„Minél többet nézzük, annál nagyobb bennünk az üresség” – Interjú Tóth Dániellel a sorozatfüggőségről

Szerző: | 2019. 02. 08. | Social&Smart | Olvasási idő: 10 perc

„Csak még egy részt, aztán tényleg alszom…” – ígérjük meg magunknak, ám az egyből kettő, vagy több, vagy akár egy egész évad lesz, másnap pedig karikás szemekkel fogadjuk meg, hogy legközelebb a kedvenc sorozatunk helyett inkább az alvást választjuk. A sorozatok sajátos és varázslatos világában, a lebilincselő történeteknek és szereplőknek nehéz ellenállni, könnyen eshetünk túlzásba, ez azonban észrevétlenül alakulhat át akár függőséggé is.

Egyre több és jobb sorozat vesz körbe minket, amelyek közül szinte alig bírunk választani, némely sorozat főszereplője kultikus ikonná vált, akiknek egy jellegzetes mondata már-már szállóigének számít. A sorozatfüggőség, ami a viselkedéses addikciók – mint a munkamánia, a kényszeres vásárlás, az evészavarok vagy a számítógép-függőség – közé sorolható, egyre gyakoribb jelenség a digitális tér terjedésével. Természetesen egy-két túlkapás nem számít valódi sorozatfüggőségnek – sőt, megkockáztatom, hogy aki sorozatot néz, már biztosan átélte azt, hogy a tervezettnél tovább ragadt a képernyő előtt. De hogyan lesz a „Csak még egy részt!” felkiáltásból sorozatfüggőség? Erről beszélgettünk Tóth Dániel pszichológussal.

A gyakorlatban nehéz meghúzni a határt, hogy hol is kezdődik a függőség, legyen az alkohol, szex vagy számítógépes játék. A sorozatok esetében ez hogyan alakul? Mikortól számít valaki sorozatfüggőnek?

Ahogy általában a függőségeknél, úgy a sorozatoknál is az számít nagy felkiáltójelnek, ha a használat, azaz a sorozatok nézése már nem kimondottan szórakozás, hanem inkább kényszer jellegű. Ilyen kényszeres használat lehet például az, amikor az illető az amúgy számára fontos dolgokat elkezdi hanyagolni, hogy az egész évadot végignézhesse, vagy az is, ha éppen kijött a legújabb rész a kedvenc sorozatából, és azt kell néznie, akár munkaidőben, vagy hajnali 3-kor is, szóval minden más egyebet félretol. Ahogy a kémiai szerek esetében, úgy a sorozatfüggőknél is léphetnek fel elvonási tünetek.

Ez furcsán hangzik, mivel fizikai értelemben valóban nem szerhasználatról van szó, a tünetek ebben az esetben inkább pszichológiai szinten jelentkezhetnek, mint például nyugtalanság, kedvetlenség vagy feszültség. Azonban elképzelhető, hogy ha mondjuk a személy nem tudja elfogyasztani a napi betevő sorozatát, vagy nem áll módjában megtekinteni a kedvenc sorozatából a legújabb részt, akkor emiatt olyan erős stresszt élhet át, hogy az akár fizikai tüneteket is produkálhat, mint izzadó kéz, gombóc érzése a torokban, stb.

Az alkoholt és a különböző drogokat azért használja a függő, hogy valamilyen hatást elérjen, bizonyos érzéseket kiüssön vagy éppen átéljen. A sorozatokat mire használhatjuk?

A sorozatokat is használhatjuk pont ezekre. Sőt, bizonyos aspektusainkat nagyon jól meg tudják csiklandozni a sorozatok, pláne, ha van bennük valami transzcendencia – legyen az egy szuperképesség, világűr, valami epikus vagy bármi, ami nem a szürke mindennapokhoz kapcsolható és túlmutat rajtunk.

Nem az unalmasat és a megszokottat akarjuk látni, amiből amúgy is sok lehet életünkben, hanem azt, amiből kevés van, ami titkos, izgalmas és érdekes. Ezeket a ritka pillanatokat gombnyomásra, „rendelésre” élvezhetjük naponta akár több órán keresztül is.

Ilyen értelemben ez az élet szimulálása is lehet, amivel jól be lehet csapni magunkat: minél többet nézi valaki a sorozatokat, annál kevesebb dolog történik vele a saját életében, és annál nagyobb lesz benne az üresség.

A sorozat lelki gyorskaja tud lenni olyan értelemben, hogy van bennünk egyfajta űr, valami hiány, mondjuk úgy, egy lelki alultápláltság. Amíg nézzük, a sorozat meg tudja adni azt az örömöt, amit akkor érezhetünk, ha befaltunk egy zacskó chipset. Ettől függetlenül azonban ugyanúgy szükségünk van vitaminokra, ásványi anyagokra, amit ez az élmény nem tudott megadni, így csak egyre éhesebbek leszünk.

Erről egyből eszünkbe juthat az a sztereotip kép, hogy a tipikus sorozatfüggő az az unatkozó, középkorú háziasszony lehet, aki romantikus vágyait a dél-amerikai sorozatokon keresztül próbálja kiélni… Mennyire változott ez a kép napjainkra?

Az biztos, hogy a sorozatnézők életkora az elmúlt évtizedben észrevétlenül lejjebb kúszott  a különböző animációs sorozatok, mint például a manga és az anime megjelenésével. Ez önmagában nem lenne gond, de a fiatalok digitális fogyasztása teljes köd a felnőttek számára, akik örülnek és megnyugodhatnak, hogy legalább otthon van a gyerek, biztonságban, nem iszik, nem drogozik – de ha éjszakába nyúlóan sorozatokat néz a szülei tudta nélkül, az bizony már káros lehet.

Mi lehet az a sorozatokban, ami beszippanthatja a nézőt, amitől függőjévé válhat?

A sorozatoknak nagy pszichés vonzereje tud lenni a kontinuitás, az ismétlés. Nagyon megnyugtató tud lenni ebben a kaotikus, kiszámíthatatlan világban az, ha a napjainkban van egy rituálé. Már a stabilitás érzetét tudja adni az is, ha meghalljuk a kedvenc sorozatunk intróját, vagy az a tudat, hogy ma is sorozatot fogok nézni este 8-tól 9-ig.

Ezen kívül sokat számít az is, ha bármiféle módon tudunk érzelmileg viszonyulni, azonosulni a karakterekkel. Ha úgy vagyok vele, hogy nekem mindegy, hogy él vagy hal-e az adott szereplő, akkor messze nem érdekel annyira, mint amikor szurkolok, hogy élje túl, vagy éppen annak, hogy na most már szívja meg, mert nagyon régóta utálom, és azt akarom, hogy haljon meg. Minél intenzívebb érzéseket tudnak kelteni a szereplők, a néző annál inkább invesztálva lesz. 

Hogyan képzeljük el: aki sorozatfüggő, annak mindegy, miféle, csak sorozat legyen, vagy vannak olyan személyiségjellemzők, amelynek mentén eldől, ki melyik sorozattípusra tud rákattanni?

Van átfedés, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy egyféle személyiségtípus csak egyféle sorozatot néz. Mindenki ösztönösen meg tudja találni azt, mire van éppen igénye, de élethelyzettől függően abszolút változhat az, ki milyen sorozatot fogyaszt. Gondolok itt arra, ha valaki unalmasnak és kiszámíthatónak találja a munkáját, annak nagyon üdítő tud lenni egy olyan sorozat, amiben van egy kis scif-i, akció vagy szuperhős-vonal, valami, ami izgalmas és nem hétköznapi.

A másik gyakori jelenség az, amikor az emberek a romantikus igényeiket a karaktereken keresztül próbálják kiélni, a magányukat pedig betölteni a sitcom sorozatokkal, ahol mi is „ott ülünk az asztalnál” a kávézóban, vagy kocsmában.

Van, akinek egy fárasztó munkanap után inkább arra van szüksége, hogy szórakozzon és nevessen egy jót, de olyan is van, hogy teljesen mindegy, milyen sorozatot néz, úgyis háttérzajnak rakja be, és közben nyomkodja a telefonját vagy lapozgat egy újságot. Ez kis mennyiségben nem probléma, de könnyen bele lehet ragadni ebbe. A sorozatok egészséges keretek mellett jótékony erőt tudnak vinni életünkbe: azon kívül, hogy szórakoztatóan el tudunk velük tölteni fél-egy órát, jelenthetnek kikapcsolódást, feltöltődést, így erőt adhatnak a mindennapokhoz.

Miben segíthetnek nekünk még a sorozatok, ha nem visszük őket túlzásba?

A sorozatok tüneti kezelésnek tökéletesek lehetnek. Lehet vég nélkül játszani azt, hogy unom a munkámat, a sorozatokon keresztül élek egy kicsit színesebben, vagy ott élem ki a szerelmi életemet, a kalandvágyamat, vagy azt, amit amúgy nem tudok, vagy ami esetleg nekem se teljesen tudatos. Ekkor csak vegetálok.

De ha veszem a lapot, hogy változásra vágyok, hogy egyébként tudok tenni azért, hogy a szociális vagy magánéletem tartalmasabb legyen, lehetőségem van tanulni, fejlődni, munkahelyet vagy karriert váltani, hogy feldobjam az életem, akkor kifejezetten inspiráló hatással tudnak ránk lenni. Van amúgy egy nagyon érdekes kutatási eredmény, hogy ha egy régi kedvenc sorozatból, mondjuk a Jóbarátokból előveszünk és megnézünk egy részt, az kimondottan tudja turbózni a stressztűrő- és megküzdési képességünket a nosztalgia és az ismerősség miatt.

Mi van akkor, ha valaki későn veszi a lapot, és felismeri, hogy sorozatfüggő? Mi lehet számára a megoldás: úgymond a teljes absztinencia, vagy működhet az, hogy „ma csak egy részt nézek meg…”?

Ismerek olyat, aki észlelte, hogy túl sok sorozatot néz, túlságosan időnyelő számára, és akkor mondta, hogy stop, többet egy részt se. Lehet azt is mondani, hogy csak napi egy rész, ez azonban maximum az egyik fele lehet az egyenletnek, mert ott van a másik fele, hogy megtalálja és betöltse az ember azokat a dolgokat, amiket egykor a sorozatok töltöttek be.

Ha van bennünk egy űr, vagy nem szívesen vagyunk együtt a gondolatainkkal érzéseinkkel, akkor nem igazán vagyunk motiváltak arra, hogy egy rész után ne nézzünk meg még egyet és még egyet. Tehát az a kérdés, hogy a sorozatokon túl mi az alternatíva. Ha az embernek vannak barátai, hobbija, céljai, aktív, tartalmas élete, tehát összességében egy kiegyensúlyozott életmódja, akkor beleférhet a „csak egy rész”. Ha ez nincs meg, akkor tenni kell érte, és ha egyedül nem megy, akkor érdemes segítséget kérni.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Brunner Zsanett Anna
Pszichológus és elfeledett esztéta, aki nehezen ír magáról tőmondatokban. Amiben mindig is biztos volt, hogy szeretne írni, és az emberi lélek finom rezdüléseit felfedezni. Számára az a minden, ha gyöngyöt dobálhat és a semminek örülhet. Folyton zsonglőrködik az idővel és a nagy kérdésekkel, de nem adja fel. Hiába tagadja, örök idealista marad. Meg a nagyon rossz vicceket is szereti.

Pin It on Pinterest

Share This