Mit árul el rólad a sminked?

Szerző: | 2016. 07. 14. | Social&Smart | Olvasási idő: 8 perc

Persze egy állásinterjún nem feltétlenül a külsőnek kellene dominálnia – bár ez attól is függ, hogy milyen pozíciót célzott meg a jelentkező –, de tagadhatatlan tény, hogy a megjelenés igenis számít. Épp ezért hajlamosak vagyunk nemcsak azon hezitálni, hogy milyen ruhát érdemes felvennünk, de azon is, hogy milyen sminket tegyünk fel. A rúzs már túl sok? A természetes megjelenés túl kevés? Változtat ez egyáltalán bármit is a megítélésünkön? Amennyiben igen, mit és mennyiben befolyásolja mások rólunk alkotott képét?

make up_1

A smink viselése talán megadja azt a plusz önbizalomlöketet, ami átrepít minket a kezdeti stresszen, például állásinterjúk, fontos megbeszélések, esetleg randevúk során. De vajon mit tükröz a velünk szemben ülő(k) számára a  választott smink? Nos, egy új, a Perception (Észlelés) nevű szaklapban megjelent kutatás szerint ez az illető nemétől függ. Az eredményeket a Scotland’s University of Stirling munkatársai publikálták Viktoria R. Mileva vezetésével. A kísérletek során egy számítógépes program segítségével változtatták a résztvevőknek mutatott arcokon a smink mennyiségét, az alanyoknak pedig értékelniük kellett, hogy a képen szereplő személy mennyire vonzó, mennyire tükröz dominanciát, és mennyire tűnik magas rangú, nagy presztízzsel bíró embernek.

Dominancia vs. tekintély

A presztízs és a dominancia nem véletlenül kerültek kiválasztásra, ugyanis korábbi kutatásokban a smink viselése együtt járt a magasabb fizetéssel és státusszal, ugyanakkor a korábbi eredmények alapján a státusz növelése leggyakrabban domináns viselkedés vagy tekintély révén történik.

A kutatás eredményei alapján a résztvevők egyetértettek abban, hogy a smink esztétikai szempontból vonzóvá teszi az illetőt. Azonban csak a nők gondolták úgy, hogy a smink dominanciát, irányító jellemet takar, míg a férfiak a magas presztízzsel, azaz a tekintéllyel társították a kisminkelt női arcokat.

Tehát az, hogy például egy állásinterjú során milyen benyomást hagyunk remélt jövőbeni munkaadónkban, nemcsak a megjelenésünktől, a megnyilvánulásainktól, és az önéletrajzunktól, de a velünk szemben ülő nemétől is függ, amit érdemes figyelembe venni, mielőtt elindulunk.

Így például, ha egy alsóbb pozíciót szeretnénk megszerezni egy többnyire nőkből álló csapatban, valószínűleg jobb a natúr smink mellett maradni. Viszont ha felsővezetői pozíciót célzol meg, vagy előléptetés ügyében tárgyalsz főnökköddel, talán beleférnek az erősebb színek is.

Arról, hogy személyes márkánk milyen szerepet játszik egy állásinterjú során ebben a cikkünkben olvashatsz.

És persze a féltékenység…

A kutatók egy második kísérletet is végeztek, mert kíváncsiak voltak, hogy a nők véleményét mennyiben befolyásolja a féltékenység.

Úgy tűnik, hogy a kérdés felvetése jogos volt, ugyanis a „dominancia” megítélésben valóban nagy szerepet játszott a féltékenység. Sőt, ezen felül a kisminkelt nőket más nők nemcsak, hogy vonzóbbnak gondolják a férfiak szemszögéből, de sokkal könnyűvérűbbnek is ítélik.

lips

Miért is sminkelünk?

Lehet, hogy nem azt kellene fejtegetnünk, hogy miért nem kéne, hogy a smink számítson, hanem azt a kérdést kellene feltennünk: miért szeretik a nők sminkelni magukat?

Az evolúciós pszichológia magyarázata:

annak ellenére, hogy a „szépségideálok” kultúránként eltérőek, bizonyos külső jellegek mindenütt a szépséggel, a kívánatossággal asszociálódtak, és a sminkkel ezeket próbáljuk kihangsúlyozni, hogy partnert találjunk.

Azt már több mint egy évtizede alátámasztották, hogy a sminket viselő nőket nemcsak magabiztosabbnak, de egészségesebbnek ítéljük. Márpedig az egészséges kinézet őseink számára termékenységről árulkodott. De milyen más vonások társulnak ehhez, amelyeket a különféle kenceficék kiemelnek, és mi a bizonyíték rá, hogy valóban működik?

  1. Vörös rúzs: egy 2010-es kutatásban, illetve egy két évvel későbbi kísérletben arra az eredményre jutottak, hogy a vörös rúzst viselő nőket vonzóbbnak ítélik meg, illetve gyorsabban környékezték meg őket az udvarlók szemben a más árnyalatot választó hölgyekkel. Ennek magyarázata, hogy az ajkakban rendkívül sok idegvégződés és hajszálér fut, és épp ezért tudtunkon kívül nagyon sok mindent elárulnak rólunk: ha valami miatt hirtelen stresszelünk, ajkaink szinte kifehérednek, ahogy a vér „kiszalad” az arcunkból. Ezzel ellentétben a vörös, duzzadt ajkak szexuális vágyról árulkodnak.
  1. Púder: a nők menstruációs ciklusuk közepén, peteérésük környékén, illetve, amikor szívesen ágyba bújnának partnerükkel, hajlamosak elpirulni. A púder ezt a hatást utánozza, ami nemcsak a nők érdeklődését erősíti meg, de arról is árulkodik, hogy aznap éjjel nagyobb az esélye az utód megfoganásának.
  1. Alapozó: a bőr egyenletessége egészséget – és ennél fogva termékenységet – tükröz, és elősegíti, hogy az arcot szimmetrikusabbnak lássuk, amely szintén előnyös megítélésnek örvend. Nem is csoda, hogy egy 2003-as kutatásban, ahol a férfiaknak különböző mértékben kisminkelt nőkről kellett eldönteniük, hogy mennyire találják vonzónak őket, a legnagyobb különbséget az alapozó viselésénél találták. Szóval az alapozó alap!
  1. Szemceruza, szemhéjárnyaló, szempillaspirál: a nagy szemeket a babákkal, és így a fiatalsággal kötjük össze, ami szintén a termékenységről árulkodott őseink számára, s kiemelésük ma is növeli a vonzalmat. A fenti kutatás során abban az esetben, ha nőknek kellett más nők szépségéről nyilatkozni, leginkább a szemet kiemelő sminket viselőket ítélték vonzóbbnak.

Az „újkori” párválasztás egyik megnyilvánulási formájának,a Tinder-es ismerkedés népszerűségének hátteréről ebben a cikkünkben olvashatsz.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ezek az eredmények rávilágítanak arra, hogy milyen apró dolgoktól függ, hogy hogyan gondolkodnak rólunk mások, és arra is, hogy mi hogyan és milyen tényezők alapján ítéljük meg a környezetünkben lévőket. A kutatások is alátámasztják tehát, hogy a másokról alkotott vélemény kialakításában napjainkban is óriási szerepe van a sminknek. Az állásinterjú során például egy igényes smink adhat egy kezdeti plusz löketet, azonban annak hiánya valószínűleg pótolható a kompetenciával, a meggyőző önéletrajzzal és viselkedéssel – amelyek hiányát viszont a legprofibb smink sem tudja elfedni. A randevúra pedig mindez fokozottan igaz: a smink vonzóbbá tesz, ami rövidtávon előnyös, hosszú távú kapcsolatokban feltehetően nagyobb sikert aratunk az olyan tulajdonságainkkal, mint a kedvesség vagy épp a jó humorérzék.

Képek: itt, itt és itt

Via

https://www.psychologytoday.com/blog/the-truth-about-exercise-addiction/201606/the-surprising-psychology-makeup?utm_source=FacebookPost&utm_medium=FBPost&utm_campaign=FBPost

https://www.psychologytoday.com/blog/meet-catch-and-keep/201502/5-research-backed-reasons-we-wear-makeup

https://www.psychologytoday.com/blog/spycatcher/200911/the-lips-dont-lie

 

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Szabó Anna
Idegtudomány szakirányon végzett, de tanulmányaiba egy nagyobb csipet pszichológia és mozgástudomány is vegyült. Jelenleg doktori tanulmányait folytatja Franciaországban, szabadidejét futással (sokszor a határidők elől is), túrázással, írással és társasjátékokkal tölti.

Pin It on Pinterest

Share This