, akikkel szívesen tölt időt.

8. Sok egyedüllétet igényel – és ez nem ellened szól.

Egy introvertált gyerek sokszor szívesebben vonul vissza a szobájába, mint hogy a vacsoraasztalnál csevegjen a család többi tagjával. Fontos, hogy ez nem ellenünk, családtagok ellen irányul: az introvertált személyiség számára az egyedüllét az a lehetőség, amikor „töltődhet„, zavartalanul gondolkozhat, merenghet. Hagyjunk neki teret erre, és engedjük, hogy később, feltöltődve, már ő maga keresse a társaságunkat, és a legjobb arcát mutathassa.

Introk – itt vagyunk, együtt vagyunk, és haza akarunk menni

Akár szülőként, családtagként, akár gyerekekkel foglalkozó szakemberként olvassuk a fenti sorokat, egyvalamit fontos leszögezni: az, hogy egy gyerek introvertált, nem jelenti azt, hogy lábujjhegyen kellene járnunk körülötte. Sőt, nem szükséges minden társas helyzetben közé és a „veszélyforrás” közé vetnünk magunkat, és odasúgni a másiknak: hagyd, ő intro! Mégis, ahogy a fentiekből látszik, sok-sok apróság van, amivel támogatni tudjuk az introvertált gyereket és a környezetét abban, hogy igazán jókedvűen és boldogan teljenek a napjaik.

Az introverzióra hajlamos felnőttek gyakran mesélnek arról, hogy már gyerekként is kicsit „ufónak” érezték magukat néha – akár csak amiatt is, hogy miközben a többiek zajos játékokat játszva rohangáltak fel-alá, ők szívesebben vonultak félre egy könyvet, vagy más, csendesebb szórakozást keresve. És bizony nem mindegy, hogy akár csak egy ilyen mindennapos apróságra hogyan reagál a környezetünk: felerősíti-e ennek az ufóságnak az érzését, vagy épp ellenkezőleg, teret ad az introvertált gyereknek arra, hogy önmaga legyen, és segíti abban, hogy mire felnő, jobban megismerhesse és megérthesse a saját, csendes személyiségét.