„Bármit teszel, SOHA nem lehetsz elég jó” – A nárcisztikus szülő

Szerző: | 2017. 02. 28. | Család&Gyerek | Olvasási idő: 9 perc

Egy szülő számára természetes, hogy örül gyermeke sikereinek, bátorítja és támogatja őt, hogy elérhesse a céljait. Egy kiegyensúlyozott szülő-gyerek kapcsolatban ez így is történik. Ám az egyensúly könnyen felborulhat, ha a szülő nárcisztikus személyiségjegyekkel bír.

Egy korábbi cikkünkben már írtunk arról, milyen viselkedésfajták jellemzőek a nárcisztikus személyiségre. Ahogy akkor is kitértünk rá, fontos megkülönböztetni a nárcisztikus vonásokkal rendelkezőket a nárcisztikus személyiségzavarban szenvedőktől. A nárcizmusról egyre többet hallhatunk az utóbbi években, ami talán annak is köszönhető, hogy olyan társadalomban élünk, amely sokszor akaratlanul is kedvezhet az énközpontú viselkedésjegyeknek.

Erről olvashatsz még a cikkben:

A nárcisztikusokkal nehéz kiegyensúlyozott viszonyt fenntartani: könnyen átveszik az irányítást a munkahelyi-, vagy a párkapcsolatokban. Nem is beszélve arról a különleges helyzetről, amikor az erőviszonyok eleve kiegyenlítetlenek: a szülő-gyerek kapcsolatról.

Felnőttként sem egyszerű, hogy megtanuljuk kezelni a nárcisztikus ismerőseinket. Gyakran a kapcsolat megszakítása tűnik az egyetlen megoldásnak.

De mi történik, ha ez a bizonyos nárcisztikus ismerős az egyik szülőnk? Túlélheti a kapcsolat a gyerekkori sérelmeket, és a későbbi konfliktusokat?

Első lépés: a felismerés

A nárcisztikus szülőkre általában jellemző, hogy fenyegetésként élik meg a gyermekük függetlenedését, még annak felnőttkorában is. Teljesíthetetlen elvárásokkal, manipulációval kényszerítik arra, hogy az árnyékukban éljen, gyakran versenytársként tekintenek rá. A nárcisztikus szülő gyermeke ritkán kap szeretetet csak azért, mert önmagát adja – többnyire csak az elvárt viselkedésért jár jutalom.

Sok szülőre jellemző, hogy magas elvárásokat támaszt a gyermekével szemben, amelyeket szigorúan be is tartat, és a későbbiekben szívesen eldicsekszik másoknak a gyereke teljesítményével. A nárcisztikus szülő esetében azonban ennél többről van szó.

A gyerek önálló törekvései számára elfogadhatatlanok; énközpontúsága következtében a gyerek szerepe leginkább arra korlátozódik, hogy a szülő önző játszmáihoz és nárcisztikus szükségletei kielégítéséhez asszisztáljon.

A látszat mindenek felett

Minden nárcisztikus szomjazza a környezete elismerését. Anyagi javak, vonzó külső, egy irigylésre méltó párkapcsolat vagy karrier – a célnak bármi megfelel, amivel csodálatot válthatnak ki másokból, akár a saját gyermekük is. Egy mindig szépen felöltöztetett, kiválóan tanuló gyerek – akiből később sikeres felnőtt válik – kitűnően alkalmas arra, hogy közvetítse az üzenetet: „Ide nézzetek, milyen szuper szülő vagyok én!”

A nárcisztikus gyermeke azonban ebben a szituációban nem több, mint kellék. A babérokat nem ő, hanem a szülő aratja le minden helyzetben, hiszen a fantasztikus szülői teljesítmény nélkül a gyerek nem érhette volna el azt, amit.

A csillogó felszín alatt pedig sötét titkok rejtőznek. A külső szemlélő számára ideálisnak tűnő szülő-gyerek kapcsolat valójában kegyetlen rivalizálás, melyben a nárcisztikus szülő minden pillanatban egyértelművé teszi: lehet, hogy jó vagy, de nálam jobb soha nem lehetsz.

Versengés

A sikeres gyermek tökéletes „eszköz” lehet mások elismerésének kivívására, ám egyúttal fenyegetést is jelent a nárcisztikus szülő valójában törékeny önbecsülésére nézve. A legjobb módja annak, hogy a szülő megőrizze felsőbbrendűsége illúzióját az, ha esélyt sem ad a gyermeke számára, hogy felépíthesse az önbizalmát.

A nárcisztikus szülő kommunikációjának ezért szerves részét képezik az „Úgyis mindig mindent elrontasz.”-típusú mondatok. Nincs olyan, a gyermek által elért siker, amelyet ne tenne tönkre oktalan kritizálással, szőrszálhasogatással, összehasonlítgatással. Minél kevésbé magabiztos a gyereke, a nárcisztikus annál többet nyer a helyzetből saját önbecsülése fenntartásához és a későbbi kapcsolat kontrollálásához.

Néhány klasszikus mondat

A nárcisztikus szülő egyik legfontosabb fegyvere a manipuláció. A játszmák általában hasonló forgatókönyvre épülnek, melyben a szeretet egyfajta elérhetetlen jutalomként szerepel, nem pedig természetes szülői megnyilvánulásként. A szeretet megvonása büntetésként, fenyegetésként funkcionál, ha nem sikerül megfelelni az elvárásoknak.

Lássunk néhány tipikus nárcisztikus szülői manipulációt!

Bűntudatkeltés: „Annyi mindent tettem érted, és te olyan hálátlan vagy!”
Hibáztatás: „Te vagy az oka, hogy nem vagyok boldog.”
Negatív összehasonlítás: „Miért nem tudsz olyan jó lenni, mint a testvéred?”
Jutalom és büntetés: „Ha nem arra a szakra jelentkezel, amit én választok, nem támogatlak tovább!”
Megszégyenítés: „Szégyent hozol a családra ezzel a gyenge teljesítménnyel!”

A manipulatív kommunikáció meghatározó szerepet tölt be a nárcisztikus szülő életében. A játszmáikat gyakran olyan magas szintre fejlesztik, hogy a gyerekeik még felnőttkorukban sem könnyen szabadulnak a manipulációk hálójából.

Felnőni? Nem, amíg én itt vagyok!

Mivel a nárcisztikus szülő lehetőleg örök időkre a befolyása alatt szeretné tartani a gyermekét, nehezen viseli, ha az egyszer csak felnő, és függetlenedni próbál. A barátok szerzésétől kezdve a pályaválasztáson át mindent a személye elleni támadásként él meg a gyerek részéről (a mottója: „Hogy teheted ezt velem?”).

A legnagyobb fenyegetést elsősorban a párkapcsolat jelenti, így természetesen soha egyetlen partner sem lehet elég jó ahhoz, hogy „elrabolja az ő kicsikéjét”.

A felnőtté válás folyamata óhatatlanul feszült helyzetet teremt a nárcisztikus szülő és gyermeke között. Ha gyermekként mi magunk is felismerni véljük szüleink nárcisztikus vonásait, és nem szeretnénk, hogy egész életünkben infantilis szerepben tartsanak, érdemes fontolóra vennünk a következő tanácsokat:

1. Húzd meg a határokat!

Egy nárcisztikus semmit sem szeret kevésbé, mint ha szembeszállnak vele, de a fenntartható kapcsolat érdekében gondoljuk meg, milyen mértékben engedünk beleszólást az életünkbe. Ha lehetőségük van, mindig megpróbálják majd magukhoz ragadni a kontrollt; az egyetlen megoldás, ha kevesebb információt osztunk meg velük, amit később felhasználhatnak erre a célra.

2. Legyenek kész válaszaid!

Sokat segíthet, ha van néhány előregyártott mondat a tarsolyunkban arra az esetre, ha nárcisztikus szülőnk fejtegetni kezdené, mit csinálunk rosszul az életünkben, hogyan csináljuk másképp, és legfőképpen, hogyan csinálná Ő. Egy jól időzített „Köszönöm, de megoldom.”, vagy egy „Te így gondolod, én másképp látom, de ez nem jelenti azt, hogy bármelyikünk téved.” megakadályozza, hogy a nárcisztikus szülő vegye át az irányítást, vagy egy újabb parttalan vitába torkolljon a beszélgetés.

3. Sétálj el.

Egy nárcisztikussal nem érdemes vitába bonyolódni, mivel a végsőkig ragaszkodik a saját igazához, és nem veszi figyelembe mások szempontjait. Ha már semmi sem működik, legjobb, ha egyszerűen kilépünk a helyzetből.

A nárcisztikus személyiségekkel az élet egyetlen területén sem könnyű kapcsolatot fenntartani. Sokszor eljön az a bizonyos utolsó utáni pillanat, amikor sérülésekkel tele, a játszmákba belefáradva úgy döntünk, a menekülés az egyetlen út. Sajnos, ez nincs másként a szülő-gyerek kapcsolat esetében sem. Ha a helyzet annyira rossz, hogy a saját testi-lelki egészségünket is veszélyezteti, fontolóra kell vennünk, nem lenne-e jobb megszakítani nárcisztikus szülőnkkel a kapcsolatot, vagy legalábbis minimálisra korlátozni az együtt töltött időt.

Kérdésed van? Hozzászólnál?

Kommentelj a Pszichoforyou Facebook-oldalán!

SEGÍTS, HOGY MI IS SEGÍTHESSÜNK!

Úgy érzed, ezt a cikked neked írták? Ez nem véletlen! A Pszichoforyou az olvasókról szól, és az olvasóink támogatásával működik. Ha szeretnél még sok hasonló írást olvasni, támogass minket! MEGNÉZEM

Szerző

Herendi Kata
Pszichológus, szakfordító. Szeret beszélni, de hallgatni, figyelni és írni még inkább. Imádja az állatokat, az őszt, az angol nyelvet. Két dolog nem létezik számára: túl hosszú séta, és túl sok könyv – ezekből sosem elég.

Pin It on Pinterest

Share This