„Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal…” – Gyökössy Endre gondolatai a boldogságról

Szerző: | 2017. 07. 30. | Social&Smart | Olvasási idő: 4 perc

Ma véget ér a Művészetek Völgye. Nem véletlen, hogy ez a programsorozat évről évre több ezer embert vonz a Káli-medencébe, azon belül is három településre, Kapolcsra, Taliándörögdre és Vigándpetendre. Ilyenkor élettel telnek meg az egyébként csendes kis települések utcái: kinyílnak az udvarok, felcsendülnek a koncertek, elindulnak a programok.

A közönség csodálatos természeti környezetben, babzsákokon, vagy fűben heverészve élvezheti a jazz zenétől kezdve a kortárs szerzők felolvasóestjén át a helyi lakosok főztjéig ezt a semmivel sem összehasonlítható miliőt, amiben mindig nagy élmény megmártózni. Idén sem volt ez másként, Kapolcs ezen a nyáron sem maradhatott ki, már csak azért sem, mert itt minden alkalommal újabb és újabb kis csodákra lehet bukkanni.

Ilyen volt számomra a taliándörögdi evangélikus templom kertje, ahol a sok izgalmas program mellett egy installáció is felkeltette a figyelmemet. A képeket keretező fára gondos kezek szalagokat kötöttek, amelyen – ahogy azt a hozzánk lépő szervezőtől megtudhattuk – Gyökössy Endre, református lelkész, pszichológus, egyházi író, költő sorait olvashatták az arra járó érdeklődők.

A Boldogmondások margójára” címet viselő írás az eredetileg a Bibliában olvasható, „nyolc boldogságként” ismert szakasz parafrázisa. Jézus a hegyi beszédet felvezető sorait a lelkész  az önismeret, és kicsit talán a kor szelleméhez is „hozzáigazította”, és az eredmény több mint elgondolkodtató lett: manapság, amikor annyi helyen és módon keressük a boldogságot, nem biztos, hogy baj, ha kicsit át- és kitekintünk a saját kis köreinken túlra annak érdekében, hogy válaszokat kapjunk a minket leginkább foglalkoztató kérdésekre.

Ezt tette a sokak által csak „Bandi bácsiként” ismert Gyökössy Endre is, aki fontos, és az önismeret szintjén is nagyon magvas gondolatokat fogalmazott meg. Elhoztuk nektek ezeket, fogadjátok nyitottan és szeretettel:

A Boldogmondások margójára (Máté ev. 5. rész 1-12. versekhez)

Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.

Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.

Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük.

Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.

Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.

Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.

Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.

Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.

Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.

Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.

Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.

Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.

Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.

Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.

Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.

Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.

Fotó forrás: itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Hisz az önismereti- és terápiás munka sorfordító erejében. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy jógázni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest

Share This