Polus Enikő: „Fontos lenne az oktatás részévé tenni az érzelmi edukációt, még mielőtt késő lesz”

Szerző: | 2018. 04. 18. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 12 perc

Talán nem hinnénk, de az érzelmi intelligencia az egyik képesség, amelyre a szülő a legnagyobb hatással lehet, és amellyel kapcsolatban a legnagyobb felelősséget viseli. Ezt vallja Polus Enikő mentálhigiénés szakember, fejlesztő pedagógus és mozgásterapeuta, a Me-Se-Kő Központ vezetője is, aki szerint az EQ „fejlesztése” tulajdonképpen már akkor elkezdődik, amikor az anya kezébe veszi az újszülöttet. De hogyan folytatódik? Milyen szegmensekből áll össze? Miképpen gyakorolhatunk hatást rá a családban? Szakértőnk segítségével erre kerestük a választ.

Ha valaki az érzelmi intelligencia jelentése után kutat, sokféle definíciót találhat. Te mint mentálhigiénés szakember, aki sokat találkozol, és dolgozol ezzel a területtel, miképpen határoznád meg legegyszerűbben az olvasóink számára, hogy mégis mit fed az EQ kifejezés?

Az EQ rendkívül komplex rendszere az embernek, nélküle robotokká válnánk. A lelki „ujjlenyomatunk”, amelynek van egy egyedi, megismételhetetlen tulajdonsága is. Három fontos alaptényezőt társítok az alapvető kognitív megértéséhez. Az első, hogy egy adott személy miképpen kapcsolódik érzelmileg önmagához és a hitrendszeréhez, ezt „én-ismeretnek” nevezem. A második, hogyan kapcsolódik másokhoz, amin keresztül megszerzi az „ön-ismeretet”. A harmadik pedig, hogy az érzelmi tapasztalatai, miként integrálódnak a személyiségébe, azaz hatnak ki a viselkedésére a későbbiekben a serkentés és gátlás szintjén. Fontos tény emellett, hogy később a krízisek és traumák érzelmi hozadékai hogyan alakítják át az érzelmi intelligenciát.

Az életvégi ellátásban azt tapasztaltam, hogy az időskori megbékéléshez és az élet elengedéséhez nagyon fontos a fejlett EQ.

Mégis melyik a három tényező közül a legkényesebb, amellyel a leginkább nehézségeink lehetnek?

A tapasztalataim azt mutatják, hogy a legfőbb gond még mindig az önismeret hiánya. Túl kritikusak vagyunk, nehezen fogadjuk el egymást, ezzel kizárjuk annak a lehetőségét, hogy másokon keresztül tanuljunk valamit önmagunkról.

Az önismeret hiánya szorosan összefügg azzal, hogy az érzelmeket sem ismerjük fel sok esetben önmagunkban, sőt szavakat sem találunk hozzá, vagy épp leegyszerűsítjük.

Pedig, ha fejlődni akarunk az első lépcső mindig a felismerés és utána következik a tudatosítás. Tudatosítani önmagamban azt, hogy valójában mit is érzek, és annak hol jelenik meg a testben egy lokális érzete, nagyon fontos alap.

Ezek szerint a szülőnek rendkívül nagy a felelőssége az EQ alakulásában. Hiszen ő ad szavakat, és magyarázatokat az érzelmekre.

Talán ez a felelős szülőség egyik legfőbb tényezője. Ehhez azonban nagyon fontos, hogy merjünk érezni! A gyerek tőlünk látja először az örömöt, a szeretetet, a bizalmat, de a dühöt, a kimerültséget, a fájdalmat is. Ha ezt előle leplezik, akkor ő sem tudja majd kimutatni, és tobzódik az érzésekben, talán rossznak is gondolja magát, mert negatív érzelmek dolgoznak benne. El kell fogadni, hogy a kicsi az anyán és az apán keresztül látja először a világot, az érzelmeket és az adekvát vagy épp nem megfelelő válaszokat. Jó, ha látja a szülői érzelmi átéléseket és akár a gyengeségeit is. Ez nem probléma, sőt hiteles világképet mutat a gyermek számára!

Honnan határozhatjuk meg az érzelmi nevelés kezdetét?

Polus Enikő

A gyermeknevelésben ez a folyamat már ott elkezdődik, amikor az anya kezébe veszi az újszülöttet. Simogatás közben ugyanúgy alakítja az érzelmeit a bőr szenzorain keresztül, mint amikor eteti vagy beszél hozzá. Sajnos ez az, amiből ma sok esetben kevés jut. Csecsemőosztályon dolgozó ápolók mesélik, hogy mennyit változott az első napok viszonyulása, az állandó egybeolvadás állapota anya és gyermeke között, mióta a technikai kütyük megjelentek az életünkben. Nem 10-ből 10 emberre igaz ez, de létező jelenség. Fontos tudatában lenni, hogy a pici baba pontosan érzékeli: szimbiózisban van épp az anyával, vagy ő csak tartja a kezében és közben nyomkodja telefont. A szimbiózis felborulások komoly egyensúlyzavarokhoz, szenzorálatlan szenzorokhoz és éretlen idegrendszerhez vezetnek. Bármilyen picik ők, pontosan érzik az anya szagát, légzését, szívdobogását! A technikai kütyü folyamatosan változó szívdobogást okoz anyában, pedig a szimbiózisban egyenletes lüktetésre van szükség. A szenzoraik olyan nyitott kapuk az újszülöttek számára, amelyen keresztül a világot megtapasztalják, megismerik, elsődleges érzeteik és érzéseik elindulnak. Kár lenne becsukni előttük ezeket a lehetőségeket az érzelmi nevelés kezdetein.

Az érzékelés tehát mindennek az alapja és a kezdetektől működik. De körülbelül hány éves kortól lép be a magyarázat az érzelmi nevelés világába?

Kisgyerekkortól nagyon lényeges az a szülői attitűd, amely meghatározott keretek között enged hibát véteni. Hiszen ahogy a szülő felvállalhatja az érzéseit és tévedhet, úgy a gyereknek is biztosítani kell ugyanezt a lehetőséget.

A „Merj érezni!” a kicsi számára is fontos jelszó. Az EQ egyik alapja ugyanis, hogy bátran adom önmagamat és adekvátan, de merek beszélni az érzéseimről is!

Magyarázat szintjén az első 7-8 évben az alapérzelmekre kell figyelni (öröm, bánat, düh, meglepődés, félelem és undor). Nem kell megijedni, ha a gyermek még nem tudja megnevezni. Minél többször, minél világosabban kell a szülőnek a saját példáin keresztül beazonosítani őket. Így szép lassan majd a gyermek is felismeri és megnevezi a sajátjait. Tudatosíthatjuk az érzelmeket például olyan kérdésekkel, mint „Jól érzem, hogy haragszol?”.  Később pedig egyre többféle tapasztalást megfogalmazhatunk együtt: a kétségbeesést, a magányt, a felháborodást, tehát a különböző árnyalatokat.  A legfontosabb serdülőkorra eljutni odáig, hogy kimondatjuk: a különböző érzéseket és azt, hogy hol észleli a testében a velejáró érzeteket. Tulajdonképpen a test jeleinek a felismerése az érzelmi intelligencia egyik fejlettebb szintje, hiszen általában ez vezet el a megoldáshoz, amely segít feloldani például a visszatérő negatív érzelmeket.

Tudsz erre konkrét példát hozni?

Mindenki másutt érzi a dolgokat, de a düh, harag például a leggyakrabban a végtagokban vagy a has táján jelenik meg. A kamaszok még a kezet, lábat, gyomrot nevezik meg, a felnőttek már inkább belső szervekben gondolkodnak: a májam, a vesém, a szívem. Döbbenetes csodákat tapasztaltam azokban az esetekben, amikor párhuzamot tudtunk vonni test és lélek problémája között. Mozgásterápiával is foglalkozom, ennek éppen az a lényege, hogy a mozgás alapján rájöhetünk arra, hol és miként vannak elakadva a neurológiai rendszerek, ami kihatással vannak a gyermekkori érzelmi világ fejlődéseire.

Például egy kliensem nagyon erős dührohamokkal küzdött. Olykor rátört az agresszió, és nem tudott vele, mit kezdeni, tárgyakat pusztított többek között, hogy levezesse a feszültséget. A mozgásából azonnal kiderült: az egyensúllyal kapcsolatosan komoly neurológiai elakadása volt, amelyet folyamatosan ki kellett egyenlítenie. Amikor elkezdett erre irányuló feladatokat végezni, eltűntek a haraggal teli „rohamok”. Utána a klinikus kolléga el tudott kezdeni vele azon dolgozni, hogy az ehhez kapcsolódó szokások leépüljenek. Számos hasonló gond létezik, az egyensúly egyébként is érzékeny terület. Sokszor figyelemzavar- vagy magatartás problémák is kapcsolódnak ehhez a területhez.

Ez azt sejteti, hogy az EQ-nak és az IQ-nak is vannak összefüggései.

Nagyon érdekes jelenség a mai gyerekek gyors intelligenciafejlődése. Ennek az oka, hogy a bal agyfélteke iszonyú mennyiségű ingert kap, több tartalommal találkozik, és sokféle eszköz segítségével fejlődik, hiszen a kicsik már nemcsak kavicsokból építenek tornyot, hanem ezerféle színű és alakú tárgyból, de ez csak egy példa a sok közül. Nem meglepő, hogy okosabbnak, ügyesebbnek tűnnek ilyen idősen, mint 10-15 évvel ezelőtt a korosztályuk. Mégis ezzel a sok impulzussal, elvesztik a fejlődésnek azt a részét, amely az unatkozásra, a bambulásra támaszkodna: a lehetőséget, hogy a megtapasztalt információt feldolgozzák. Emellett a mai gyerekek általában nem végeznek kellő mennyiségű mozgást, sem vertikálisan, sem horizontálisan, sem pedig pörgés, forgás szintjén. Ez a szülőkön is múlik, hiszen

sok az olyan jellegű felszólítás, mint „ne gurulj a fűben”, „ne mássz fel a fára!”. Pedig erre hatalmas szükség van, hiszen ez teszi lehetővé, hogy az agytörzsnél ne torpanjanak meg az ingerületek. A megakadásukkal ugyanis számos probléma (diszfunkciók és különböző figyelemzavarok) keletkezhet.

Hogy függ össze ez az érzelmekkel? Úgy, hogy eközben a jobb agyfélteke, amely az érzelmi fejlődésért felelős, érez. Elakadást is és áramlatot is. Emellett az EQ  működését nem gyorsítja a külvilág akcelerációja, ezért komoly szakadék lehet közte és az IQ között, ami viszont gyorsított fejlődésben van.

A különböző EQ és IQ mérésekben lehetnek ennek nyomai?

Nem véletlen, hogy a klinikusok azt mondják, a méréseknek lassan változnia kell, mert annyira más területek emelkednek ki és süllyednek le, mint korábban, hogy sokszor az eredményeken ők is ledöbbennek. A görbék alakulásán egyértelműen érzékelhető a változás. Azt vallom, hogy egy gyermek akkor kiegyensúlyozott, ha az IQ-EQ görbéjén a legmagasabb és a legmélyebb pont megközelíti egymást. Érdemes figyelni rá, hogy gyermekkorban a nagyon kiemelkedő területeket már ne fejlesszük, összpontosítsunk inkább a grafikon alsó területeire, ahova be kell építeni az érzelmi kreativitást.

Mégis mely tényezők nehezíthetik a társadalom fejlődését az érzelmi téren?

Hiába egyidősek az érzelmek az emberrel, mégsem beszélünk róluk több ezer éve tabuk nélkül. A nagyszüleink még nem oszthatták meg a belső dolgaikat nyíltan. Talán a mai negyvenes generáció az első, amely felvállalhatta először a valódi érzéseit gyermekként és felnőttként is. A mentálhigiéné, az érzelmi fejlesztés 10-15 éve kapott teret Magyarországon. Ebből adódik, hogy bőven akad még fal, amelyet le kell bontani. Miközben a világban folyamatosan generálják a változásokat, amelyek sok esetben az érzelemmentesség felé mutatnak.

A robotika például tíz éven belül olyan piac lesz, mint most a közösségi média. Skandináv országokban már kísérleteznek robottanárral az iskolákban, évek kérdése a sofőr nélküli autók megjelenése az utakon. Aki pedig elmagányosodott, – nagyrészben ezt is a gerjesztik marketing-kommandók – megveszi a robottársat majd, hogy legyen kihez szólni, ha este hazaért. Ez a jövő? Rajtunk is múlik. Fontos lenne az oktatás részévé tenni az érzelmi edukációt szakemberek segítségével, hogy figyelmet kapjon a belső világunk, mielőtt késő lesz.

Fotó: itt, itt és itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Széles-Horváth Anna
Újságíró. Három gyermek édesanyja. Igaziból Galagonyalány. Foglalkoztatják a lélek dolgai. Ha kell, bátran kérdez, de többnyire ír. Blogot, cikket, interjút. Nyughatatlan természet, mindig csinál valamit. Többek között a Pszichoforyou cikkeit.

Pin It on Pinterest

Share This