„Ki gyógyítja meg a magyar egészségügyet?” – interjú a PAF Alapítvánnyal

Szerző: | 2016. 08. 23. | Social&Smart | Olvasási idő: 9 perc

Lelkes civilek csoportja, akik önkéntesként tréningekkel, konferenciákkal, kórházi szervezetfejlesztéssel, minden eszközzel egy jobb magyar egészségügy megteremtésén dolgoznak. A PAF Pozitív Attitűd Formálás – Az emberibb egészségügyért Alapítvány 2011-es megalakulása óta rendíthetetlenül küzd az orvos-beteg kapcsolat, a kommunikáció, az intézményi viszonyok javulásáért. Két megálmodójával, Mezei Andreával és Sződy Judittal a jelenlegi egészségügyi helyzetről, sikerekről, kudarcokról, reményekről beszélgettünk.

doki2
Magyarországon nagyon nehéz olyan embert találni, akinek nincs már valamilyen negatív élménye az egészségüggyel kapcsolatban. Ez a ti esetetekben is igaz?

M.A.: Az én szomorú tapasztalatom tulajdonképpen a PAF születését is jelentette. 2010-ben, egy éven belül veszítettem el a testvéremet és az édesapámat. Hét kórházban, nem is tudom, hány osztályon kísértem végig őket, és úgy láttam, lehetne ezt jobban, emberségesebben is csinálni. Mint szervezetfejlesztő, azt gondoltam, itt együtt szenved mindenki – a beteg, a kórház, a rendszer. Ekkor tettem fel a kérdést: Ki fogja meggyógyítani a magyar egészségügyet? A válasz egyértelmű volt: ha nem mi, együtt, akkor senki.

Sz.J.: Én egyfajta „kívül és belül” ember vagyok, hiszen pszichológus vagyok, az egészségügy előtt pedig újságíróként dolgoztam. Sok kórházban jártam, interjúkat készítettem, és láttam, mennyire rossz a kommunikáció. Arra gondoltam, kellene egy konferencia, ahol csak a jó gyakorlatokat mutatjuk meg, kiemeljük, ami pozitív – ezt meg is valósítottam. A PAF-ra azóta is jellemző a fejlesztő hozzáállás, a jó gyakorlatok továbbadásának támogatása.

Tehát a rossz tapasztalatokból is születhetnek értékek?

M.A.: Úgy gondoljuk, megfelelő formában a negatív történetek is visszajelezhetők. A panasz lehet „üzemanyag” is egy szervezetnek, ami elől nem érdemes elzárkózni, hiszen úgy a szervezet önmagában és a páciensben is lerombolja a jót.

Mezei Andi és kollégája Illés Gergő

Az egészségügyben leginkább úgy érzed, kiskorúsítanak, ahogy belépsz, az IQ-d leesik, nem tudsz partnerként működni – így pedig mindenki veszít. Nem tud kialakulni az, ami a gyógyítás lényege, hogy két, egyenrangú ember találkozik.
Lehet szó valódi egyenrangúságról? Hiszen maga az egészségügy rendszere is erősen hierarchikus.

Sz. J.: Az egészségügyi rendszeren belül van egy rétegződés. Elképesztően nagyok a szakadékok a foglalkozáscsoportok között, nemcsak anyagilag, hanem elismertség szintjén is. Én nagyon nagy értéknek tartom a PAF kórházfejlesztéseiben, hogy ott mindenkire egyformán kíváncsiak vagyunk, nemcsak a főorvost kérdezzük meg, mit kellene csinálni, hanem ugyanolyan jelentőségű egy ápoló véleménye is.

M.A.: Változtatni csak együtt vagyunk képesek. Meg kell mutatni, hogy felelős vagy a környezetedért, azért, hogy ne égj ki, hogy hatékonyabb legyen minden. Amikor először bemegyünk egy kórházba, leültetjük a hierarchia ennyire különböző szintjein álló emberek csoportját, és elmondjuk ezt a szisztémát,

az első reakció rendszerint az, hogy még soha nem ültek így, együtt, pedig 170 éve működik a kórház.

A világ viszont változik, a szervezeti félépítéseknek muszáj változniuk, mert az ember is változik, nem tudod ugyanabban a rendszerben üzemeltetni, amiben 150 évvel ezelőtt.

Mi az, amin a leginkább változtatni kellene?

M.A.: Az egészségügy legnagyobb problémája a kiégés. Mondhatjuk, hogy nincs pénz, hogy maga az egészségügy, mint gazdasági rendszer, rosszul szervezett, nincs benne ember, nincs benne semmi már lassan, de

a legnagyobb gond, hogy nincs önbecsülés. A benne dolgozók kínlódnak, nagyon kevés a jó, napi munkavégzés utáni „ezt megcsináltam, de jó” érzés, a közösség, hogy azt csináljuk, amit szeretünk, és ettől töltődünk. Mindenki úgy érzi, hogy hatalmas a teher, és minden áldott nap nehezebb.
Hogyan segítenek ebben a PAF tréningjei? Milyen a fogadtatás az egészségügyi dolgozók részéről? Érnek benneteket kudarcok?

Sz.J.: Minden, amit meghirdetünk, valamilyen egészségügyi tabuval kapcsolatos. Ilyen például a roma páciensekkel való kommunikációról szóló képzésünk. Az egészségügyben mellőzött téma, mert nehéz, kényelmetlen dolog, így erre nem is jönnek el annyian. Az állat asszisztált terápia is tabu, mert szinte az egész magyar egészségügy elzárkózik az elől, hogy kutyákat engedjen be az intézményekbe. Az a szerencse, hogy annyira „őrültek” az ezzel foglalkozó szakemberek, hogy keresztülmennek minden akadályon, és ha kell, a kórház udvarán, mínusz tíz fokban is tartanak terápiát. Ez óriási siker számunkra.

Mi történik a tréning után az egészségügyi dolgozókkal? Elindul valamilyen folyamat?

M.A.: A szervezetfejlesztés legjobb módszere a viral change, a vírusos változás, amely ideális esetben a saját szintünkön, emberről emberre terjed. A képzéseken gyakori a „wow-élmény”, a nagy felismerések, nekünk azonban az is fontos, valaki hogyan viszi át ezeket a változásokat, amikor visszatér a megszokott hétköznapokba. Minden tréningünk utolsó blokkja erre készíti fel a résztvevőket.

Beszéljünk egy kicsit a betegek oldaláról is. Mi az, amit ők tehetnek azért, hogy az átvitt pozitív változások tartósak legyenek az egészségügyben?

Sz.J.: Nagyon jó lenne a visszajelzés. Sokszor nehezen mernek kritikát megfogalmazni a páciensek, előfordul, hogy nem is tudják, hogyan kellene. Jó lenne, ha megtanulnánk asszertíven, de nem agresszíven kommunikálni.

Sződy Judit

Sződy Judit

Láttam pár pozitív példát, amikor a beteg által küldött levél vagy email valóban hat, és megváltozik a gyakorlat egy kórházi osztályon, mert rájönnek, hogy igazuk van a pácienseknek, és nincs okuk nem változtatni. Sokszor csak egy értelmetlen szokás okozza, hogy rosszul érzi magát a beteg egy osztályon, és ha erről ad egy asszertíven kommunikált visszajelzést, akkor változtathatnak rajta.

Gyakran tapasztaljuk, hogy magának a fehér köpenynek van egy olyan megfélemlítő ereje, tekintélye, ami megnehezíti a kommunikációt.

Sz.J.: Valóban igaz, hogy sokan, ha meglátnak egy fehér köpenyt, csak az engedelmességre gondolnak. A saját munkámban látom – bár én igyekszem nem köpenyt hordani – , hogyan reagálnak az anyukák, amikor megkérem őket, hogy helyezkedjenek el kényelmesen. Zavarba jönnek, instrukciót várnak. Ilyenkor beszélgetnünk kell arról, hogy csak ő tudhatja, hogy számára mi a kényelmes, csak ő döntheti el, én nem. Ha van idő, ezeket a kommunikációs gátakat le lehet küzdeni.

Az egészségügyben sokszor kevés az idő, és gyakran azért megy el feleslegesen, mert nem jól használjuk ki, nem mindig pozitív a kommunikáció, később aztán nem értjük meg egymást, egy fal kerül közénk, és nincs meg a kapcsolat.
Talán ennek róható fel, ami nemrég derült ki a Semmelweiss Egyetem egy felméréséből, hogy Magyarországon kifejezetten rossz az orvos-beteg együttműködés. Átlagosan minden második beteg megszegi az orvos utasításait a gyógyszerszedésre, terápiára vonatkozóan.  Hogyan lehetne javítani ezen az arányon?

Sz.J.: Nagyon fontos lenne az, amit a saját intézményemben is próbálok megvalósítani, hogy a betegek írásos tájékoztatást is kapjanak, mégpedig olyan szintűt, amit megértenek. Sokszor azt tapasztaljuk, hogy elmondjuk, a következő 3-4 órában mire számíthat (vizsgálat stb.), és a páciens két perc múlva nem emlékszik rá, hiszen egész mással van elfoglalva, erre nincs már kapacitása. Ez akár konfliktusra is adhat okot, ami kis befektetéssel elkerülhető lenne.

Mik a PAF tervei a jövőre nézve? Mit szeretnétek még megvalósítani?

M.A.: Reménykedünk benne, hogy nálunk is bekövetkezik egy olyan jellegű áttörés, mint a Hősök Tere projektnél. Hozzájuk hasonlóan ennek a témának is tömegeket kell megmozgatnia.

Az, hogy bemegyünk, szervezetfejlesztünk, kijövünk, nem elég. Az embereknek is tudniuk kell, hogyan folynak ezek a munkák,

hogyan vegyék észre, másképp törődnek-e velük, egyáltalán mit vegyenek észre. El kell érni, hogy legyen lehetőség a visszajelzésre, elindítani valamit, amiben mindenki szerepet tud kapni.

Bővebben a PAF-ról itt olvashattok.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Pin It on Pinterest

Share This