„A mi szabadságunk, hogy megválasszuk a válaszunkat” – Ezért megyünk el szavazni!

Szerző: | 2018. 04. 08. | #SAJÁTÉLMÉNY | Olvasási idő: 8 perc

Politikával ritkán, leginkább soha nem foglalkozunk a Pszichoforyou-n. Ezzel szemben az egyéni választás, a szabadság és döntés rendszeresen visszatérők témák itt nálunk. Vannak napok, amikor ezek a fogalmak egészen közel kerülnek egymáshoz. A mai nap egy ilyen nap. És ebből az alkalomból – amolyan kivételt erősítő szabályként – úgy döntöttünk, elmondjuk, hogy szerintünk miért fontos élni a demokrácia adta jogunkkal, miért fontos szavazni, egyúttal használni a szabadságot, miért érdemes újra és újra hinni a képben, amit arról a világról festettünk, amiben élni szeretnénk. Az alábbiakban a Pszichoforyou szerzőinek gondolatait olvashatjátok.

Miért megyek el szavazni?

Amióta betöltöttem a tizennyolcat, minden alkalommal részt veszek a választásokon. Szavaztam már mindenhova, jobbra, balra, középre – nem oldalhoz, párthoz, vagy konkrét személyekhez kötődik a voksom, hanem egy képhez, ami hosszú évek óta bennem él, és újra meg újra arra sarkall, hogy éljek a demokrácia adta jogommal, és válasszak.

Hatalmas kép ez: kis és nagy városokat, falvakat látok rajta. Tiszta tereket és utcákat. Gondosan óvott, rengeteg fát, növényt, virágot, állatokat. És amit a legtisztábban, leginkább élesen: mosolygó arcokat. Családokat, barátokat, ismerősöket és idegeneket, akik tisztelettel, bizalommal tekintenek egymásra. Idős embereket, akik méltósággal, békében tölthetik a pihenés éveit, nem kell aggódniuk az egekbe emelkedő gyógyszerárak, az átdolgozott élet után méltánytalanul kevés segítség miatt. Fiatalokat, akik bénító szorongás helyett reménnyel, várakozással tekintenek a jövőbe. Gyerekeket, akik megélhetik a folyamatos tanulás és a játék örömét. Szülőket, akik életében a folytonos aggódás és túlhajszoltság helyét büszkeség és boldogság veheti át.

Alkalmazottakat és vezetőket, akiket a szakértelmük juttat olyan pozícióba, amelyben dolgoznak. És döntéshozókat, akik számára mindig, minden körülmények között fontosabb a rájuk bízott emberek sorsa, a kezükbe helyezett bizalom, mint a saját boldogulásuk és jólétük.

Mielőtt legyintenétek minderre, utópiát kiáltva, hadd meséljek a kép másik oldaláról is. Nem, nem valamiféle tökéletes társadalomról, a világbéke és a szeretet mindent átható illúziójáról álmodom ilyenkor. A fent leírt embereknek is megvannak a maguk problémái: kinek anyagi, kinek munkahelyi, családi, párkapcsolati nehézségei, egészségi gondjai. Ám ezen a képen nincs magára hagyva, aki segítséget kér. Megtalálhatja azokat, akik meghallgatják, támogatják őt, és megfelelően képviselik az érdekeit azokon a területeken is, ahol ő erre esetleg nem képes, mert mindannyian tudjuk, hogy a közös életünkben nincsenek egyéni problémák; hogy együtt csak annyira lehetünk erősek, amennyire közöttünk a leggyengébb.

Nem árulok el nagy titkot: ez a kép nem a múltunkat, és nem is a jelenünket festi le. Én úgy érzem, nem is egy rózsaszín ködben úszó utópiát, hiszen, bár nyilvánvalóan sehol sincs „kolbászból a kerítés”, sok helyen láthatunk hasonló irányokba történő törekvéseket a világban. De szeretnék hinni benne, hogy ez kép ott vár ránk, valahol a jövőnkben, és szeretnék tenni azért, hogy valósággá válhasson.

Túl a mindennapokon, ma azzal tehetem ezért a legtöbbet, hogy elmegyek és szavazok, arra, akiről ebben a pillanatban leginkább el tudom képzelni, hogy lebeg előtte egy hasonló kép, és szeretné ilyenné formálni az elkövetkező éveinket.

És ha nem sikerül, elmegyek újra, majd újra, egészen addig, amíg ez a kép a jelenné, az igazi, színes-szagos-szélesvásznú valósággá nem válik. Ha pedig megtaláljuk azt, akivel közösen (mert hát csapatmunka ez) minden apró részlet a helyére kerül, a szavazás akkor is az életem része marad – mert nem szeretném majd elveszíteni azt a képet, amit magam előtt látok. (Herendi Kata)

Az én szabadságom…

Mi itt a Pszichoforyou-nál magunk között gyakran szoktuk mondogatni, hogy a jólétnél fontosabb a jóllét.
Mit értünk ez alatt?

Azt, hogy a belső stabilitás az esetek legnagyobb részében nem a körülményektől függ.
Azt, hogy a boldogságom, a közérzetem jórészt nem azon múlik, hogy éppen ki van kormányon.
Azt, hogy szerintünk nagyon-nagyon sok mindent tehetünk annak érdekében, hogy jól, vagy legalábbis jobban érezzük magunkat a bőrünkben.
Azt, hogy – bár, sokszor könnyebb egymásra mutogatni – megéri magunkba nézni.

Azt, hogy szerintünk néha érdemes – Kennedy után szabadon – feltenni magunknak a kérdést: mit tehetek magamért, és azért, hogy jobban legyek, ahelyett, hogy azt kérdezgetem, „Mikor tesz végre valaki valamit értem?”

„Jól van persze, de ha engem valaki – tegyük fel – nyomorgat, vagy meglop, akkor, az hogy a fenébe ne függne össze azzal, ahogy a bőrömben érzem magam?!” – gondoljátok sokan ezeket a sorokat olvasva – teljesen jogosan. Az ilyen dolgoktól, ha igazságtalanság ér minket, rosszul érezzük magunkat. Ez tény.
Ami viszont függetleníthet minket ezektől a körülményektől az egyfelől az, ha tudatossággal és önismereti munkával kialakítjuk magunkban azt a lelki rugalmasságot, ami lehetővé teszi, hogy egy-egy nehéz helyzetben ellenállóak tudjuk lenni a minket ért lelki megpróbáltatásokkal szemben, egyúttal el tudjuk engedni a jövőre vonatkozó, sokszor csak a fejünkben létező szorongásainkat és félelmeinket. (Mi tulajdonképpen azon dolgozunk, hogy olyan cikkeket írjunk, amelyek ebben segítenek.)

A másik előfeltétele ennek a belső, és a körülményektől független stabilitásnak pedig az, hogy azokban a helyzetekben, amelyekre nem lehetünk hatással, képesek vagyunk-e megtalálni a szabadságot. Akkor is, amikor minden jel abba az irányba mutat, hogy nem vagyunk szabadok.
Viktor Frankl, a koncentrációs tábort megjárt neurológus és pszichiáter, a „…mégis mondj igent az életre” című könyv szerzője ezt így fogalmazza meg:

„Az inger és a válasz között van egy tér, és ebben a térben rejlik a mi szabadságunk, hogy megválasszuk a válaszunkat. Tehát bármidet, ami az életben van, elvehetik tőled, kivéve egyet: a választási szabadságodat, hogy hogyan reagálsz egy helyzetre.”

Ez a végtelen szabadság az életünk minden pillanatában velünk van. Amikor ezt felismerjük, attól a pillanattól mi formáljuk az életünket, és nem a körülmények formálnak minket.
Ezek között a szabad döntési lehetőségét magukban hordozó pillanatok között vannak egészen aprók és szürkék; például, amikor azon hezitálok, hogy elmenjek-e futni, vagy inkább maradjak otthon. És akad néhány, amelyik kiemelkedik.
A mai nap egy ilyen kitüntetett nap.
Lehetőséget kapunk arra, hogy szabadon válasszunk. Ezért a lehetőségért nem olyan régen voltak, akik készek voltak meghalni – és nagyon sokan vannak a világon, akik meghalnának érte. A szavazatunkkal nekik, és magunknak is tartozunk.
Amikor elmegyek szavazni, rájuk gondolok, és arra, hogy milyen piszok szerencsés ember vagyok, hogy a tér, amelyben formálhatom a sorsom, ilyen hatalmas.
Ez a hatalmas teret vétek lenne nem kihasználni… Elvégre miért kuksolnánk gúzsba kötve a sarokban, ha ott az egész tánctér? (Szabó Eszter Judit)

Fotó: itt és itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Pszichoforyou

Pin It on Pinterest

Share This