„Csak túléljük az életet, ahelyett, hogy megélnénk azt” – Miért van szükségünk a meditációra és hol érdemes elkezdeni a gyakorlást?

Szerző: | 2017. 09. 24. | Test&Lélek | Olvasási idő: 11 perc

Vannak, akik számára a meditálás a belső képekkel és szimbólumukkal való munkát jelent, míg mások mantrát mondanak. Meditál a buddhista szerzetes, meditál a keresztény szerzetes és meditál a cégvezető is, amikor egy tárgyalás előtt csak a légzésére figyel. Akkor most, ha meditálok, nekem is vallásosnak kell lennem? Hogy is van ez tulajdonképpen? És mi köze mindehhez a mindfulness-nek? Az alábbiakban Dr. Márky Ádám orvos, mindfulness tréner segít választ adni ezekre a kérdésekre.

Az a környezet, amihez agyunk az evolúció során alkalmazkodott és az, amiben most az információs forradalom közepén élünk, köszönőviszonyban sincs egymással. Ebből következik, hogy sok olyan automatizmus van bennünk, amelyek fennmaradásunkat segítik ugyan, de ha nem vagyunk tudatosak, akkor könnyen oda vezetnek, hogy csak túlélni tudjuk az életet. Megélni nem. Tehát van egy probléma, ami miatt egyre több a mentális betegség, egyre több az autoimmun betegség, egyre több a figyelemzavaros gyermek és a boldogtalan ember.

Ezzel párhuzamosan pedig létezik egy módszer, ami pont ezeken segítene – ha csinálnánk. Ez lenne a meditáció, ami egy tulajdonképpen az egész bolygót átszövő, több ezer éves tradíció: ugyanúgy megtalálható a távol-keleti kultúrában, vallásokban, gondolkodásban, mint például az európai kereszténységben.

Viszont abban, hogy ezt csináljuk, vagy rendszeresen gyakoroljuk, éppen a racionalitásunk gátol minket: ha valamit nem értünk, nem tudunk megmagyarázni, modellezni mi, modern és felvilágosult emberek, akkor az nem is létezik, egész egyszerűen nincs helye az életünkben. Cogito ergo sum, ugyebár.

Talán ez a gondolkodásmód volt a legnagyobb akadálya annak, hogy ez a testi-lelki egészségünk szempontjából egyaránt hatékony módszer a XX. századig közepéig nem nagyon terjedt el a modernnek nevezett társadalmakban. Egészen addig ugyanis csak szubjektív tapasztalatok voltak azzal kapcsolatban, hogy ha figyelmünket megengedő, elfogadó azaz ítélkezésmentes módon a jelen pillanatra irányítjuk, attól nekünk jobb lesz.

Szerencsére ez mostanra megváltozott: mára képesek vagyunk tudományos eszközökkel bizonyítani, hogy ettől nem csak jobban érezzük magunkat, de még pozitív fiziológiai változások is történnek a testünkben.

Onnantól kezdve, hogy a racionalitás szintjén is igazolhatóvá vált a tudatos jelenlét gyakorlati haszna, útjára indult a mindfulness, hogy az orvostudománytól, az üzleten keresztül, az oktatásig átszője a nyugati kultúrát is. Mostanra már egyre többen hallanak és tudnak a módszerről, de a kapcsolódó fogalmak még nem teljesen tisztázottak, nem egyértelmű, mikor beszélünk meditációról, relaxációról, vagy éppen mindfulness-ről.

Mindfulness és meditáció

A mindfulness, azaz a tudatos jelenlét olyan állapot, amikor figyelmem tudatosan a jelen pillanatra összpontosítom, megengedő, elfogadó módon. Megfigyelem, hogy mi történik most bennem. Mit érzek, mit tapasztalok – nem megváltoztatni akarom ezeket az érzéseket, csupán megfigyelni. Szinte mindent lehet ilyen mindful módon, azaz a tudatos jelenlét állapotában végezni. Ha rendszeresen gyakorlunk, akkor egyre hosszabb időn át leszünk képesek egyvalamire figyelni, és egyre hamarabb vesszük észre, ha elkalandozunk, miközben egyre elfogadóbbá válunk önmagunkkal és másokkal szemben.

Például ha tudatos jelenléttel jógázom, akkor arra figyelek, hogy az adott pozíció milyen érzéseket generál az izmaimban és a testemben, ahelyett, hogy elégedetlenkednék magammal, mivel a mellettem lévő fickó, aki még csak két hete jár a csoportba, már sokkal jobban csinálja, mint én. Vagy úgy tudok odafigyelni a feleségemre/férjemre, miközben este beszélgetünk, hogy nem a következő napot tervezem fejben, miközben fél szemmel a telefonomra sandítok.

A meditáció pedig a mindfulness formális, és egyben leghatékonyabb gyakorlási lehetősége. A meditáció lényege, hogy gyakorlási és fejlődési szándékkal rendszeresen edzem a figyelmem, hogy képes legyek azt a jelen pillanatra összpontosítani, ugyancsak megengedő, elfogadó módon.

Hogy pontosan mire figyelek, tehát, hogy mi a figyelmem fókusza, az a meditáció típusától függ: figyelhetek egy mantrára, vagy a saját testemre. A lényeg, hogy van egy referenciapont, például a légzésem. Ha észreveszem, hogy elkalandozom, akkor visszahozom a figyelmem arra a dologra, ami annak középpontjában áll.

A meditáció, mint technika tehát a figyelmünk a jelen pillanatra való fókuszálását jelenti. Ha a jelenre figyelünk, akkor fizikailag nincs min stresszelni, így előbb-utóbb kialakul a relaxációs válasz, azaz szervezetünk átvált a nyugalmi tónusra.

Ha hosszan és jól tudjuk fókuszálni a figyelmünket, akkor pedig kialakul egy módosult tudatállapot. Ennek kapcsán nem kell rosszra, vagy a mesterséges tudatmódosítók hatásaira gondolni: ha valaki már meditált, és nem igazán tudta volna megtippelni, hogy mennyi időt gyakorolt, vagy, ha úgy érezte gyakorlás közben, hogy óriásiak a kezei, esetleg nem érezte őket, vagy nagyon könnyűnek érezte a testét, azzal ő jó eséllyel ebben a módosult tudatállapotban „volt benne”.

Ez a már említett figyelmi fókusszal van összefüggésben: mivel ebben az állapotban a figyelem egy helyre koncentrálódik, az agykérgi működés kicsit módosul, alacsonyabb fordulatszámon pörög. Ez okozhatja a fent említett érzetek kialakulását. Ugyanezért segíti a meditáció a kreatív munkát, és ezért jönnek nagyon jó ötletek, megoldások meditáció közben. Ahelyett, hogy agyonhasznált agykérgünk dominálna megint, végre a tudatalattink is szóhoz jut.

De miért is meditálunk? – avagy a mindfulness-piramis

Amikor meditációról beszélünk, akkor sokkal többről van szó, mint egy hasznos stresszkezelő technikáról. Ahhoz, hogy kibogozzuk, mit is takar pontosan ez a fogalom, abból a kérdésből érdemes kiindulni, hogy miért ülünk le meditálni. E kérdés mentén rendszerbe foglalhatóak a különböző meditációk. Olyasmi rendszerbe, mint a maslow-i szükségletek, ahol az alacsonyabb szintek megléte kell a következőhöz. Ez lenne a mindfulness-piramis.

A piramis alja: a stresszkezelő szint

A mindfulness-piramis legalsó foka a teljes társadalomnak szól. Manapság mindenkinek szüksége van arra, hogy megtanulja, hogyan kell megengedő, elfogadó módon odafigyelnie saját magára.  A gondolataira, érzéseire, érzeteire.

Meg kell tanulnunk, hogyan tudunk egyvalamire koncentrálni, és hogyan tudjuk kezelni az állandó agyalásunkat. Ha ezt nem tanuljuk meg, akkor állandóan feszültek és stresszesek, hajszoltak leszünk. Az elménket bombázó információk kényük-kedvük szerint húzogatják figyelmünket ide-oda, mi pedig nem tehetünk semmit.

Tehát a mindfulness-piramis alsó szintjén azért meditálunk, azért gyakoroljuk a mindfulness-t, hogy valamilyen módon ki tudjuk kapcsolni magunkat, össze tudjuk szedni a gondolatainkat, megnyugodjunk, és az állandó teljesítménykényszerünkből átálljunk egy megengedő, elfogadó, létező üzemmódba. Túlélésből megélésbe kapcsolunk. Stresszből relaxációba. Ez egy nagyon jó szint. Van, aki soha nem megy innen tovább, de itt van. Nagyon ügyesen ki tudja magát kapcsolni, ezzel boldog. Naponta tíz percet meditál, és érzi a változást. Azonban, ha valaki rendszeresen gyakorol, akkor előbb utóbb eljut a következő szintre.

Az önismereti szint

A következő szint az, amihez már kell, hogy képesek legyünk hosszabb időn keresztül csöndben megfigyelni és elfogadni gondolatainkat, érzéseinket, érzeteinket. Ide már sokkal kevesebb ember ér el. Ez az a szint, ahol az ember már nem csak akkor ül le, ha már nagyon stresszes, vagy ha már nagyon úgy érzi, hogy mindjárt felrobban…

Itt kezdünk el megismerkedni belső mély világunkkal, önmagunkkal. Lehet ezt belső képeink segítségével, vagy pusztán azáltal, hogy sokat, naponta legalább fél órát ülünk és figyelünk magunkra. Ez egy hosszú út, és valószínűleg nagyon sokan többször abba is hagyják a gyakorlást, mert ez a folyamat már nem mindig kellemes: itt találkozhatunk ugyanis először a „démonainkkal”. Itt kezdjük el igazán megérezni, hogy mi minden rejtőzik bennünk, a tudatalattink mélyén. Sokszor harag, fájdalom, düh, szégyen. És hogy miért érdemes ezekkel az érzésekkel találkozni? Mert így észrevesszük őket.

Ellenben, ha nem vesszük észre, és ezzel együtt nem veszünk tudomást a haragunkról, a dühünkről, a fájdalmainkról, akkor ezek az érzések mind-mind ellenünk dolgoznak. Azért is akadnak el ezen a ponton sokan, mert az agyunk alapvetően nem arra lett kitalálva, hogy ezeket a rossz élményeket részesítse előnyben. Előbb utóbb megjelennek az elhárító mechanizmusok: nincs időm meditálni, most erre nem érek rá, nem adottak a feltételek stb. Ilyenkor mindig lesz egy fontosabb feladat, és ha gyakorolunk is, akkor is csak röviden, „nehogy előjöjjön megint az a szörnyű érzés…” Persze ez sokszor teljesen tudattalanul zajlik, kívülről nézve csak annyi látszik, hogy kevesebbet gyakorolunk.

Tulajdonképpen ezt a szintet szimbolizálja a pusztaság, vagy a sivatag képe. Ha egy szerzetes (felekezettől függetlenül) találkozni akart Istennel, akkor először ki kellett mennie a pusztaságba, a sivatagba, vagy fel kellett mennie a hegyre, hogy egyedül lehessen és megismerje önmagát. Ebbe a pusztaságba tudunk kimenni minden nap a XXI. században a meditációval, ahol saját magunkkal is, és az ezzel járó nehéz érzésekkel is találkozhatnánk. Azonban, ha túljutunk ezen a szinten, akkor rendkívüli mértékben megnőhet a belső stabilitásunk.

Akiket személyesen ismerek, és ezen a szinten járnak, azok végtelenül karizmatikus emberek, akikből magabiztosság, alázat, derű és nyugalom árad.

A transzcendens szint

Ha túljutottunk ezen a szinten, akkor ott vagyunk a piramis csúcsán, ahol az ember már azért ül le gyakorolni, hogy egy nálánál nagyobb hatalommal, vagy Istennel kerüljön kapcsolatba. Minden vallás teteje az a fajta imádság, az igazi jelenlét, ahol nem a dogmák, vagy az ember által alkotott szabályok, csakis a tapasztalás számít. Azonban Istennel való találkozást, vagy a megvilágosodást nem lehet erőltetni, azt nem lehet elvárni, ezt nem lehet elintézni, megcsinálni. Az ember csak jelen tud lenni. Teljesen. Vár és elfogadja, ami van. Pont úgy, ahogy azt eddig is tette és gyakorolta.

Azonban, ha nem tudjuk kezelni a stresszt, ha nem tudjuk a figyelmünket a jelenre fókuszálni, ha nem tanultuk meg észrevenni, megfigyelni, elfogadni és elengedni az érzéseinket, elvárásainkat, akkor hiába akarunk ezen a szintem kezdeni, nem tudjuk megspórolni az előzőeket. A mai kor ember számára a meditáció ugyanis nem ott, a piramis tetején kezdődik.

Azt gondolom, hogy ezért fontosak a különböző, nyugati gondolkodásra adaptált mindfulness alapú módszerek, a relaxációs eljárások, mert ezek által megérthetjük, hogy miként tudunk elindulni a piramis csúcsa felé.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Márky Ádám

Pin It on Pinterest

Share This