„Evidenciának tekintjük, hogy az intimitás kikopik a kapcsolatokból” – 5 segítő gondolat az impotenciáról

Szerző: | 2017. 03. 03. | Test&Lélek | Olvasási idő: 8 perc

Az impotencia valójában egy esély – állítja Dr. Buda László, orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta, a Szomatodráma módszerének kidolgozója. Ezt a mondatot olvasva benned is az a kérdés merült fel először, hogy mégis mi az, amire az impotencia esélyt adhat?

Dr. Buda László és Szentesi Szilvi

Igen, elsőre talán őrültségnek hangzik, pedig Dr. Buda László és felesége, Szentesi Szilvi, intimitás coach, a BLISS Intimitás  alapítója nem kevesebbet állítanak, mint hogy

az impotencia segítségével az élet kinyithat egy kaput, és magasabb szintre emelkedhet, ha a félelmeinken túl a tudatos önelfogadás útján megszeretjük, megértjük és tiszteljük a testünket és lelkünket.

Korai magömlés, merevedési zavar, visszautasítottság érzés, rossz szexuális élmény esetleg a szexualitás teljes hiánya – hogy csak egy párat említsünk azokból a rettegett témákból, amik a férfiakban félelmet keltenek a saját szexualitásukkal kapcsolatban és amelyekről alig-alig merünk beszélni, pedig nagyon is léteznek és egyre több embert érintenek. Ezért is, azért is kellene erről a témáról többet beszélni, mert hosszútávon ezeknek a tüneteknek a tartós és „kezeletlen” jelenléte, akár orvosilag diagnosztizálható impotenciához is vezethetnek.

A férfiasság zavarának mélyére nézve

Szentesi Szilvi tapasztalatai azt mutatják, hogy három fő területet érdemes megvizsgálni, ha a férfiassággal kapcsolatos zavaroknak a mélyére szeretnénk látni:

  1. Kiégéshez vezető rosszul beidegződő szexuális szokások, például feszültség levezető maszturbáció vagy túlzott pornófogyasztás.
  2. Korábbi kellemetlen, fájdalmas tapasztalatok, abúzusok, félelmek a férfiak múltjában.
  3. Párkapcsolati problémák, amiben nem lehet megkerülni a nők szerepét.

„Egy nő ugyanis, ha nem kapja meg azt az érzelmi vagy szexuális kielégülést, esetleg elfogadást, amire vágyik, akkor vagy a saját „túl sok” intenzitását fogja vissza és teszi kevesebbé magát, vagy a férfi képességeire tesz olyan megjegyzéseket, mint: „Csak ennyit tudsz?”. Az ilyen kijelentésekkel viszont gyakorlatilag kasztrálja a párját, tehát éppen a vágyottól ellenétes irányú folyamatokat indít el a partnerében.

Az eredmény mind a két esetben az intimitás eltűnése a kapcsolatból, ami a szexuális zavarokon át az impotenciáig is vezethet” osztotta meg velünk tapasztalatait Szentesi Szilvi.

Mégis mire adhat esélyt az impotencia?

Dr. Buda László pszichiáter, pszichoterapeuta, a SzomatoDráma alapítója, és Szentesi Szilvi elkötelezetten hisznek a tudatos intimitásban, a szexualitás életminőség javító szerepében és abban, hogy ha ez zavart szenved, akkor nem kudarcot vallottunk, hanem lehetőséget kapunk egy magasabb szintű élet, szexualitás vagy éppen férfiasság megélésére. De mégis hogyan?

  1. Egészként vizsgálva a test és lélek jelzéseit

„Azt tapasztalom, hogy a fent említett tünetek megjelenésekor és akkor, amikor ilyen problémával fordul valaki a kezelőorvosához, kialakul egyfajta orvos-beteg cinkosság. Ez pedig segít elhitetni, hogy mindent megtettünk a gyógyulásunkért anélkül, hogy komolyabb önvizsgálatot tartanánk a betegség kialakulásában elfoglalt szerepünkről” állítja Dr. Buda László, aki azért hozzáteszi, hogy természetesen van olyan eset, amikor egy keringésjavító, vagy vérnyomást szabályozó gyógyszer sokat segíthet a merevedési zavarok fizikai tünetein.

Ugyanakkor szakértőnk szerint a testünk által üzent megbetegedések lelki hátterére is fontos odafigyelni.

„A szexuális prüdéria körüllengi társadalmunkat, ami megnehezíti, hogy erről a témáról akár szakemberekkel is hatékonyan, a kognitív szintnél mélyebbre hatóbban kommunikáljunk.

Éppen ezért tartom különlegesnek és eredményesnek Szilvi masszázs technikáit, amikor egy mélyebb feldolgozási szinten kerülhetnek közelebb önmagukhoz és a testükhöz a férfiak” – folytatta Dr. Buda László, aki ő maga is abban hisz, hogy a testünkkel szeretetteljes elfogadó kapcsolatot kell ápolni, akár az arcunkról, a beleinkről vagy a nemi szervünkről van szó.

  1. Éber ellazultsággal

Szentesi Szilvi szerint az igazi élvezetet és gyönyört hozó szexuális élmény egyszerre ellazult, és mégis kontrollált, amiben talán a legfontosabb, hogy a férfiak megtanuljanak befogadni is egy-egy szeretkezés alkalmával. „Egy tudatosan irányított aktus, amibe élvezettel tud belemerülni a pár mindkét tagja, különleges energiákat képes mozgósítani.

A legtöbb férfi úgy tekint a hímvesszőjére, mint egy használati tárgyra, aminek mindig akcióra készen kell működnie. Ez azonban egy kihasználó kapcsolat, ami kiégéshez és szexuális zavarokhoz vezethet.

Ezért tartom fontosnak, hogy a férfiak megtanulják befogadni is az élvezetet, belemerülni a gyönyörbe, hogy ezáltal növeljék a szexuális önbecsülésüket, és önismeretüket”tette hozzá Szentesi Szilvi.

  1. Tudatos öngyönyörszerzéssel

A nem tudatos, feszültség csökkentő maszturbálás eredményeként a férfiak sok energiát vesztenek el, ami beindíthat egy olyan ördögi kört, – a munkahelyi feszültségekkel és az otthoni nehézségekkel együtt – ami egymást erősítve egyre több energiát vesz el a férfiaktól. Ez pedig magával hozza a szexualitás zavarait, és az önbecsülés csökkenését is.

„Rendkívül fontosnak tartom éppen ezért, hogy a rosszul beidegződött maszturbálási szokások helyett a férfiak tudatosan ismerkedjenek a nemi szervükkel. Tudatos öngyönyörszerzésnek hívom ezt a technikát, hiszen ennek során saját magán tapasztalhatja meg, hogy mi okoz neki igazi élvezetet, hogy tudja elnyújtani az aktust, vagy akár ejakuláció nélküli orgazmust átélni”mondta Szentesi Szilvi.

  1. Ne veszítsd el a kíváncsiságot!

Dr. Buda László úgy látja, hogy a legtöbb férfi mindent problémát meg tud oldani, amíg a férfiasságuk megfelelően működik. Pedig sok esetben éppen ez a kritikus probléma sarkallhatja őket önvizsgálatra az életük derekán egyébként is nagy változásokat hozó események sűrűjében.

„Van bennünk egy velünk született kíváncsiság, ami gyermekként nem hagy nyugodni, hogy mindennek a működését és szerepét átlássuk. Hajlamosak vagyunk ezt elveszíteni az életünk során, pedig ennek segítségével a kapuzárási pánikban megélt félelmek feltérképezése, megértése egy spirituális kaput nyithat meg bennünk egy magasabb szintű önismeret, élet és férfiasság megélése felé.”

  1. Beszélj róla!

„Fontos lenne, hogy a férfiak egymás között is komolyan tudjanak beszélni erről a problémáról. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy létezik egy férfiak közötti cinkosság is, amivel a komoly terheiket elviccelődik, nem veszik komolyan. Legyen szó orvos-beteg vagy baráti kommunikációról, a férfiak csak nagyon ritkán képesek egymással komolyan a problémáik súlyának megfelelő mélységben beszélni. Egy ilyen fórum illetve kommunikáció pedig sok félelemtől, görcstől szabadíthatná fel őket”mondta Szenesi Szilvi.

 +1. Ne törődj bele!

Szentesi Szilvi szerint nagyobb az impotencia mértéke a világban, mint azt gondolnánk. „Fenntartunk egy társadalmi mítoszt, ami evidenciának tekinti, hogy az intimitás kikopik a kapcsolatokból. Beletörődően elfogadjuk, hogy ez az élet rendje. De vajon tényleg ez az élet természetes rendje? Túlélni egy szexualitás, ragyogás és vibrálás nélküli életben? Én nem hiszem” folytatta szakértőnk, aki szerint a beletörődés egyik legjobb ellenszere a Dr. Buda László által említett kíváncsiság szemüvegén keresztül vizsgálni az életünket és a nehézségeinket.

Fotó: itt, itt és itt

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Fekete Anna

Pin It on Pinterest

Share This