„A béke nem egy cél, hanem egy útjelző” – Mi jelenti számunkra a békét?

Szerző: | 2018. 12. 23. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 6 perc

Békés karácsonyt, békés ünnepet kívánok – mondjuk ebben az időszakban újra és újra. De vajon mire gondolunk ilyenkor? Mit jelent számunkra az a szó: béke? Nyugalmat? Zavartalan egyensúlyt? Elgondolkodtunk, mi mikor érezzük úgy, megtaláltuk a békénket, és számunkra milyen út vezet hozzá. És természetesen megírtuk. Szerzőink gondolatai.

 

„A béke sokszor csak egy jól időzített ölelés”

Hogy mi is a béke? Ha ezt a kérdést egy éve kellett volna megválaszolnom, valószínűleg a határidő lejártáig tanácstalanul meredtem volna a képernyőre. Akkor még úgy gondoltam, a béke mindig a következő akadály túloldalán vár; hogy már csak egy kicsit kell kitartani, és minden tökéletes lesz: nyugalom, boldogság, happy end, miegymás.

Azóta beláttam, hogy a béke nem egy tartós állapot, amihez, ha egyszer elérek, örökre velem marad. Hogy a béke nem egy cél, hanem egy útjelző, hisz, ha sikerül rövid időre megtapasztalnom, tudom, hogy jó úton haladok.

Számomra a béke épp ezért nem a különleges alkalmakat jelöli, amikor kiszakadok a mókuskerékből, hanem a szürke hétköznapok azon pillanatait, amiket sikerül kicsit kiszínezni. A béke sokszor csak egy jól időzített ölelés, vagy egy nem várt mosoly. A felismerés a nap végén, hogy örömöt és értelmet találok a munkámban. Egy jóleső kocogás, amire azt hittem, nem lesz időm/energiám aznap. A pillanat, amikor felkerülnek a karácsonyi díszek, és az ünnepi hangulat beköltözik a lakásba. A gondolat elalvás előtt, hogy már alig várom a másnapot. A tudat, hogy úton vagyok, de már nem csak akadálytól akadályig támolygok, hanem egészen otthon érzem magam rajta.

(Szabó Anna)

„Nekem a béke mindig is az otthont, a családot jelentette”

A béke szóról mostanában egy igazán hétköznapi, vágyott állapot jut eszembe: mégpedig azok a pillanatok, amikor a két fiam (1,5 és 4,5) épp egyetértésben játszanak egymással vagy egymás mellett. Amikor nem pont ugyanabban a másodpercben kell ugyanaz az autó, legódarab, színesceruza mindkettejüknek – ez pedig manapság elég ritka. De ha a hirtelen asszociációkat félreteszem, alapvetően nekem a béke, azt hiszem, mindig is az otthont, a családot jelentette.Ha ott minden a helyén – szerintem -, akkor az egész világ rendben. Akkor minden más gond és baj békés alapállapotból várhat megoldásra.

A béke talán számomra egész egyszerűen annyit tesz: jó otthon lenni, jó együtt lenni.

Remélem, a gyerekeim is ezt érzik belül. És a családi béke mellett majd mindig magukban birtokolhatják a belső harmóniát is, amely az igazi lelki béke alapja.

(Széles-Horváth Anna)

„A béke nem a béka, amit lenyeltünk”

Napokig csak azt daráltam magamban konokon, hogy mi nem a béke. A béke nem pusztán kiegyezés, nem kicentizett igazság, nem fegyverszünet, a béke nem a béka, amit lenyeltünk, nem konfliktuskerülés, a béke nem gondtalanság… a béke több ezeknél. De mivel több?
Később ez ötlött fel bennem: béke az, amikor alapértelmezett hozzáállásunk az irgalom. Az angyal így szól a pásztorokhoz: Békesség a jóakaratú embereknek! Tehát békére lelnek, akik a jót akarják. Akiknek az összetartozás még az igazságnál, a saját igazuknál is fontosabb.

De akkor a béke nem más, mint behódolás, megalázkodás? Vagy a béke egy semleges pillanat „kimerevítése”, örökké háborítatlan harmónia, ahol egy kavics se pottyan a lelkünk tükörsima tavacskájába?

Ez lehetetlen, ez nem emberi – horkantam fel. Majd utánaolvastam a témának a – számomra – leghitelesebb forrásban. Ott ez állt: „Isten békéje, amely minden értelmet meghalad (…) Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos (…) s veletek lesz a béke Istene.”

A béke tehát egy minden értelmet meghaladó, emberfeletti dolog. Csoda. De az egyetlen csoda, amiért nem „csak” hinnie kell, de tehet is valamit az ember.

(Király Eszter)

„A béke egy varázspálca”

Az én békém nyughatatlan. Lüktet, kapcsolódik, összeköt, mozdul. Igen, azt hiszem, az IGAZI béke számomra nem valami statikus, „kint is bent is minden oké” típusú dolog, hanem inkább egy mozdulat.

A mozdulat, ami kiveszi az első téglát a közénk húzott falból; a lépés, ami közelebb visz egymáshoz, amikor eltávolodtunk; az ölelésre emelkedő kar egy heves vita után.

Az én békém cselekvő, és nem az egyetértés akolmelegében érzi jól magát. Jön-megy, kíváncsian és nyitottan szemlélődik, mint egy jóságos nagyszülő, aki örül, hogy végre együtt a család: nem zavarják a különbözőségek, nem akar igazságot tenni, nem ítélkezik, nem fél, nem panaszkodik, nem hibáztat és sosem bánt másokat – egyszerűen csak örül a létezésnek. A puszta a jelenlétével erősíti a valódi összetartozást.

Folyamatosan pulzáló nyugvópont, egy olyan erő, ami összeköt minket akkor, amikor széttartunk. Szavak nélkül tudatja: szükségünk van egymásra. A béke csak az igazán bölcs és bátor emberek társaságában érzi jól magát, olyanok között, akik tudják, amikor a legtávolabb vagyunk, akkor van a legnagyobb szükségünk egymásra és arra, hogy közelebb legyünk.

A béke egy varázspálca, amit, ha jól használunk, akkor csodák is történhetnek.

(Szabó Eszter Judit)

Ezekkel a sorokkal kívánunk Nektek nagy-nagy szeretettel nem csak békés napokat, heteket, éveket – és kívánjuk, hogy sikerüljön megtalálnotok mindazt, ami számotokra a békét jelenti.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Pszichoforyou

Pin It on Pinterest

Share This