„Ha elhagyott minket a lélek, akkor már semmi sem véd” – Az átkelés madarai című filmet ajánljuk

Gyakran halljuk, hogy a gátlástalan pénzéhség és hatalomvágy komoly veszélyeket rejt magában, és ha ennek a mohóságnak nem szabunk valamiféle határt, akkor annak egy ponton túl (amelyen sokak szerint már régen túl vagyunk) beláthatatlan és visszafordíthatatlan következményei lesznek. Azonban ritkán, vagy talán soha nem időzünk el annál a gondolatnál, hogy hová is vezet, ha nem tudunk határt szabni a bennünk tomboló birtoklási vágynak, vagy annak, ha a lelki gazdagságot és a tartalmas emberi kapcsolatokat luxusfelnis terepjárókkal próbáljuk meg helyettesíteni. Az átkelés madarai című film egy sokkolóan igaz történet arról, hogy mi vár ránk ennek az útnak a végén…

Talán nem árulok el nagy titkot, azzal, hogy a látottak alapján a prognózis a legkevésbé sem szívderítő, sőt, kifejezetten sokkoló. Legalábbis én hosszú percekig képtelen voltam megmozdulni a film végén. Mintha odaszögeltek volna a mozi kipárnázott székébe, csak ültem, és dermedten meredtem a vásznon gördülő stáblistára.

Arra gondoltam, hogy „hát igen, kb. ennyi”; éppen úgy rohan az emberiség a saját vesztébe, ahogyan ez a film megmutatja. Pontról pontra. Annyit hajtogatták már, hogy a gátlástalan pénz- és hatalomvágy tényleg veszélyes, hogy már meg se halljuk az óvatosságra, mértékletességre intőket. Hanyagul átlépünk a figyelmeztető jelek fölött, (ha pedig egyáltalán észrevesszük azokat), nem foglalkozunk velük. Pedig kellene.

Nagyon kellene tudni, hogy hol van a határ. És nagyon meg kellene tanulnunk azt mondani: az, ami van, elég.

A kígyó ölelése című film alkotóinak munkája egy maroknyi közösség történetén keresztül, tökéletesen modellezi hova vezet, amikor erre valaki nem képes; amikor a gazdagság nem elégedettségre, hanem még több pénz és hatalom hajszolására ösztönöz.

A gazdagság természete

Amikor eljutunk arra a pontra, hogy képtelenek vagyunk alárendelni az egyéni érdekeinket egy nálunk nagyobb közösségnek, amikor a pénz határozza meg, hogy ki mit tehet/engedhet meg magának, akkor – ahogy az a film egy pontján elhangzik –

„az ember lelke úgy zuhan a mélybe, mint az utta-madár, amelynek a nyaklánca túl nehéz lett a gazdagságtól”.

De ne szaladjunk ennyire a vesztünkbe előre, lássuk, hol is kezdődik ennek a sokkolóan szép és igaz filmnek a története, amely nem mellesleg megtörtént eseményeken alapul.

A ’60-as, ’70-es évek Kolumbiájában zajló cselekmény a helyi bennszülött tradíciók világában játszódik. Egy olyan közösségben, amelynek minden porcikáját áthatja a család szentsége, az ősök szellemének feltétel nélküli tisztelete.

„Ha van család, van tisztelet. Ha van tisztelet, van méltóság. Ha van méltóság, van becsületszó. Ha van becsületszó, van béke” – hangzik a Guajira-félszigeten élő indián törzs, a wayuu-k hitvallása, akik az ősi szabályok és tradíciók szerint, valóban békében élnek egymással.

Egészen addig, amíg Raphayet (José Acosta) – szintén a törzs hagyományai szerint – megkéri a fiatal Zaida (őt pedig Natalia Reyes alakítja) kezét a nagy tiszteletben álló klánvezetőtől. A megszabott ár azonban meglehetősen magas, így Raphayet – meglovagolva a virágzó hippikultúra Kolumbiáig elérő hullámait – elkezd marihuánával üzletelni. (Ez akkoriban nem volt ritka jelenség: hatalmas igény mutatkozott a különböző drogokra Amerikában, ahova a „fű” jelentős része a kolumbiai farmerek földjeiről került a felhasználókhoz.)

A keresletre „ügyesen” reagáló, leleményes Raphayet első ilyen drogüzletét az esküvő feltételeként megszabott hozomány megszerzése érdekében kötötte… majd az első „bizniszt” (és az esküvőt) még sok más üzlet követte: a gazdagság ízére könnyen ráérző társával együtt tehetős marihuánatermelő és -terjesztő üzletemberekké nőtték ki magukat.

Azzal viszont már nem nagyon kalkuláltak, hogy a „vadfűvel” beáramló gazdagsággal, az azzal kéz a kézben érkező nyugati értékrenddel a homlokegyenest más értékek szerint működő és szerveződő közösség nem tud mit kezdeni.

„A bőség csak akkor élvezhető, ha béke van” – hangzik el a film egy pontján, rámutatva, hogy ez a béke milyen nagyon törékennyé válik, akkor, amikor elkezd körülötte ólálkodni a pénz, a kapzsiság és a hatalomvágy.

A váratlanul jött jólét ugyanis nemcsak a generációról generációra öröklődő tradíciókat mérgezte meg a törzsben, hanem az értékválság véres háborút szított a helyi családok között is, ahol a gazdagságtól megrészegült, „mélybe zuhanó lelkek” helyére beköltözött az irigység és a bosszú.

Márpedig, ahol ez megtörténik, ott már lehetetlen visszafejteni, hogy ki, mikor és miért kezdte. Ott már semmi nem lesz ugyanolyan, mint régen. Ott már valami végérvényesen és visszavonhatatlanul elveszett.

„Ha elhagyott minket a lélek, akkor már semmi sem véd minket”

– hangzik az eleinte szelíd, majd egyre határozottabban harsogó figyelmeztetés, amely egyúttal választ ad arra a kérdésre is, hogy mi az a valami, amit szépen lassan kiöl az emberből és egy közösségből a hatalomvágy és a mértéktelenség.

Csakhogy a figyelmeztető jelek, az egyre kétségbeesettebb kiáltások a fényűző villa hermetikusan elzárt szobáiban nemigen látszanak és hallatszanak…

Fontossági sorrend

„Ne legyünk vakok! Ne legyünk süketek! Ne hagyjuk, hogy bármilyen arany a lelkünknél világosabb legyen. Ne hagyjuk, hogy bármilyen hang vagy lövés a szavadnál hangosabb legyen.”

Kántálja a kapzsiság szította háború áldozatait búcsúztató szertartáson a sírbolt fölött görnyedő idős asszony, aki szintén a törzs tagja – figyelmeztetve társait, a családot és a moziban ülő nézőt is arra, hogy mi az a fontossági sorrend, amit mindannyiunk jól felfogott érdeke lenne betartani.

Az átkelés madarai egy földrajzi és lelki síkon is jóval túlmutató tanulságokkal, fontos, manapság különösen aktuális, elgondolkodtató tanításokkal szolgáló, nem mellesleg nagyon szép film – ha tehetitek, ne hagyjátok ki!

Az átkelés madarai című filmezt című filmet, sok más igényes film mellett megtalálod a Cinego oldalán, ahol kedvedre válogathatsz a hazai művészmozik kínálatából.