„Találjuk meg közösen, mi az, ami elé várakozással tudunk tekinteni” – Iskolakezdés kicsiknek és nagyoknak

Szeptember első napjaiban járunk, ami azt jelenti, hogy hivatalosan is „becsöngettek”: gyerekek, szülők és pedagógusok százai kezdik meg a napokban az iskolaévet. Azonban akár örömmel kanyarítjuk a vállunkra kora reggel a telitömött hátizsákot, akár szorongással telve lépünk be csengetéskor az iskola kapuján, egy biztos: a nyári szünet vége gyereknek-felnőttnek egyaránt stresszt jelenhet. Szigeti Réka egészségfejlesztő szakpszichológust, a Sulinyugi program szakmai vezetőjét kérdeztük arról, mi teheti könnyebbé ezt az időszakot.

„Örülsz, hogy kezdődik a suli?” – a kérdés, amit valószínűleg minden gyerek megkap az évnek ebben a szakában. Te hogy látod: örülnek? Egyáltalán: szeretnek még iskolába járni a gyerekek?

Az elsősök mindenképpen – ott még megvan a várakozás izgalma, a „most már nagy vagyok” varázsa. Később azonban az, hogy szereti-e a gyerek az iskolát, nagyban függ attól, milyen élményei voltak vele kapcsolatban korábban. Összetett kép ez, hiszen minden gyerek más és más: van, aki élvezi a rendszerességet, azt, hogy így jobban strukturált az ideje; van, aki annak örül a legjobban, hogy viszontláthatja a barátait. Természetes, hogy azért a nyári „lébecolós” napokat mindenki sajnálja, ezért az öröm mellé egy kis szomorúság is mindig vegyül ilyenkor. 

Sajnos olyan is akad, akinek az otthoni stressz elől jelent egy kis menekülést az iskola. Általánosságban az figyelhető meg, hogy abban, szeretik-e a sulit a gyerekek, sok tényező játszhat szerepet attól kezdve, hogy milyen sikerélményeik voltak előzőleg, hogy vannak-e barátaik, vagy hogy milyen hangulat uralkodik az osztályukban.

Ez a hangulat, ahogy mostanra már tudjuk, nem mindig felhőtlen: nem „csak” tanulás, de sokszor hatalmas mennyiségű stressz is vár az iskolába visszatérő diákokra. Mi az, ami leginkább megterhelő lehet számukra?

Elsősorban az elvárások, azaz az úgynevezett akadémiai stressz, a jegyek megszerzése. Persze, rengeteg másik faktor van még, ami szerepet játszhat: ilyen például a strukturálatlan szabadidő hiánya; az, hogy a tanítással és a különórákkal együtt nem ritka, hogy este nyolcig vannak befogva a gyerekek, és épp csak vacsorázni marad idejük a nap végén.

Nem szabad elfeledkezni a kortársak véleményéről sem: egy szorongó gyereknek megterhelő lehet azon őrlődni, mit gondolnak majd róla a többiek, elfogadják-e, sikerül-e beilleszkednie közéjük.

Valami azt súgja, nem ért még véget ez a felsorolás…

Nem bizony. A stressznek része az a rengeteg inger is, ami szünet nélkül ér minket. Nem csak a digitális világból áradó információtengerre gondolok, de magára a fizikai környezetre is: arra, amikor 28 gyerek van egy térben összezárva, és ha már csak sóhajt vagy füzetet lapoz közülük néhány, az is jár egy alapzajjal – hát még ha beszélgetnek, kérdeznek, hangoskodnak is…

Mindezek mellett pedig azzal is számolni kell, hogy ha a szülő otthon túlságosan sok stresszel küzd – ami, valljuk be, elég gyakori manapság -, az mindenképpen begyűrűzik a gyerek életébe is, akinek ez az iskolai viselkedésén is nyomot hagy majd. Ez hatással van a pedagógusra is, akinek a stressze szintén visszahat majd a szülőre és a gyerekre is – ez bizony egy ördögi kör, ha nem kezdjük el valamelyik pontján kezelni a stresszt.

Mi az, amit például szülőként tehetünk, hogy kicsit megkönnyítsük a stresszel való megküzdést, különösen most, az iskolakezdés idején?

A nyári szünet végén lényegében el kell gyászolnunk a szabadságot. Persze, a tervezettségnek is van  jó oldala, de a legtöbben azért jobban szeretjük a semmittevést, pihenést, strukturálatlan szabadidőt.

Ennek az elengedésében olyan dolgok lehetnek leginkább a segítségünkre, amik annyira alapvetőek, hogy talán nem is jut eszünkbe tudatosan figyelmet fordítani rájuk: ilyen például az alvás; az, hogy elegendő, megfelelő minőségű alváshoz jussunk. Ennek hiányában sokkal nehezebb a stresszkezelés.

A serdülők esetében ráadásul jóval nehezebb helyzetben vannak a szülők ebben a kérdésben, hiszen ők már inkább „bagoly üzemmódban” működnek, nem lehet őket csak úgy ágyba parancsolni este kilenckor. Mégis fontos, hogy próbálkozzunk, a koránkelés ugyanis az egyik fő stresszor az iskolakezdés idején.

A másik ilyen pedig az evés: ebben is segíteni kell a gyerekeknek visszazökkenni a megszokott ritmusba. Összességében talán azt lehet mondani, hogy az számít a legtöbbet, ha ezekben a nagyon „alap” dolgokban, a Maslow-piramis legeslegalsó szintjein rend van.

Mit tegyünk, ha nem csak a gyerek stresszes, de mi is feszültek vagyunk?

Nagy igazság, hogy ha mi rendben vagyunk, ő is rendben lesz – ám ez nem azt jelenti, hogy titkoljuk, nyeljük a feszültséget, hanem azt, hogy igyekezzünk kezelni, ha felüti a fejét. Az iskolakezdés a szülőknek is megterhelő időszak lehet, hiszen megváltozik az addigi ritmus, új teendők, elintéznivalók lépnek be a mindennapokba, különösen azokban a speciális helyzetekben, ha most lesz a kis ovisunkból iskolás, vagy éppen az alsósunkból felsős, a felsősünkből gimnazista.

Ekkor mi is jobban igénybe vagyunk véve, és fontos, hogy a negatív érzelmeket feldolgozva, azokat áthangolva vágjunk neki az új iskolaév kezdetének. Keressük és találjuk meg benne a pozitívumokat, igyekezzünk örülni annak, hogy még ha kicsit kaotikus is az indulás, a gyerek előtt új lehetőségek nyílnak meg, új dolgokat tanulhat, fejlődhet, barátokat szerezhet.

Ezzel az áthangolással a gyereknek is sokat segíthetünk: megkérdezhetjük tőle is, minek örül a legjobban az iskolakezdésben. Ha már „többedikes”, beszélgethetünk arról, ő mit vár a legjobban, mi az, ami esetleg hiányzott a nyáron; megnézhetjük együtt az órarendet, a tankönyveket, és megkereshetjük, mi az az örömteli tevékenység, ami miatt mégis jó egy kicsit, hogy véget ért a nyár.

És hogy teljes legyen a kör: hogyan érdemes pedagógusként kezelni az iskolakezdés változásait?

A korábban említett áthangolást pedagógusként is hasznos lehet kipróbálni: megvizsgálni a saját céljainkat az adott tanévre, megnézni, milyen gyerekekkel dolgozunk majd együtt. Ha ismeretlen az osztály, készülhetünk az első találkozásra; ha már nem, jóval több információ birtokában tervezhetünk előre.

Pedagógusként is örülhetünk akár már szeptemberben is annak, hogy ebben az évben is várnak majd ránk szünetek, továbbképzések, érdekes, izgalmas programok. Erőforrásként pedig sokat segíthetnek ilyenkor azok a rutinok, amikhez az ősz kezdetével visszatérünk: egy kávé reggelente, iskolába menet a kedvenc kávézónkban, vagy éppen az őszi szezonban újrainduló kedvenc sorozatunk, amiból megjutalmazzuk magunkat egy-egy résszel esténként.

Felnőttként hogyan mondhatjuk el, mutathatjuk meg a gyerekeknek, hogyan kezeljék a feszültséget?

A stresszkezelés módszerei legfőképpen akkor hatékonyak, ha nem csak elmondjuk, hogyan kell csinálni, de segítünk is felismerni a gyerekeknek azokat a helyzeteket, amikor valóban hasznukat vehetik. Ha akkor figyelmeztetjük egy mély levegőre, hosszú-hosszú kilégzéssel, amikor látjuk, hogy szorong, ideges.

Ilyenkor fontos, hogy jelezzük, észrevettük, hogy feszült, de ne akarjuk rögtön megoldani a stresszt kiváltó helyzetet, helyette először mi magunk törekedjünk arra, hogy visszanyerjük, vagy megőrizzük a nyugalmunkat. Fontos, hogy ebben is példával járjunk elöl: emberek vagyunk, igenis, idegesek vagyunk néha, mert mindenkivel történnek bosszantó, kellemetlen vagy rossz dolgok.

Sokat segíthet a humor, egy kis biztatás; az, ha tudatosítjuk, bármilyen rossz is most, el fog múlni – hiszen ha valamiben, ebben biztosak lehetünk.

Hogy nézne ki szerinted egy ideális első nap az iskolaév kezdetén?

Ez szerencsére olyan dolog, amire a pedagógusok, szülők, gyerekek rendkívüli találékonyságának köszönhetően rengeteg jó példát találhatunk a gyakorlatban. Úgy gondolom, ideális évindítás lehetne, ha minden gyerek elmondhatná, mire lenne szüksége az adott iskolaévben; ha kapna valamilyen kis biztatást, bátorítást, amit magával vihet. Hasznos lehet az is, ha a tanárok és a gyerekek közösen megbeszélik, mit várnak a következő tanévtől; és együtt megnézegetik a tankönyveket, vagy akár a naptárat, hiszen az is fontos, hogy a rutinból kicsit kizökkentő ünnepekre, kirándulásokra is készüljünk.

Jó, ha van egy kis egymásrahangolódás, amikor visszatérünk az iskolába: ha megoszthatjuk egymással a nyári élményeket, pillanatokat, mielőtt elkezdjük a közös munkát. Erről biztosan sokaknak vannak emlékei a saját iskoláskorukból, így akár egyik este otthon is kipróbálhatunk valami hasonlót, hiszen a szeptember sokszor a szülők számára is egy új kezdetet jelent a munkában (a szabadság, vagy a nyári időszak végét). A legfontosabb az, hogy az iskolakezdés időszakában hagyjunk teret, időt arra, hogy mindannyian átálljunk őszi „üzemmódba”, és találjuk meg közösen, mi az az új tanévben, ami elé várakozással nézünk.