„Kezdeni valamit ezzel az irtózatos hiánnyal” – Singer Magdolna Asszonyok álmában síró babák című könyvét ajánljuk

Arról beszél, amiről más hallgat. Ez a mondat fogalmazódott meg bennem, amikor hazafelé tartottam Singer Magdolna Asszonyok álmában síró babák című könyvének bemutatójáról. Bár akkor még nem olvastam, tudtam, hogy a táskámban lapuló kötet nemcsak azért nehéz, mert keményfedeles a borítója – a könyv a várandósság és szülés közbeni veszteségről és a művi abortuszról szól.

Singer Magdolna az Asszonyok álmában síró babák című könyv bemutatóján – „Arról beszél amiről más hallgat”

Singer Magdolna megint egy olyan témához nyúlt, amely Magyarországon (és jó pár másik országban is) tabunak számít. Az író, újságíró, mentálhigiénés szakember évtizedek óta dolgozik gyásztanácsadóként. Nem túlzás azt állítani, hogy a veszteségekkel kapcsolatos lelki folyamatokat nála jobban csak kevesen ismerik – és ez igaz a várandósság és szülés közbeni veszteségre és az abortuszra is. Erről szól az Asszonyok álmában síró babák című könyv második, bővített kiadása, ami éppen egy évtizede jelent meg először.

Hiány

A kötet hatására – amelyben 26 veszteséget elszenvedő asszony története olvasható – azért néhány szempontból javult a helyzet a 10 évvel ezelőttihez képest, de sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy jó pár dolog még mindig nem változott. Sok esetben az érintettek és az ő környezetük sem tud mit kezdeni azzal, ha valakinek ilyen vagy olyan okból kifolyólag megszakad a terhessége. Pedig ez nem egy olyan esemény, amely felett csak úgy át lehet siklani.

Elveszik ilyenkor egy élet, de ez nem jelenti azt, hogy semmivé lesz, mert a magzatukat, vagy kisbabájukat elveszítő asszonyok lelkében is meghal valami – függetlenül attól, hogy saját elhatározásuk, vagy valamilyen külső körülmény vezetett a veszteséghez.

Ezzel az irtózatos hiánnyal pedig muszáj (lenne) valamit kezdeni, mert a veszteség fájdalmának megélése nélkül szinte lehetetlen továbblépni: a teher, amit cipelni kell ilyenkor, olyannyira súlyos, hogy egészen összeroskad alatta az ember.

Valamiért mégsem próbáljuk meg letenni ezeket a csomagokat. Mélyre temetjük magunkban a fájdalmat, hallgatunk arról, amiről beszélni kéne, aminek következtében a tudattalanul lappangó trauma észrevétlenül kerékkötőjévé válhat az életünknek.

A fájdalom színei

Nem hallgattak viszont azok az asszonyok, akik megosztották a könyv szerzőjével a történetüket, amelyekhez teljesen fölösleges szószaporítás bármit is hozzátenni. Magukba sűrítenek mindent, amire ennek a súlyos témának a megismeréséhez szükség van. Ott munkál ezekben a történetekben az anyai ösztön, lüktet bennük a veszteség fájdalma, annak minden színével és tanulságával együtt.

Mert ez a kötet megmutatja a fájdalom színeit, és azt is, hogy a szívszaggató történeteknek a tanulságai valójában kincsek, amelyekre csak a bánat legmélyebb bugyraiban lehet rátalálni, hogy aztán olyan magasságokba repítsenek, mint amilyen mélyre kellett menni értük – ahogy a szerző fogalmaz: a gyász ajándéka a személyiségfejlődés.

A veszteséget át- és megélt asszonyok önzetlenül osztják meg az olvasóval a fájdalommal teli stációkon vezető utazásuk történeteit, amelyek olyasmit tesznek láthatóvá, amit amúgy nem nagyon szokás megmutatni. Ott állnak ezek a történetek pucéran, kiszolgáltatva, tele fájdalommal – pont, ahogy egy elvetélt, vagy művi abortuszon átesett nő.

A különbség csak az, hogy ebben a könyvben a történetek után nincs értékítélet, nincs minősítés, nincsenek felesleges és tétova szavak, szégyenkezve elsuttogott mondatok, vagy béna tanácsok („vegyél egy kiskutyát”, „fel a fejjel” stb.) – és ezek a történetek pont ezért gyógyítanak.

Írásos bizonyíték

Így kellene, és így kellett volna bánni a kisbabájukat vagy magzatukat elveszítő nőkkel is, ahogy a könyvvel bánt a szerző és kiadó. Gondosan, odafigyelve, megengedve, hogy kimondódjon, felbugyogjon a fájdalom, hogy aztán a veszteség okozta sebek szépen lassan behegedjenek. Sajnos a történetek alapján az rajzolódik ki, hogy ennek még csak a közelében sem járunk: egy-két szívmelengető kivételtől eltekintve siralmas, ahogy az egészségügy és a társadalom viszonyul ehhez a témához.

Ezért a könyv létezése már önmagában is nagy jelentőségű, de Singer Magdolna második és bővített kiadásban megjelenő kötetének legnagyobb érdeme, hogy így legalább van valamiféle írásos és kézzel fogható (még inkább az érintettek kezébe adható) „bizonyíték”. Mert ez a könyv egy dokumentum, ami megmutatja, hogy miért kell hallgatás helyett beszélni az abortuszról, a várandósság és a szülés közbeni veszteségről; miért kell hagyni, hogy az anya, ha szeretné, láthassa és elbúcsúztathassa a kisbabáját, ha meghal. Megmutatja, miért

önámítás azt gondolni, hogy egy magzat, vagy egy kisbaba halála egyet jelent azzal, hogy a lelkünkre nincs hatással, ami történt.

Hosszasan sorolhatnánk még, hogy mennyi fontos dolog van ebben a szám szerint 26 történetben, amelyekről külön-külön is egy-egy szívszorító drámát lehetne írni. Csakhogy ezeket a történeteket nem egy forgatókönyvíró, hanem az élet írta – és ír még nagyon sok hasonlót, amelyek itt munkálnak körülöttünk és/vagy bennünk a legtöbbször kimondatlanul, feldolgozatlanul.

Van kiút

Azáltal, hogy Singer Magdolna meghallgatta, lejegyezte és kötetbe rendezte ezeket a történeteket, lehetővé tette, hogy az olvasó azt érezhesse, akár egy szobában is ülhetne ezzel a 26 asszonnyal… Akár csatlakozhatna hozzájuk, és mondhatná tovább a saját történetét; vagy egyszerűen csak hallgatná, mert – ahogy azt a szerző is írja –

„…nem csupán a sorstársaknak adhatnak sokat a történetek. A győzedelmeskedés az emberi sorscsapásokon azoknak is erőt, vigaszt, lelki útravalót nyújthat, akiknek csupán kisebb-nagyobb hétköznapi megpróbáltatásokkal kell szembenézniük.”

Abban, hogy ez az intim és bensőséges légkör ki tud alakulni az olvasó és a könyv között, óriási szerepe van annak, hogy a veszteségekkel foglalkozó gyászterapeuta irodalmi igényességgel nyúl hozzá ezekhez a történetekhez, amelyek ettől (is) fájdalmasan szépek.

De legalább ilyen értékes és fontos a kötet végén megjelenő két tanulmány, amely szakemberek és érintettek számára egyaránt értékes. A katartikus hatású interjúkat összegző és elemző értekezések áttekintést nyújtanak a pre- és perinatális veszteség lélektani folyamatáról, emellett megküzdési módokat és lehetőségeket is felmutatnak. Ahogy a vallomást tevő szülők, úgy ezek az írások is fontos üzenetet közvetítenek: van kiút!

Singer Magdolna: Asszonyok álmában síró babák  (második, bővített kiadás)

Fotó: HVG Könyvek; Stocksnap