Az érzelmi stabilitás nem egy adottság – tenni is kell érte!

Szerző: | 2016. 12. 02. | Test&Lélek | Olvasási idő: 10 perc

Csecsemőként kétségbeesetten ordítunk az értetlen felnőttekkel, és – amikor nem kapjuk meg azonnal a magunkét – sokszor felnőttként sem jutunk jobb megoldásra. Vajon miért viselkedünk felnőtt fejjel is gyerekként, amikor nem érjük el a célunkat? Hogyan lehet az, hogy egy nyelvet beszélünk, de hiába, mert mégsem értjük meg egymást? Miért mennek füstbe nagy lánggal indult kapcsolatok, nagy lelkesedéssel indított közös munkák, projektek? És hogyan segíthet ezeket a kisiklott kapcsolatokat, de mindenek előtt magunkat „helyre tenni” és egyensúlyba hozni a jóga? Dr. Kováts Dea Judit, jógaoktató írása.

fgeb7hq4ws8-caleb-frith

Állandósult testi-lelki túlterheltség

Szeretnénk valamit, és vagy bejön, vagy nem. Ha igen, és nagyon, akkor flowba kerülünk, és szárnyalunk. Egyszerűen csak élvezzük, hogy így van, és öntudatlanul is sikert sikerre halmozunk. Ha viszont megtöri valami vagy valaki a lendületet, attól kijövünk a sodrunkból, és ebbe nem ritkán bele is betegszünk. Ideig-óráig próbálunk talpra állni újra és újra, de a folyamat a flowba jutáshoz hasonló: ugyanaz történik, csak a másik irányba.

Az állandósult testi-lelki túlterheltség – vagyis stressz – idegességet, frusztrációt, depressziót, vádaskodást, agressziót, ellenségeskedést okoz, úgy, hogy észre sem vesszük, hogy egyre jobban szenvedünk. De hogy lehet elkerülni, hogy kiboruljunk, és kitörjünk ebből a negatív spirálból?

Állandó stresszhelyzetben…

…kialakul az úgynevezett negatív affektivitás állapota, amelyben rögzülnek a félelem, bűntudat, megvetés, lenézés lehangolt érzésmintái. Ehhez olyan gondolati és viselkedési minták, megnyilvánulások társulnak, amelyek munkahelyi kontraproduktivitást, ellenállást, az eredményesség ellen végzett aknamunkát váltanak ki. A kontraproduktivitás nem csak munkahelyi körülmények között, hanem egy családban is értelmezhető jelenség és magatartás, hiszen például egy gyerek felnevelése közös projekt, ahol együttműködő felekre van (volna) szükség.

Bármilyen nehéz helyzetben is vagyunk, a folyamat megfordítható, és ha felhangolódunk, egyenesbe jövünk, flowba kerülhetünk, megint szárnyalhatunk. Azt, hogy ezek nemcsak üres szavak és ígéretek, egy kutatócsoport idén készült tanulmánya is igazolja.

Jóga VS általános gyakorlatok

A kutatócsoport azt vizsgálta, hogyan csökkenthető az agresszivitás, ellenségeskedés, ellenállás, a negatív affektivitás, a munkahelyi kontraproduktivitás. Olyan módszert alkalmaztak, amely már több tanulmányban is bizonyította, hogy csökkenti a mentális stresszt, pozitív beállítottságot okoz, fokozott kognitív funkciókat eredményez, összességében pozitív fiziológiai, pszichológiai változásokat hoz, és jobb életminőséget: ez a módszer pedig nem más, mint a jóga.

stocksnap_d8sw90plfx

Munkavállalók random kiválasztott két csoportja 10 héten keresztül heti 5 napon át 1 óra hosszában végzett különböző gyakorlatokat.  Az egyik csoport elméleti képzést kapott, valamint általános fizikai gyakorlatokat, légzőgyakorlatokat végzett, a másik csoport jógaelméletet, jógagyakorlatokat, jógikus légzőgyakorlatokat, és meditációt.

A gyakorlás első 35 percében a jógás csoport meghatározott sorrendben testhelyzeteket, ászanákat gyakorolt, a kontrollcsoport pedig helyben futást, nyújtó-lazító gyakorlatokat, erősítést végzett, illetve csukló, nyak, fej körzéseket, átmozgatásokat. A következő 15 percben légzőgyakorlatok következtek: a jógás csoport gyakorlataiban tudatosan irányította a belégzést, kilégzést, légzésszünetet, míg a kontollcsoport nem irányította a belégzés, kilégzés, szünet állapotát, hanem egyszerűen csak nyugodtan, normál ritmusban lélegzett. Az utolsó 10 percben a jógások meditáltak, vagyis a figyelmüket tudatosan irányították ellazult testhelyzetben, míg a kontrollcsoport csak az ellazult testhelyzetet tartotta, de nem foglalkozott azzal, hogy mire irányítja a figyelmét a lazítás és pihenés közben.

Az elvégzett mérések szerint a kiinduló állapothoz képest a folyamat végére a jógás csoport állapota jelentősen javult az agresszivitás, negatív affektivitás és a munkahelyi kontraproduktivitás terén – és ez a változás statisztikailag kimutatható volt.

A tanulmány eredménye megerősíti a jógával kapcsolatos tanulmányok, kutatások eredményeit: a jóga speciális test- és légzőgyakorlatai, valamint a Tudatos Figyelem felhangolja az érzelmi állapotunkat. Felhangolt érzelmi állapotunkban pozitív, együttműködő viselkedési mintákat követünk, megszűnik az ellenállás, helyette a közös értékekre figyelünk, ami végül fokozatosan eredményesebbé teszi munkahelyi, üzleti és más partneri kapcsolatainkat is.

Úgy érzed elhatalmasodtak benned a negatív érzelmek? Irány a jógamatrac!

A fent idézett kutatás eredményei is azt bizonyítják, hogy ha változni szeretnénk, akkor bizony lelkileg is meg kell mozdulnunk – szó szerint. A mások felé irányuló elvárásainktól teljesen függetlenül, tennünk kell magunkért, folyamatosan, edzenünk kell, fizikailag, érzelmileg és mentálisan egyaránt, hogy erősebbek, tapasztaltabbak, érettebbek, értékekben gazdagabbak legyünk.

szmit85cv84-daryn-bartlett

Sem a testünk, sem a lelkünk, sem a gondolkodásmódunk nem lesz szebb, ha csak várjuk a sült galambot, ülünk, és szétfolyunk. Ha fizikailag állunk neki edzeni, mozogni, akkor az edzés folyamata során a test alkalmazkodik a terheléshez, felkészül a következő edzésre, izomláz keletkezik, ami fáj, és a folyamat ismétlődik….

Miből gondoljuk, hogy a lelki fájdalom és más érzések tapasztalása elkerülhető, és elmenekülhetünk egy helyzetből, ahelyett, hogy helyretennénk a kisiklott dolgokat? Előfordul, hogy ez nem lehetséges maradéktalanul, mert akkora sérüléseket okoztunk már egymásnak…de valamennyit mindig lehet javítani, változni és változtatni annak érdekében, hogy egy következő kapcsolatba, vagy egy következő munkahelyre már az így megszerzett tudással felvértezve, megerősödve menjünk bele.

Ennek kapcsán fontos látni és tudatosítani, hogy amit a testtel el lehet érni a fizikai edzések eredményeként, az lélekben, gondolkodásban ugyanolyan gyönyörűen megjelenik: ahogy összerendeződnek és formálódnak az izmok, ezzel párhuzamosan összerendezzük az életünket, a belső tartásunkat is…

Ezért az érzelmi stabilitásért azonban tenni kell. Rendszeresen és tudatosan, figyelmesen kell felhangolni magunkat. Minél lehangoltabb állapotban érezzük magunkat, annál többet! Minél nagyobb a feszültség, annál nagyobb a változás lehetősége… Ahogy azt a tanulmány eredményei is mutatják, erre a jóga egy kiváló eszköz és módszer.

Van kiút a negatív érzelmi spirálból

Mert – bár egy 60 perces tudatos fizikai jógagyakorlást a kezdők kezdetben 60 perc testedzésnek élnek meg –  az állóképesség és a tudati figyelem megerősödésével a testedzés egyben folyamatos 60 perces meditációvá is válhat, a jógázó nyitottságától és a jógatanár tapasztaltságától, felkészültségétől függő mértékben.

stocksnap_rks9m8py0x

Az egyre aktívabb jelenléttel, eleinte a jógatanárod vezetésével, majd önállóan is megfigyelheted, hogy a testi feszültségek milyen viselkedésmintákból származnak, és felülírhatod azokat, mert egyszerre változik a testi-, az érzelmi- és a gondolati fókuszod.

A jóga fizikai gyakorlatait, a légzőgyakorlatokat és a testedet eszközként használhatod azoknak a viselkedési- gondolati- és érzésmintáidnak a tudatos megfigyelésére és javítására, amik miatt az életedben vagy előre rohansz, vagy folyamatosan próbálod utolérni magadat, vagy magad alatt vagy, vagy el vagy szállva.

Ahogy javítod a tartásod, az egyensúlyod, érzelmileg is kiegyensúlyozottá és egyre stabilabbá válhatsz. Minél őszintébben és tudatosabban figyeled magadat, annál tisztábban ráláthatsz az érzelmi helyzetedre. Minél többet gyakorolsz, annál rendezettebbé válik a tested. Minél rendezettebb, stabilabb, áramlóbb vagy fizikailag, annál magabiztosabbá, kiegyensúlyozottabbá, felszabadultabbá válsz az érzésteredben. Ekkor képes lehetsz elengedni a kínzó gondolatokat a fejedből, függetlenné válhatsz mások véleményétől, értékelésétől, és végül szabadon dönthetsz olyan kapcsolatokról, helyzetekről, amikkel kapcsolatban korábban hatalmas szenvedést éltél meg.

Mára már tudományosan bizonyított, hogy a jóga gyakorlásával az agy, a teljes idegrendszer és a hormonális rendszer is aktívabban működik. A tudatos figyelemmel történő gyakorlás elkerülhetetlenül beindítja azokat a fizikai, fiziológiai, biokémiai változásokat, amelyek fokozzák a boldogság érzését, aminek köszönhetően valahogy fényesebben és tisztábban látunk mindent magunk körül.

Kifogások mindig vannak…

…de miért legyünk érzelmileg lehangoltak, amikor felhangoltak is lehetünk? Bár bizonyított, hogy milyen jó hatással van a jóga az életünkre, sokan ilyen vagy olyan ürüggyel eltartják maguktól, hogy belevágjanak a gyakorlásba: a három leggyakoribb kifogás arra, hogy nem gyakoroljuk az érzelmi felhangolásunkat, nem meditálunk, nem jógázunk, hogy nincs időnk, túl drága, túl messze van.

Ilyenkor fel szoktam tenni a kérdést, hogy

– te hány perc szenvedést cserélnél el hány perc érzelmileg felszabadult pillanattal?
– mennyi pénzt ér meg az neked, hogy képessé válj rendezettebb fizikai, érzelmi, tudati helyzetbe hozni magadat?
– milyen messze mennél el, hogy a téged legrövidebb úton segítő vezetővel gyakorolhass?

Fotó forrás: itt, itt és itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

dr Kováts Dea Judit
Dea a Forrójóga központ szakmai vezetője, aki a Semmelweis Egyetem meghívott előadójaként oktat jógát első- és másodéves orvostan-hallgatóknak. A Központban alap- kezdő- és haladó tanfolyamokat, meditációt és forrójóga órákat tart. Kedvencei a reggeli jógafoglalkozások!

Pin It on Pinterest

Share This