„Az életed értékes, csak olyan dolgot csinálj, ami boldoggá tesz“ – Az újrakezdés 5 lépése

Szerző: | 2019. 01. 09. | Social&Smart | Olvasási idő: 10 perc

Készítettünk már interjút nőkkel és férfiakkal, irodában és a mezőn állva, házastársként váltókkal és egyedülállókkal, huszonévessel és hatvan feletti újratervezővel egyaránt. Nem csak a környezet, de a megtett út is változatos, van, akinek elsőre összejött, másnak pedig több bukás után sikerült elérnie a célját. Az Újraterveztem oldalán olyan karrierváltók mesélik el a történetüket, akik hasonló cipőben jártak, de mára a szenvedélyükből tudnak megélni.

Minden beszélgetés lezárásaként megkérjük a karrierváltót, hogy fogalmazzon meg egy jótanácsot a hasonló cipőben járó olvasóknak. Ezekből válogattunk most – lássuk, hogyan is érdemes újratervezni!

1.Ismerd magad, és győzd le a kezdeti félelmet!

A legtöbb interjúalany beszámolt a váltást övező félelmeiről, arról az önmarcangolásról, amit az útkeresés elején tapasztaltak. A tanácsaik alapján ezek legyőzésében sokat segíthet a jobb önismeret.

„Az önismeret támpontot jelent abban, hogy rájöjjünk, mitől félünk, tényleg valós-e ez a félelem, mik a korlátaink. Ezen felül segít abban, hogy észrevegyük, mik azok az üres vágyak, amiket jobb elengedni”

– mondja Krajcsó Nelli, a Slow Budapest Mozgalom alapítója. Nelli az ügynökségi életből váltott erre az új pályára, és ma már sikeres mindfulness oktató, illetve az Anti-határidőnapló kiadója.

Saját karakterünk ismerete segíthet az irányok kiválasztásában is. „Például ha valaki egy multinál dolgozik, alapvetően kerüli a kockázatokat, nem egy vezető alkat, de van ötlete, akkor neki azt javaslom, hogy ne egyedül csináljon céget, hanem keressen megfelelő partnert hozzá” – tanácsolja Buza Kriszta, a Style Group alapítója. Kriszta egy pályázatíró cégnél végzett munkáját hagyta ott, hogy saját reklámügynökséget hozzon létre. A személyiségünkből eredő korlátokból nem kell elsőre mindent elfogadni, „lényeges, hogy felismerjük, mik azok, amik csak a fejünkben léteznek, és mik azok, amikkel a karakterünkből adódóan együtt kell élnünk” – teszi hozzá Kriszta.

Az is sokat segíthet, ha elkezdjük jobban tudatosítani a bennünket belülről feszítő problémákat. „Tegyük fel a kérdést, mi nem tetszik a mostani munkánkban, mit szeretnék csinálni, mi akadályoz ebben, tudok-e a jelenlegi helyzeten változtatni? Szerintem azért félnek a legtöbben a váltástól, mert nem tisztázták magukban ezeket a kérdéseket. Én úgy látom, hogy amint megvan egy viszonylag tiszta kép a célokról, az oda vezető útról, onnantól szinte magától elindul az ember arra” – mondja Horváth Alex, aki üzleti tanácsadóból lett az Angloville magyarországi franchise partnere, vezetője.

2. Kezdj el tervezni!

Ha már sikerült meghatározni, milyen irányban képzeled el az életedet, nincs más hátra, mint felkészülni a váltásra. A kívülálló által csodált, gyorsan felfutó vállalkozások, karrierutak mögött sokszor több éves előkészítés áll. „Igyekezzenek felmérni a terepet, teremtsék meg a szakmai kapcsolatokat, hogy ha kilépnek, már ismerjék őket. Gyűjteni kell az apró visszajelzéseket, hogy mi működik, min kell fejleszteni” – javasolja az újrakezdőknek Gyertyán Balázs, aki a reklámügynökségi életet hátrahagyva lett főállású bűvész.

Ha olyan mesterséget, vagy vállalkozást szeretnél elkezdeni, ami már létezik, akkor próbálj meg a szakma minél több képviselőjével találkozni. „Olcsóbban megszerezheted az értékes tudást, mint ha a saját hibáidból tanulnál”- ezt már Várady Tibor, az Espresso Embassy létrehozója mondja. Tibor, mielőtt jogászként megalapította volna a nemzetközi szinten is jegyzett kávézóját, sok másik vendéglátóhelyen megfordult, nemcsak vendégként, de alkalmazottként is.

Ha családod van, mindenképpen fogadd meg Görözdi-Nagy Eszter tanácsát: „Meg kell határozni a kereteket, átgondolva, hogy az új munka milyen időbeosztást igényel, esetleg esti vagy hétvégi elfoglaltságot is. Ezt pedig össze kell egyeztetni a családdal. A közös tervezés egyébként is kritikus, muszáj realistán végigvenni, hogy mi várható – akár pénzügyileg, akár érzelmileg. Hiszen nem egyedül viseljük a váltás terhét és kockázatát, hanem együtt” Eszter felsővezetői pozícióból lett coach, mediátor, akinek pár évvel a karrierváltása után szintén topmenedzser férje is követte a példáját, újratervezett, és veterán autók restaurálásával kezdett el foglalkozni.

Nem szabad elfeledkezned a pénzügyekről sem. Az interjúalanyaink egytől-egyig kicsiben kezdték és lépésről-lépésre építkeztek. „Mielőtt belevágnánk egy új üzlet indításába, alaposan számoljuk végig. Olyan ez, mint amikor elkezdesz egy magot csíráztatni. Mindennap csak egy kevés vizet kell adni, és türelmesen nevelgetni.

Ha viszont nyakon öntjük például egy drága PR kampánnyal, akkor elúszhatnak a jövőbeli terveink”- figyelmeztet Lehoczky Léna, aki marketinges állásából váltott lakberendezővé. Léna saját tapasztalata azért is érdekes, mert az első próbálkozásakor nagy költségvetéssel vágott bele a karrierváltásba, ami csakhamar kudarcba fulladt. Az újabb nekifutásnál viszont a kicsiben építkezés stratégiáját követve sikeressé tudott válni.

3. Vágj bele!

Ha a hosszú gondolkodás után sem mersz kilépni a munkahelyedről, akkor érdemes erőt merítened két interjúalanyunktól, Suhajda Szilárdtól és Rácz Mariannától.

„Merni kell belevágni az újba, akkor is, ha nem tudjuk, hogyan fog sikerülni. Ahhoz szoktam ezt hasonlítani, hogy merjünk új tapétát választani, ne féljünk attól, hogy az új nem fog tetszeni.”

Szilárdot a legtöbb olvasónak valószínűleg nem kell bemutatni: a Mount Everest Expedíciója révén vált országos ismertségű hegymászóvá. Azt azonban kevesebben tudják róla, hogy eredetileg angolt tanított egy középiskolában.

Marianna, a Phi Cosmetics társalapítója pedig nemes egyszerűséggel azt javasolja, hogy „kifogások keresése és végeláthatatlan tervezgetés helyett egyszerűen oda kell lépni, és csinálni kell. Mint amikor ejtőernyőzésnél kiugrunk a repülőgépből.”

Mentőhálóként mindig ott lesz alattad a korábban megszerzett szaktudásod, a felkészülés során félretett tartalékaid és az a tudat, hogy egy döntés sem visszafordíthatatlan. Legrosszabb esetben csak az derül ki, hogy a választott út nem neked való, amiből újabb önismereti tapasztalatot szerezhetsz.

4. Kifogások helyett a kiutat és a megoldást keresd!

Sajnos bármilyen alapos is a tervezés, a váratlan kihívásokat, nehézségeket nem úszhatod meg. Ahogy a korábban bemutatott beszélgetőpartnerünk, Krajcsó Nelli fogalmazott, „a sikerhez vezető úton bele fogunk futni bukkanókba, vagy egy mély gödörbe, ezt el kell fogadnunk. Csak úgy tudunk túljutni rajta, ha hiszünk abban, amit csinálunk, mert ez a személyes motiváció lendíthet át bármely nehéz pillanaton.”

Fontos az is, hogyan tekintesz ezekre a helyzetekre, mennyire ijedsz meg tőlük. Talán a legjobb tanács ennek kapcsán Kovács Beától (Búzalelke Pékség) származik, aki szerint

„nem szabad bajként megélni a kihívásokat. Baj akkor van, ha egy élet véget ér, míg a probléma mindig megoldható. Épp ezért ne a kifogásokat keressük, hanem a kiutat. Itt pedig szárnyalhat a kreativitásunk, nem kell görcsösen ragaszkodni a készen kapott sémákhoz. Képletesen szólva, ha nincs otthon se tej, se tojás, akkor lisztből és vízből süssünk palacsintát.”

Bea nem csupán szakmát váltott (művészeti menedzserből lett pék), de lakhelyet is: a gombnyomásra működő város kényelmét hagyta ott a Balaton-felvidéki Szent György-hegy vadromantikájáért.

Ha megvan ez az alapvető pozitív hozzáállásod, és a megoldásra tudsz koncentrálni, akkor nagyobb eséllyel juthatsz túl ezeken a rázós időszakokon.

5. A siker titka pedig…

Talán amire a legtöbben kíváncsiak, amikor egy befutott emberrel találkoznak, hogy milyen tippet tudnak adni a biztos siker receptjéhez. Nem meglepő, hogy az interjúalanyaink erre is kitértek a jótanácsok kapcsán.

Bori Bianka véleménye szerint a siker ára „nagy adag elhatározás, és még annál is több munka. Nem tartanék itt, ha nem áldoztam volna fel rengeteg időmet, munka után éjfélig a kitartóan dolgozva a műhelyben, másfél éven keresztül, nap mint nap. Ha tudod, mivel szeretnél foglalkozni, akkor rengeteg energiád fog felszabadulni menet közben ahhoz, hogy ezen az úton végig tudj menni.” Bianka közgazdászként, a marketinges munkája mellett készült ötvösnek, és mára a gyerekkori hobbijából tud megélni.

Ha pedig elkezd beindulni a szekér, érdemes megfontolnod Demény Eszter, a Pagony Könyvkiadó és Könyvesbolt társalapítójának tanácsát. „Nagyon fontos a sikert a helyén kezelni, nem szabad rögtön az elején a pénzt kivenni a vállalkozásból. Muszáj két lábbal a földön járni, előre számolni, hogy ne érje az embert meglepetés. Képzeletek alapján nem szabad bármibe belevágni. Ha már papíron sem jön ki, akkor ott valamit változtatni kell.”

Zárásként pedig álljon itt Németh Péter, az online marketingesből lett harcművész gondolata a karrierváltás lényegéről: „Ne feledd, az életed értékes, csak olyan dolgot csinálj, ami boldoggá tesz”.

A cikk az Újraterveztem csapatával együttműködésben készült. Az oldalon bátor karrierváltókkal olvashattok őszinte beszélgetéseket, amelyekből az olvasók megismerhetik azoknak a történeteit, akik a korábbi pályájukat, állásukat elhagyva belevágtak az ismeretlenbe azért, hogy az álmukat megvalósítsák.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Kovács Ambrus
Az ujraterveztem.hu társalapítója, civilben közgazdász. Szenvedélye az inspiráló emberi történetek felkutatása és gyűjtése, a karrierváltás pedig igazi aranybánya ilyen szempontból.

Pin It on Pinterest

Share This