“Akkor én most kapcsolatfüggő vagyok?”
„Az érzelmi függőségben élők sokkal inkább vannak kapcsolatban azzal az elképzelt vággyal, hogy milyen lehetne a kapcsolat, mint annak a realitásával, hogy milyen valójában” – állítja Bakó Eszter tanácsadó szakpszichológus, a Pszichoforyou párkapcsolati kibeszélőjének következő vendége, aki szerint, (bár sokan ezt gondolják), fontos látni, hogy a kapcsolatfüggőség nem egyenlő azzal, hogy nem tudok kapcsolat nélkül élni.
A kapcsolatfüggőség sokkal komplexebb ennél: egy önsorsrontó függőségi dinamika, ami egy jól kivehető, ismétlődő kapcsolati mintázat szerint szerveződik. Kicsit olyan, mintha akaratunkon kívül újból és újból ugyanarra a hullámvasútra ülnénk fel, és aztán nem értjük, hogy kerültünk megint oda: egy érzelmileg kimerítő és rendkívül energiaigényes kapcsolatba.
Nem véletlenül fogalmaz úgy szakértőnk, hogy erre a hullámhegyekkel és -völgyekkel teli utazásra „nagyon drága mulatság jegyet váltani. (…) A kapcsolatfüggőség rendkívül sok szenvedéssel és érzelmi fájdalommal jár együtt, és vajmi kevés köze van a beteljesült szerelem biztonságos és békét adó érzelmi közegéhez”.
- Hogyan lehet felismerni ezt a romboló és szövevényes működésmódot?
- Honnan tudhatom, hogy kapcsolatfüggő vagyok?
- Mi jellemző a kapcsolatfüggő emberek kapcsolati dinamikájára?
- Milyen otthonról hozott minták húzódhatnak a háttérben?
- Merre vezet a kiút ebből a lefelé tartó spirálból?
- Hol érdemes kezdeni a gyógyulást?
- Melyek a gyógyulás felé vezető út legfontosabb lépései?
Ha érdekelnek a válaszok, várunk szeretettel!
Várunk Titeket szeretettel, szívvel-lélekkel!
Időpont:
2023. június 22. csütörtök 18:30
Helyszín:
online (Zoom)
Jegyek:
Early Bird jegyek: 2.990 Ft (kedvezményes árunk június 15. csütörtök 18:00-ig érvényes)
Normál jegyek: 3.690 Ft (2023. június 15. 18:00-tól)
Az ár az előadás nyomán készült jegyzetet is tartalmazza, amit utólag, e-mailen küldünk ki a résztvevőknek.
A témák érzékenységére való tekintettel kiemelt figyelmet fordítunk az anonimitásra és arra, hogy a regisztráló résztvevők adatait bizalmasan kezeljük. A beszélgetések után élőszóban nem, de írásban, chaten tudtok kérdezni.
A beszélgetések előtt az info@pszichoforyou.hu e-mail címre várjuk a konkrét kérdéseiteket és azokat a témákat, amelyekről szívesen hallanátok az egyes alkalmakon.
Gyakori kérdések
Szükséges valamilyen előképzettségre az előadáson való részvételhez?
Nem szükséges. Előadásainkra bárki jelentkezhet, előképzettségtől, végzettségtől függetlenül.
Hogyan történik a fizetés?
A fizetés az előadásra való jelentkezéskor történik, online, bankkártyás formában.
Hogyan tudok fizetni, ha nincs bankkártyám?
Jelezd nekünk részvételi szándékodat az info@pszichoforyou.hu email címen.
Mi történik, ha az előadáson nem tudok részt venni?
Résztvevőink számára az előadásról készített felvétel 30 napig visszanézhető.
Ha mégsem tudok részt venni az előadáson, akkor visszaigényelhetem a részvételi díjat?
Az előadás befizetett díját a jelentkezési határidő lejártáig igényelheted vissza. Ezt követően nem tudjuk visszatéríteni az összeget (azonban az indulás előtt a részvételi lehetőség átruházható más személyre, ha valamilyen okból adódóan nem tudsz részt venni rajta).
Tanácsadásnak vagy terápiának minősülnek az előadások?
Nem, előadásaink nem helyettesítik a professzionális pszichológiai vagy pszichiátriai terápiát és tanácsadást. Ezen alkalmakon elsősorban olyan „puha készségek” (soft skills) és önismereti attitűdök elsajátításában segítünk, amelyek nem lépik át a pszichoterápia vagy egyéb szakmai tanácsadás korlátait.
Mi biztosítja az előadások szakmaiságát?
Előadásainkat az adott területen kiemelkedő jártassággal rendelkező szakemberek tartják, akik széleskörű elméleti tudással és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek. Minden előadásunkat, és azok tartalmát a Pszichoforyou szerkesztősége és pszichológus szakértői lektorálják.
“Szeretni tehozzád szegődtem” címmel indított beszélgetéssorozatunkról, valamint a további alkalmakról bővebben itt olvashatsz.