Mondtad ma már, hogy „kövér vagyok“? – ez a baj a „fat talk“- kal

Egyre több nő áll harcban saját testével. A testtel való elégedetlenség, az ahogy látjuk magunkat, szorosan kapcsolódik társadalmunk értékrendjéhez, a nyugati média által képviselt karcsúságideálhoz. Szégyenkezünk, ha nem ütjük meg a hibátlan testtel rendelkező, sosem fáradt, tökélyre retusált „amazonok“ szintjét. Ennek az elégedetlenségnek közel 20 éve hangot is adunk. Nem is kicsit… A jelenség már a tudományos élet képviselőinek figyelmét is felkeltette: a kutatók „fat talk“-nak (tükörfordításban kövér beszédnek) nevezik azt, amikor valaki az alakja, súlya, vonalai miatt önmagát ostorozza. És hogy mi ezzel a baj?

Az elmúlt két évtizedben a verbális megnyilvánulás egy különös fajtája lett uralkodó a serdülő lányok és felnőtt nők körében. A „fat talk“-ot először csak a középiskolás lányoknál azonosították, de napjainkra szinte minden korosztályt elért: talán te is találkoztál már a súlyuk/alakjuk miatt – ha kell, ha nem – megállás nélkül panaszkodó emberekkel, de könnyen lehet, hogy te is kivetted a részed ebből  nagy közös kövér beszédből.

De mi is a fat talk?

Egy olyan beszélgetés, melyben negatívan nyilatkozunk saját magunkról, legfőképp fizikai megjelenésünkről, vagy testsúlyunkról, például amikor nem tudjuk ideálisnak vélt súlyunkat elérni vagy megtartani.

“Olyan kövér vagyok!” “Milyen dagadt a combom!” “Mostanában nagyon sokat felszedtem!” “Most már igazán rám férne az edzés!”. Mondogatjuk akkor is, ha tudjuk jól, hogy ez nem igaz.

Fontos, hogy a fat talk csak társas helyzetben figyelhető meg: kell hozzá egy közlő és legalább egy fogadó fél – aki szintén „beleáll“ az önmarcangoló csevejbe. Tehát miközben az egyik fél negatív kijelentéseket tesz étkezési szokásairól, súlyáról, testéről, az önmagára vonatkozó bántó és vereséget sugalló megjegyzésre a fogadó is hasonló módon reagál. A kezdeményező fél mindig a saját alkalmatlanságára hívja fel a figyelmet, például hogy nem tud ellenállni, ha megkíván valamilyen tiltott ételt, vagy sajnálkozik, hogy nem kitartó a sportolásban.

Miért jelenthet ez az ártalmatlannak tűnő beszédmód ekkora veszedelmet pszichés jóllétünkre?

Amerikai kutatók már bizonyították, hogy:

• a fat talk nagymértékben növeli a testképpel való elégedetlenséget,
• továbbá szorosan kapcsolódik a testkép- és étkezési zavarokhoz is.

A viselkedésbeli következményeket vizsgálva kirajzolódott, hogy a fat talk komoly következményekkel járhat.

Már önmagában káros, ha fültanúi vagyunk, de ha még részt is veszünk benne, az több szinten is hatással van ránk. Egyrészt nem csak a kogníciónkat torzítja – tehát hogy testünket nem elég jónak vagy kifejezetten visszataszítónak észleljük – hanem viselkedésünket is negatívan befolyásolhatja.

Egy ilyen csevej következménye lehet,  például, hogy:

• sokkal többet monitorozzuk magunkat,
• több időt töltünk a tükör előtt – de nem azért, mert gyönyörködünk magunkban, hanem éppen ellenkezőleg…
• egy szigorúbb súlykontrollhoz, túlzott testedzéshez, önsanyargató és túlzottan szigorú diétázáshoz vezethet.

Mindezekből pedig akár különböző pszichés zavarok is kialakulhatnak. Önmagában a fat talk természetesen nem jelent egyenes utat ezekhez, de jelentős kockázatként tekinthetünk rá. Egyszóval mégsem olyan ártalmatlan, mint amilyennek elsőre hinnénk.

Saját magunk másokkal való összehasonlítása bizonyos mértékig normális, de napjainkban egyre többen kizárólag erre a forrásra támaszkodnak önmaguk megítélésekor. Emiatt hajlamosak lehetünk másokhoz viszonyítva olyan következtetéseket levonni önmagunkról, mellyel testképünk tovább torzulhat.

Mit lehet tenni?

A jelenleg uralkodó soványságkultusz ellenére fontos tudatosítani a média  manipulatív hatásait, folyamatosan dolgozni önértékelésünkön, megismerni saját testünket, figyelembe venni adottságainkat.

Ha nem a karcsúság jelenti a kívánatos és mindenáron elérendő célt, hanem egy olyan egészségesebb, sportosabb alak, amellyel  a nádszál modellek helyett önmagunkat képviseljük,

már komoly erőfeszítést tettünk egy olyan testért, amelyben jól érezzük magunkat – egészségesen, testsúlytól függetlenül!

Fotók: itt és itt meg itt

Felhasznált irodalom

Corning, A. F., Gondoli, D. M. (2012). Who is most likely to fat talk? A social comparison perspective. Body Image, 9, 528-531.

Jones, M. D., Crowther, J. H., Ciesla, J. A. (2014). A naturalistic study of fat talk and its behavioral and affective consequences. Body Image, 11, 337-345.

Nichter, M., Vukovic, N. (1994). Fat talk. In: Sault, N. (szerk.) Many mirrors: Body image and social relations (pp. 109–131). New Brunswick, NJ: Rutgers University Press.

Stice, E., Maxfield, J., Wells, T. (2003). Adverse effects of social pres- sure to be thin on young women: An experimental investigation of the effects of “fat talk”. International Journal of Eating Disorders, 34, 108–117.