AdvertisementAdvertisement

“Egy krízishelyzet rámutat a közös útra, de a különbözőségekre is” – Kapcsolataink a karantén tükrében

Szerző: | 2020. 04. 09. |

Úgy tartja egy régi mondás: „bajban ismerszik meg a jó barát”. Biztosan tapasztaltátok már, hogy ebben bizony van igazság, és az igazán szorító helyzetekben szokott letisztulni, kire számíthatunk. A mostani, világjárvány okozta krízishelyzetben sokan érezhetik úgy, hogy kihúzták a talajt a lábuk alól; hogy a világ hirtelen egy szorongással teli, ijesztő és vészjósló hellyé változott. Ez talán azzal is jár, hogy a társas életünk színei megfakulhattak, barátaink elcsöndesedhettek körülöttünk. De vajon mi mindenről szólhat, kik maradnak és távoznak az életünkből ebben a helyzetben, legyen szó családról, párkapcsolatról vagy barátokról?


Külső és belső kríziseink

Amikor annak idején, a pszichológia szakon a krízishelyzetekről és a traumák természetéről tanultunk, az is elhangzott, hogy vannak emberek által okozott, és rajtuk kívül álló, kvázi külső, imperszonális tényezőkhöz köthető sérülések. Előbbire példa, amikor valaki ránk támad az utcán, utóbbira pedig a környezeti katasztrófák (mint az árvíz, vagy egy tömegbaleset).

A koronavírus okozta állapot valahol a kettő között helyezhető el: a levegőben terjedő, láthatatlan, de annál veszélyesebb fertőzésnek, és másodlagos következményeinek vagyunk kitéve. Emellett egy másfajta láthatatlan ellenség is felütötte fejét: a feszültség, amely kikezdi a kapcsolatainkat.

A kapcsolatokban keletkező sérüléseket pedig legalább olyan nehéz (talán nehezebb is) kezelni, vagy első körben, mérlegelni, mint egy természeti katasztrófa következményeit.

A helyzet azonban korántsem egyoldalú: ha érnek is most veszteségek minket a kapcsolatok terén, nem kizárt, hogy új kincsekre is lelhetünk ezen az úton.

Megváltozott szerepek családon innen és túl

A legtöbbünknek most kevesebb tere van mozgásra; lehet, hogy az életünket is kicsit szürkébbnek, egyhangúbbnak érezzük. Sokan kiszakadtunk megszokott rutinunkból, másfajta terhelést rónak ránk a mindennapok feladatai. Persze, az lenne a furcsa, ha ebben a sok – sajnos gyakran negatív értelemben bekövetkező – változásban azonnal komfortosan éreznénk magunkat. Teljesen természetes, hogy ezekben a napokban egy csomó feszültség megjelenik az otthon légkörében is.

Vegyük például a szülők helyzetét: nekik most több szerepben kell helytállniuk, mint valaha, ami megterheli a szülő-gyerek kapcsolatot is. Ráadásul a szabadidős programlehetőségek beszűkülésével, a veszélyeztetett korosztályba sorolható nagyszülők segítsége nélkül jobban el is fáradnak a folyamatos felügyeletben. Ebben a helyzetben az a magabiztosság is meginoghat, amit a szülők a munka területén megélnek, hiszen a gyerekeik mellett most nem csak szülői, de tanári szerepkört is be kell tölteniük, ami – valljuk be – sokaknak teljesen ismeretlen terep.

Érdemes azonban azt is megfigyelni, hogy szülőként ezekbe a problémákba kit és mennyire tudunk bevonni. Akár skype-on vagy telefonon keresztül, van-e bárki a családtagok vagy a barátok közül, akinek merünk beszélni ezekről?

Sok kapcsolat meggyengülhet ebben a feszültségtől túlterhelt közegben. Elképzelhető, hogy azok a barátok, ismerősök, akik nem hozzánk hasonló életszakaszban vannak, vagy más típusú problémákkal küzdenek (például mert nincs (vagy még nincs) gyerekük, vagy van, de sokkal kisebbek), el is maradoznak ebben az időszakban, mert úgy érezhetik, nem tudnak hitelesen, tanácsokkal úgy jelen lenni az életünkben, ahogyan szeretnének.

Lehetnek azonban olyan kötődéseink amelyekre éppen hogy megerősítően hat a jelenlegi helyzet. Kialakulhat például egy közeledés olyan családtagok (barátok, ismerősök) felé, akikkel korábban legfeljebb a tiszteletkörök erejéig tartottuk a kapcsolatot. Lehet, hogy nekik több tapasztalatuk van a gyereknevelésben, és ezért hitelesen tudnak tanácsot adni; de olykor az is elég, ha hasonló cipőben járnak, mint mi, és megoszthatjuk egymással az élményeinket.

Felismerések a párkapcsolat tükrében

A másik olyan terület, amit különösen érzékenyen érinthet a mostani helyzet, az intim kapcsolatoké. Sok minden kiderülhet ezekben a hónapokban. Mennyire tud közös érdekben gondolkodva korlátot szabni az indulatainak a pár egyik-másik tagja?

Képesek vagyunk-e felismeri egymás szükségleteit, azonosítani a másik fél arcán tükröződő érzések alapján, hogy mit szeretne? Mennyire illeszkedik ez a mi szükségleteinkkel, és ha nem, arról tudunk-e partnerien, nyugodt hangvételben beszélni?

Egy kapcsolaton belül most az is kihívást jelenthet, hogy különválasszuk a korábbi vitáktól és a kapcsolatban megjelenő feszültségektől a jelent. Kiderül, tudunk-e egymás támaszai lenni, reménykedni a nehéz helyzetben. Nem csak az otthoni feladatainkat kell összehangolnunk, de például a biztonság, a fertőzésveszély elkerülése érdekében tett intézkedéseinket is.

A közös munkára nem csak a jelenlegi, de későbbi, más természetű krízisek, és egyáltalán, a mindennapi élet során is nagy szükségünk van. Ha belegondolunk, az élet már csak úgy működik, hogy folyamatosan problémahelyzetek, megoldandó feladatok elé állít, legyenek ezek kisebbek vagy nagyobbak. Bármikor jöhet később is egy baleset, betegség, anyagi csőd, amiben kiderül, hogy miből tudunk engedni a másikért; egymásért. Félretenni a büszkeségünket, rugalmasnak maradni, a komfortzónánkat meghaladni – a karanténhelyzet okozta feszültség nagyon szépen rávilágíthat, mennyire fontos mindez egy kapcsolatban.

Eltávolít és velünk marad

Elképzelhető azonban az is, hogy lesznek olyan kapcsolataink, melyeket felőröl a járvány, és az azzal járó élethelyzetek. Amikor arról beszélünk a páciensekkel, hogy miért van az, hogy a számunkra fontos kapcsolatok átmenetileg vagy végleg kikerülhetnek az életünkből, gyakran elmesélek egy számomra különösen kedves hasonlatot.

Ha úgy képzeljük el az életet, mint egy hosszú vonatutat, akkor láthatjuk magunkat utasként. Lesznek útitársaink is, akikkel egy darabig együtt haladunk, de az is lehet, hogy idővel némelyikük leszáll. Lehet, hogy egy szakaszon hosszan kell majd egyedül utaznunk, de egyszer csak felszáll majd egy utas, aki arrafelé tart, mint mi. Ez a jövés-menés, fel- és leszállás maga a változás, tehát az élet állandósága. Abból látjuk, hogy halad, hogy folyamatosan átalakul. 

Ahogy az úticéljaink, úgy a boldogságunk felé vezető egyedi utunk is különbözhet; egy ideig lehet átfedés az emberek haladási iránya között, de nem biztos, hogy végig velünk tart az, akivel együtt indultunk. Ezen az analógián keresztül láthatjuk azt is, hogy a krízishelyzetek építőek is lehetnek, mert rámutathatnak két ember kapcsolatának közös útjára, de ugyanakkor a köztes állomásokban fellelhető különbségekre is.

Békében, háborúban

Minden, a megszokottból kizökkentő akadály vagy krízis fontos mérföldkő is egyben, ami megmutatja az összehangolható és a további munkára szoruló felületeket is a kapcsolatainkban.

Vajon akkor is működnek, amikor baj van, vagy csak a „boldog békeidőkben”? Egy kellemes kávéházi teraszon ülve könnyen lehet teljesíteni az ideális baráti szerepkört, de vajon elbírja a kötelékünk a problémás időszakokat is? Elhidegülnek-e a csak közösségi oldalakon, személyes kontaktus nélkül fenntartott kapcsolatok? Egyáltalán eljutunk odáig, hogy a más felületeken érintkezzünk – a megszokottól eltérően; telefonon, írásban, vagy szakadozó kép és hang mellett beszéljünk a problémáinkról? És lesz, aki fogadja mindezt a túloldalon?

Fontos vízválasztó kérdések ezek, mert bizony lesznek kapcsolatok, amik nem bírják el ezt a megterhelést. Lehet, hogy ez arra mutat, hogy valójában nem volt elég szilárd az egymáshoz fűződő kötődés, ám eddig a közös élmények elfedték a hiányt, pótolták azt, amit csak a bizalom adhatna meg. Sokan leszállhatnak a kabinunkból azon a bizonyos vonaton… Ugyanakkor életleckék garmadáját vehetjük magunkhoz.

Kérdések és tanulságok

Aki a bajban nincs velünk támaszként, vajon mellettünk volt úgy, ahogy kellett volna, valaha is? Értett és ismert minket igazán? Oda-vissza is feltehetjük ezt a kérdést. Látszatkapcsolatokat akarunk, amikél a mennyiség a meghatározó – vagy talán kevesebb, de annál szorosabb kötődést, ami viszont a minőségről szól?

Nagyon nehéz élethelyzet ez a mostani, több szempontból is borzasztóan megterhelő, amit nem lehet elvitatni. De ahogy egy másik régi mondás tartja: „minden rosszban van valami jó”. Használhatjuk arra is ezt a helyzetet, hogy tanuljunk belőle és általa. Többek között a kapcsolatainkról, azok teherbíró képességéről, és persze önmagunkról. Mert akkor tudjuk az életünk útjához megfelelő útitársakat megtalálni, ha először tisztában leszünk azzal, hogy milyen célállomás felé tartunk.



SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szólj hozzá!

Szerző

Barkász Heléna
Klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta jelölt, család- és párterapeuta jelölt. Munkája során igyekszik kerek egészként értelmezni kliensei múltját-jelenét, ösztönözni őket jövőképük formálására, s erre alapozva kéri őket minél személyesebb célok megfogalmazására. Szakmai hitvallása az, hogy a saját személyiséghez igazított motivációk a legtöbb reménnyel kecsegtető iránytűk a változás felé. Ezek megfogalmazására és az emellett való kitartásra ösztönzi a hozzá fordulókat.

Pin It on Pinterest

Share This