Egy kép és más semmi? – A Tinder-titok nyomában

Szerző: | 2016. 02. 13. | Én&Te | Olvasási idő: 10 perc

Egy átlag felhasználó napi 11 alkalommal jelentkezik be, és körülbelül 90 percet tölt aktívan a Tinderen azzal, hogy a potenciális partnerek között „lapozgat”. Vajon mi teszi olyan vonzóvá ezt a viszonylag egyszerű, kevés információn alapuló alkalmazást? Mi köze van a Tindernek az ősemberhez, és hogyan hat ösztöneinken keresztül az érzelmeinkre? Lássuk, mi a Tinder pszichológiája!

A Tinder pszichológiája

A Tinder nevű társkereső applikációnak – 2012-es megjelenése után két évvel – mára közel 50 millió felhasználója van. Ők egy átlagos napon több mint egymilliárd profilképet „csekkolnak”, majd – a többi felhasználó felugró fotóját jobbra vagy balra húzva – a másodperc törtrésze alatt hoznak döntést arról, hogy szeretnének-e megismerkedni a másikkal, vagy sem. De ne szaladjunk annyira előre! Mielőtt megpróbálnánk megfejteni, hogyan és miért ejt rabul ez az applikáció az érintőképernyőkön keresztül milliókat, érdemes időt szakítani egy Tinder-gyorstalpalóra!

Hogyan is működik a Tinder?

A válasz kísértetiesen hasonlít az alkalmazás legjellemzőbb ismérvéhez: végtelenül egyszerűen. Egy Facebook fiók segítségével alig egy perc alatt lehet regisztrálni (anélkül, hogy az üzenőfalon nyoma maradna a Tinderes tevékenységnek). Az alkalmazás nem kér terjedelmes bemutatkozást, sőt, igazából az életkoron, egy fotón és egy néven kívül egyéb információra nincs szükség.

A regisztrációt követően az alkalmazás sorra dobálja fel a környékén tartózkodó felhasználók – azaz a potenciális partnerek – fotóit, akik ugyancsak ezek alapján a fotók és adatok alapján hoznak döntést arról, hogy kivel találkoznának szívesen és kivel nem. Két lehetőség van: a felhasználó vagy balra húzza a másik felhasználó képét, mintegy „elvetve” a találkozás lehetőségét, vagy jobbra, jelezve, hogy adott esetben a személyes találkozásra is lát lehetőséget, azaz vonzónak találja a fotón látható nőt vagy férfit.

Ha a másik felhasználó is hasonlóan dönt, azaz a két felhasználónak „párja van” (ilyenből a Tinder weboldalán található, vonatkozó adat szerint eddig 9 milliárd volt) kapcsolatba léphetnek a chaten keresztül. És már indulhat is az ismerkedés! Ha a virtuális párbeszéd nem fejlődik személyes találkozásig, akkor sincs ok a pánikra – a fent vázolt metódust követve, nagyjából minden ötödik percben rá lehet akadni a nagy Ő-re, vagy legalábbis ennek az illúziójára…

Egy fotó és más semmi?

A Tindert a legtöbb kritika pont az egyszerűsége miatt éri. Míg a társkereső oldalak nagy része szinte az óvodai jelig kiterjedő aprólékossággal gyűjti be a felhasználókról az információkat, (így, amennyiben sor kerül az első randevúra a felek felkészülten, az elsőkörös ismerkedős kérdéseken és válaszokon túllendülve érkezhetnek) addig a Tinder minimális információkat bocsát csak rendelkezésre.

Úgy tűnik azonban, hogy az ilyen mélységű információkra nem is nagyon van igény a felhasználók részéről, akik azért nagyjából tisztában vannak vele, hogy egyetlen fotóra bajos lenne egy életre szóló házasságot alapozni. A statisztikák alapján arra lehet következtetni, hogy nem is ez a cél: a Tinder nem az a platform, ahol a hosszú távú kapcsolatok bimbóznak.

Ezt az alkalmazást jellemzően „alkalmi kapcsolat-keresőként” tartják számon, és bár az applikáció vezetősége igyekszik kimászni ebből a skatulyából, próbálkozásaikon nem sokat segít a statisztika, miszerint a felhasználók közel 50%-a kapcsolatban él, és mintegy 30%-uk házas.

A Tinder és az ősember

Végtelenül egyszerű mechanizmusával mégis hogyan tud a Tinder ilyen elterjed és népszerű alternatívája lenni az offline ismerkedési folyamatoknak, vagy az eddig ismert online felületeknek? Dr. Dylan Selterman és Fred Clavél egy cikkben több, benyomásformálással kapcsolatos kutatás eredményét összegezték, és arra a konklúzióra jutottak, hogy

a partnerszelekcióval kapcsolatos döntéseket főként külső alapján hozzuk meg, és tekintve, hogy egyes eredmények szerint a másodperc tört része (pontosabban tizede) alatt is formálhatunk első benyomást valakiről, ennél több információ feldolgozására nem is lenne időnk.

Ez a megállapítás illeszkedik az evolúciós pszichológia elméleteihez is. Utóbbiak szerint ugyanis őseink számára a fizikum, a megjelenés elsődleges fontosságú információval szolgált a másik „genetikai rátermettségét” illetően, sőt, erőforrásairól is árulkodott. Például a nagyobb izomtömeg nemcsak jó egészségi állapotról árulkodik, de, mivel fenntartása több energiát, kalória bevitelt igényel, arra utal, hogy a férfi megfelelő mennyiségű erőforrás birtokosa (Bereczkei, T. (2003). Evolúciós pszichológia. Osiris). Így az ősember egy pillanat alatt felmérhette, hogy potenciális partnere alkalmas-e génjeinek továbbvitelére, míg a nő ugyanennyi idő alatt eldönthette, hogy a férfi képes-e biztosítani számukra a túléléshez, és főképp az utód felneveléséhez szükséges feltételeket.

Ötpercenként rátalálni a nagy Ő-re?

Értelem VS érzelem

Noha ma egészen más körülmények között élünk, a mechanizmusok, amelyek lehetővé teszik, hogy minimális információ alapján is döntést hozzunk, a mai napig működnek. Egyes feltételezések szerint ráadásul sokszor a tudtunk nélkül. Ahogy arra a TechCrunch vonatkozó cikke is rávilágít, ezek a mechanizmusok sokszor nem tudatosak, és épp ezért nem is feltétlen olyan racionálisak, logikusak, mint azt hinni szeretnénk.

A Tinder esetében a racionális szakasz például lezárul, miután beállítottuk az alap paramétereket. Amikor eztán döntést hozunk valakiről, azt már érzelmi, és nem logikai alapon tesszük, hisz utóbbihoz nem áll rendelkezésünkre elegendő információ. Ráadásul a kutatások – és valószínűleg a mindennapi tapasztalataink is – azt mutatják, hogy a legtöbb pár két, körülbelül azonos mértékben vonzó tagból áll. (Gondoljunk csak arra, hogy megütközünk azon, ha egy „bomba nő” oldalán egy kevésbé vonzó férfit látunk, vagy fordítva). Tehát úgy tűnik, nemcsak, hogy érzelmi alapon kategorizáljuk a másikat, de ezt annak függvényében is tesszük, hogy az illető külsőre mennyire illik hozzánk – tehát mennyire áll közel egy képzeletbeli „attraktivitás-skálán.

A Tinderen használt képek alapján a felhasználók – annak ellenére, hogy egyetlen fotó elsőre nem tűnik túl informatívnak – egy pillanat alatt felállíthatunk egy viszonylag pontos profilt a szemrevételezett képen látható nő vagy férfi személyiségéről és társadalmi helyzetéről.

A ruházat és az ékszerek, a képen szereplő tárgyak, állatok, helyszínek is mind-mind információval szolgálnak az illető anyagi helyzetét és hobbiját illetően, de tudat alatt akár bizonyos személyiségvonásokra is következtethetünk: a nagyon közeli profilképek például magabiztosságot sugallnak, és arra utalhatnak, hogy az illető nem fél felfedni a hibáit (vagy nagyon jól kezeli a Photoshopot).

A következő lépés: a chat

Ha egy felhasználó kölcsönösen „jobbra húzza a másik felhasználó fotóját”, (ahogy azt korábban már említettük) lehetőség nyílik chatelni, azaz a fotó alapján kialakult kép tovább formálódhat. A beszélgetés során nemcsak a másik iskolázottságáról kaphat valaki információt (például a helyesírási hibákra alapozva), de azt is láthatja, mennyire próbálja ő irányítani a beszélgetést, mennyire „rámenős”, mik a céljai a beszélgetéssel, mennyire udvarias vagy épp „macho”.

Összegzésképp elmondhatjuk, hogy a Tinder töretlen népszerűségének egyik oka valószínűleg az egyszerűségében rejlik, ami ráadásul illeszkedik az evolúciós mechanizmusainkhoz

A kevés elérhető információ mentén a párválasztás szempontjából legősibb ösztönökre ható paraméterek alapján hoznak döntést a felhasználók, úgy, hogy közben nem torzítja a döntésüket egy értelemre ható, részletes profil – ahol ráadásul sokan valószínűleg a pozitív megítélés érdekében hajlamosak jelentős mértékben kozmetikázni a bemutatkozást.

Ezeken a hagyományos társkereső oldalakon elérhető információk alapján hozott benyomások magas elvárásokhoz vezetnek, amiket az első találkozás gyakran darabokra tör. Noha a profilképek is lehetnek megtévesztőek, ugyanakkor a retus ellenére (vagy épp a miatt) akár több – és pontosabb – információt is kinyerhetünk belőlük, mint egy hosszas bemutatkozásból.

Ráadásul, ahogy a lenti humoros, a CollegeHumor által készített videó is mutatja, a Tinderes partnerekkel szemben nem is feltétlenül ugyanazokat az elvárások, mint egy hagyományos társkereső oldalon – ahol sokkal nagyobb a hosszú távú, komoly kapcsolatot keresők aránya – míg a tinderezők kicsit más formában képzelik el a beteljesülését.

Via: TC; The New York Times; Science of Relationship

Bereczkei, T. (2003). Evolúciós pszichológia. Osiris.

Fotó: itt, itt, itt és itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Anna
Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.

Pin It on Pinterest

Share This