„Nem marad idő átérezni egymás fájdalmát” – Így öli ki belőlünk az empátiát a FOMO

Szerző: | 2019. 09. 21. | Social&Smart | Olvasási idő: 9 perc

„Minél több mindent birtoklunk, annál sérülékenyebbek vagyunk” – a tárgyakkal kapcsolatban gyakran találkozunk ezzel a gondolattal, vagy, ahogy a „minimalista mantra” tartja: „nem csak mi birtokoljuk a tárgyainkat, hanem azok is birtokolnak minket”. Ennél a gondolatmenetnél maradva, felmerül a kérdés, hogy mi a helyzet akkor, ha nem tárgyból, hanem információból kezdünk el az indokoltnál többet birtokolni? Vajon azok is elkezdenek birtokolni minket?

Nos, a vonatkozó kutatások, és egy viszonylag új pszichológiai jelenség tükrében a válasz az, hogy igen. A FOMO – más néven Fear of Missing Out – vagyis az attól való félelem, hogy le- vagy kimaradunk egy számunkra érdekes/fontos/izgalmas programról, egyre meghatározóbb tényezője az életünknek.

De kezdjük az elején! Avagy a FOMO az vajon mi?

A FOMO kifejezés hivatalosan 2013 óta része a kollektív szókincsünknek, ebben az évben került bele a világ legátfogóbb szószedetébe, az Oxford English Dictionary-be. Ahogy mondani szokás, „sok víz lefolyt azóta a Dunán”, és ahogy szépen lassan beépült a mi szókincsünkbe is ez a mozaikszó, úgy nőtt egyre nagyobbra bennünk a félelem, hogy lemaradunk valamiről.

A FOMO egy ideges szorongással járó érzés, ami jellemzően az idővonalunk görgetése közben, (vagy azzal összefüggésben) jelentkezhet, amikor azzal szembesülünk, hogy mennyi izgalmas dolog történik a világban és a környezetünkben – nélkülünk.

Születésnapi bulik, baráti összejövetelek, esküvők, koncertek, színházi előadások, közösségi programok, ahol nem lehetünk ott, mert egy másik programon veszünk részt, vagy „ad absurdum”, (az idővonalunkon kevésbé jól mutató) napi feladatink menedzselésével vagyunk elfoglalva.

Az ok, ami miatt a FOMO-val kapcsolatban a szakértők elsőként a közösségi médiára mutogatnak az, hogy annak létezése nélkül erről a szűkebb vagy tágabb környezetünkben zajló „program-cunamiról” semmit sem – vagy legalábbis lényegesen kevesebbet – tudnánk. Ebből pedig logikusan következik, hogy „nem tudom, nem fáj alapon” nem lenne okunk a szorongásra sem (legalábbis nem emiatt…).

Csakhogy az elmúlt évtizedekben a világháló és a közösségi média térnyerésének következtében sokkal nagyobb sugarúvá vált az a kör, amire rálátásunk van, sokkal pontosabb tudásunk van arról, hogy miről maradunk le éppen.

A FOMO miatt érzett szorongás vélhetően összefügg azzal a már szintén széles körben ismert ténnyel is, hogy a közösségi oldalaknak a használata során, az azzal töltött idővel arányosan zuhanni kezd az önbecsülésünk is – vagyis minél többet használjuk ezeket a felületeket, annál kisebb lesz az önbizalmunk.

A közösségi médiával kapcsolatban érzett szorongás így könnyen egy saját farkába harapó kígyóvá válhat: miközben a FOMO (vagyis a kimaradás miatt érzett szorongás/félelem) enyhítése érdekében még több időt töltünk online (mert megnyugtat minket a tudat, hogy ha már nem lehetünk ott személyesen mindenhol, legalább „képben maradunk”) percről percre rosszabbul érezzük magunkat.

Már megint „ezek a mai fiatalok”…

Ez egy ördögi kör, amiből nagyon nehéz kikászálódni, de azt talán biztonsággal kijelenthetjük, hogy a „nagybetűs élet dolgaival” foglalatoskodó felnőtt és/vagy idősebb korosztály, ha sokszor kényszerűségből is, de könnyebben el tud vonatkoztatni, mint a digitális világban szocializálódó generáció tagjai – akik megdöbbentően sok időt, akár 4-8 órát is eltöltenek a közösségi média vonzásában.

Egy vizsgálat szerint a FOMO-val leginkább a 18-33 éves korosztály érintett, a megkérdezettek kétharmada úgy nyilatkozott, hogy rendszeresen átéli a szorongásnak ezt a fajtáját.

Náluk talán csak a tinédzser korosztály kitettebb: mivel ők folyamatosan az online világban töltik az idejüket, zsigeri szinten részévé vált az életüknek a kimaradástól való félelem és az, hogy másokhoz hasonlítgassák magukat.

A probléma ezzel a szüntelen aggodalmaskodással és összehasonlítgatással az, hogy mivel megállás nélkül csak azzal vannak elfoglalva, hogy mások mit csinálnak, és/vagy hogyan értékelik őket, még jobban lemaradnak a saját életükről. A FOMO miatt érzett szorongás és a közösségi média által tartott rettenetesen torz tükör szüntelenül kifelé irányítja az egyébként is törékeny énképpel rendelkező fiatalok figyelmét, akinek így nem marad idejük arra, hogy ebben az intenzív időszakban befelé, a bennük zajló sokféle érzelmi folyamatra, azok feldolgozására fókuszáljanak.

Márpedig ha erre nem marad idő, az könnyen az identitás kialakulásával kapcsolatos nehézségekhez, a már említett alacsony önértékeléshez, önbizalomhiányhoz és folyamatos bizonytalankodáshoz vezethet.

Rémisztő statisztika

Egy ausztrál szervezet, (National Stress and Wellbeing in Australia Survey) felmérésének eredményei alapján a megkérdezett tinédzserek 60 százaléka aggódott már amiatt, hogy a barátai nélkülük érezték jól magukat, és 51 százalék mondta azt, hogy szorongást élt át, amikor nem tudta, hogy a barátai mit csinálnak éppen. A kutatók emellett szoros összefüggést találtak a digitális eszközök használata, valamint a stressz és a depresszió magas szintje között.

És ami még ennél is rémisztőbb: az Amerikai Addiktológiai Központ (American Addiction Centers) felmérése szerint a FOMO jelenségével összefüggésben, egészen pontosan azért, hogy lépést tudjanak tartani a barátaikkal, vagy azokkal a celebekkel és influencerekkel, akiket követnek a közösségi médiában, a tinédzserek nyomást érezhetnek a droghasználattal és az alkoholfogyasztással kapcsolatban is. Emellett a FOMO szorításban felnövő tinédzserek kevésbé elégedettek az életükkel, ami különösen sebezhetővé teszi őket a mentális egészségük szempontjából.

Az elégedetlenséget a közösségi média által mutatott, és már említett, rendkívül torz tükör is magyarázza. Az influencerek Youtube-, Facebook- és Instagram- csatornáin ez a generáció nap mint nap azt látja, hogy az élet mennyire bulis/vicces/pörgős/vagány/csillogó.

Az idővonaluk elképesztően sűrű, ahogy az ott megjelenő „állati profin összevágott” videók is, amiből azt a következtetés vonják le, hogy nekik is ilyen sűrű életet kell(ene) élniük. Nem maradhatnak ki egy buliból sem, nem hagyhatnak ki egy poént sem, és ha valahogy nem kapcsolódnak be a körforgásba, – legalább kommentek, reakciók formájában – akkor gyakorlatilag nem is léteznek – vagy, ahogy azt a (szerintem borzalmasra sikeredett) reklámszlogen is tartja: „ha nem posztolod, meg sem történt”.

Ami a sztoriból kimarad

Ami viszont a sztoriból kimarad, azok az érzelmek… Sajnos, ahogy nem marad idő azokat feldolgozni, a nagy pörgésben nem marad idő arra sem, hogy átérezzük egymás örömét vagy fájdalmát. Azt, hogy valaki erre képes, empátiának hívják, és éppen ez az, amire a leginkább szüksége lenne ebben a kegyetlen, cyberbullying-nak teret engedő online térben szocializálódó fiataloknak.

Ezért, amikor az online világ és a közösségi média veszélyeiről „huhogó” szakértők figyelmeztetéseit letudjuk azzal, hogy „a többi generációról is ugyanezt állították, mégis felnőttünk valahogy”, akkor érdemes emlékeztetni magunkat, hogy lényegében az emberi kapcsolatok egyik, ha nem a legértékesebb összetevője, az empátia forog kockán.

Ahhoz, hogy egy pillanatra átérezzük ennek a jelentőségét, képzeljünk egy világot, amiben nincs empátia, ahol nemcsak idő nem marad arra, hogy átérezzük egymás fájdalmát, örömét és bánatát, hanem egész egyszerűen nem képesek rá az emberek.

Egy ilyen világban nincs idő belenézni egymás szemébe, nincs idő egy jót beszélgetni. Egy ilyen világban nincs bizalom és nem létezik érzelmi biztonság sem. Ez a világ egy kegyetlen és embertelen világ, és én nem szeretnék egy ilyen világban élni.

A cikk, a hamarosan mozikba kerülő, FOMO című film kapcsán készült. 

Forrás: BBC; Verywellmind; Psychology Today; Psychologycompass; PsychCentral; HuffPost;

Fotó: Mozinet

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Eszter Judit
Kommunikációs szakember, újságíró. Hisz az önismereti- és terápiás munka sorfordító erejében. Ha kikapcsol, akkor túrázni megy. Vagy jógázni. Ha csinál valamit, akkor azt szívvel-lélekkel teszi. A Pszichoforyou-ra ez különösen igaz.

Pin It on Pinterest

Share This