Éjszakai bárban fertőz a gondolat

Szerző: | 2016. 03. 10. | Social&Smart | Olvasási idő: 3 perc

Végy egy hangulatos helyet, adj hozzá egy finom pohár bort, bolondítsd meg egy pár tartalmas előadással és már kész is. Röviden ez lenne a Vírus Estek receptje – ami úgy tűnik, bevált. Igaz, ami igaz, sok múlik a tálaláson, ugyanis a negyedik éve töretlen népszerűségnek örvendő rendezvénysorozat azáltal, hogy az unalmas előadótermi hangulatot leporolva egy romkocsmába, majd egy éjszakai bárba emelt „provokatív, gondolatébresztő” előadásokat, fiatalok ezreit fertőzte meg sok-sok fontos és tartalmas gondolattal.

Buzogány Anna

Mert a gondolat fertőz – ez lenne a 2012-ben elindított, akkor még a Kolor Bárban futó sorozat szlogenje. A látogatottsági adatokat elnézve nem volt alaptalan jelmondatként ezt választani. Az elmúlt négy évben 150 estet rendeztünk meg, és több mint 200 előadó állt a közönség elé – mondja Buzogány Anna, a sorozat főszervezője, aki az első pillanattól kezdve kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy az előadásokat ne csak a helyszínre érkező közönség láthassa.

Minden előadásunk kikerül a Vírus Klub Youtube csatornájára. A videók mostanra már összességében majdnem 400 000 megtekintésnél tartanak, de élőben is sokan követik az előadásokat: egy este átlagosan 200 ember jön el a Vírus Estekre. Eleinte nem szenteltünk külön figyelmet a pszichológiai tematikájú előadásoknak, de a nagy érdeklődésre való tekintettel 2012 szeptemberében elindítottuk a Vírus Pszicho sorozatot is – teszi hozzá a főszervező, aki ma már férjével, Gradvolt Endrével együtt dolgozik azon, hogy az előadásokon elhangzó gondolatok minél több emberhez és minél több csatornán eljussanak.

Küldetésük, hogy a fiatal, és tettre kész generációt megszólítva, egy olyan közösséget alakítsanak ki, mely tudja és akarja az előadások alatt megismert értékeket képviselni.

12795159_853152894830460_3447945489883057137_o

De a szervezők lehetőséget adnak a fiatalabb, a szélesebb nyilvánosság előtt még kevésbé ismert előadóknak is. A 2016 januárjától a Tütü Budapest nevű szórakozóhelyre költöző sorozat közönsége az elmúlt években többek között olyan különleges témákról hallhatott, mint a pszichedelikus ártalomcsökkentés, a hülyeség pszichológiája (amelyről már nálunk is olvashattatok – a szerk.), a halálközeli élmények, a placebo-jelenség vagy a börtönpletyka.

Ha még nem tettétek, mindenképpen menjetek el egy Vírus Estre vagy, ha erre nincs lehetőségetek kövessétek a sorozat csatornáját online! Mert lehet, hogy a gondolat fertőz, de szerencsére ez a vírus nem ártalmas, sőt.

Via: VirusKlub, VirusEst

Fotó: Gradvolt Endre

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Hisz az önismereti- és terápiás munka sorfordító erejében. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy jógázni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest

Share This