Ezért fáj a magány

Szerző: | 2016. 03. 03. | Social&Smart | Olvasási idő: 5 perc

Egy korábbi cikkünkben már olvashattatok arról, hogy milyen elképesztően erős fizikai tüneteket okoz egy szeretett személy elvesztése, vagy, ha elhagynak minket: bizony, ha szakítanak velünk, akkor, az szó szerint fáj. Egy 2015-ös kutatás eredményei alapján – amely úgy tűnik azt is kiderítette, agyunk mely része felelős a magányt okozó rossz érzésekért – arra lehet következtetni, hogy a magánnyal is valami hasonló a helyzet. Fáj. De miért?

Evolúciós szempontból vizsgálva hamar rádöbbenünk, hogy őseink számára a túlélésben a társak szerepe felbecsülhetetlen értékű volt. Társas lények vagyunk, így vészeltük át a viszontagságokat – és korunk társadalmában sincs ez másképp, még ha úgy is tűnik, a technológia fejlődésével a személyes kapcsolatok kevésbé hangsúlyosak. Korábban kapcsolataink révén lehetett sikeres a vadászat, a fenevadakkal szembeni küzdelem, az utódok felnevelése – egyszóval a túlélés. Manapság a társas kapcsolatok talán a leginkább érzékelt előnye az érzelmi támogatás – amelyet, ha elveszítünk, és magányosnak érezzük magunkat – igyekszünk visszaszerezni, megpróbálva újjá szőni szétzilált szociális hálónkat.

magány

Interakcióra ösztönöz

Ahogy azt a Cell szaklapban közölt, 2015 végén megjelent kutatás is hangsúlyozza, a magány –  mint averzív állapot, amely a mentális és fizikai állapotot is negatívan befolyásolja – arra ösztönzi az embereket, hogy minél több interakcióban vegyenek részt, és „visszacsatlakozzanak” a társadalomba. Azonban sokáig vitatott volt, hogy milyen mechanizmus váltja ki a magány érzését, kapcsolatteremtésre ösztönözve minket. Nos, talán, egy lépéssel közelebb kerültünk a kérdés megválaszolásához, a fent említett kutatás úgy tűnik, megtalálta a magány érzéséért felelős agyterületet: az agytörzsben található dorzális raphe magot.

Magányos egerek

A kutatás során a kísérleteket egereken végezték, akiket 24 órára elkülönítettek társaiktól, majd megvizsgálták, milyen hatással volt ez a rövidtávú izoláció az agyukra. Az eredmények azt mutatták, hogy a dorzáls raphe magban (a továbbiakban DRM) az idegsejtek közti kapcsolatok jóval erősebbek voltak a magányra ítélt, mint a többi egérrel összezárt egyedek esetében.

Hogy mélyebben megértsék, hogy függ össze a jelenség a magány érzésével, megismételték a kísérletet, ám ezúttal az izolációs fázis után a rágcsálót visszaengedték a társai közé, miközben egy implantátum segítségével nyomon tudták követni a DRM aktivitását.

A kutatók ebben az esetben azt figyelték meg, hogy a korábban egyedül lévő állatok sokkal inkább keresték a többi egérrel való interakció lehetőségét, mint azok, akik nem voltak elkülönítve. Ez a „társaságkereső viselkedés” a DRM aktivitásának növekedésével is együtt járt.

Társaságkereső üzemmódba kapcsolva

Érdekes továbbá, hogy az egerek közt minél inkább domináns egyedeket különítettek el, annál erőteljesebben kereste az állat a kapcsolatokat, mikor ismét láthatta társait. Ez arra enged következtetni, hogy a társas inger megvonására adott reakció az egyébként szociábilisabb egyedeknél a szubjektíven magasabb fokú magányérzet miatt lesz erőteljesebb.

Hogy ezt a hipotézist teszteljék, még egy kísérletet folytattak, ahol genetikai beavatkozások révén a kutatók aktiválhatták, vagy épp blokkolhatták a DRM aktivitását. Utóbbi esetben, tehát amikor a DRM aktivitását tompították, a korábban elkülönített egerek hirtelen kevésbé keresték a társakkal való interakció lehetőségét, mint az első kísérlet során. Amikor aktiválták ezt a területet, akkor még azok az állatok is „társaságkereső üzemmódra” váltottak, akiket korábban nem is izoláltak.

Szociális szempontból adaptív viselkedés

Ráadásul, mikor az egereknek lehetőségük volt megközelíteni azt a készüléket, ami aktiválta a DRM-et, az állatok rendre elkerülték azt, ami arra utal, hogy a DRM aktivitását fizikai szinten az állat fájdalomként éli meg. Így tehát valóban elképzelhető, hogy ez a terület játssza a kulcsszerepet a magány szubjektív élményének átélésében.

Az egyik szerző, Kay Tye szerint a DRM-ben található neuronok aktivitása evolúciós szempontból adaptív viselkedést vált ki, aminek hatását a sokáig izolált emberek esetében is megfigyelhetjük, hiszen arra motiválja az egyént, hogy szocializálódjon, kapcsolatba lépjen másokkal.

Az azonban egyelőre nem egyértelmű, hogy a DRM-ben található neuronok az izoláció érzékelésben játszanak szerepet, vagy pedig a viselkedésre hatnak aktivitásukkal, de ennek megválaszolásán jelenleg is dolgoznak.

Via: IFL SCIENCE

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Anna
Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.

Pin It on Pinterest

Share This