„Anyaként a távoli jövő is lehet elrettentő” – Interjú Ürge-Vorsatz Diána klímakutatóval, az utolsó percekről, a szülői mintáról és a fiatalok erejéről

Szerző: | 2019. 02. 04. | Social&Smart | Olvasási idő: 12 perc

Pusztító nyári napok, elsavasodó óceánok, minimum 10 centivel növekvő tengerszint, a korallzátonyok eltűnése – néhány dolog az emberiségre váró tragikus eseményekből. Ha a fejünkben messzi-messzi sci-fi jelenetnek is álcázzuk a felsorolást, az közelebb van hozzánk, mint hinnénk. Az utódainkért lépünk, amikor döntést hozunk és változtatunk. Ennek pedig legfőbb része, hogy a gyerekeink számára zsigerivé tesszük a környezettudatos életet. Na meg, menővé! – ahogy azt Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, hétgyermekes anyuka javasolja. Erre pedig a Youtube, a Twitter, az Instagram korában igenis ott az esély. Amíg akadnak 15 éves kamaszok, akik klímacsúcsokon mennek szembe az árral − biztosan.

Fotó: Marco Illuminati/OECD

Tavaly októberben jelent meg az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) friss klímavilágjelentése, amely érezhetően minden eddiginél nagyobb visszhangot keltett. A világhálón, a közösségi média felületein, valamint a nemzetközi médiában is ezt lehetett tapasztalni. Remélhetően a többség szemét felnyitotta azzal kapcsolatban, mit kell tenni azért, hogy a következő tizenkét évben esélyt adjunk a gyerekeinknek a jövőre. Ön, szakmai körökben létezve, hogy érzi: fent, a vezetés szintjén, vagy lent a civilek között tett nagyobb hatást a jelentés?

A különböző országok, gazdasági egyesülések vezetői már régóta tisztában vannak azzal, mennyire nagy a baj. Nekünk IPCC−szakértőknek is valahol sokkoló volt a jelentésben bemutatott helyzet, hogy a 1,5 és 2 fokos felmelegedés közti fél fok is már mekkora károkat okoz – hiszen eddig arról szóltak az egyezkedések, hogy 2 fokon állítsuk meg a melegedést az ipari forradalom előttihez képest.

Azonban ennek ellenére már régóta egyértelmű: komoly lépéseket kell hozni a változásért. Nem is a civilek és politikusok, inkább az idősek és fiatalok között látok nagyobb szakadékot ebben a kérdésben. A jelentés, úgy tapasztalom, a fiatalokat nagyobb erőkkel mozgatta meg: ez pedig rendkívül fontos. Az idősebb generáció nehezen módosít a szokásain, illetve mivel őket már kevésbé érintik az évtizedek múlva fellépő gondok, nem érzik annyira közel a bajt. Viszont a fiatalok érzékenységén rengeteg múlik: ők azok, akik valódi hatást tudnak elérni felfelé és lefelé egyaránt.

Mint például Greta Thunberg, aki a katowicei klímacsúcs sztárja lett?

Igen, ő egy nagyon jó példa arra, hogy mennyire lényeges a számunkra fontos ügyek mellé állni, akkor is, ha szokatlan, akkor is, ha bolondnak néznek. Ezt mondom mindig azoknak, akik félnek nyitni a környezettudatosság felé, mert különcnek nézik őket, amiért kis dobozba kérik a felvágottat, vagy nem fogadnak el zacskót.

Ez a 15 éves lány iskolai sztrájkokat szervezett, hogy felhívja a társai figyelmét a klímaválságra, majd fogta magát és elvonatozott a klímacsúcsra, ahol szó szerint kiosztotta a felnőtteket. Később, – mivel nagyon népszerű lett − meghívták a davoszi világfórumra is, ahol szintén szemébe mondta a sok hírességnek, köztük Bononak is, hogy milyen jogon prédikálnak a környezetudatosságról, ha magángéppel érkeznek egy fenntarthatóságról szóló konferenciára. Pontosan ezekre az erős, hangos megnyilatkozásokra van szükség. Csak így indulhat el valami.

Tudjuk, hogy az üzleti érdekek nagyban megnehezítik a környezettudatosság felé tett lépéseket, mégis a 2015-ös párizsi klímaegyezményben tett vállalások adnak egy iránymutatást a 181 csatlakozó országnak. Ezek megvalósulását ellenőrzi, utánköveti bárki?

A párizsi egyezmény egy nagyon fontos momentum volt, de tudni kell, hogy elképesztő nehezen valósult meg a jogi részét tekintve. Három évvel ezelőtt még a 2 fok alatti felmelegedést kitűzve, senki nem gondolta, hogy évek múltán ennyire drasztikus változás következik be. Mindenki apró, kényelmes vállalásokat tett, hiszen nem akart lemaradni a többi országhoz képest: nem kockáztatta, hogy romoljon a versenyképessége.

Világbíróság nincs, világbörtön sincs, ahova a nem szófogadó országokat bezárhatnánk, és büntetés sem, ha valaki nem tartja be a fogadalmait. Viszont, ha minden megvalósul, amit az egyezmény magában foglal, akkor is csak a 3-4 fokot érjük el az évszázad végére, ami lövell majd tovább. Ez pedig már régen nem elég. Nehéz a megfelelő politikai elköteleződés: sok érdeket kell egy kormánynak kielégíteni, nem egyszerű például megszüntetni olyan kényelmi dolgokat, mint a műanyagzacskó, vagy a szívószál. Épp ezért fontos minden irányból megmozdulni: ha nagy a civilek felől a nyomás, a vezetés is könnyebben hoz nagy léptékű döntéseket.

Említette, hogy aki változtat, gyakran kényelmetlenül érzi magát, mert sajnos ő hat különcnek. Talán ezért is jó célcsoport a gyerekek korosztálya. Amellett, hogy nyilván a kicsik jelentik a jövőt, őket nem is frusztrálja, ha nem úgy cselekednek, mint mások.

Pontosan, de közben a nekik mintát mutató felnőttek részéről is fontos, hogy ne különcnek, hanem hősnek érezzék magukat, amikor lemondanak a műanyagról, vagy használt terméket vásárolnak a reklámozott új helyett. Minden nagy forradalmárra furcsán néztek először, de aztán mégis követték őket.

Sokszor tapasztalom, hogy az egészen kicsi gyerekek fogékonyabbak a természet problémáira, és ők nevelik a szüleiket. Plusz kukát kérnek otthonra, mint az óvodában látták, vagy épp eldöntik, hogy kevesebb húst fogyasztanak.

A szelektív hulladékgyűjtés fontos otthon és az intézményekben, a gyerekeknek móka is, a színes kukák látványa érdekes. De tudatosítani kell, hogy a válogatás nem elég. Eddig a szelektív hulladék Kínába vándorolt, de már nem vállalják a feldolgozást, ahogy a most ügyeletes Indonézia és Malajzia sem fogja sokáig, ugyanis az újrahasznosítás rettenetesen nagy környezetszennyezéssel jár, nem beszélve arról, hogy egy alacsonyabb minőségű dolgot eredményez, mint amiből feldolgozták. Tehát a legfontosabb a hulladék keletkezésének a megelőzése (a csomagolóanyagok, eldobható termékek használatának kiküszöbölésével), és csak a maradék kerüljön a szelektívbe.

Ön hétgyermekes anyaként milyen hétköznapi praktikákat tud említeni a szemétválogatáson kívül, amely nagy segítség a Földnek, illetve amelybe könnyen bevonja a gyerekeit?

Az idejét sem tudom, mikor vettem utoljára műanyagfóliát, papírtörlőt, vagy más eldobható csomagolóanyagot. Az alufóliát is kerülöm, inkább olyan tepsit veszek, amelynek van teteje, vagy egyszerű fémtálcával helyettesítem azt. A hűtőben nem fóliával fedem a frissen tartandó élelmiszert, hanem lefordított tányérokkal borítom, vagy lezárható üvegekbe teszem. A gyerekeimnek ez természetes, mint ahogy az is, hogy a szendvicsüket nem csomagolják szalvétába vagy zacskóba. Az elhasznált lisztes és cukros zacskókat tisztítom ki, azok teljesen megfelelnek a célnak. Számukra egyértelmű, hogy az ünnepekre sem használunk csomagolópapírt: barna papírba tesszük az ajándékot, és magunk rajzolunk rá. Ha szűk családon kívül ajándékozunk még direkt rá is írjuk: újrahasználni menő!

Ők így is érzik, vagy inkább úgy tapasztalják: kilógnak?

Kényes időszakokat megéltünk mi is, például a kiskamaszkort, amikor néhanapján cikinek találtak egy-egy dolgot. Ők egy nagy Regnumos közösség tagjai, ahol nagyobb gyerekek foglalkoznak kisebbekkel, rengeteg a közös program. Egy-egy eseményre vinni kellett szendvicseket és középre az asztalra betenni, hogy mindenki válogathasson. Előfordult, amikor az említett lisztes zacskókat nagyon szégyellték. Akkor rugalmas voltam, mert alapvetően ebben hiszek: engedtem nekik mást használni. Aztán évekkel később, amikor ők lettek vezetők a közösségben, már kötelezővé tették, hogy mindenki így csomagolja, amit hoz. A kamaszos tagadás után az igazi érték megmarad.

Ez a történet és Gretaé is rávilágít, hogy a kamaszok iszonyú fontos célcsoport a környezettudatosságról szóló kampányt tekintve.

A tinédzserek lételeme a lázadás, szerintem a szülőnek érdemes ezzel a ténnyel eljátszani, hogy az ellenállásukat ebbe az irányba terelje. Nem kell direkt mondani, inkább rávezetni őket, hogy a mi generációnk ezt még másképp, nem jól csinálta. Ennek pedig ők fogják meginni a levét, hát ne hagyják annyiban. A Twitter, a Youtube tele van érdekes videókkal, például világhírű klímakutatók vlogjaival, akik kimondják: ezt bizony mi szúrtuk el, álszentek vagyunk. Hihetetlen ezek nézettsége, a kamaszokat ugyanis motiválja, hogy lehet és kell jobban csinálni, mert a kezükbe kell venniük a jövőjüket. Azt hiszem, ez az igazi kulcs. Egyértelművé tenni: a környezettudatosság menő.

Egy kisgyerek számára a trendiség mégsem feltétlenül izgalmas. Őket vajon mivel lehet leginkább megfogni?

A szüleiken keresztül: a jó példa a legjobb nevelő. A tinédzserek mellett egyértelműen a kisgyerekes anyák a legfogékonyabb közönség, akiket valóban, zsigerileg foglalkoztat a gyerekeik, unokáik, dédunokáik jövője. A női beleérzés nagyon erős, anyaként a távoli jövő is lehet elrettentő. Sok közösség alakul, akár a világhálón is, amelyet összefog egy-egy környezettudatos célkitűzés: például a mosható pelenka, vagy a műanyagmentes játékok, a vegyszermentes háztartás. Ezek rendkívül fontos mozzanatok.

Egy kicsi gyereket a mindennapi történések, a hétköznapi feladatok érdekelnek leginkább: nekik könnyű mesélni a szelektív kukákról, arról, miért fáj a Földnek az szemét, a sok műanyag, a rengeteg kibocsátott káros anyag. Lehet erről beszélni az ő nyelvükön, és igenis már egy óvodás is érezhet büszkeséget, hogy az ő élete, nevelése nem okoz akkora kárt.

Úgy tapasztalom, a gyerekirodalom, a színház, a zene is egyre inkább nyit a környezettudatosság kérdése felé.

A művészet ereje itt is nagyon lényeges! A gyerekeknek a mesék szereplői a hőseik, kell az ő példamutatásuk. Tavaly például „E-On Energy Globe” különdíjat kapott egy bábelőadás, éppen a témaválasztás fontossága miatt. Ma már születnek szándékosan hasonló témájú mesék, de vissza lehet nyúlni a múltba is. Schmidt Egon madaras könyvei, vagy Fekete István történetei mind a természet szépségéről, harmóniájáról szólnak, amivel együtt kell élni, amit meg kell érezni, élni.

Ez az alapja mindennek: fogékonnyá tenni a gyerekeket a szépre. Darázsgarázst építeni közösen a kertben és megfigyelni a beleköltöző rovarokat. Télen etetni a madarakat, tavasszal tanulmányozni a virágokat, a pillangókat, a fákat, a fecskéket. És elmesélni, hogy az ő fennmaradásukhoz szükség van például a szúnyogokra. Ezért le lehet mondani az irtás kényelméről, felöltözni hosszú ujjúba, és elviselni néhány csípést. Nem nagy áldozatok azok, amelyeket a Föld kér tőlünk.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Széles-Horváth Anna
Újságíró. Három gyermek édesanyja. Igaziból Galagonyalány. Foglalkoztatják a lélek dolgai. Ha kell, bátran kérdez, de többnyire ír. Blogot, cikket, interjút. Nyughatatlan természet, mindig csinál valamit. Többek között a Pszichoforyou cikkeit.

Pin It on Pinterest

Share This