Te tudod, mit érzel ebben a pillanatban? – Miért lenne fontos a saját érzelmeinkkel is törődnünk?

Szerző: | 2018. 07. 17. | Test&Lélek | Olvasási idő: 6 perc

Az érzelmi intelligencia napjaink egyik közkedvelt, gyakran megírt-megvitatott témája. Bár összetett jelenségről van szó, ami magába foglalja az érzelmek felismerésének, és az azokra való adekvát reagálásnak a képességét is; mégis, a legtöbbször csak arról esik szó ezzel kapcsolatban, hogy hogyan ismerhetjük fel hatékonyabban a körülöttünk lévők érzelmeit. Egy kutatás azonban rávilágít arra, hogy érdemes lehet jobban figyelnünk saját magunkra is – pontosabban arra, mit érzünk.

De hát már csak tudom, mit érzek – gondolhatjuk első olvasásra. Gondoljuk azonban tovább: teljesen biztosak vagyunk ebben? Mindig, minden helyzetben pontosan meg tudjuk mondani, mit érzünk, és azt is, miért?

„Csak úgy valami nem jó”

A mindennapjaink során sok olyan helyzettel találkozhatunk, amikor bizony nem annyira egyszerű pontosan megfogalmaznunk, milyen érzelmek kavarognak bennünk. Valószínűleg sokak számára ismerős: alapvetően jól vagyunk, minden rendben – és mégis, van valami apróság, ami nyomot hagy a hangulatunkon, még ha nem is tudjuk biztosan megmondani, mi lehet az. Előfordulhat, hogy bár olyanok társaságában vagyunk, akiket szeretünk, akikkel könnyű beszélgetnünk, valamiért mégsem tudunk feloldódni. Vagy hogy reggel, ébredéskor hiába várakozással telve nézünk az új nap elé, mégis bujkál bennünk valami futó szorongás.

Hogyan kezeljük ezeket a helyzeteket? Csak legyintünk a felmerülő, nehezen megfogható érzésekre, vagy épp ellenkezőleg, hosszasan morfondírozunk azon, hogyan címkézhetnénk őket? Inkább az előbbi, ugye? Pedig a saját érzelmeink azonosításának képessége fontos szerepet tölt be a mentális egészségünkben.

Csak te tudhatod igazán, mit érzel

Két amerikai pszichológus kutató, Vera Vine és Brett Marroquin vizsgálatában arra igyekezett fényt deríteni, pontosan milyen hatással van lelkünk egészségére az a képesség, amelyet „emotional clarity”-nek (azaz „érzelmi tisztánlátásnak”) nevezünk. Ahogy a kutatók is hangsúlyozzák, ez egy szubjektív folyamat, amely során viszonylagos könnyedséggel tudjuk beazonosítani a saját, pillanatnyi érzelmeinket. És hogy miért olyan fontos mindebből kiemelni a szubjektivitást?

Leginkább azért, mert nincs olyan érzelem, ami kivétel nélkül mindenki számára ugyanazt jelentené. Ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük meg a szomorúságot, a haragot, de még a boldogságot is.

A saját érzelmeink megfelelő olvasása éppen amiatt különösen fontos, mert itt nem áll a rendelkezésünkre külső segítség, vagy valamiféle abszolút, biztos viszonyítási pont – azt, hogy mit érzünk, kizárólag mi magunk tudhatjuk igazán.

A depresszió előszobájában

Vine és Marroquin szerint azért lenne fontos többet dolgoznunk az érzelmi tisztánlátásunkon, mert az eredményeik alapján az kapcsolatban állhat a depresszió kialakulásával. Ennek a kapcsolatnak a hátterében az érzelemszabályozás képessége áll; az, amelyen keresztül befolyásolni tudjuk, mit érzünk, milyen hosszan, milyen intenzitással. Ez a képesség nagy segítségünkre lehet olyan helyzetekben, mint például amikor összeveszünk a partnerünkkel, mert megfeledkezik egy számunkra fontos dolog elintézéséről.

Ha az érzelemszabályozási képességünk megfelelően működik, az ebben a szituációban (egyébként teljesen jogosan) felmerülő negatív érzelmeket is tudjuk kezelni:

szomorúak, dühösek leszünk, talán az is megfordul a fejünkben, hogy a partnerünk valójában nem törődik velünk eléggé – ám mindezen érzelmek mellett képesek vagyunk tovább élni az életünket, és idővel túljutni rajtuk.

Azok számára azonban, akik hajlamosak a depresszióra, ez korántsem ilyen egyszerű.

Rágódás és mindent elborító szomorúság

Vine és Marroquin eredményei szerint ugyanis azok, akik nagyobb gyakorisággal tapasztalnak magukon depressziós tüneteket, nem csupán az érzelemszabályozásban nem „brillíroznak”, hanem hajlamosak a ruminációra, azaz a rágódásra is: újra és újra végigpörgetik gondolatban a negatív eseményeket. Ez azzal jár, hogy valaki, akit a megfelelő szabályozás híján egyébként is hatalmas intenzitással borítanak el a negatív érzelmek, szinte minden idejét azzal tölti, hogy újra meg újra átrágja azt a fájdalmas eseményt, amelyből olyan érzések fakadtak, amiket nehezen tud kezelni…

Ahogy a fentiek alapján sejthetjük, ebből a képletből biztosan nem sok jó sülhet ki. A kutatók hallgatói, majd klinikai mintán is tesztelték a hipotézisüket, mely szerint az alacsonyabb fokú érzelmi tisztánlátás és a rágódás depressziós tünetekhez vezet – és a feltételezés sajnos igaznak bizonyult.

Most akkor mindenki depressziós lesz?

Ezek az eredmények természetesen nem jelentik azt, hogy mindenki, aki volt már hosszabb ideig szomorú, vagy valaha nehezen tette túl magát egy szakításon, biztosan depressziós lesz. A depresszió tüneteit Vine és Marroquin mintáján leginkább az a sajátos együttállás váltotta ki, amikor valaki nem csupán nehezen volt képes felcímkézni az érzelmeit, de mindemellett még hajlamos volt rengeteg időt tölteni a rajtuk való rágódással is.

Mit vihetünk tehát mindebből magunkkal tanulságként? Legfőképp azt, hogy mások érzelmeinek fürkészése mellett a sajátjainkat is legalább ugyanolyan fontos jól ismerni és kezelni. Szánjunk időt arra, hogy megismerjük a saját reakcióinkat, gyakoroljunk, hogy képesek legyünk minél „biztosabb kézzel” azonosítani az érzéseinket! És ha megvan? Próbáljunk tudatosan figyelni arra, hogy ne töltse ki minden időnket a rágódás, és alkalmazzuk azokat a megküzdési módokat, amik számunkra leginkább beváltak a hasonló helyzetekben.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Pin It on Pinterest

Share This