A 65 év felettiek több mint kétharmada szeretné intenzívebben kihasználni az internet előnyeit, amely nélkül ma már egyre nehezebb boldogulni – derül ki egy friss felmérésből. A márciusban induló Legyélteis! MOST Generációs program azonban minden vállalkozó szellemű nagyszülőből haladó nethasználót faraghat.

Az idősek és fiatalok elszigetelődésében meghatározó tényező merőben eltérő hozzáállásuk a digitális világhoz. Amíg a gyerkőcöknél magától értetődik a nonstop online lét, addig a nyugdíjasok sokkal visszafogottabban űzik ezt a sportot. Így lehet az, hogy az unoka bojkottálja a nyári szünetet a nagyinál, ha nincs lent wifi, és nem hajlandó telefonon felhívni a nagypapát, akitől viszont távol áll a chatprogramok használata.

Szerencsére egyre kevésbé áll távol – ez derül ki a Magyar Telekom friss felméréséből, amelyből az látszik, hogy a nagyszülőkre lassacskán felhagynak a rájuk jellemző offline üzemmóddal. A kutatás szerint a 65 év felettiek fele internetezik, valamivel több mint harmaduk (35%) ráadásul napi gyakorisággal, a válaszadók 9-9%-a pedig hetente vagy ennél is ritkábban, de szintén rendszeresen.

A nagyszülők nethasználati szokásai is erősen elütnek az unokákéitól: leggyakrabban hírolvasásra és elektronikus levelezésre használják a világhálót (74, illetve 67%), míg a közösségi médiában már csak minden második idősebb felhasználó aktív. Kevesebben néznek online videókat (40%), intéznek ügyet online (37%) vagy a chatelnek (32%). Játékra a megkérdezettek negyede használja a gépet, az internetes vásárlás pedig csak elvétve jellemző ebben a korosztályban (14%).

A számokból könnyedén kiolvasható, hogy számos olyan terület akad, ahol némi ráhatással, külső segítséggel jobb használati arányok érhetők el. Kifejezetten ilyen terület az online ügyintézés, hiszen a csekkezés és a sorbanállás elkerülése ellen aligha emelnek kifogást az idősebbek. És hogy honnan érkezhet a segítség? A kutatásból az is kiderül, hogy a nyugdíjasok leginkább az unokáktól várnának digitális idegenvezetést és támogatást, hiszen ezen a téren megkérdőjelezhetetlen szaktekintélynek tartják őket.

Ezt a sajátos nettanfolyamot tereli szervezett keretek közé a Telekom “LEGYÉLTEIS! Most generációs” kezdeményezése. A program diáktanárai középiskolások, akik hasznos digitális megoldásokkal ismertetik majd meg nagyszülők generációját– ráadásul mindezt az iskolai közösségi szolgálat keretében.

Miközben az idősebbek tudatosabb és szélesebb látókörű nethasználókká válnak, az unokák az érettségihez elengedhetetlen közösségi órákat gyűjthetik a tanítással. Az első körben tesztüzemben induló program a családi és társas kötelékeket is erősíti, miközben hozzájárul a már nem annyira ifjú tanítványok szellemi-mentális frissességének megőrzéséhez.

Szintén jótékonyan hat az utóbbira az a játék, amely a programot egészíti ki, és amelynek célja az unokák és nagyszülők generációjának összehozása. Ebben digitális erőpróbákat kell teljesíteniük a vegyes korösszetételű csapatoknak, miközben a nyugdíjasok netes ismereteiket is elmélyíthetik és kibővíthetik.

A program először öt budapesti intézményben indul el: Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Számítástechnikai Szakgimnáziuma, ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnázium, Kosztolányi Dezső Gimnázium, Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium.

 

További részletek:  https://legyelteis.hu/most_generacios/

Szólj hozzá!

Pin It on Pinterest