Miért félünk kimutatni az érzéseinket?

Nem vagyok biztos benne, hogy szeret… Nem mondja elég gyakran. Alig bókol. Keveset beszél arról, mit jelent neki a kapcsolatunk. Persze így én sem terhelem vallomásokkal. Hátha nem akarja hallani. Hátha szakítani készül… Vagy csak ugyanannyira fél kimondani, mit érez, mint én?

Egy kapcsolatban talán az egyik legfontosabb dolog az, hogy képesek legyünk kifejezni az egymás iránti érzelmeinket. Ettől nő a kapcsolattal való elégedettségünk mértéke, és erősödik az egymás iránti elköteleződés, hála és szerelem érzése. Csakhogy ez nem megy mindenkinek könnyen. Sokan úgy érzik, az érzelmek kifejezésének minden pillanata olyasmivel jár, amit nem készek felvállalni: a visszautasítás kockázatával.

Ellentmondó célok

A pszichológus Anna Luerssen és csapata úgy vélik, az emberek egy párkapcsolat során valójában két, egymásnak ellentmondó célt szeretnének megvalósítani.

Egyrészt mindenki boldog, szeretetteli kapcsolatot szeretne felépíteni, másrészt – természetesen – a minimálisra akarjuk szorítani a visszautasítás kockázatát.

Bármelyik irányba indulunk is el azonban, az biztosan aláaknázza a másik célunk megvalósítását.

Ha szerelmet vallunk, vagy bármilyen módon kifejezzük az érzéseinket, elkerülhetetlenül sebezhetővé válunk. És ha nem a megfelelő fogadtatással találkozunk (akár azért, mert a partnerünk éppen munkahelyi gondokkal küzd, vagy egyszerűen máshol járnak a gondolatai), az arra ösztönözhet minket, hogy a jövőben igyekezzünk elkerülni ezeket a helyzeteket. Ráadásul azok számára, akiknek alacsony az önértékelésük, még nagyobb fokú szorongást jelenthet kimutatni az érzéseiket, és szembenézni a visszautasítás kockázatával.

A legbiztonságosabbnak tehát az tűnhet, ha nem teszünk semmit. Hiszen ha nem fejezzük ki az érzéseinket, nem ütközhetünk elutasításba sem, nem igaz? Csakhogy – és ez az, amit igazán érdemes fontolóra vennünk – így arra is csökkennek az esélyeink, hogy igazán boldog párkapcsolatot tudhassunk magunkénak.

Beszélj, hallgass

Luerssen és munkatársai kutatásuk során arra voltak kíváncsiak, milyen hatással van egy pár egyik tagjára, ha a partnere kifejezi az érzelmeit, illetve befolyásolja-e a reakcióikat az, ha a partnerük önértékelése alacsonyabb az átlagosnál.

A vizsgálatban hatvan pár vett részt, akiket rögtön az érkezésük után szétválasztottak, hogy külön-külön kapják meg a kísérletre vonatkozó instrukciókat. A pár egyik, véletlenszerűen kiválasztott tagja lett a „beszélő”, akinek az volt a feladata, hogy mondjon három kedves dolgot a partnerének. A pár másik tagja volt a „hallgató”, akinek az volt a dolga, hogy csendben figyeljen a partnerére, anélkül, hogy szóban bármire is reagálna.

A kutatás vezetői a „hallgatóknak” azt mondták, a partnerük egy egész oldalnyi listából választotta ki a „dolgok, amiket leginkább szeretek a partneremben” beszédtémát. A valóságban ez nem így történt, de Luerssen-ék szerették volna elhitetni a pár másik tagjával, hogy spontán bókokat kap.

Árulkodó hormonszint

A kutatók az interakciót követően nyálmintát vettek a pár mindkét tagjától, majd arra kérték őket, töltsenek ki egy kérdőívet arra vonatkozóan, hogy érezték magukat a kísérlet közben, és egy másikat, amely az önértékelésükkel kapcsolatos.

Az eredményeket elemezve Luerssen és kollégái azt találták, hogy azok a „beszélők”, akiknek alacsonyabb volt az önértékelése, nehezebbnek és kellemetlenebbnek élték meg a feladatukat a kísérlet során, és kevésbé érzelmes bókokat mondtak a partnerüknek.

Korábbi kutatások már bizonyították, hogy az érzelmek átélése megemeli a progeszteron nevű hormon szintjét – az alacsony önértékelésű „beszélők” azonban ezt nem tapasztalták.

Ám a partnereiknél mérhetően magasabb volt a progeszteronszint emelkedése, mint azon „hallgatók” esetében, akiknek a partnere magasabb önértékeléssel rendelkezik. A bókok meghallgatása által kiváltott érzelmi reakció pedig éppen olyan pozitív volt, akár magas, akár alacsony önértékeléssel bíró partnertől származtak is.

A tanulság: ne félj kimutatni

Ahogy Luerssen fogalmazott: „Azok, akik alacsony önértékeléssel rendelkeznek, sokkal kevésbé hajlamosak elhinni, hogy a partnerük számára fontos lehet, hogy ők kimutassák az irántuk érzett szerelmet és pozitív érzelmeiket. Az eredmények szerint azonban nagyot tévednek.”

Ha az önértékelésünk alacsonyabb az átlagosnál, hajlamosak vagyunk inkább az elutasítás elkerülésére koncentrálni egy kapcsolatban. Mivel túlságosan félünk attól, hogy a partnerünk nem megfelelően, esetleg negatívan reagál arra, ha kifejezzük az érzéseinket, biztonságosabbnak érezzük, ha hallgatunk, és nem vállaljuk a sebezhetőség kockázatát. A kutatási eredmények szerint azonban bármilyen nehéznek tűnik is a feladat, megéri túllépni a félelmeinken, hiszen így boldogabbá tehetjük a partnerünket, a párkapcsolatunkat, és – hosszú távon – önmagunkat is.

Forrás: Psychology Today