A futás tényleg az „agyunkra megy” – de nem csak emiatt érdemes belevágni

Szerző: | 2016. 12. 31. | Social&Smart | Olvasási idő: 6 perc

Egy nemrég publikált kutatás alapján úgy tűnik, hogy a rendszeresen futó emberek kiegyensúlyozottabbak, összeszedettebbek, könnyebben és gyorsabban hoznak döntéseket, jobb a memóriájuk és a koncentráció megtartása sem jelent akkora kihívást számukra, ellentétben a mozgást vagy a futást hanyagoló társaikkal.

Repetitív, monoton, de életmentő – mi az?

Egy korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy a futás elősegítheti az idegsejtek termelődését az agy hippocampusnak nevezett területén (amely többek közt a memóriafunkciókban, illetve az érzelmek és a hangulat szabályozásában játszik szerepet). Ezeket a kutatási eredményeket azonban fenntartásokkal kellett kezelni, hiszen a kapcsolódó kísérleteket nem embereken, hanem rágcsálókon végezték.

Örömteli fejlemény, hogy azóta a University of Arizona egy kutatócsoportja embereket (egészen pontosan fiatal felnőtteket) is megvizsgált fMRI segítségével, hogy kicsit jobban utánajárjanak, miként hat a futás az egyes agyterületek között létrejövő összeköttetésekre.

A kísérleteket vezető David Raichlen és az Evelyn F. McKnight Brain Institute Alzheimer kutatója, Gene Alexander, 18-25 év közötti férfiak rendszeresen tájfutó, illetve fizikai aktivitástól tartózkodó csoportjait hasonlították össze mágneses rezonanciavizsgálat (MRI) segítségével.

Az eredményeket közlő tanulmány a Frontiers in Human Neuroscience című szaklapban jelent meg.

Persze, egy újabb „brittudósos” kutatás

…gondolhatnánk, hiszen kismillió hasonló publikáció látott már napvilágot a témában. A valóság azonban ennél valamivel árnyaltabb.

Ahogy azt a szerzők is kiemelik, a legtöbb hasonló kutatás vagy idősebb korosztályokat vizsgált, vagy pedig finommotoros mozgást, és a kezek, illetve a szemek precíz összehangoltságát igénylő mozgásformákra (például a golf) helyezték a hangsúlyt.

Azt azonban kevésszer figyelték meg, hogy az olyan repetitív, kevesebb mozgáskontrollt igénylő sport, mint a futás, képes-e hasonló változásokat előidézni a fiatalabb korosztályoknál is – pedig ez segíthet megérteni, miként változik az agy, ahogy öregszünk, és milyen faktorok képesek ezt befolyásolni.

Több futás = lassabb leépülés?

Az MRI segítségével a különböző agyterületek közötti funkcionális kapcsolatokat elemezték, tehát azt vizsgálták, hogy mely területek mutatnak hasonló aktivitási mintázatot. A kísérleteket nyugalmi állapotban végezték, azaz az alanyok ébren voltak ugyan, de semmiféle mentális vagy fizikai munkát nem végeztek a kísérlet során.

És hogy mit mutattak a felvételek? Nos, az eredmények a futók malmára hajtották a vizet: náluk ugyanis erősebb funkcionális kapcsolatokat találtak több területen is, beleértve a frontális lebenyt, amely például fontos szerepet tölt be a tervezésben, döntéshozásban, illetve a figyelmi fókusz váltásában. Ezen felül a munkamemóriáért felelősnek kikiáltott területek esetében is hasonló eltérésekre bukkantak a kutatók.

Ez alapján feltételezhető, hogy a rendszeresen futó emberek kiegyensúlyozottabbak, összeszedettebbek, könnyebben és gyorsabban hoznak döntéseket, jobb a memóriájuk és a koncentráció megtartása sem jelent akkora kihívást számukra, ellentétben a mozgást vagy a futást hanyagoló társaikkal.

Ráadásul úgy tűnik, hogy a funkcionális kapcsolatok és a résztvevők által bevallott fizikai aktivitás mennyisége erőteljesen korrelálnak. Ez annyit tesz, hogy minél többet futott az illető, annál markánsabb az eltérés. Persze fontos megjegyezni, hogy az még hosszú időbe is telhet, mire arra is választ tudnak adni a kutatók, hogy ezek a fizikai eltérések mennyiben is befolyásolják a fent említett kognitív funkciókat, mint például a döntéshozás.

Az azonban tagadhatatlan tény, hogy,

noha a hosszútáv-futást repetitívnek, monotonnak véljük, valójában számos komplex motoros, sőt, kognitív funkciót is igénybe vesz – mint a tervezés, vagy a döntéshozás -, és ily módon hatással lehet az agy funkcionális kapcsolataira.

Az öregedő agy és a futás esete

A kutatást vezető Raichlen kiemelte: ahogy öregszünk, az agyterületek közötti funkcionális összeköttetések megváltoznak – és ez fokozottan igaz az olyan neurodegeneratív betegségekre, mint például az Alzheimer-kór.

A kutatás eddig ismertetett fejleményei is nagyon biztatóak, de izgalmassá ezen a ponton válik a történet. Könnyen elképzelhető ugyanis, hogy valójában itt rejtőzik az eredmények valódi értéke: a két csoport között eltérést mutató agyterületek a leginkább érintettek közé tartoznak az öregedés során bekövetkező leépülés során.

Lehetséges, hogy ezek a feldúsult kapcsolatok segíthetnek megelőzni, vagy legalábbis késleltetni az ilyen típusú, genetikai rendellenességek és betegségek megjelenését?

Valószínűleg a közeljövőben erről még többet fogunk megtudni, de egyelőre úgy tűnik, nem kockáztatunk sokat azzal, ha magunkra kapjuk a futócipőt: nemcsak alakunk, de agyunk is hálás és pörgős lesz – és bónuszként az öregedéssel járó „tünetek” elodázásának lehetősége is bekerülhet a pakliba.

Persze könnyen lehet, hogy Te ennek ellenére sem tudod elképzelni magadat futócipőben, és még mindig a kifogásokat keresed. Ha így van, érdemes elolvasnod korábbi cikkünket, amelyben olyan sportolókról írtunk, akik súlyos betegségük ellenére is belevágtak – hogy aztán a világ tetejére állhassanak.

Forrás: Neurosciencenews.com

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Anna
Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.

Pin It on Pinterest

Share This