A zsiráfok nyelve – Mi is az az erőszakmentes kommunikáció és hogyan lehet megtanulni?

Szerző: | 2017. 08. 22. | Munka&Motiváció | Olvasási idő: 8 perc

Egyre többen panaszolják, hogy nem tudnak szót érteni a környezetükkel, sem a gyerekekkel, sem a felnőttekkel. Mintha a falnak beszélnének: nincs bemenet, se kimenet, mindenki csak a maga kis igazát mantrázza, amihez az utolsó pillanatig ragaszkodik. Zárásképp pedig sértődés, duzzogás, szótlan percek következnek.

Önmagunk hatékony kifejezése és képviselete – egyszerűen hangzik, mégsem megy mindig olyan könnyedén. Úgy kiállni a saját véleményünk mellett, hogy közben mások igényeit is figyelembe vegyük, de a sajátunkról sem feledkezünk meg. Ha úgy érezzük, hogy kommunikációnkkal nemhogy előre haladnánk, hanem inkább visszafelé lépkedünk, az azt jelentheti, hogy asszertív készségeinken van még min javítanunk.

Az asszertivitást több cikkünkben is körbejártuk: a lényege, hogy nyíltan és határozottan ki tudjuk fejezni a környezetünk számára, hogy mit gondolunk, mit kifogásolunk egy adott témával kapcsolatban. A hatékonyság abban rejlik, hogy egyszerre figyelembe vesszük saját és mások igényét is – így mások (jó esetben) nem érzik magukat letámadva, vagy megsértve és mi sem rágódunk órákkal, napokkal a történtek után azon, hogy mit és hogyan kellett volna mondani.

Az asszertív kommunikációt alapul véve egy olyan speciális, úgynevezett erőszakmentes kommunikációs stratégiát fejlesztettek ki a 60-as években, amely világszerte elterjedt lett. Hogy miért?…

Zsiráfnyelv

Az erőszakmentes kommunikáció (EMK) kidolgozása Marshall Rosenberg amerikai pszichológus nevéhez fűződik. „A szavak ablakok vagy falak“ című könyvének alaptézise, hogy a kommunikáció lehet mindkét oldalról nyertes – holott szerinte a mai társadalmi berendezkedésünk azt sulykolja belénk, hogy valakinek mindenféleképp veszítenie kell, azaz nincs „win-win“ szituáció. Rosenberg saját maga kifejlesztett módszere azonban pont ennek az ellenkezőjét szeretné bizonyítani: különböző szempontok figyelembevételével, valamint különböző technikák elsajátításával igenis lehet békésen kommunikálni akkor is, amikor szikrázik a levegő körülöttünk.

Rosenberg két állattal szemlélteti a kommunikációs stratégiáit, mégpedig a sakállal és a zsiráffal. Szerinte sakálnyelvvel születünk és tanulással sajátítjuk el a zsiráfnyelvet.

Hogy mi a különbség a kettő között?

A sakálok erőszakosak, és konfliktushelyzetben vagy „ráordítanak“ a gyengébb félre, vagy, egy erősebbel szembetalálva magukat farkukat behúzva, megalázkodva odébbállnak.

Ezzel szemben a zsiráf tisztában van saját érzéseivel, szükségleteivel és vállalja is azokat. Törekszik saját elképzeléseinek megvalósítására, azonban nem siklik el a másik fél igényei felett. A két kulcsmotívum az őszinte önkifejezés, valamint a másokra való empatikus odafigyelés – amibe nem fér bele a morális bírálás, bosszúállás vagy móresre tanítás.
Azonban a könyv írója szerint időnként mindenki szokott automatikusan sakálként ordítani – hiszen ebbe születünk bele –, de ez nem „bűn“. Kellő önreflexióval, valamint az erőszakmentes kommunikáció gyakorlásával egyre könnyebben és gyorsabban válthatunk át a mindenki számára kifizetődő zsiráfnyelvre.

Az EMK négy alappillére

Képzeljük el, hogy van egy kedves, régi jó barátunk, akivel évek óta tartjuk a kapcsolatot, és eddig mindenben számíthattunk rá. Azonban az elmúlt időszakban sorozatosan megbuknak a megbeszélt időpontjaink, mert hol egyikünknek, hol másikunknak nem alkalmas.

A békés kommunikációhoz Rosenberg szerint négy lényeges elemet kell tüzetesebben megvizsgálnunk:

1. Megfigyelés

Vegyük szemügyre a tényeket: mi történt objektíven az adott szituációban? Próbáljuk meg észrevenni és leválasztani a helyzethez már automatikusan hozzászőtt értelmezést, minősítést, és akár az általánosításokat is.
Például, ítélkezhetünk és a fejéhez vághatnánk, hogy „mindig elfoglalt vagy“, vagy értelmezhetnénk úgy is, hogy „biztos okkal hátrál ki a találkozók elől“. Azonban az objektív leírás valahogy így hangzana:

„Az utolsó pár alkalommal ugyan megpróbáltunk összehozni egy közös találkozót, mégsem sikerült összehangolni kettőnk szabadidejét.“

2. Érzés

Mit éreztem akkor? Ne gondoljunk kacifántos megfogalmazásokra: örültem, féltem, aggódtam, kétségbeestem, elkeseredtem, lelkes voltam, reménykedtem, izgultam….
Nem törvényszerű, hogy mindenki ugyanazt érezze, mint mi, sőt. Itt nincsenek helyes vagy helytelen érzések, a lényeg, hogy be tudjuk azonosítani őket.

„Szomorú vagyok és csalódott, amiért nem sikerült eddig összehoznunk a találkozónkat.”

3. Szükséglet

Mire van szükségem? Mi az igényem a helyzetben? Például: szeretném ha valaki őszintén meghallgatna / többet törődne velem / többet törődhetnénk valakivel / pihenhetnék / szórakozhatnék / feltöltődhetnék / és még folytathatnánk a sort…

„Szükségem lenne a barátom társaságára, mert nagyon sokat jelent nekem és egyszerűen hiányzik.“

4. Kérés

Miután megfogalmaztuk, hogy mit érzünk és mire lenne szükségünk pillanatnyilag, akkor meg is kérhetjük a másikat, hogy mindezeket figyelembe véve változtassunk a helyzeten – vagy ő, vagy mi, vagy akár közösen. A kérést pozitívan fogalmazzuk meg (tehát ne tagadó formában), legyen konkrétumra törekvő, reálisan teljesíthető, és ügyeljük arra, hogy legyen lehetőség elutasítani is. Az utóbbi azért fontos, mert így nem érzi kényszer alatt, sarokba szorítva magát a másik fél.

„Kérlek gondold át, mikor tudnál időt szánni kettőnkre a következő két hétben és ma, vagy holnap fixáljunk egy dátumot“

Mindez eddig nagyszerűen hangzik, beleértve azt is, hogy racionális, átgondolt… De mi történik akkor, ha leszáll az a bizonyos lila köd?

Mi a helyzet a dühvel?

A düh természetes emberi reakció, az alapérzelmek közé soroljuk (a boldogság, meglepődés, szomorúság, félelem, undor mellett).

Az erőszakmentes kommunikáció a dühre nem mint érzésre tekint, hanem mint tünetre, ami valamilyen szükséglet ki nem elégítéséből fakad.

Ez hasznos lehet, hiszen ezzel lehet dolgozni magunkban: megkereshetjük a düh konkrét forrását – az ezen való gondolkodás önreflexivitásunkat növeli, és emellett konstruktívabb megoldás megtalálása felé terelhet minket.

Gyakorlat teszi a mestert

Elképzelhető, hogy nem sikerül első körben elérni minden célkitűzésünket, sőt, lehet, hogy másodjára sem. Viszont lépésről-lépésre haladva könnyebb az út, kellő idő elteltével pedig a környezetünk – amennyiben erre van egy kis fogékonyság – szintén átveheti tőlünk a békességre hangolt beszédünket.

Az erőszakmentes kommunikáció nem csak a „hétköznapi“ szituációkban jöhet jól: nagy sikerrel alkalmazzák például háborús övezetekben is (Ruanda, Nigéria, Indonézia, Kolumbia, Közel-Kelet) a konfliktusrendezés és béke megteremtésének eszközeként, de megbecsülésnek örvend a resztoratív (helyreállító) igazságszolgáltatásban is, amikor az elítéltek és áldozatok közösen érintettek ügyeik, konfliktusaik rendezésében.

Forrás:
Psychology Today, Medium

Fotó: itt és itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Zilahi Tímea
A tudomány és a modern kutatások rajongója. Imádja Pécset, a német nyelvet és kultúrát. Szeret utazni – arra, amerre a lába viszi. Dinamikus, pontos, rendszerető. Életében meghatározó választott sportága, a crossfit.

Pin It on Pinterest

Share This