Csendesen önmagad maradni – Az introvertáltak ereje

Szerző: | 2018. 01. 02. | Test&Lélek | Olvasási idő: 7 perc

2011 óta minden évben január 2-a az introvertáltak világnapja – vagyis az a nap, amelyet annak a felismerésnek szentelünk, milyen fontos, hogy azoknak a hangját is meghalljuk, akik csendesebbek, és akik emiatt gyakran háttérbe szorulnak a mindennapokban.

A világnap hivatalos célja „a többségi társadalom tagjainak figyelmét felhívni az introvertált személyiségű emberek eltérő kommunikációs érzékenységére és közösségi igényeire.” Sokakban felmerülhet a kérdés: tényleg szükség van ehhez egy világnapra? Nézzük meg!

Miért nincs az extrovertáltaknak is világnapja?

Az intro- és extroverzió (pontosabban extraverzió, de előbbi formájában talán elterjedtebb) fogalmát a pszichoanalitikus Carl Gustav Jung alkotta meg, aki a két típus jellemzőiről 1921-ben megjelent A lélektani típusok című művében írt először. Jung szerint az extrovertált személyiség kifelé forduló, számára leginkább a külvilág eseményei a mérvadók; az introvertált ezzel szemben szívesebben merül el a saját, belső világában. Egy extrovertált jellemzően könnyebben alkalmazkodik a környezetéhez, a változásokhoz, nem fél az újdonságoktól, az ismeretlentől, egy introvertált számára azonban mindez nehézséget okozhat.

Introvertáltnak lenni nem azt jelenti, hogy jobbak, különlegesebbek vagyunk másoknál. Sokkal inkább azt, hogy jellemzően olyan tulajdonságokkal bírunk, amelyeket a környezetünk gyakran félreérthet, vagy nehezen kezelhetőnek érzékelhet.

Az introvertált világnap üzenete tehát nem az, hogy egy extrovertált személyiség ne nézhetne szembe kihívásokkal a munkahelyi-, vagy a magánéletében, hanem elsősorban az, hogy a mai, túlnyomórészt extrovertált tulajdonságokat előnyben részesítő világunkban nem szabad megfeledkezni csendesebb társainkról sem.

Olyanok meg ilyenek

Maga Jung is többször hangsúlyozta: nincs tisztán introvertált vagy extrovertált ember. Ahogyan a személyiség többi vonását, ezt is egy dimenzióként kell elképzelnünk, amelynek különböző fokozatain helyezkednek el az egyes személyiségek, sőt, akadnak ambivertáltak (vagy ahogy Sylvia Löhken, A csend ereje című könyv írója nevezi őket: flexi-intrók) is, akik képesek a két típus közötti rugalmas váltásra.

Introvertáltként gyakran tapasztalhatjuk, hogy a világ, amiben élünk, nagyon hangos. Ez a „hangosság” sokszor a túl sok kívülről érkező ingerben nyilvánulhat meg: a percenként frissülő hírfolyamok a közösségi oldalakon, a lehetséges programok végtelen áradata, amin részt kellene vennünk, találkozók és megbeszélések ránk váró sorozata a munkahelyünkön…

Mindez olyasmi, ami egy introvertáltból könnyen a menekülés reflexét válthatja ki; a vágyat, hogy egyedül legyen, csend vegye körül, és nyugodtan elmélyedhessen a gondolataiban, hogy legyen ideje feldolgozni a rengeteg élményt és benyomást. Ennek a személyiségtípusnak természetes igénye ez, ám kívülről sokszor különcködésnek, arroganciának tűnhet, ha valaki őszintén bevallja: szeretne egyedül lenni.

Mi van a te bőröndödben?

Mit tehet tehát egy introvertált? Vállalhatja a kockázatot, hogy esetleg megbánt másokat, vagy megpróbálhat megfelelni a környezete elvárásainak, és szorgalmasan eljárni a nagyobb társas összejövetelekre, aktívan részt venni a csapatmunkában a munkahelyén.

Ezzel azonban az is együtt járhat, hogy gyakran tapasztalja meg azt a jelenséget, amit Jesse Singal, a New York Magazine újságírója szellemesen „introvertált másnaposság”-ként írt le egy cikkében, a túl sok külső inger által okozott fizikai és mentális tünetegyüttesre (szorongás, kimerültség, türelmetlenség) utalva.

Hasonló „tünetekről” számol be Susan Cain is 2012-es TED talk-jában. Cain Csend – A hallgatás ereje egy harsány világban című könyvének megjelenését követően tartott előadást a TED színpadán az introvertáltak erősségeiről. A beszédéről készült felvételt azóta több mint 32 millióan nézték meg.

A szintén introvertált Susan Cain egy könyvekkel telepakolt táskával érkezett a színpadra, és bevezetésként megosztotta a hallgatóival annak a történetét, amikor gyerekként ugyanígy, kedves könyvei társaságában indult el élete első nyári táborába. Ott azonban hamar szembesítették vele, hogy a többiektől félrevonulva olvasni nem az a magatartás, ami jó fényt vet rá. Cain ezután azzal töltötte élete nagy részét, hogy megpróbált extrovertáltként viselkedni: sikeres ügyvédként élénk társasági életet élt, és a munkában is háttérbe szorította introvertált énjét. Ahogyan ő fogalmaz: „Annyi introvertált tesz így, és bele sem gondolunk, micsoda veszteség ez nekik, a társaiknak, és – bár ez nagyzolóan hangozhat, de – az egész világnak.”

Nem olyan, mint a többiek, és ez így van jól – 8 dolog, amit tudnod kell az introvertált gyerekekről

Ne akarjuk megváltoztatni

A becslések szerint a világ népességének körülbelül egyharmada-fele introvertált – tehát ha mi magunk extrovertáltak vagyunk is, minden esély megvan arra, hogy egy hozzánk közel álló személy (barát, családtag, kolléga) az introvertáltak táborát erősíti. Már önmagában ezért is nagyon fontos, hogy tudjuk, introvertáltnak lenni nem azt jelenti, hogy valaki túl szégyenlős, esetleg kifejezetten „magányos farkas”, hanem sokkal inkább azt, hogy másképpen reagál az őt érő ingerekre, mint egy extrovertált.

Susan Cain szerint a lényeg az, hogy bármelyik típus felé hajlik is a személyiségünk, szabadon megélhessük önmagunkat, azt, ami a „bőröndünkben van”, mind a magánéletben, mind pedig az iskolában, a munkában. Ha valaki introverziót, azaz mint ő, könyveket, és az egyedüllét értékelését hordozza a csomagjában, ne kelljen magára erőltetnie egy olyan viselkedésmintát, ami nem az erőssége. Cain úgy véli, a tanárok, vezetők, a társas környezet fordulhatnak elfogadással is azok felé, akik nem feltétlenül brillíroznak a csapatmunkában, a közös projektekben, ingergazdag környezetben, de igazán kiteljesednek akkor, ha több teret kaphatnak arra, hogy önmaguk legyenek – még ha csendesebben is, mint a többiek.

Fotó: itt és itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Pin It on Pinterest

Share This